Parlando 1963/5-6, 1.-32. p.

 

Az Országos Zenepedagógus Szakosztály II. kongresszusa

 

Az Országos Zenepedagógus Szakosztály május 4-én tartotta II. Közgyűlését. A Közgyűlésen mintegy 200 szakosztályi tag és meghívott vendég vett részt. Megjelentek a tanácskozáson a Művelődésügyi Minisztérium, a Zeneművész Szövetség, a Népművelési Intézet, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a MSZMP központi bizottsága, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége és a Zeneművész Szakszervezet képviselői.

A résztvevőket Péhl András, a Szakosztály titkárságának tagja üdvözölte, majd a közgyűlés elnökségére tett javaslatot. Az Elnökségben Báthory Sándor, a szegedi Zeneművészeti Szakiskola helyettes igazgatója, Friss Antal, a Zeneművészeti Főiskola tanára, Irsai Vera, a Fővárosi Zeneiskola Szervezet központi igazgatója, Kerekes János, a Zeneművész Szakszervezet elnöke, Kollár Endre, a Zenepedagógus Szakosztály titkára, Rácz Alajos, a nagykanizsai Állami Zeneiskola tanára, Rónay György, a Művelődésügyi Minisztérium Művészetoktatási Osztályának vezetője, Rösler Endre, a Zeneművészeti Főiskola tanára, Sándor Frigyes, a Zeneművészeti Főiskola tanára, Szávai Nándorné, a Zeneművész Szövetség titkára és Szőnyi Erzsébet, a Zeneművészeti Főiskola tanára foglaltak helyet.

A Közgyűlést az Elnökség nevében Sándor Frigyes nyitotta meg, majd a napirend ismertetése és a különböző munkabizottságok (jelölő bizottság, határozat-szövegező bizottság, szavazatszedő bizottság és jegyzőkönyv-hitelesítő bizottság) megválasztása után a Közgyűlés egy perces felállással adózott zenei életünk elhunytjai emlékének.

 

Elnöki megnyitó

 

Az elnöki megnyitó áttekintette azokat a körülményeket, amelyek az Országos Zenepedagógus Szakosztály tevékenységét alapjaiban meghatározták. A nemzetközi helyzetben döntő tényezővé váltak a szocializmus erői. Bár a feszültség és enyhülés szakaszai egymást váltottak a nemzetközi helyzetben, a fejlődés meghatározó tényezője a szocialista világrendszer lett. A haladás, a béke, a szocializmus nemzetközi erői mind szervezettebben küzdenek egy új háború fenyegető veszélyének elhárításáért. Ebben a világméretű küzdelemben fejlődnek a szocialista országok.

 

Hazánkban jelentős útszakaszt tettünk meg a társadalmi és gazdasági előrehaladásban. Mint pártunk VIII. kongresszusa megállapította, ez alatt az időszak alatt fejeztük be a szocializmus alapjainak lerakását, és hozzákezdtünk a szocializmus felépítésének munkájához. A Magyar Szocialista Munkáspárt reális politikája, a párt és a tömegek közötti kölcsönös bizalom kedvező légkört teremtett kulturális és művészeti életünk fejlődéséhez, ezzel összefüggésben művészetoktatásunk fejlesztéséhez is.

 

 

A párt művelődéspolitikai irányelvei gyakorlati megvalósításának egyik fontos tényezője az általános oktatási reform. Az oktatási reform természetesen zenepedagógiánkra is vonatkozik, és így különösen fontos szerep jutott az Országos Zenepedagógus Szakosztálynak, amely általános oktatási törvényerőre emelése után alakult meg. Munkájának megindulása tehát egybeesett zeneoktatásunk felmérésének, egész felülvizsgálatának időszakával.

 

Az 1960. június 5-én megrendezett I. Zenepedagógiai Konferencia alkalmával a Művelődésügyi Minisztérium, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége és a Magyar Zeneművészek Szövetségének képviselői egyaránt mély meggyőződéssel hangoztatták az Országos Zenepedagógus Szakosztály létrehozásának szükségességét, időszerűségét. Szakszervezetünkben így látták helyesnek, mert így gondolták, hogy a szakosztály ezáltal közvetlen kapcsolatba kerül saját tagságának keretein túl a szakszervezeti mozgalomhoz tartozó zenepedagógusokkal, az állami zeneoktatásban és a munkaközösségben tanító tanárok teljességével.

 

Így lehetővé vált zenepedagógiánk legfontosabb elvi és gyakorlati kérdéseinek a megvitatása a szakosztály keretein túlmenően tömegszervezeti keretek között. A szűkebb szakosztály pedig javaslataival, tervezeteivel igyekezett előkészítő munkát végezni az állami szervek részére, hogy megkönnyítse közös gondjainknak, zenepedagógiai problémáinknak eredményes megoldását.

 

Szembetűnően mutatkozik meg annak a feladatnak a nagyszerűsége, amelyet napjainkban töltenek be a pedagógusok, akik a szocialista tudat formálásán, a szocialista ember nevelésén fáradoznak. Ezzel szoros összefüggésben hangsúlyozhatjuk azt a felelősségérzetet is, amely zenepedagógusainkat eltölti, hiszen tudják, meggyőződésük, hogy az esztétikai nevelés szorosan illeszkedik a nevelés általános feladataihoz.

 

Ezért a szakosztálynak a zenepedagógusok továbbképzése terén lényeges feladatai vannak és lesznek. Segítséget kell nyújtania a szakosztálynak az állami szervek részére a továbbképzés kérdéseiben, s ezzel egyszersmind az egész művészeti szakszervezeti mozgalom fontos céljait is segíti.

 

A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége IV. Kongresszusa határozatában fokozottan kiemelte a szakosztályi munka segítését, és a szakosztályok elsőrendű feladatává tette a művészi alkotómunka támogatását, többek között az elengedhetetlenül szükséges kedvező körülmények megteremtését a szocialista szellemű pedagógiai munka megvalósítására.

 

Kedves Elvtársak! Az Országos Zenepedagógus Szakosztály közel három esztendőt felölelő tevékenységét bocsátjuk most a közgyűlés irányt mutató bírálata elé. Azzal a mély meggyőződéssel tesszük ezt, hogy a közgyűlésünk valamennyi résztvevője átérzi a mai tanácskozás jelentőségét. Talán nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy örömmel fogadunk minden szakszerű bírálatot és elgondolást.

 

A választmány beszámolója

 

A Szakosztály Választmányának beszámolóját a tragikus családi gyásza miatt távollévő Kadosa Pál helyett Kollár Endre, a Szakosztály titkára tartotta meg.

 

Tisztelt Közgyűlés! Kedves Elvtársak!

Az Országos Zenepedagógus Szakosztály életében a mai nappal új, jelentős állomáshoz érkeztünk. Szakosztályunk II. Közgyűlésén a három évvel ezelőtt megválasztott vezetőség számot kíván adni munkájáról és kéri a Közgyűlés tevékeny segítségét, hogy a magyar zeneoktatás fejlesztése érdekében további munkánk célkitűzéseit határozza meg.

 

A Választmány beszámolója igyekszik felölelni az elmúlt három esztendő munkájának főbb tényezőit, jelentősebb állomásait és igyekszik az elért eredmények rögzítése mellett a munka végzése során megmutatkozott nehézségeket őszinte hangon, tárgyilagosan feltárni, egyszersmind a hároméves munka során nyert tapasztalatokból a jövőre tanulságokat hasznosítani.

 

A Szakosztály munkájáról szólva előre kell bocsátanunk, hogy a beszámolás nem könnyű feladat, mert – bár vannak szép számmal eredményeink – azok nem zárnak le véglegesen egy-egy időszakot és munkaszakaszt, hanem inkább új és újabb feladatok perspektíváit nyitják meg előttünk.

 

Szakosztályunk az elmúlt időszak alatt igyekezett munkáját az I. Zenepedagógus Konferencia határozatainak szellemében végezni. Ezzel tulajdonképpen azt is kimondtuk, hogy célkitűzéseinket a művelődéspolitikai irányelvek, Pártunk VII. és VIII. Kongresszusának reánk vonatkozó határozatai, valamint a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Kongresszusi határozatai szabták meg. Ezért vált központi feladattá a zeneoktatási reformtervezet elkészítése és ezért tekintjük munkánk döntő területének a zenepedagógusok ideológiai, esztétikai és szakmai továbbképzését, amit zeneoktatásunk továbbfejlesztéséhez, színvonalának emeléséhez elengedhetetlennek tartunk.

 

Ugyanezen célkitűzések késztetnek arra is, hogy részletesebben szóljunk zeneoktatási intézményeink népművelési munkájáról, azokról az országszerte megnyilvánuló erőfeszítésekről, amelyek zeneiskoláink tevékenységét kiemelik a szoros értelemben vett pedagógia keretéből és a zeneiskolai növendékek köréből. E népművelési tevékenység legnagyobb jelentősége az, hogy zeneiskoláink kapcsolatot teremtenek a dolgozók tömegeivel; munkásokkal, a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok parasztságával és értelmiségiekkel egyaránt, mindazokkal, akik az igényes művészi zene iránt érdeklődnek, illetőleg akiknek érdeklődését, igényét a nemes muzsika iránt fel kívánják ébreszteni. Mivel zeneoktatásunk fejlődése, színvonalának további emelése nemcsak a zenepedagógus szakosztály gondja, hanem közös gondunk az illetékes állami- és társadalmi szervezetekkel – fontosnak tartjuk, hogy beszámolónkban szót ejtsünk a velük kiépített kapcsolatainkról, amelyeknek célja az, hogy erőink egyesítésével dolgozzunk közös céljaink mielőbbi megvalósításáért. – Szükséges, hogy beszámoljunk Szakosztályunk nemzetközi kapcsolatairól is, hiszen ezen a téren is vannak eredményeink, amelyeknek éppen az oktatási reform munkálatai során láttuk hasznát. De szükséges szólani a vezetés módszereiről, amelyeket minden igyekezetünkkel jobbá, színvonalasabbá kell tennünk, hogy megnövekedett feladatainknak a jövőben eleget tudjunk tenni.

 

A zeneoktatási reform

 

Tisztelt Közgyűlés! Kedves Elvtársak! – Engedjék meg, hogy mindezek előrebocsátása után elsőnek zeneoktatásunk helyzetéről, a zeneoktatási reform előkészítésében végzett munkánkról és a Szakosztály Elvi Bizottságának tevékenységéről számoljak be.

 

Zeneoktatási reformtervezetünk célkitűzéseit világosan láthatjuk akkor, ha zenepedagógiánk mai helyzetét néhány számadat tükrében is ismerjük. Még szemléltetőbbek adataink abban az esetben, ha segítségükkel összehasonlítást tehetünk zenepedagógiánk mai helyzete és a Szakosztály megalakulásának időpontjában fennállt körülmények között.

 

A zenét tanulók száma hazánkban megközelíti a százezret. Ez az adat hozzávetőleges, mert bár adatszerűen ismerjük az állami zeneoktatásban, a munkaközösségi zeneoktatásban és a művelődési házak zenetanfolyamain résztvevő növendékek számát, pontosan nem tudjuk, hogy magánzenetanároknál hány növendék tanul.

 

Az állami zeneoktatásban alsó fokon 36.000-en tanulnak, szemben az 1960/61-s tanév 32.500-as létszámával. Ugyanezen időszak alatt viszont a munkaközösségekben tanulók létszáma 19.300-ról 16.000-re csökkent. – Fejlődést mutat viszont a művelődési otthonokban létesített zenetanfolyamok számaránya: ma már 317 tanfolyamról van tudomásunk, amelyeken mintegy 7.300 növendék tanul. Itt jegyezzük meg, hogy az imént említett 100 000-es létszámban nincs benne az ének-zene tagozatú általános iskolák hangszeres növendékeinek száma, ami a jelenlegi mintegy 100 ilyen típusú iskola esetében számottevő mennyiséget jelent.

