Parlando
1962/11, 7.-10. p.
Népzene órák
Népszokásaink
Az őskorban felhangzott első deklamált dalolás bizonyára valamilyen alkalomhoz kötött dallam volt. Amikor a népzene eredetét, a rituálisan patakzó „distanc”-dallamok forrását kutatjuk, reménykedve fordulunk a népszokások mai dallamaihoz: itt kell valahol lennie a pogány kori szokások emlékeinek. A kutatás sokszor félrevezet, későn is fogtunk ahhoz, hiszen a népszokások nagy része ma már Kelet-Európa közös tulajdona. Mégis: „a pogány elem tovább él”, hiszen „a régi ember életét a népszokások sűrű erdeje vette körül. A jókívánság a civilizált embernek többnyire üres szó, a régi embernek szinte varázserejű érték lehetett”. „Sosem felejtem el, írja Kodály, egy dunántúli öreg parasztasszony milyen boldog örömmel újságolta, hogy a negyvenéves fia mily szép szavakkal köszöntötte újesztendő napján. A sok ünnepi, névnapi köszöntő egy melegebb, barátságosabb, testvéribb, emberszeretőbb népélet emléke.” (Jeles Napok VII-VIII.)
Népünk énekes szokásvilága világviszonylatban is igen gazdag: megérdemli, hogy egy vagy két órát eltöltsünk vele. Legyenek bármely évszakhoz kötöttek is, optimizmus, bizakodás sugárzik belőlük. Íme így következnek. Újesztendő, Vízkereszt (jan. 6.), Farsangi köszöntő, Balázs-nap (febr. 3.), Talalaj (farsang utolsó előtti) vasárnapja, Sardó (farsang) vasárnap, Húshagyó (Kedd, ill. Szerda), Gergely-nap (márc. 12.), Virágvasárnapi villőzés (kisze-hajtás), Húsvét, Pünkösd, Iván-nap (jún. 24.), Aratás, Adventi kántálás, Luca napi kotyolás (dec. 13.), Karácsony, István- és János-nap (dec. 26-27.), Regölés (Karácsonytól Újévig).
Sok bennük a még felderítetlen elem. Mit tartsunk arról, hogy Farsangkor egyes helyeken dárdára tűzik az ajándékokat e megjegyzés kíséretében: „Hogy szép megölőjeim legyenek” (nyilván megölelőjeim). A meleget kívánó „sardó”-vasárnap „sardó” szavának, a Virágvasárnap „kisze” szavának még ma sem tudjuk világos jelentését. Miért húznak tuskót Húshagyókor a lányos házak kapuja elé? A régi írásban nincs magyarázat: „régenten azokkal az eladó lányokkal, akik fársángi napokon férjhez nem mehettenek… húshagyó Szerdán tőkét húzattattak a Magyarok”. (J. N.: 129 1.). Ma azt éneklik a legények:
"Húshagyó, Húshagyó, a lányokat itthagyó,
Húshagyó, Húshagyó, ittmarad az eladó.”
(J. N.: 100.)
Még rejtélyesebb a téli Regölés egyes refrénszerű szavainak (csodafiú-szarvas, régi törvény, láncos bot, rőt-ökör, bika, kan- bunda, macska - aki ajándékokért nyávog - és főleg maga a „regö-rejtem” szó jelentése, melyeknek gazdag tudományos irodalmuk van. A „regös” szó értelmezését bonyolítja, hogy egyes helyeken az előadás közben használt, disznóhólyagból és kukoricaszárból készült hangszert nevezik „regölő”-nek (a hólyag a pálcika érintésére dörmögő hangot ad); ez azonban már későbbi elnevezés lehetett, hiszen maga a szó finnugor eredetű és a tudomány egyetért abban, hogy varázsolás-t jelenthet.
Sok szokás elnevezés jelentését viszont már megfejtették. Tudjuk, hogy az Újesztendő köszöntése római korból ered. Az ó- és újév ébrenléttel való összekötése az élet folyamatosságának szimbóluma; a pogányok azt hitték, aki azon az éjszakán elalszik, meghal. Egyes falvainkban a kolompolás és egyéb zajkeltés a törökök ily módon való kiűzésének emléke. Jellegzetes dallamkísérete „alkalomhoz kötött”, de idegen eredetű. Állandó szövege egyházi hangulatú; az egyházi motívumok különben is át- és átjárták népszokásaink szövegeit:
(J. N. 1-16.)