 

A két évvel ezelőtti 46 vidéki zeneiskolával szemben az idei tanévben vidéki zeneiskoláink száma 50-re emelkedett, és még 25 fiók-iskolát is ideszámíthatunk.

 

Jó irányú fejlődést mutat az alsó fokú zeneoktatás pedagógus létszáma is: az 1960/61-es tanévben az állami zeneoktatásban 1.263 pedagógust tartottunk nyilván, a következő tanévben már 1.359-et, jelenleg pedig 1.388-at. A munkaközösségi zenepedagógusok száma viszont 1.250-ről mintegy 100 fővel csökkent, – valószínű, hogy legtöbbjük az állami zeneoktatásban találta meg helyét.

 

A zenét tanuló növendékek tagozatok szerinti megoszlása is jellemző képet mutat a következő néhány számadat tükrében: (itt is az 1960/61-es és a jelenlegi tanév adatait hasonlítjuk össze.)

 

Előkészítő       1960/61:          5.500 növendék                      1962/63:          6.100 növendék

zongora                             14.100                                                              15.200

hegedű                                           7.300                                                                8.000

gordonka                            1.200                                                                1.500

klarinét                                    757                                                                   984

trombita                                   672                                                                   870

ütőhangszerek                          201                                                                   300

 

A fel nem sorolt hangszereken tanuló növendékek száma az utóbbi három évben lényegesen nem változott. Fentiekhez még hozzátehetjük, hogy a munkaközösségekben kb. hasonló arányokat mutat a két időpont közötti növendéklétszám alakulása; jellemző azonban, hogy harmonikán mintegy 2.300-an, gitáron kb. 250-en tanulnak, – ugyanakkor elenyésző a fúvós és ütőhangszeres növendékek száma.

 

Szakiskoláink növendék létszáma 2.200 körül mozog, ebből a szaktanárképzősök száma 1960 óta 428-ról 497-re emelkedett. Figyelemre méltó a tanszakonkénti megoszlás, mert két év alatt a vonósok létszáma 124-ről 157-re nőtt, míg a fafúvósoké 11 %-os, a rézfúvósoké és az ütősöké 25%-os emelkedést mutat.

 

Zeneoktatásunk fejlesztésében kétségkívül az alsó fok, tehát a zenei tömegnevelésben résztvevők számának növelése elsődleges célunk. Ezzel összefüggésben szükséges zeneiskolai hálózatunk tovább fejlesztése és a művelődési otthonok zenetanfolyamainak szaporítása ott, ahol állami zeneoktatási intézmény létesítésének feltételei még nem értek meg. Mindez feladatokat ró ránk a tanárképzésben is: előrelátó, tervszerű beiskolázást és egészséges tanszaki arányokat követel. – Az imént ismertetett számadatok már bizonyos jó irányú fejlődésre mutatnak –, elsősorban a fúvós és vonós hangszerek oktatásában fennálló pedagógus-hiány enyhülésére, és a zenekari kultúránk fejlesztése szempontjából ugyanezen a szakokon fennálló növendék szaporulatra gondolunk.

 

Természetesen zeneoktatásunk fejlődését nemcsak számadatokkal jellemezhetjük. Az utóbbi három évben tartalmi munkánkban is megmutatkozik a fejlődés. Eredményeinket több vonatkozásban mérhetnénk le, de talán legelevenebb és legfrissebb tapasztalatokat az egy hónappal ezelőtt Nyíregyházán megrendezett VI. Országos Ifjúsági Kamarazene Fesztivál értékeléséből mérhetünk. Tartalmi vonatkozásban eddig ez volt kétségkívül a legsikerültebb országos seregszemle. Megállapíthattuk, hogy a színvonal évről-évre emelkedik, ami feltétlenül arra vall, hogy a tanítás országszerte igényesebbé vált és zenepedagógiánkban egyre szélesebb körben alkalmazott új, haladó módszerek kedvezően éreztetik hatásukat. Évről-évre több kamarazene együttes és zenekar jelenik meg a pódiumon. Ami nagyon fontos: a gyerekek már szépen muzsikálnak és egyre igényesebb műveket játszanak. Évről-évre fejlődnek a fúvósok, ami az ország fúvós zenekultúrájának fejlődése szempontjából szintén igen nagy jelentőségű. – Zenei életünk egyik régi problémája: a főváros és a vidék közötti színvonal örvendetes módon kiegyenlítődik. Vidéki zeneiskoláink eredményei egyre inkább megközelítik a főváros eredményeit. Ez már nemcsak az alsó fokra, hanem a középfokra is érvényes: Nyíregyházán pl. a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskola zenekara is adott hangversenyt, és produkciója – állíthatjuk! – élményszerű volt. – A kamarazene fesztiválokon egyre több újonnan létesített zeneiskola jelenti be részvételét, és ami nagyon örvendetes, ezek az iskolák kezdetben olyan színvonalról indulnak, ami néhány évvel ez- előtt új iskola esetében még elképzelhetetlen volt. – Eredményeinkben benne van korszerű zenepedagógiánk lendítő ereje és tanári gárdánk lelkes, odaadó munkája. Benne van az is, hogy több jó tanárunk van, mint régen, mert fiataljaink szakképzettsége alaposabb, sokoldalúbb. Ez azért is örömmel tölthet el bennünket, mert legfiatalabb tanáraink már a mi korszerű iskolarendszerünkben nevelődtek. Elért eredményeinkre kétségkívül büszkék lehetünk, de a megtett úton tovább kell haladnunk. A továbbfejlődést elsősorban zenepedagógusaink igénylik. Ezt bizonyították a kamarazenei fesztivál értékelése alkalmával elhangzott felszólalások, és nem utolsó sorban a tantervi viták során országosan megnyilvánult állásfoglalások. Ez az igény teljes mértékben találkozik Szakosztályunk támogatásával, ami nem utolsó sorban abban jut kifejezésre, hogy Szakosztályunk a zeneoktatási reformjavaslat megalkotásában kezdettől fogva igen komoly munkát fejtett ki és állíthatjuk, hogy ez a munkája azért lehetett hasznos és értékes, mert mindenkor a tagság véleményére és javaslataira támaszkodott.

 

Az Elvi Bizottság munkája

 

Tisztelt Közgyűlés! – A következőkben az Elvi Bizottság munkájáról szeretnénk számot adni. Talán nem felesleges, ha visszatekintünk azokra a körülményekre és gondolatokra, amelyek három évvel ezelőtt az Elvi Bizottság létrehozását szükségessé tették. – Szakosztályunk taglétszáma mintegy 240 fő. Úgy tűnt, hogy egyes elvi jelentőségű kérdések, mint pl. a módszer, a tananyag, az országos zeneoktatás szervezeti kérdései és egyéb hasonló problémák előkészítésével csak egy szűkebb bizottság foglalkozhat eredményesen. Az Elvi Bizottság célját és feladatát az első Zenepedagógus Konferencián elfogadott Működési Szabályzat világosan meghatározta. E szerint az Elvi Bizottság a Szakosztály Választmánya mellett működik, feladata, hogy az általános kultúrpolitikai elveknek megfelelően zeneoktatásunk alapvető kérdéseit megvizsgálja, annak fejlesztési tervét kidolgozza: tananyag, tanmenet kérdéseiben elvi jellegű döntéseket hozzon, és azokat a Szakosztály Választmányával és a Szakszervezet vezetőségével együttesen az illetékes párt- és állami szerveknél képviselje.

 

Az Elvi Bizottság vezetősége első feladatának tartotta, hogy a szakmai tagozatok munkáját megindítsa. Előbb a vonós, zongora, fúvós, és elmélet tagozat, később az ének és karvezető tagozat kezdte meg működését. A tagozatok munkáját kezdetben nem lett volna helyes bármiféle munkatervvel korlátozni. Ellenkezőleg: az látszott célravezetőnek, hogy a problémák sokasága kötetlenül mutatkozzék meg és kitűnjék, hogy közülük melyeket kell a legsürgősebben napirendre tűzni. Már az első megbeszélések dinamikus vitáin kitűnt, hogy a legégetőbb problémák feltűnő azonosságot mutatnak a különböző szakokon. Ugyanebben az időszakban kapta meg a Szakosztály – pontosabban az Elvi Bizottság – a Művelődésügyi Minisztérium felkérését, hogy a közismereti oktatási reform irányelveinek szellemében dolgozza ki a zeneoktatás reformtervezetét. E nagy horderejű feladata mellett az egyes szakok részlet-problémái érthető módon háttérbe szorultak, mert minden figyelmet a reformjavaslat kiművelésére kellett fordítanunk.

 

Ismeretes, hogy a Szakosztály a Minisztériummal együttműködve, tájékoztatóval egybekötött ankétokat rendezett a zenepedagógusok részére, majd részt vett az oktatási intézményekben megtartott reformvitákon. A gyakorlati munka koordinálására előkészítő bizottságot létesítettünk, amely – az ország minden részéből érkezett viták eredményeit összegezve – tervezetet készített az alsó-, közép- és felsőfokú oktatás reformjára. Ezt a tervezetet a Titkárság többször megvitatta, foglalkozott vele a Zeneművészeti Főiskola vezetősége, végül megtárgyalta a Szakosztály Választmánya is. A reformtervezetről és a viták anyagáról a Szakosztály tagságát részint a választmányi tagok útján közvetlenül, részint a Parlando hasábjain tájékoztattuk. Így készült el a Szakosztály reformtervezete, amelyet a Minisztérium reálisnak és átfogónak értékelt, és a Titkárság útján köszönetet mondott mindazoknak, akik annak előkészítésében részt vettek.

 

A reformtervezet elkészítésekor nagy jelentőségű támogatást és tájékozódást nyújtott részünkre a zenepedagógusok nemzetközi tanácskozása. Külföldön járt kartársainktól és a Minisztériumban levő írásos anyagból tudomásunk volt arról, hogy a baráti országok zenepedagógiája szervezeti vonatkozásokban a miénkhez hasonló problémákat vet fel és a megoldás keresésében külföldi barátainkkal csaknem azonos utakon járunk. Minderről alkalmunk volt behatóan tanácskozni az 1962. május 7-12 között Budapesten megrendezett nemzetközi zenepedagógiai konferencián, amelyen a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Bolgár Népköztársaság zenepedagógus küldöttsége vett részt. Magyar részről a Művelődésügyi Minisztérium, a Magyar Zeneművészek Szövetsége, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége és a Zeneművész Szakszervezet képviselőin kívül Szakosztályunk vezetősége, és az egyes tárgyalási napokon sorra kerülő problémák meghívott szakértői vettek részt a tanácskozáson. A vállalt feladat jelentőségének megfelelően Szakosztályunk nagy körültekintéssel látott a Konferencia előkészítéséhez és az Elvi Bizottság vezetősége kidolgozta a vita főbb szempontjait. Ezek a következők voltak:

 

a)      – hogyan történik a zenei tömegnevelés és a zenei pályára készülők oktatása az alsó fokon?

b)      – mire készít elő és milyen képesítést ad a középfokú zenei tanulmányok elvégzése?

c)      – hogyan folyik a tanárképzés? (A képzés módszertani és gyakorlati szempontjai, óratervek, heti óraszám stb.)

d)      – a felsőfokú levelező oktatás bevezetése.

e)      – a túlterhelés csökkentésére tervezett intézkedések.