Alaposan ismerjük a Virágvasárnapi Villőzést is. A csúnyaság, betegség elhajtására, dögvész ellen, férjhez menés elősegítésére szolgált. A menyasszonynak felöltöztetett „kiszi” (ami csúnyát jelent) patakba dobása, elégetése elűzi a rútságot (főleg a ragyát). A népszokás valószínűleg szláv népektől ered, ahol a kisze neve „morena”. Ez a szó a magyar kisze-hajtás szövegében is szerepel. Dallama teljesen azonos a gyerekdalból ismert mi-ré-dó-ré ötfokú fordulattal:
(J. N.: 115.)
(Sodor: Sódar, sódar gömböce, sonka, amit a böjt elmúltával már szabad enni.)
A gyermekdal és népszokás közti zenei kapcsolat nem véletlen, hiszen magában a gyermekdalban „a varázsolás utolsó emlékeit nyomozzák a kutatók”. (J. N. VII.). Gyermekdalhoz nagyon hasonló, ill. vele közös dallamokat énekelnek Vízkeresztkor, Farsangkor, Talalaj és Sardó-vasárnapon, Pünkösdkor, Iván napján is. A motívumok között gyakori a szó-lá-szó-mi, de leggyakoribb a mi-ré-dó-ré. Ha nem gyermekdal kíséri a népszokást, akkor is bizony a dallamok nagy része átkölcsönzött. A „Balázsolás” központi dallama pl. német eredetű (bár kolomejka ritmusú):
Ez a dallam rokon az ismert „Mikor én még legény voltam” dallamával. Nemzetközi példányai közül egyik 3/4-es cseh változatát mutatjuk be:
Idegen, egyházias periódusdallam a Gergely-napi köszöntő is (Gergely-járás). Szövege tanulásra szólít fel, katolikus iskolai szokás emlékeként. Dallamait Kodály dolgozta fel Gergely-járás-ában. Keleties moll dallamok kísérik Pünkösd népszokásait, mely ugyan szintén egyházi eredetű, mégis papi tilalmakba ütközött világiassága miatt. (1. Kodály Pünkösdölő c. kórusművét.) A letakart pünkösd-királynő (kiskirálynő) megmutatása után ugyanis táncra kerekednek, és mint minden alkalmat, ezt is felhasználják „varázslás”-ra, jelen esetben a kender növekedésének elősegítésére:
„Ekkora legyen a kentek kendere, búzája”
(J. N. 207. 1.)
Pogány kori szokások elevenednek fel Iván (János) napján is. A tavasz idején szárnyaló sárkányok elűzését célzó büdös füst és tűz később szerelmi varázslás, és a gabona betegsége elleni védekezés eszköze lett. Amerre a füst szállt, a jég nem tett kárt. A szerelmes párok együtt ugrálják át a tüzet; e szokás bölcsője az ókori Vesta-ünnep. Híres dallama a szép „Magos a rutafa” (rút a fa). Vajon mért rút? (J. N. 251, Példatár: 459). Dallamát Bárdos dolgozta fel kórussá.
A termésvarázslás és párosítás egyébként is a szokások folytonos motívuma. Nemcsak Iván napján, hanem villőzéskor, regöléskor és Luca napján is foglalkoznak ezzel. A Luca-napi „kotyolók” szalmáját, amire az éneklő legények leheveredtek, a gazdaasszony a tyúkok alá teszi. A legények igen szókimondó szöveggel biztatják a lányokat szerelemre (a „kotyolás” a szövegben visszatérő „Kity-koty” szavaktól nyerte nevét; ez a népszokás kimondottan a baromfikat veszi védelmébe). Egy kezdő részlet:
Dallama, bár alkalomhoz kötöttnek mondhatjuk, ami Bartók szerint a régiség jele - mégsem magyar. Nyilván máshol, szláv népeknél volt régi (idegen eredetre vall az V. ambitus határ, ami a Szlovákián át hozzánk jutó európai dallamok vonása).
A regölés szokása és dallamanyaga sok vitát támasztott. A tudomány mai felfogása szerint pogány kori varázsolás emléke. Célja a fiatalok szerelemre gyújtása, „összeregölése”. Kuhač hírlapi vitája, mely a dallamok horvát eredete mellett kardoskodott, nyitott kapu döngetése volt, hiszen e dallamok némelyike Kelet-Európa legnépszerűbb közös dallamai közül való. Valahol Kárpát-ukrán földön keletkezett a „Porka havak esedeznek” udvarhelyi dallama, hiszen kolomejka (a szó Kolomy kárpáti város nevéből származik):
(J.N. 866. Pél.: 462.
Íme a sok közül egyik kárpát-ukrán változata:
Egyébként azonos az „Elvesztettem zsebkendőmet” kezdetű gyerekdallal. (A dallamnak német, észt, lengyel, orosz, rutén, szlovák, szász, román, bolgár változatát közli Adatok… c. tanulmányom, Zenetud. Tanulm. VII. 1959, 658.)
Egy másik nevezetes zalai regös-dallam (külön rejtély, hogy csak Dunántúl és Erdélyben regölnek) talán még nemzetközibb, hiszen német egyházi változata is van:
(J.N. 792.Péld: 461.) Azonos a közismert szlovák tánccal:
A dallam Bartók „C-dúr zongorarondó”-jában kapott helyet, mint második epizódtéma. Hallgassuk meg az ő előadásában (lemeze közismert).
Egyébiránt emlékeztet az „In dulci jubilo” („Az angyal énekel”) nemzetközi egyházi dallamára.
A népszokások valamennyi dallamának begyűjtése egyenlőre aligha végezhető el, hiszen az ország minden falvának zenei monográfiáját el kellene végezni. Mai tudásunk szerint népszokásokban leggazdagabb az ország északi és nyugati fele. Csak északról ismerünk eddig Talalj- és Sardó-vasárnapi, Iván-napi, viszont csak nyugatról Farsangi, Balázs-napi, Gergely-napi, Luca-napi dallamokat. Délről (pl.Vízkereszt), vagy Erdélyből (Regölés, Húsvét) alig ismerünk valamit, viszont általánosnak mondhatjuk az Újesztendő-köszöntőt, az Adventi népszokást és természetesen a Karácsony-köszöntőket. Ez utóbbiak különösen kiválnak idegen dallamanyagukkal, ami természetes, hiszen egyházi befolyás termékei. Az egyház mindig igyekezett a természetes paraszti dal helyére idegen egyházias dallamokat becsempészni, nehogy befolyása visszaszoruljon. A népszokások krónikája tele van üdvözléssel, egyházi tilalmakkal, úgyhogy elmondhatjuk: ahol valami tilalom van, ott valami magyar is van.
II.
A népszokások sorából nem szabad kifelejteni a lakodalmat és a siratót sem, annál kevésbé, mivel a kettő a világ minden népét egyetlen családba egyesíti. Nincs nemzet, amelynek énekes ünnepei között ne szerepelne a lakodalom. Hiszen „a szegényebb népnek vajmi kevés alkalma volt mulatni, borozni lakodalmon kívül: elhihetjük, sok dalt éppen csak lakodalomban vettek elő, még ha nem is volt szövegükben lakodalmi vonatkozás.” (Lak. III. A. VII. Bevezető.) Az alkalomhoz kötött igazi lakodalmi dallamok kitűnnek hamis „lagzis intonáció”-jukkal. Míg azonban legtöbb nép rigmusa telve vannak alkalomhoz illő élcelődéssel, nem ritkán trágárságokkal is, a magyar alkalmi versek rendkívül mértéktartók. Pedig nem lenne csodálható, ha a „menyasszonyfektetés” dalaihoz hasonló versezetek - már Aranyszájú János által is korholt - élcei jobban átjárták volna lakodalmasainkat, hiszen ebben a népszokásban még bizonyíthatóan él a „termékenységi mágia” és a nőrablás, illetve a későbbi nőszöktetés emléke. Sok nyoma van persze benne a ponyvairodalomnak is.
Hogy milyen gazdag szertartásvilágból származik, bizonyítja, hogy még ma is szétválnak egyes fázisai, ezek közül a legfőbbek: leánykérés, kézfogó, koszorúkötés, ajándékvivés, ágyvitel, konyhatánc, siratóest, esküvői menet, menyasszonykérés, menyasszonybúcsúzó, köszöntők, alkalmi dalok (pl. kakasnóta), molnárcsók, menyasszonyfektetés, hajnali ének, újasszony-bemutató.
Az énekelt dallamok igen sokrétűek, szerepel köztük régi dallam éppúgy, mint új, valamint ismeretlen eredetű vándordallam is. Kiemelkedik a menyasszonyvivés réginek tartott dallama (a „Zörög a kocsi” dallamára), mely a szlovák népzenében is gyakori:
(Lak.: 316, Pél.: 9.1.)
Azon kívül a kakasnóta volta-ritmusú dallama a menyasszony dicséretére
hangzik el, akit sokan megkértek.
Ezt a kérők felsorolása követi. Szép két- és háromszólamú feldolgozását találhatjuk Kodály Bicinia III. kötetében. (Kár, hogy a magyar nép nem termett ilyenfajta - az orosz népzenében gyakori - művészi többszólamúságot.) A 16. században népszerű európai volta táncművészet a fentihez igen hasonló (dúr és moll) dallamokat mutat fel. A magyar „Kis kacsa” dallamok dúr-változatok, íme egy 5/8-os horvát példányuk.