 

Az említett témakörök szem előtt tartásával részletes vitaindító referátumokkal készültünk fel alsó-, közép- és felsőfokú zeneoktatásunk ismertetésére és problémáink feltárására.

 

Örömmel állapíthatjuk meg, hogy ez a konferencia sikeres és eredményes volt. Távlatokat nyitott a folytatólagos együttműködésre és megmutatta, hogy gondjainkkal nem vagyunk egyedül, és hogy problémáink megoldását nemzetközi színvonalon is eredményesen keressük. Azt reméljük, hogy a találkozó nemcsak számunkra volt hasznos és hogy barátaink jó emlékezetében marad a konferencia elevensége, a témák iránti általános és lankadatlan érdeklődés, de nem kevésbé azok a baráti beszélgetések, amelyek a konferencia hivatalos programján túl kialakultak.

 

Ha az Elvi Bizottság eddigi működésével kapcsolatban olyan fontos eredményekről számolhattunk be, mint a reform-tervezet benyújtása és a nemzetközi konferencia megszervezése és lebonyolítása, akkor az Elvi Bizottság munkáját kétségkívül eredményesnek minősíthetjük. De nem hallgathatunk az elvégezetlenül hagyott feladatokról sem. – Nem sikerült olyan tekintélyes módszertani fórumot kialakítani, amint azt annak idején képzeltük és terveztük. Nem volt kielégítő az Elvi Bizottság kapcsolata az iskolai ének-zene oktatással. Bár ennek a kapcsolatnak a szükségessége többször felmerült, mégis ettől a területtől a Szakosztály szinte elszigetelt maradt. Ez a hiba a nemzetközi konferencián is megmutatkozott, mivel tapasztalhattuk, hogy a baráti országokban szervesebb egységben szemlélik az iskolai ének-zene oktatást és a zeneiskolák munkáját.

 

Az Elvi Bizottság megalakulása óta zeneoktatásunk területén számottevő változások következtek be. Ezeket figyelembe kell venni, amikor az Elvi Bizottság munkájának perspektíváját mérlegeljük. Ismeretes, hogy a Minisztérium létrehozta a Központi Tantervi Bizottságot és a Szaktárgyi Bizottságokat, – hangsúlyosan hozzátehetjük, hogy Szakosztályunk véleményének, javaslatainak messzemenő figyelembevételével. A Központi Tantervi Bizottság feladata, hogy előbb az alsó fok, majd a középfok, végül a Főiskola számára tanterveket dolgozzon ki, amelyek magukba foglalják az óratervi, tananyagi és módszertani útmutatásokat is. Minthogy az Elvi Bizottság feladatkörébe zeneoktatásunk strukturális kérdései s a tantervi kérdések tartoztak, – ezekről pedig a Művelődésügyi Minisztérium éppen a Tantervi Bizottság működése alapján fog dönteni a jövőben –, úgy ítéljük meg, hogy a Szakosztály keretében az Elvi Bizottság feladatát befejezte, és a továbbiakban külön Elvi Bizottságra nem lesz szükség. Az Elvi Bizottság szakcsoportjai azonban további munkájukat a Szakosztály Választmányának közvetlen irányításával folytathatná. Szakmai tagozataink kapcsolatban állnának a Minisztérium által létrehozott Szaktárgyi Bizottságokkal és azok felkérésére segíthetnék egyes részletkérdések kidolgozását, de még inkább fontosnak tarjuk, hogy a megváltozott helyzetben szakmai viták, ankétok rendezésével, elvi problémák tisztázásával segítsék zeneoktatási reformtervezetünk elkészítését tartalmi vonatkozásban.

 

A továbbképzés

 

Tisztelt Közgyűlés! Kedves Kartársak!

 

A beszámoló következő részében az ideológiai, esztétikai és szakmai továbbképzés problémáival, valamint a Szakosztály sajtó- és propaganda munkájával kívánunk foglalkozni. – Szakosztályunk ilyen irányú feladatait a Működési Szabályzat is kellőképpen hangsúlyozza és – mint a bevezetőben is kifejtettük – e munka irányelveit a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Kongresszusi határozata világosan megadják számunkra. Szakosztályunk kezdetben központilag rendezett esztétikai, zenetörténeti és módszertani előadásokkal igyekezett a Kongresszusi határozatban és a Működési Szabályzatban lefektetett irányelveknek eleget tenni.

 

Megállapíthatjuk, hogy ezeknek az előadásoknak a színvonala minden esetben megfelelt az igényeknek; – kiváló szakembereket sikerült megnyernünk előadóknak. Jelentősebb előadásaink közül néhányat emlékeztetőül felsorolunk: – A zene szocialista esztétikájáról dr. Ujfalussy József; – Nemzetközi versenyek zenepedagógiai tapasztalatairól Hernádi Lajos; – A Liszt-Bartók nemzetközi zongoraverseny tapasztalatairól Ungár Imre; – az NDK-ban végzett zenepszichológiai vizsgálatokról dr. Paul Michel weimari professzor; – a Szovjetunióban járt delegáció munkájáról, a szovjet zeneoktatásról Váczy Károly; – A zenei forma, mint kifejező eszköz témájáról pedig Lesznai Lajos tartott igen színvonalas előadást. Az előadásokat általában élénk vita követte, amely szintén hasznosnak bizonyult számos kérdés tisztázásához. – A felsorolt előadások is bizonyítják, hogy Szakosztályunk nagy gondot fordít a zenepedagógusok ideológiai, esztétikai és szakmai továbbképzésére, – mégsem állíthatjuk, hogy célunkat sikerült volna elérnünk. Elsősorban azért nem, mert szervezési nehézségek és gazdasági lehetőségeink korlátozottságai nem tették lehetővé olyan nagyszámú hallgatóság részvételét, mint amekkorát az előadások megérdemeltek volna. Igaz, néhány előadásra meg tudtunk hívni vidéki zenepedagógusokat is, a Parlando is beszámolt egyik-másik fontosabb vitáról, sőt magnetofon felvételt is készítettünk egy-két esetben. Mindennek ellenére nem állíthatjuk, hogy előadásaink országos szinten kellő nyilvánosságot kaptak. Még budapesti viszonylatban sem tudtuk a felmerülő akadályokat elhárítani: előadásaink több esetben ütköztek a Fővárosi Zeneiskola Szervezet, vagy a Szakiskola szakmai, ismeretterjesztő előadásaival, klubestjeivel, – a Főiskola pedagógusai pedig sajnos elenyésző számban érdeklődtek még a legmagasabb szintű előadások iránt is. Úgy gondoljuk, hogy a jövőben az említett intézmények szakszervezeti bizottságai sokat segíthetnek a párhuzamos szervezés kiküszöbölésében és a Szakosztály központi előadásainak népszerűsítésében.

 

Világos, hogy a központi előadássorozat folytatása a jövőben is szükséges, de azt is látnunk kell, hogy ez egymagában nem elegendő a továbbképzés problémáinak megoldásához. Ezért Szakosztályunk Választmánya az 1961/62-es tanév elején előadói csoportot hozott létre, – elsősorban a vidéki továbbképzési igények kielégítése céljából. – Tudjuk mindannyian, hogy vidéki zenepedagógusaink sokkal ritkábban juthatnak – helyi adottságok hiánya következtében – megfelelő szintű szakmai előadáshoz, mint a fővárosiak. Az előadói csoport tagjai a Titkárság felkérésére éppen ezért olyan témák előadására készültek fel, amelyek iránt országosan nagy az érdeklődés. Így pl.: Realizmus a klasszikus mesterek életében; – Liszt Ferenc és a XX. század zenéje; – Modern zene és haladó hagyományok; valamint századunk legnagyobb zeneszerző egyéniségei életművének, illetve egyes jelentősebb műveinek elemzése.

 

Előadóink természetesen módszertani előadásokra is felkészültek, elsősorban zongora, vonós, fúvós, illetve énekszakon. – Előadói csoportunk tagjai eddig mintegy 40 előadást tartottak vidéken, több esetben nemcsak zenepedagógusaink, hanem vidéki színházak zenészei részére is. A közvetlenül vidéknek szóló előadások kétségkívül lendületet adtak a továbbképzésnek, bár itt sem olyan mértékben, amennyire előadóink arra felkészültek. Ennek oka elsősorban pénzügyi nehézségekben rejlik.

 

A megyei tanácsok költségvetésében működő zeneiskoláink továbbképzési célokra nem rendelkeznek megfelelő összeggel, a Tanácsi támogatás pedig ma még meglehetősen rendszertelen, – inkább személyi kapcsolatokon múlik, mint a továbbképzés célkitűzéseinek világos felismerésén.

 

Szakosztályunk előadói csoportjának tagjai saját továbbképzésükkel is foglalkoznak. Eddig három alkalommal tartottak konzultációt; valamennyi igen hasznosnak bizonyult elvi- és módszertani kérdések tisztázásához., Ilyen konzultáció során állapították meg pl., hogy zenepedagógusaink jelenlegi szakmai továbbképzése korszerűtlen és rendszertelen, amit elsősorban az idősebb pedagógus generáció érez. Sürgős szükség van tehát az intézményes szakmai továbbképzésre és annak összhangba hozására zenepedagógusaink jelenlegi állami oktatásával. Szakosztályunk előadói csoportja már hozzá is kezdett az intézményes szakmai továbbképzés hároméves tematikájának kidolgozásához. Úgy tervezzük, hogy ennek a tematikának megvitatása és jóváhagyása után már a következő tanévben tervszerűbbé tehetjük Szakosztályunk továbbképzési munkáját. Ezen a helyen azonban azt is hangsúlyoznunk kell, hogy Szakosztályunk egymagában nem rendelkezik elég erővel ahhoz, hogy a szakmai továbbképzés terén országos szinten döntő előrehaladást érjen el. - Ehhez a szakmai továbbképzést intézményessé és rendszeressé kell tenni és annak költségvetési kereteit megfelelő helyen biztosítani kell. Mindez elképzelhetetlen a Művelődésügyi Minisztérium hatásos segítsége és intézkedése nélkül.

 

Tapasztalatcserék

 

Tisztelt Közgyűlés! – A szakmai munka segítésében jelentősnek bizonyultak a Szakosztályunk által rendezett és támogatott tapasztalatcserék, tanulmányutak. A múlt év májusában megrendezett nemzetközi zenepedagógiai konferencia jelentőségéről már részletesen beszámoltunk, most inkább az elmúlt három év alatt rendezett szovjetunióbeli tanulmányutakról kívánunk szólni. A Minisztérium és a Szakszervezet anyagi támogatásával eddig négy tanulmányutat rendeztünk, amelyeken 140 zenepedagógus vett részt, túlnyomó többségben alsó fokon tanító zenetanárok. – A tanulmányutak bebizonyították, hogy kölcsönösen fennáll az igény szovjet és magyar részről egymás zenepedagógiai munkájának, eredményeinek közvetlen megismerése iránt, mert mindkettő rendelkezik olyan eredményekkel, amelyek hasznos tapasztalatot nyújtanak a haladó és korszerű zenepedagógia módszereinek helyes alkalmazásában. A múlt év őszén Kijevben, Leningrádban és Moszkvában járt zenepedagógus küldöttségünk meghívására március 26-án 30 tagú szovjet zenepedagógus delegáció érkezett hazánkba. Örömmel mutattuk meg nekik két héten át budapesti és vidéki zeneoktatási intézményeink munkáját és nagy örömmel hallottuk azokat az őszinte elismerő szavakat, amelyekkel baráti beszélgetéseink során a magyar zeneoktatás magas színvonalát, pedagógusaink alapos felkészítő munkáját méltatták.

 

Nemzetközi kapcsolataink fejlesztésében másik jelentős esemény volt magyar zenepedagógusok részvétele a Nemzetközi Nevelésügyi Szervezet (ISME) két évvel ezelőtt Bécsben rendezett Kongresszusán, majd az idei év januárjában, Moszkvában megrendezett Nemzetközi Konferencián, amelynek napirendjén a halláskészség fejlesztése szerepelt.

 

Szakosztályunk támogatta a belföldi tapasztalatcseréket is. A megyei szakszervezeti bizottságok kezdeményezésére több megyében sikerült a Tanács Végrehajtó Bizottságának támogatásával a megye zeneiskolái között találkozót, tapasztalatcserét rendezni, amelyre Szakosztályunk előadókat is biztosított. Az ilyen megyei találkozók jelentősége kétségkívül számottevő, ám az eredmények megtartása és továbbfejlesztése elsősorban a Tanácsok támogatásán múlik. Eredményes tapasztalatcserékre került sor Bács-Kiskun, Heves, Szolnok és Zala megyében, ugyanakkor Veszprém megyében zenepedagógusaink egészséges kezdeményezése abbamaradt a tanácsi szervek meg nem értése következtében.

 

Az előzőkben foglalkoztunk már a VI. Országos Ifjúsági Kamarazene Fesztivál tapasztalataival és jelentőségével. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozzuk, hogy Szakosztályunk teljes mértékben értékeli az évenként megrendezett és megrendezendő kamarazenei fesztiválok jelentőségét, – készséggel részt vesz azok előkészítésében és szakmai munkájában. – Ismeretes, hogy az első fesztivál, – amelyet 1958-ban Cegléden rendeztek meg – éppen szakszervezeti kezdeményezés nyomán vált valósággá. A következő évek egyre szebb eredményeket hoztak számunkra, a legnagyobb örömöt ma az jelenti, hogy a kamarazene fesztiválok évenkénti megrendezése természetessé, rendszeressé vált és gondozásukat az illetékes állami szervek – a Minisztérium és a Tanácsok – látják el.

 

A Szakosztályt munka segítésében, a tömegkapcsolatok kiépítésében fontos szerepet tölt be a zenepedagógusok folyóirata a Parlando. A Fővárosi Zeneiskola szervezet kezdeményezése nyomán 5 évvel ezelőtt megindult folyóirat mind tartalmában, mind külső megjelenési formájában előnyös változásokon ment át. A szerkesztő bizottság átszervezése, megerősítése után jobban érvényesült a lap tájékoztató, és nevelő funkciója. Sikerült megtalálni azokat a pedagógiai szempontból fontos elvi témaköröket, amelyek zenepedagógusainkat különösen érdeklik és sikerült több témakörben termékeny, eredményes vita- sorozatot indítani a lap hasábjain. (így pl. a zenei ismeretterjesztés módszerei; az ifjúsági zenekarok munkája; a jazz és a modern zene kapcsolatai stb.) – A Parlando-nak lassacskán kiépül tudósító hálózata. Kialakult a lap határozott profilja is. Állandó rovatot kapott a Szakosztály munkája; minden számában olvashatók esztétikai, elvi és módszertani cikkek. Újabban már helyszíni tudósítások formájában foglalkozik a lap vidéki zeneiskoláinkkal; a lapszemle kül- és belföldi szaklapok érdekesebb cikkeiről tájékoztat; a szerkesztőség postája pedig hasznosan járul hozzá az olvasókkal való kapcsolat elmélyítéséhez.

 

A Parlando terjesztési problémája ma már megoldott – a többi sajtótermékhez hasonlóan a Posta Központi Hírlapiroda végzi. A lap olvasottságával azonban távolról sem lehetünk elégedettek. A lap olvasottságát ki kell terjesztenünk az ének-zenetagozatú általános iskolák, valamint a közismereti iskolák és pedagógiai főiskolák ének- és zenetanáraira, sőt a végzős főiskolai hallgatókra és szaktanárképzős növendékekre is. – A Szakosztály Titkársága februárban előfizetési versenyt indított a lap sajtófelelősei között. Az előfizetési kampány közgyűlésünk után fejeződik be: várható, hogy a lap olvasottságában javulást jelent.

 

A Parlando szerkesztő bizottságának javaslatára a Szakosztály Titkársága határozatot hozott zenepedagógiai szakkönyv-sorozat megindításáról. A szakkönyvtár egyrészt a pedagógiai művek iránt fennálló érdeklődést hivatott kielégíteni (köztudomású ugyanis, hogy a zenepedagógia elméleti, módszertani írásai túlnyomórészt csak cikk terjedelemben jelenhettek meg eddig), másrészt országosan fennáll az igény a zenepedagógia nemzetközi eredményeinek megismerése és általában a zenepedagógusok szakmai műveltségének fejlesztése, látókörének kibővítése iránt is. A Zeneműkiadó Vállalattal történt tárgyalások alapján a szakkönyv-sorozat tematikájának összeállítására külön szerkesztő bizottságot hoztunk létre. Úgy tervezzük, hogy 1964-ben megindul a sorozat és évenként előreláthatólag 2-3 szakkönyv megjelenése biztosítható.

 

Népművelés

 

Tisztelt Közgyűlés! Kedves Elvtársak!

 

Zeneoktatási intézményeink munkáját akkor értékelhetjük teljes jelentőségében, ha annak hatósugara nemcsak a falakon belül érvényesül, hanem a környezetre, a területre is kihat. Ez nem kevesebbet jelent, minthogy zeneiskoláink munkájában a népművelésnek is fontos szerepet kell betöltenie. – A párt művelődéspolitikai irányelveinek megjelenése óta zeneoktatási intézményeink a dolgozók zenei nevelését, ízlésének formálását egyre inkább a pedagógiai munka szerves tartozékának tekintik – igen helyesen, mert így nemcsak nevelő feladatukat látják el, hanem egyidejűleg zenepedagógusaink maguk is fejlődnek e kapcsolatok hatása alatt. Közvetlen, személyes benyomásokat szereznek üzemeink, termelőszövetkezeteink, tudományos intézeteink munkájáról, ami érezhetően és előnyösen hat pedagógiai tevékenységükre, – azt szélesebb látókörűvé, módszereiben a reális élet követelményeihez közelebb állóvá teszi. A Zenepedagógus Szakosztály ezt a törekvést teljes erejéből támogatja: nevezzük akár a munkás- művész kapcsolatok fejlesztésének, akár zenei ismeretterjesztésnek, vagy fesztiválnak, seregszemlének. Örvendetes, hogy ezek a kapcsolatok ma már központi irányítás nélkül is szépen fejlődnek. Elsősorban vidéki szakiskoláink járnak élen a népművelési munka és a dolgozókkal való kapcsolatok fejlesztésében. Emeljük ki a győri, valamint a debreceni, miskolci és pécsi zeneművészeti szakiskola ilyen irányú munkásságát. – Vidéki zeneiskoláink is fontos szerepet töltenek be a város zeneéletének irányításában: szakmai véleményük érvényesül a Tanácsok, vagy a TIT népművelő munkájában; zenepedagógusaink aktív mozgatói az üzemekben. termelőszövetkezetekben végzett zenei ismeretterjesztésnek. –  Nem tudunk ez alkalommal teljes értékelést adni zeneiskoláink népművelési munkájának eredményeiről, jellemző példaképpen azonban felemlítjük a székesfehérvári, a soproni, nyíregyházi, kaposvári és gyöngyösi zeneiskolát. Ezek az iskolák – és természetesen a névsor távolról sem teljes – városuk zenei életének centrumai: a kamarazenélést, a szimfonikus zenekari munkát és a zenei szakkörök tevékenységét tervszerűen, céltudatosan, egyre eredményesebben irányítják. – Természetesen nemcsak vidéken, hanem a fővárosban is számottevők az eredmények; akár a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola, akár a Fővárosi Zeneiskola Szervezet munkáját vizsgáljuk. Itt talán az országos átlagnál nagyobb szerepet kapnak az öntevékeny művész-együttesekkel kiépített kapcsolatok (pl. a Bartók Szakiskola és a Vasas Szimfonikus zenekar között), ugyanakkor tartalmilag hangsúlyossá válik mai magyar szerzők műveinek népszerűsítése, – a Zeneakadémiára és az Országos Filharmónia kamaratermébe nem járó hallgatóság között. Példamutatóak a Fővárosi Zeneiskola Szervezet egyes körzetei által rendezett pedagógiai művek bemutató hangversenyei, amelyeknek előkészítéséhez Szakosztályunk is több ízben segítséget adott. – Fel kell vetnünk emellett a Zeneművészeti Főiskola növendék-koncertjei által kínálkozó lehetőségeket, amellyel sajnos az illetékesek alig-alig élnek. A növendék hangversenyek, diplomakoncertek, úgyszólván üres nézőtér előtt hangzanak el, holott egyrészt a közreműködő növendékek megérdemelnék a nagyobb hallgatóságot (amelynek lélektani hatása sem lebecsülendő), másrészt ezeket a hangversenyeket a zenei nevelés szolgálatába is lehetne állítani, ha a Főiskola megtalálna a módját, hogy kapcsolatot teremtsen nagyobb üzemekkel, szakszervezetekkel, vagy éppen a SZOT Egressy Gábor Művelődési Klubjával. Tudjuk, hogy a rendelkezésre álló kevés hangversenyterem és a meglevő termek zsúfoltsága miatt ezek a hangversenyek csak a délutáni órákban kerülhetnek megrendezésre. Ez nem a legalkalmasabb idő nagyobb létszámú hallgatóság szervezésére; mégis a zenei nevelés érdekében tudatosan vetjük fel a főiskolai növendékkoncertek problémáját, sőt ezzel kapcsolatban a főváros szinte tarthatatlan hangversenyterem hiányára is rámutatunk.

 

Zenei életünk fejlődésében örvendetes jelenség a decentralizálódás. Ez egyet jelent a vidék oly fontosnak tartott fejlődésével, sok-sok zenei gócpont kialakulásával és megerősödésével országszerte. Évről-évre ismétlődő zenei eseményeket jelentenek ma már az ország különböző részein megrendezett zenei hetek, melyek a helyi lehetőségek maximális kihasználása mellett neves vendég-együttesek és előadóművészek koncertjeit is jelentik, ugyanakkor feltárják a megye értékes zenei múltját és hagyományait. A Hajdú-Bihar megyei, a Sopron, a Békés, Baranya és Fejér megyei és más zenei hetek leglelkesebb előkészítői, szervezői és közreműködői a zenepedagógusok, és a zenei események művészeti székhelye a zeneiskola, vagy szakiskola, – még akkor is, ha egyes helyeken a fesztivál rendezését hivatalosan a megyei tanács, vagy más intézmény végzi.

 

Zeneiskoláink mindezeken kívül segítséget nyújtanak az állami hangversenyrendező szerv koncert-sorozatainak népszerűsítéséhez. Nemcsak szervezésre – jegyeladásra – gondolunk, hanem olyan szakköri munkára, kiskoncertekre, amelyek felkészítik a hallgatóságot a filharmóniai hangverseny műsorára egyes művek behatóbb ismertetésével élő-, vagy hanglemez-illusztrációk kíséretében. – A Bács-Kiskun megyei zenepedagógus találkozó programjának méltó befejezése volt a kecskeméti színházban megrendezett filharmóniai hangverseny, amelyen a bajai és kiskunhalasi zenepedagógusok is teljes létszámban megjelentek, s a koncertet ma is nagy zenei élményként emlegetik. Hasonló eredményekről tehetnénk említést a nagykanizsai, békéscsabai, a kaposvári és sok más vidéki zeneiskola munkájával kapcsolatban. A teljes felsorolás helyett sokkal fontosabb az a tény, hogy zeneiskoláink egyre maradéktalanabbul, egyre sikeresebben töltik be népművelő feladataikat, egyre inkább tényezőivé, sőt irányítóivá válnak a város és a megye zenei életének.