Lakodalomkor énekelt egyéb ismertebb
dallamok a III/A kötetből: Szent János áldása (leánykérés, 2.); Nem
anyától szültem (kézfogó 16-18, Kodály-Vargyas
Példatár: 242.); Pista bácsi (ágyvitel 64-65, Példatár: 258,
Nem szabad megfeledkezni a lakodalom egyik nevezetes mozzanatáról, a siratóestről sem (melyet esküvő előtt), illetve a menyasszonybúcsúzóról, melyet esküvő után énekelnek. (76-81, ill. 233-296.). Minden siratás búcsúzás. Mivel nemcsak az elvesztett hozzátartozótó lehet búcsúzni, hanem az elhagyott szülőháztól is, érthető, hogy szokásba jött a lakodalmi búcsúzó-sirató is. A menyasszony a szülői házban, mikor már menyegzősen fel van öltözve s koszorúzva, „elkezdik szüleitől, testvéreitől, atyafiaitól, barátnőitől sorról sorra búcsúztatni, mintha végkép ki kelle a világból mennie, melyre a szülék és testvérek nagy jajszót ütnek és a legkeservesebb bánatnak minden jeleivel egész torokból siratják az elköltöző menyasszonyt, úgyhogy akkor a lakodalmas ház egy igen keserves halotti búcsúztatást ábrázol”. Az egész azonban csak szatíra, mert hiszen „a búcsúztatónak utolsó szavával jajszó-sírás egyszerre kettévágódik, s a legharsányabban jajgató, mintha nem is ő lett volna, előugrik a legvígabb táncolásba”. (Lak. III. A. 257 1.) Ilyen tréfás siratók később is felújulnak a vendégek ajkán.
A lakodalmi siratók és a menyasszonybúcsúzó legnevezetesebb vonása a dallama. E dallamok rokon vonást mutatnak a históriás-énekekkel, többek között a „Katona vagyok én” kezdetű dallal (Péld.: 349.), melyet Kodály Árgirus királyfi széphistóriájaként talált fel Bukovinában. Ez új dolog a népzenetudomány számára, mert hosszú ideig azt hittük, hogy a siratónak dúr-magva van. Ismét bebizonyosodott ezzel, hogy a legnevezetesebb dallamoknak inkább mozgásvilága, mint hangneme rögződik, miáltal maggiore és minore változatai alakulnak ki. A halottsiratót a meghalt elvesztése feletti fájdalom teremtette meg, ez biztosítja ritmusának szabad szövését. Nálunk „egyetlen példája a prózai recitáló éneknek és szinte egyedüli tere a rögtönzésnek” (Kodály: A magyar népzene, 38. 1.). Ez mindenütt a világon így van. A recitáló hangok azonban bizonyos körülhatárolt formába rendeződnek. Boose, a finn siratók kutatója mondta igen jellemzően: „a sirató szilárd modellre készült improvizáció”. Mi ez a szilárd modell? Ezt ma már elég jól tudjuk. Először Szabolcsi fedezte fel az ugor hős- és mitológiai dalok között (Ethn. 1933.). Aztán előjött a magyar lírai népzenéből is. E sorok írója megtalálta szerte Európában (Ethn. 1961, 3.) Olaszországtól Lappföldig. A sorok 2-ik és 1-ső fokon zárulnak. A fokozatosan eső sorok dúr-, vagy moll-jellegűek. A finn-karél siratók készlete túlnyomóan moll-pentachord, néha csak tetrachord, a magyar, olasz, román siratók viszont inkább dúr jellegűek Az orosz sirató rokon vonást mutat az ottani hősi énekkel. Nem messze vagyunk attól, hogy ezt a magyar népzenében is elmondhassuk. Még a bukovinai koldusnóta is (ami szintén olyan históriás ének féle) követi ezt a szerkezeti elvet:
Ismert tiszta sirató-dallam példány a „Gyűlnek a vendégek” (Iskolai énekgyűjtemény, II. köt. 472.).
A sirató lejegyzése nagyon nehéz feladat, mert az asszonyokat megzavarja az idegenek jelenléte, a gépi felvétel. Hiszen a siratás igen intim és szenvedélyességig őszinte megnyilatkozás (ezt mímeli a lakodalmi sirató is). Pláne, ha - mint nálunk szokásos - a legközelebbi nőrokon önti ki fájdalmát. Kérdés, hogy a gép számára megismételt siratók teljesen természetesek-e? Ahol hivatásos a siratóasszony - mint Finnországban - hitelesebbnek tarthatók a dallamok. Érdekes, hogy a hivatásos siratóról varázsló-hatalmat tételeznek fel, jóslással is foglalkozik. Éneke nem oly régen az ismeretlen hatalmak kiengesztelését is célozta. A siratódalra mindenesetre úgy kell nézni, mint a gyűjtő iránti legnagyobb bizalom jegyére.
C. Nagy Béla