 

A kamarazenei fesztiválokkal kapcsolatban – és itt különösen a VI. fesztiválra gondolunk – ezen a helyen azt a gondolatot emeljük ki, hogy az országos seregszemle egyúttal jó szolgálatot tett a zene népszerűsítésének és a zenetanulás iránti kedv felkeltésének, fokozásának. Nagyszerűen megmutatkozott ez a Nyíregyházán és környékén, üzemekben és termelőszövetkezetekben megrendezett baráti találkozókon, amelyeken az ország minden részéről Nyíregyházára érkezett zeneiskolai együttesek rövid bemutatót is tartottak a fesztivál zenei programjából. – Éppen mert a zenetanulás iránti kedv fokozása oly szembeszökően megmutatkozik a kamarazenei fesztiválokon, szükséges, hogy a jövőben a fesztiválok megrendezésében és helyük megválasztásában egy kicsit tervszerűbbek legyünk. Bármennyire is dicsérendő a spontán jelentkezés, azt feltétlenül összhangba kell hoznunk pedagógiai célkitűzéseinkkel. Szakosztályunk ezért az országos helyzet előzetes elemzése alapján azt a javaslatot teszi, hogy a legközelebbi kamarazenei fesztivált a Dunántúlon rendezzék meg, ahol zeneiskolai hálózatunk az országos átlagnál ritkább, ugyanakkor a kamarazenei hagyományok elevenek és fejlettek.

 

Együttműködés az állami szervekkel

 

Tisztelt Közgyűlés! Kedves Kartársak!

 

Az 1960. június 5-i zenepedagógus konferencián megválasztott Szakosztály vezetőség legfontosabb célkitűzése az volt, hogy rendszeres szakosztályi életet teremtsen és együttműködést építsen ki az illetékes állami szervekkel, a Zeneművész Szövetséggel és a társadalmi szervezetekkel egyaránt, (KISZ, Úttörő-központ, Pedagógusok Szakszervezete stb.). Ehhez a munkához a Szakosztály vezetősége komoly segítséget kapott a Művészeti Szakszervezetek Szövetségétől és a Zeneművész Szakszervezet Elnökségétől. A segítség több formában is megnyilvánult. – A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége elnöksége 1962-ben napirendre tűzte és a választmány írásos jelentése alapján megtárgyalta a Szakosztály munkáját. Az Elnökség elsősorban az oktatási reform-tervezet elkészítését és az előadói csoport tevékenységét értékelte eredményesnek, ugyanakkor nagy jelentőségűnek tartotta a nemzetközi zenepedagógus konferencia megrendezését is. – A Zeneművész Szakszervezet Elnöksége háromszor tűzte napirendre a Szakosztály munkáját: első ízben az oktatási reform-tervezet elkészítése után 1961 októberében, másodszor a nemzetközi zenepedagógus konferencia szervezési és tartalmi kérdéseinek kidolgozásakor – múlt év áprilisában, harmadszor pedig a Művész Szakszervezet elnökségi ülését megelőzően vizsgálta általánosságban a Zenepedagógus Szakosztály működését.

 

Foglalkozott Szakosztályunk munkájával a Magyar Zeneművészek Szövetsége Elnöksége is, amikor közgyűlését megelőzően felmérte zenei életünk helyzetét. A Zeneművész Szövetség Elnöksége határozatában egyetértését fejezte ki a Szakosztály célkitűzéseivel, amelyeknek révén sikerült a zenepedagógia legidőszerűbb kérdéseit felmérnie és azok megoldására a szakemberek jelentős tömegét biztosítania. Ugyanakkor kifejezést kapott az a vélemény is, hogy a Zeneművész Szövetség és a Szakosztály között kezdettől fogva fennálló jó együttműködést tartalmában még inkább el kell mélyíteni, hogy meg lehessen teremteni az egész zenepedagógia – tehát a zeneiskolán kívüli zeneoktatást is beleszámítva – elvi és tartalmi egységét. A Zeneművész Szövetség közgyűlése e tekintetben gyakorlatilag előbbre vitte a kérdés megoldását azzal, hogy létrehozta a Szövetség Elnöksége mellett működő pedagógiai bizottságot. Szakosztályunk az elvi együttműködés irányelveit rövidesen a Zeneművész Szövetség közgyűlése után megtárgyalta és a Pedagógiai Bizottság vezetőjével teljes egyetértésre jutott. Bár ez a bizottság még munkája kezdetén tart, nem kétséges a megbeszélések után, hogy együttműködésünk hamarosan a gyakorlatban is hasznossá válik. Úgy látszik, hogy Szakosztályunk és a Szövetség Pedagógiai Bizottsága munkájában nincsenek átfedések, ütközési pontok, ellenkezőleg a két szervezet munkaterülete jól illeszkedik egymáshoz. – A Zeneművész Szövetségről szólván megemlítjük, hogy együttműködésünk más téren is gyümölcsöző volt: így pl. közös rendezvényekben, amelyek során, külföldön járt zeneművészek, zenepedagógusok élménybeszámolóira, vagy hazánkba látogató külföldi művészek és pedagógusok előadásaira, hangversenyeire került sor.

 

A Művelődésügyi Minisztériummal, – elsősorban annak Művészetoktatási Osztályával – kapcsolatunk kezdettől fogva jó alapokon nyugszik. A Minisztérium több ízben tanújelét adta annak, hogy megfelelően értékeli Szakosztályunk munkáját, és azt saját munkája végzéséhez jelentős kezdeményező, előkészítő tevékenységnek tartja. Hadd utaljunk ez alkalommal arra, hogy mind az oktatási reformtervezet, mind a nemzetközi zenepedagógiai konferencia előkészítésével kapcsolatban a Minisztérium köszönetét és elismerését fejezte ki Szakosztályunknak és mindazoknak a zenepedagógusoknak, akik e két fontos munkában részt vettek. – Természetesnek tartjuk, hogy fontosabb vezetőségi üléseinken, szakmai előadásainkon részt vesznek a Minisztérium illetékes képviselői. Az is magától értetődő, hogy ez a meghívás és részvétel nem formális, mert minden esetben a napirendi anyag közös megtárgyalása és előkészítése előzi meg. Sok segítséget kaptunk a Művészetoktatási osztálytól, és éppen a legnagyobb horderejű kérdések megoldásához. Elég, ha a zeneoktatási reform-tervezet országos vitájának elindítására, a nemzetközi zenepedagógiai konferenciára és a szovjet tanulmányutak megrendezésére utalunk. Állandó jellegű az együttműködés a Parlando munkájában is, amelynek szerkesztő bizottságában a Minisztérium képviselője, – rajta kívül a Zeneművész Szövetség és a Zeneműkiadó Vállalat képviselője is – részt vesz.

 

Mindezen pozitívum mellett vannak elképzeléseink arról, hogy a jövőben a Minisztérium és a Szakosztály kapcsolatát gyakorlati téren még szorosabbá tegyük. Ezt kívánja a jelenleg folyamatban levő és több évet igénylő munka, amely zeneoktatásunk tartalmi kérdéseinek megreformálását hivatott megoldani. Ennek a munkának olyannak kell lennie, hogy eredményei hosszú időre helyesen jelöljék meg a magyar zeneoktatás célkitűzéseit és útját.

 

Ebben a kérdésben is egyetértés áll fenn a Minisztérium és a Szakosztály között; vannak azonban olyan észrevételek Szakosztályunk tagsága részéről, amelyek arra késztetnek bennünket, hogy az együttműködést más területen is ugyanígy érvényesítsük. Szükségesnek tartjuk pl., hogy Szakosztályunk kellőképpen ismerje zeneoktatásunk, zeneoktatási intézményeink fejlesztésének távlati tervét. Ez nagy jelentőségű kérdés, mert kihat a beiskolázásra, a tanárképzésre és jelentősen érinti zenepedagógusaink élet- és munkakörülményeit is. – Nagy jelentőségű kérdésekben Szakosztályunk csak akkor tud érdemben állást foglalni, és akkor tudja igazán segíteni az állami szervek munkáját, ha folyamatosan részt vesz a tárgyalásokban, – jelen esetben a fejlesztési terv elkészítésében, vagy a zenepedagógiával kapcsolatos különböző rendeletek, határozatok előzetes megvitatásában. Úgy véljük, nemcsak Szakosztályunk lesz ezáltal tájékozottabb, hanem a legfontosabb kérdések előkészítése során módunkban áll a legjobb szakvéleményeket, javaslatokat beszerezni, megszűrni és egyeztetni. Ez nyilvánvalóan megnyugtató lesz az állami szervek számára is, mert elgondolásaikhoz, tervképzésükhöz széles bázist teremt.

 

Az ideológiai, esztétikai és szakmai továbbképzéssel kapcsolatban már ismertettük javaslatainkat, amelyek megvalósításához feltétlenül szükséges a Minisztérium és az Országos Pedagógiai Intézet segítsége. Csakis együttesen tehetjük korszerűvé és intézményessé ezt a továbbképzési formát; – nemkülönben szoros együttműködést igényel a hospitálások tartalmának megjavítása is. Számos példát tudnánk felsorolni, hogy a hospitálások nem egyszer formális, udvarias látogatássá válnak, tartalmukban egyáltalán nem elégítik ki igényesebb pedagógusainkat. Úgy gondoljuk, hogy a Szakszervezet, a Szakosztály és a Minisztérium közös erőfeszítésével ezen is sikerül változtatni. Ami a továbbképzés és a hospitálások költségvetési kihatását illeti, el kell érnünk a Minisztérium segítségével, hogy Tanácsaink úgy gazdálkodjanak, ahogyan azt mi zenepedagógiánk fejlesztése érdekében kívánatosnak tartjuk…

 

E rendkívül fontos probléma megoldása érdekében már eddig is sokat fáradoztak Szakosztályunk vezetői, különösen a megyei megbízottak, de a megyei szakszervezeti bizottságok is. Tegyük hozzá mindjárt, – több helyen eredményt is értek el. Az intézményes szakmai továbbképzést azonban véleményünk szerint mégsem volna helyes decentralizálni, hiszen egységes elvekről és tematikáról van szó, amely minden zenepedagógusra vonatkozik, tanítsanak ám Borsodban, vagy Zala megyében. Ezért lényeges, hogy állami intézkedéssel központilag rendeződjék zenepedagógusaink továbbképzése.

 

Ami Szak osztályunk választott vezetőségének munkáját illeti, annak értékelésére nem a választmány beszámolója, hanem a Szakosztály tagsága hivatott. Reméljük, hogy a vita során szó esik majd a Választmány, a Titkárság és a különböző bizottságok munkájának értékeléséről is. – Mi magunk úgy látjuk, hogy a Titkárság általában ellátta operatív, irányító munkáját, és az Elvi Bizottság is eredményesen töltötte be funkcióját. A Választmány is állást foglalt a legfontosabb elvi jelentőségű kérdésekben, de sok fontos gyakorlati kérdés megtárgyalásába nem folyt bele kellőképpen, így azok a Titkárságra maradtak. Úgy gondoljuk, ez munkaszervezési probléma, és a jövőben feltétlenül oda kell hatnunk, hogy a Választmány irányító feladatkört lásson el a Szakosztály munkájában.

 

A Szakosztály vidéki tagságával való együttműködés fokozása, és általában a vidéken végzendő szakosztályt munka módszereinek kialakítása céljából hoztuk létre 1961 decemberében a Szakosztály megyei megbízottainak testületét. A Választmány felkérésére megyénként egy-egy tekintélyes zenepedagógus vállalta a szakosztályi munka irányítását, a megyei tagság véleményének, javaslatának eljuttatását a Választmányhoz, egyszersmind a tagság rendszeres tájékoztatását a legfontosabb, országos jelentőségű zenepedagógiai eseményekről, a Szakosztály munkatervéről, célkitűzéseiről stb.

 

A megyei megbízottak intézménye a gyakorlatban bevált. Különösen idén mutatkozott meg az elgondolás helyessége, amikor a megyei megbízottakat meghívtuk a Választmány ülésére, amelynek napirendjén a Szakosztály munkatervének megvitatása szerepelt. Az eddigi tapasztalatok alapján helyesnek látszik, ha a megyei megbízottak a jövőben is részt vesznek a Választmány ülésein és a központi előadás-sorozaton. Megyei megbízottaink ezt igénylik is, mert joggal érzik, hogy munkájukhoz ezáltal segítséget kapnak. – Sajnos ezzel még nincsenek egészen tisztázva a vidéken végzendő szakosztályi munka módszerei; a Szakosztály tagsága maga sem látja mindig tisztán ez irányú feladatát és a megyei megbízottak sem tartottak eddig megfelelő kapcsolatot a megyéjükben levő szakosztályi tagokkal. Még ma is hallatszanak olyan hangok, hogy „nem tudjuk, mivel foglalkozik a Szakosztály”. Nyilvánvaló, hogy erre elsősorban megyei megbízottainknak kell választ adniuk. Mindemellett szakosztályi tagjainknak tudatosabban kell végezni munkájukat, hogy a maguk területén jól képviselhessék Szakosztályunkat és ez kifelé, külső intézmények felé is szakosztályi munkának látszódjék.

 

A Szakosztály Fegyelmi Bizottsága az elmúlt időszak során mindössze egy jelentősebb és néhány kisebb jelentőségű üggyel foglalkozott. A Bizottság munkájának értékét természetesen nem a számszerűség adja, sőt éppen az az örvendetes, ha minél kevesebb pedagógus-etikába ütköző üggyel kell foglalkoznia. A Bizottság – igen helyes felfogással – feladatát igyekszik úgy ellátni, hogy ne szankciók alkalmazásával, hanem a megelőzés módszerével tudjon hatni.

 

A Zenepedagógus Szakosztály taglétszáma 241 fő. A Szakosztály megalakulása óta a Választmány 8 új tagot vett fel. Az új vezetőségnek – úgy véljük – feltétlenül felül kell vizsgálni a tagnévsort, mert előfordulhat, hogy számos kiemelkedő munkát végző pedagógusunk adminisztrációs hibából kifolyólag nem tagja még a Szakosztálynak. Véleményünk szerint a jövőben az új Választmánynak ezzel a fontos kérdéssel folyamatosan kell foglalkoznia.

 

Tisztelt Közgyűlés! – Ebben a beszámolóban több ízben emlegettük már a Szakosztály célkitűzéseinek megvalósítása során a pénzügyi-költségvetési kérdéseket. Helyesnek tartjuk. hogy a Közgyűlést tájékoztassuk azokról az erőfeszítésekről, amelyeket a Zeneművész Szakszervezet Elnökségének költségvetésén belül működő Szakosztályunk kifejtett az elmúlt három év során. Mint már említettük, legfontosabb feladataink végrehajtásához a Művelődésügyi Minisztériumtól és a Művészeti Szakszervezetek Szövetségétől is kaptunk támogatást és erre a jövőben is számíthatunk.

 

Fontosabb költségvetési tételeinkből néhányat a következőkben ismertetünk: a Parlando előállítási költségei mintegy 60.000,-, szerkesztői tiszteletdíj és honoráriumok 85.800,-, a négy szovjet tanulmányút támogatása 60.000,-, a nemzetközi konferencia támogatása 16.500,-, tapasztalatcsere és továbbképzés támogatása 38 600,- forintot tett ki. A felsorolt költségvetési tételek végösszege hozzávetőlegesen 260.000,- forint, ami egy-egy tanévre átlagosan 83.000,- forintos költségkihatást jelentett.

 

Tisztelt Közgyűlés! Kedves Kartársak!

 

Beszámolónk igyekezett képet alkotni a Zenepedagógus Szakosztály munkájának első három esztendejéről. A kétségkívül megállapítható konkrét eredmények mellett úgy érezzük, hogy őszintén, reálisan felvetettük a munka végzése közben elkövetett hibáinkat, és nem hallgattuk el azokat a nehézségeket sem, amelyek a nagyobb eredmények elérésének gátját jelentették. Úgy látjuk, hogy problémáink megoldása a jövőben reális, keresztülvihető, mert zeneoktatásunk fejlődésében olyan fokon állunk, amely a további eredmények eléréséhez jogos bizakodással tölthet el mindannyiunkat. Azt is tudjuk azonban, hogy erőfeszítéseink csak akkor hozhatják meg az elképzeléseinknek megfelelő eredményeket, ha munkánk végzése során az eddiginél is jobban figyelembe vesszük pártunk VIII. Kongresszusának a művészetekre és a művészoktatásra vonatkozó határozatait, nem különben a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége V. Kongresszusának az alkotó munka segítésével és a művészeti pedagógusok politikai, ideológiai egysége megteremtésének, szakmai továbbképzésének fokozásával kapcsolatos határozatait.

 

Mindezeken kívül tisztában vagyunk azzal, hogy munkánkat a jövőben még inkább össze kell hangolnunk az illetékes állami szervek elgondolásával, és együttműködésünkben meg kell teremtenünk a teljes elvi és gyakorlati összhangot. – Ilyen célkitűzésekkel kezdjük meg Szakosztályunk életének újabb korszakát, melynek kezdetét mai közgyűlésünktől számítjuk. Az elmúlt időszakot az előkészítő munka szakaszának nevezhetjük, most azonban elmondhatjuk: belépünk a tartalmában és módszereiben szocialista szellemű zenepedagógia meg- valósításának aktív időszakába.

 

Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a munka sok áldozattal jár. De azt is meggyőződéssel állíthatjuk, hogy megéri az erőfeszítéseket, mert hozzájárul jövőnk formálásához, ifjúságunk neveléséhez és – a magunk zenepedagógiai módszerein keresztül – a szocializmus teljes felépítéséhez. Ezeknek a célkitűzéseknek a megvalósításában számítunk az egész magyar zenepedagógus társadalom további odaadó munkájára, osztatlan támogatására.

 

A Választmány beszámolójának vitája

 

A Választmány beszámolója után számosan jelentkeztek hozzászólásra. Elsőként Szőnyi Erzsébet, főiskolai tanár fűzött gondolatokat a referátumhoz.

Mindnyájan az ifjúság zenei nevelésén fáradozunk, ki-ki a saját szakmájában. Ha azonban egy gyermek zenei művelődését, fejlődését tekintjük, akkor meg kell látnunk, hogy ebben jelentős szerepet játszik az iskolai énektanítás keretében folyó zenei munka is, különösen a zenei oktatás a zenei általános iskolák falai között.

 

A zeneiskolák és zenei általános iskolák megfelelő együttműködése előfeltétele annak, hogy gyermekeink zenei fejlődése egyenletes és zökkenőmentesen felfelé ívelő lehessen. Csak így képzelhető el, hogy harmonikusan történjék a fejlődés, s hogy a nem zenei pályára készülő gyermekek továbbra is kedvet érezzenek a zenéhez, és a nyolcadik általános iskolai osztály után esetleg az ének- zenei tagozatú gimnáziumi osztályban folytassák tanulmányaikat. Az együttműködés a tervek szerint is szoros lehetne a zeneiskolákkal, hiszen a hangszeres játék tekintetében az osztályok tanulmányi foka a zeneiskolai továbbképzőnek felelne meg.

 

Az ifjúság zenei nevelését ne csak a magunk oldaláról, a zeneiskolai, szakiskolai szemszögből vizsgáljuk, hanem tekintsük át egyetemlegesen a magyar zenepedagógia teljességében. Ennek az áttekintésnek biztosítására alakult a közelmúltban a Zenemű vészek Szövetsége tagjaiból egy pedagógus bizottság, amely az ifjúság egészét érintő zenei nevelési problémákkal foglalkozik. Természeténél fogva szoros kapcsolatban áll a zenepedagógus szakosztállyal épp úgy, mint az iskolai énekoktatók szakszervezeti csoportjával. Munkája azonban nem terjed ki a kérdések részletes megoldására, hanem azokkal csak globálisan foglalkozik.

 

Szerencsére a helyzet nálunk az, hogy nincs külön művelődésügyi és külön oktatásügyi minisztérium. Így az egyes szakelőadók szoros összeköttetésben vannak egymással és a zenei nevelés problémái egységes megvilágításba kerülnek.

 

Sok gondunk közös. Gondolok itt az óraszámbeli, metodikai vagy tananyagbeli kérdésekre. Vitathatatlan, hogy zenei oktatásunk az évek során eljutott már egy olyan fokra, amely nemzetközi elismerést vívott ki számunkra. Ebben elsősorban Kodály Zoltán érdeme áll előttünk.

 

Persze mindazok, akik legjobb tudásuk és építőszándékuk latba vetésével buzgólkodnak ebben az ügyben, együtt örülnek a haladás láttán.

 

Zenepedagógiai rangunkat mutatja az a tény is, hogy az UNESCO Nemzetközi Zenenevelési Társasága 1964-ben Budapesten tartja ülését. Itt lesz csak igazi alkalmunk arra, hogy sok száz külföldi vendég előtt bebizonyíthassuk munkánk eredményességét és törekvéseink igaz voltát.

 

Az Országos Zenepedagógus Szakosztály fennállása óta jó gazdája a zenetanításnak. Bízunk benne, hogy a jövőben is az lesz. A jó gazda szemével figyelje és irányítsa munkánk alakulását, törekedjék arra, hogy az újító kezdeményezések lázában ne rontsuk el azt, amit már egyszer helyesen kialakítottunk, hanem a formálás és tökéletesítés legyenek segítőtársaink céljaink elérésében.

 

A Szakosztály feladata, hogy a zenepedagógusokat közelebb hozza egymáshoz, egymás megismerése és megbecsülése érdekében. Ez a közelség, az őszinte légkör – együtt az eredményes munka előfeltétele. Végül is egész ifjúságunk látja majd hasznát ennek a közös munkának.

 

A következő felszólaló Nagy Miklós, a győri zeneiskola igazgatója volt.

 

Kedves Elvtársak! Hozzászólásomban iskoláink metodikai-pedagógiai munkáját szeretném megvizsgálni. Teszem ezt elsősorban azért, mert úgy érzem, hogy a modern, korszerű zeneiskola megteremtése mindnyájunk első feladata, és ennek elősegítésén sokat fáradozott már eddig is a Zenepedagógus Szakosztály.

 

Hozzászólásomban csupán néhány olyan kérdésre szándékozom a figyelmet felhívni, amelyek oktató munkánk előbbre vitele érdekében jelenlegi helyzetünkben véleményem szerint a leglényegesebbek.

 

Mindenekelőtt fontosnak tartom annak megállapítását, hogy a munkájuk eredményességéért komoly felelősséget érző zenetanárok körében egyre szélesebb körűen és erőteljesebben jelentkezik az a felismerés és igény, hogy korszerűbb módszereket kell kialakítanunk és alkalmaznunk.

 

Örömmel fogadjuk például a legutóbbi tanévnyitó utasítások megállapításait, amelyek szerint az új iskola meg teremtésében a további sikerek kulcsa döntően a pedagógusok kezében van. Ugyanakkor érezzük az ellentmondásokat, amelyek szerint nem lehet a legkorszerűbb nevelési célkitűzéseket a régi eszközökkel megvalósítani.

 

Nálunk a zenepedagógusok elég széles rétegeiben még nem hatoltak elég mélyre a szocialista pedagógia tanításai. Pedig alaposan átgondolt, jól megérett és biztonságosan kezelt elméleti ismeretek hiányában nem lehet a gyakorlatban újat alkotni, a régi megszokottat felszámolni.

 

Legfőbb ideje a zeneoktatási intézmények módszertani kultúráját kialakítani. Pedagógiai irodalmunk hiányos; ami van, annak jó része a múlté. Éppen a korszerű nevelési célkitűzéseket mellőzi, pedig az új zeneiskolai módszertan egészének megteremtése nem képzelhető el a pedagógusok magas színvonalú, szilárd pedagógiaelméleti felkészültsége nélkül. (A továbbiakban javasolta, hogy a Zenepedagógus Szakosztály létesítsen olyan tagozatot, amely speciálisan a zenepedagógia kérdéseit tanulmányozza.)

 

Közismert – folytatta a felszólaló –, hogy a pedagógusképzésben nagyon háttérbe szorulnak a pedagógiai ismeretek, s a képzés elsősorban az ún. művészi-szaktárgyi felkészítésre irányul, és „jó szaktanárnak” azt tartják, aki jól felkészült művészi téren. Még csak erősítette ezt a felfogást az, hogy a szakfelügyelet gyakran csak az oktatás szakanyagára irányította figyelmet, nem adott kellő szintű útbaigazítást a tanítás módszereit illetően.

 

Sürgős teendő a szaktárgyi metodikák kialakítása. E metodikák alaposan vizsgálják meg az oktatás folyamatának az illető tantárgy viszonylatában jelentkező specifikumait, és megfelelően értelmezzék a didaktikai alapelveket es részletesen határozzák meg azokat az eljárásokat, módszer-kombinációkat, amelyeket a szaktárgy tervszerű és eredményes oktatása megkíván.

 

Komoly lépéseket kell még tennünk a pedagógusok felkészültségének fokozása terén, és nagymértékben fejleszteni kell a zeneiskolák berendezését, a zeneoktatás feltételeit. Tisztázni kellene a zeneiskolák és a zenei általános iskolák viszonyát, helyzetét, és nem szabad megengedni, hogy a jelenleg érvényben levő rendelet mellett bizonyos kiskapuk legyenek, amelyek arra mutatnak, hogy kísérleti iskoláról van szó.

 

Meg kell adni a zenepedagógusok nyugodt munkafeltételeit. Anyagi és társadalmi megbecsülésük legyen ösztönzőbb, mert a pénzért folyó hajsza, a „mellékesek” utáni futkosás éppen a legfontosabbtól, a mélyreható nevelő munkától vonja el őket.

 

Tervszerűen, jól megalapozottan kell előrehaladnunk. A jövőben még jobban kell támaszkodnunk a zenepedagógusok felelősségtudatára, s ha ezt megtesszük, akkor várhatjuk, hogy néhány év alatt olyan minőségi változások következnek be módszertani téren is zeneoktatási intézményeink munkájában, amelyek már közelebb hozzák a társadalmunk igényeinek megfelelő szocialista zeneiskola megteremtését – fejezte be felszólalását Nagy Miklós.

 

Ezután Ungár Imre főiskolai tanár felszólalása következett. Ungár Imre felszólalásának elején az Elvi Bizottság munkájával foglalkozott és örömmel üdvözölte a Központi Tantervi Bizottság létrehozását. Majd megállapította, hogy …az alapfok tanterve különösen döntő kérdés, hiszen egyrészt a szakma alapfokát megteremteni, másrészt azt a bizonyos irányelvet elfogadni, amely később a nem zenével foglalkozó, de otthon zenélgető más hivatású emberek nagy táborának képzésével foglalkozik: nagyon érdekes és nehéz probléma. De a tanterv mégis mindig csupán keret marad; megtölteni tartalommal csak a tanár tudja. S itt természetesen nagyon fontos a tanárok képzésének kérdése. Most nemcsak arra gondolok, hogy az új tanárok képzéséért felelősek vagyunk, hanem országos viszonylatban is rendkívül fontos a pedagógus továbbképzés. Hiszen, általában még mindig nem tartunk ott, hogy a vidék – bár e tekintetben javul a helyzet – ilyen vonatkozásban a fővárossal lépést tudjon tartani. S ha nem tartunk ott, akkor ez nem azért van, mert a vidéki konzervatóriumok tanárai nincsenek kellő magas színvonalon, hanem mert országosan az alapfok nincs azon a magaslaton, amelyen kellene lenni, s ezért a pedagógusok továbbképzése országos érdek. Azt hiszem, hogy minden igyekezetünk ellenére ezt nem folytattuk elég komolysággal és alapossággal, s talán ezt nem is tudjuk a magunk erejéből tovább folytatni.

 

Azt hiszem, hogy ha a minisztérium segít a tantervek kidolgozásában, akkor hasonlóan fontos kérdés az is, hogy a pedagógusok továbbképzése terén országos viszonylatban segítsen.

 

Egyébként a beszámolót nagyon tartalmasnak éreztem, és úgy hiszem, hogy felöleli azokat a problémákat, amelyek mindnyájunkat érdekelnek, s remélem, hogy szakosztályunk további munkája az eddiginél is jobb és eredményesebb lesz.

 

Turcsányi Emil, a győri Zeneművészeti Szakiskola igazgatója, hangsúlyozta a zeneiskolák és közoktatási intézmények közti kapcsolat fokozottabb elmélyítésének szükségességét.

„Igen nagy problémát jelent ma is az általános iskolák énekoktatásával való szoros együttműködés. Sok különjárat van, sok hiábavaló időtöltés.

 

Engedjek meg ezzel kapcsolatban, hogy egy szerencsés kísérletet említsek, a soproni iskolarendszert. Sopronban sikerült két iskolában egyesíteni a zeneiskolában tanulókat. Ezzel az eljárással lényegében megszűnik a keresztben oktatás, az általános iskolákban zenei szakemberek tanítják az éneket, tehát tulajdonképpen egy közbevetett megoldás jött létre az általános iskolai képzés és a zenei általános iskola között. A tanulók heti négy órában tanulják az éneket, tehát így szerencsésebben és eredményesebben folyik a tanítás.

 

Javaslom, hogy ezt a módszert az illetékesek vizsgálják felül, próbálják ennek az egészséges oldalát kitapasztalni és más területen is hasznosítani.

 

Ugyancsak központi kérdés a zenei általános iskolákkal való kapcsolat. Örvendetes tény, hogy szaporodnak a zenei általános iskolák, s ez ma már sikeresen folyik. Van azonban még néhány probléma ezzel kapcsolatban. Többek között ijesztő a zenei általános iskolák nagy létszáma, mégpedig olyan szempontból, hogy nem tudjuk, hogy a zenei általános iskolát végzett tanulók hogyan folytatják majd tovább a tanulmányaikat. Tudjuk azt, hogy a zenei tagozatú gimnázium ezt a kérdést részben megoldja, de nem teljesen. Nem elégedhetünk meg csupán azzal, hogy zenét szerető és zenéért lelkesedő tanulókat bocsássunk ki a zenei tagozatú gimnáziumokon keresztül.

 

Azt hiszem, hogy az idefordított erőfeszítések sok-sok hatását és előnyét még messzebbmenően lehetne kihasználni. Gondolok arra, vajon a zenei általános iskolát végzett tanulókat nem lehetne-e olyan szakgimnáziumokba irányítani, ahol például a művelődésügyi dolgozókat képeznék ki. Nem lehetne-e olyan népművelőket nevelni bizonyos szakgimnáziumon keresztül, akik zeneileg megalapozottak, mert zenei általános iskolát végeztek.

 

A továbbiakban javasolta, hogy a különösen vidéken tapasztalható állapotok megszüntetésére e szakgimnáziumokban létesítsenek hangszert és elektroakusztikai berendezéseket javító és karbantartó képesítést nyújtó tagozatokat.

 

A hozzászólásokban, de a beszámolóban is központi kérdésként szerepelt a szakmai továbbképzés – folytatta Turcsányi Emil. – Engedjék meg, hogy elmondjam, hogy a Győr megyei tanács áldozatkészsége folytán most ezen a nyáron, Fertődön, július 1-től 10-ig, tíznapos bentlakásos továbbképző tanfolyamot szervezünk. Ezen részt vesznek Győr-Sopron megye zenepedagógusai, és az erre a tanfolyamra tervezett tematika alapján sor kerül az ideológiai és szakmai továbbképzésre, a módszertani munka elmélyítésére, a népművelési feladatokban való továbbképzésre. Egyúttal pedig a tanfolyam tagjai, mint muzsikusok, a zene- és énekkar működése folytán néhány műsorral is tudnának szerepelni a Soproni ünnepi Hetek keretében.

 

A tanfolyam iránt nagy az érdeklődés és lelkesedés. Ez kísérleti tanfolyam, s reméljük, hogy meglesz a maga eredménye. Az ott szerzett tapasztalatokat más területen is hasznosítjuk.

 

A következőként felszólaló Gát József főiskolai tanár, a fiatal tanárok elhelyezkedésének megkönnyítése érdekében javasolta: a zeneiskolai igazgatók a „Parlandón” keresztül hozzák nyilvánosságra tanárigényüket.

 

A továbbiakban a jelenleg használatban levő zeneiskolai zongorák nem kielégítő állapotáról beszélt. Megállapította:

 

A hangszereknek legalább is háromnegyed része kicserélésre szorul. Én minimálisan évi 15-20 új hangszert tartanék szükségesnek a fővárosban, hogy tűrhető állapot legyen.

 

Jelenleg arról beszélünk, hogy meg akarjuk kedveltetni a zenét a nagy tömegekkel. Hatásosabb ellenpropagandát viszont elképzelni sem lehet, mint hogy tíz hangszer közül nem is egy nem ad megfelelő hangot, hanem csak csörög-zörög.

 

Másik probléma a vásárolható hangszerek minősége:

Benn voltam a Hangszer-kereskedelmi Boltban Budapesten és előfordult, hogy amikor pianínót néztem, 50 pianínó közül kettő vagy egy volt, amire azt mondhattam, hogy az hangszer, hogy be lehet állítani egy iskolába. A többi kitűnően megfelel eszpresszókba, hiszen gyönyörű aranydíszítés van rajta.

 

Szerintem ezen a téren rendet kellene teremteni. Ez elsősorban nem kereskedelmi, hanem kulturális kérdés.

 

A Népművelési Intézet részéről jelenlevő Maróti Gyula a következőket mondotta:

 

Tisztelt Közgyűlés! Az I. Zenepedagógiai Konferencián is meghívottként vettem részt a Népművelési Intézet képviseletében, most is ilyen minőségben kértem szót.

 

Akkor, három évvel ezelőtt, számon kértem a referátumtól annak elismerését, hogy a zenei népművelés eredményeinek jelentős része a zenepedagógus társadalom és zeneoktatási intézményeink érdeme. Most erre nincs szükség, mert a referátum külön fejezetet szánt a népművelési eredmények ismertetésére.

 

Kétségtelen, hogy 1960 óta zenepedagógusok és intézmények egyaránt igen sokféle formáiban kapcsolódtak be a népművelési feladatok megoldásába, és ennek a buzgalomnak jelentős része van abban, hogy az utóbbi években, a zenei tömegmozgalomban ilyen nagymértékű fellendülés tapasztalható, hogy számos intézmény máris a helyi zenei élet irányítójának számít.

 

Ez alkalommal tehát nincs szükség semmiféle számonkérésre, de talán érdemes egy-két gondolatot fontolóra venni, hogy a zenepedagógiai munkának ezt a népművelői vonását miként lehetne tovább erősíteni. Hogyan lehetne ezt a munkát még szervezettebbé és eredményesebbé (tömegesebbé és színvonalasabbá) tenni.

 

Ennek mind az objektív, mind pedig szubjektív feltételei igen bíztató képet mutatnak.

 

A Nyíregyházi Kamarazene Fesztiválon többed magammal részt vettem. Itt is tapasztaltuk, hogy felbecsülhetetlen erőtartalékaink vannak. Amit ott tehetségben, az értékes zene iránti igényben, lelkesedésben láttunk – pedagógusok és növendékek részéről egyaránt – arról győzhette meg a jelenlevőket, hogy a jó zene iránti igények tömegméretű jelentkezése, a hangszeres zenélés, a társas zenélés reneszánsza nem sokat várat magára. Ennek feltételei érlelődőben vannak.

 

Másik feltétele a népművelői vonás erősödésének a pedagógusok és intézmények készsége e munkában való részvállalásra. Azt már ma – úgy gondolom – nem szükséges bizonygatni a zenepedagógusoknak, hogy a zeneoktatás alsó fokú intézményeiben nem a művész előképzés, hanem a zenét szerető, zenéhez értő, fejlett ízlésű közönség nevelése a fő feladat.

 

Ez nagyon lényeges előny, mert ez kell ahhoz, hogy a kollektív muzsikálás igényének felkeltését és kielégítését, a zenei ismeretek széleskörű terjesztését minden pedagógus és intézmény feladatának tekintse. A nyíregyházi tapasztalatok erre nézve is biztató feleletet adtak.

 

További feltételként szeretném szóvá tenni az ilyen feladatokra vállalkozók népművelői tájékozottságát. Mit értek ezen? A zenei és általában a népművelés elvi és gyakorlati kérdéseiben való jártasságot. A műkedvelő művészeti tevékenység helyének, szerepének, sajátosságainak teljes ismeretét – a mi társadalmi rendszerünkben, a kulturális forradalom jelenlegi szakaszának követelményei tükrében, a zenei népművelés néhány igen fontos szakproblémájában való biztos eligazodás, a zenei ismeretterjesztés elvi és módszertani kérdéseiben megfelelő esztétikai ismereteket, a zenekar- vagy kórusvezetésben való elmélyültebb jártasság megszerzését stb., stb. – hogy csak egynéhányat említsek.

 

Örömmel értesültem róla, hogy az egyik megyében kísérletképpen az idén újfajta továbbképzési formát szándékoznak bevezetni, amelynek tématervében a népművelési ismeretek is helyet kapnak néhány órában. Remélem, a jó példa mielőbb követőkre talál majd más megyékben is. Mindenesetre javasolnám, hogy a Zenepedagógus Szakosztály ezt a kezdeményezést karolja fel, s ha beválik, segítsen elterjesztésében.

 

A népművelési tárgyak megtervezésében és kitöltésében készséggel ajánlom fel a Népművelési Intézet segítségét.

 

A további kibontakozáshoz – véleményem szerint – nélkülözhetetlen feltétel a zeneoktatási intézmények és a hozzájuk legközelebb eső, jól felszerelt művelődési otthonok és házak együttműködésének szervezetté tétele is

 

Talán nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy a Művelődésügyi Minisztérium Zeneoktatási Osztályával közös akcióba kezdtünk a közelmúltban, hogy ennek az együttműködésnek törvényesen is megteremtsük az alapjait.

 

Ennek egyik melléktémája lenne a jelenleg rengeteg sok gondot okozó zeneoktatói munkaközösségek tervszerű és fokozatos beterelése a művelődési otthonokba, ami hallatlan mértékű változást idézhetne elő, többek között ennek népművelési vonatkozásaiban is.

 

A művelődési otthonokban már jelenleg is a műkedvelő együttesek tízezrei és a zenei együttesek százai találtak otthonra. Ennek lényeges bővítése lehetséges is, szükséges is.

 

Lehetséges, mert mind a szervezeti, mind a személyi kapacitás még messze kihasználatlan. Szükséges, mert a műkedvelő mozgalom is, a zenei népművelés egyéb területei is sürgetően követelik a zeneoktatási intézmények tanári karának és legjobb növendékeinek a segítségét.

 

A következő felszólaló Váczi Károly, a Fővárosi Zeneiskola Szervezet központi igazgató helyettese volt.

Tisztelt Közgyűlés! Kedves Kartársak! Engedjék meg, hogy a beszámoló egyik röviden érintett témájához kapcsolódva foglalkozzam a tapasztalatcserék néhány időszerű problémájával. Szeretném egy-két erre irányuló gondolataimat felvetni, hogyan lehetne a jövőben a tapasztalatcseréket, mint előrehaladásunk fontos eszközét, minél szélesebb területre kiterjeszteni, s a lehetőségeinket még gazdaságosabban kihasználva, a szervezett tapasztalatokat maximális módon hasznosítani.

 

Azt hiszem, felesleges fejtegetni a külföldi és belföldi tapasztalatcserék jelentőségét és szükségességét. Tudjuk, hogy mennyit lehet tanulni egymás munkájának, módszereinek, eredményeinek közvetlen megismeréséből. Tisztában vagyunk azzal, hogy még a legjobbaknak látszó nagy körültekintéssel megalkotott pedagógiai elv vagy módszer is csak akkor válik élővé, ha annak helyességét a gyakorlatban meggyőző módon tapasztalhatjuk. A tapasztalatcserék alkalmával módunk van látni pedagógiai elvek helyes, eredményes gyakorlati alkalmazását.

 

Tudjuk azt is, hogy a fejlettebb módszerek átadása, átvétele mennyire segíti és gyorsítja a fejlődést, mert amíg egy-egy probléma megoldására saját erőnkből esetleg csak hosszabb idő után jövünk rá, addig a tapasztalatcsere segítségével lehetővé válik a fejlődés egyes lépcsőfokainak ugrásszerű kihagyása is.

 

Azt is szem előtt kell tartani, hogy ha lépést akarunk tartani a külfölddel, s ezt valamennyien hőn óhajtjuk, akkor rendszeresen és folyamatosan figyelemmel kell kísérni a nemzetközi eredményeket, formákat, módszereket. Ha elkészítjük a nemzetközi tapasztalatcserék eddigi mérlegét, azt hiszem, meg lehetünk elégedve. Kartársaink közül soknak volt alakalma ellátogatni a Szovjetunióba és közvetlenül megismerkedni az élenjáró szovjet zenepedagógia eredményeivel. De többen tettek látogatást a népi demokratikus országokban is. Viszonzásul nekünk is módunkban volt külföldi kartársainkat több alkalommal hazánkban üdvözölni, Igen nagy jelentőségű volt ebből a szempontból a tavaly Budapesten megrendezett nemzetközi zenepedagógus konferencia.

 

Nem ismétlem, hogy menni lendítő erőt adott számunkra ezeknek a nemzetközi találkozásoknak megvalósulása, inkább arra vonatkozóan teszek javaslatot, hogy: hogyan tovább?

 

Arra kellene törekedni, hogy olyan szakmai utakat szervezzünk, amelyek lehetőséget adnak az eddiginél körülhatároltabban egy-egy szakmai terület alaposabb vizsgálatára, egy-egy tanszak speciális problémáinak tisztázására.

 

A szakmai programok kidolgozását az eddiginél szervezettebben kellene megoldani. Így nem fordulhatna elő az, ami legutóbb is megtörtént, hogy az itt járt külföldi csoport érkezéséről csak néhány nappal előbb szereztünk tudomást.

 

A jövőben azt is igen hasznosnak találnám, ha neves szovjet zenepedagógusokat hosszabb időre meghívhatnánk tapasztalataik átadása céljából. Ha operaházunk vagy más intézményünk meghívhat szovjet rendezőt vagy balettmestert, akkor a mi területünkön is élhetnénk ilyen lehetőséggel.

 

Azt hiszem, eljött az ideje annak is, hogy zenepedagógusaink a Szovjetunióba és a népi demokratikus országokba történő utazásik mellett már eljussanak néhány nyugati országba is. A hozzánk közeledő nyugati országok közül kormányzatunk már többel jelentős gazdasági és kulturális kapcsolatokat létesített, s az egyéni utazások száma is emelkedik. Bizonyára értékes és érdekes tapasztalatokra tennénk szert, ha közelről látnánk, milyen problémákkal állnak szemben a nyugati országok pedagógusai.

 

A belföldi tapasztalatcserékről csak annyit, hogy ezeknek is igen komoly haszna van. Nagyon fontos, hogy a vidéki iskolák minél gyakrabban találkozhassanak a budapestiekkel, és figyelemmel kísérjék egymás fejlődését. Eddig nagy volt az érdeklődés Budapest iránt, a vidékiek gyakran látogatnak Budapestre. Van olyan érzésünk, hogy a jövőben a vidéki iskolák munkája felé is egyre inkább fokozódni fog az érdeklődés a főváros részéről. A vidéki és budapesti zeneiskolák színvonala évről-évre kezd közeledni egymáshoz. Nemcsak a vidék tanulhat Budapesttől, hanem Budapest is tanulhat a vidéktől.

 

Mindezeket a szakosztály megválasztandó vezetőségének szíves figyelmébe ajánlom, és kérem, hogy behatóan foglalkozzanak ezzel a fontos problémakörrel.

 

Dobszay László, a Zeneiskola Szervezet tanára elsőként a továbbképzés kérdésével foglalkozott.

 

„Két kettősséget tapasztalunk – mondotta. – Az egyik az, hogy nincs egy központi szervezeti irányítója a továbbképzésnek. Más jelleggel ugyan, van egy bizonyos szervezet, s a minisztérium is ezen keresztül a maga módján próbálkozik a továbbképzés kérdésének megoldásával, de a kettő nincs összehangolva, és mind a kettő stagnál.

 

Egy másik kettősség: azt hiszem, nem ugyanaz az ismeretterjesztés és a továbbképzés. Mindkettőre rászorulunk. Amit a Kossuth Klubban kapunk, az ismeretterjesztés, ott a részvétel nem kőtelező, az előadást hallgatja az ember, és esetleg vitatkozik utána.

 

A továbbképzésnek három ismertetőjele van: 1. rendszeres, 2. kötelező, 3. az elmélet és gyakorlat szerves egységében történik A zenetanár a zongora vagy hegedű mellett részesül a továbbképzésben, s maga is foglalkozik gyakorlatilag a zenével.

 

A továbbképzés egységes központi rendezésre szorul. Én többször felvetettem azt a javaslatot, hogy egyszer össze kellene ülni mindazoknak, akikre tartozik, s nem kozmetikázni a jelenlegi helyzetet, hanem alapjában megnézni a továbbképzés helyzetét, hogy helyes-e ez a kettősség, elképzelhető-e az anyagi erők egyesítése. Például el tudom képzelni, hogy legyen a szakszervezet kezében a szervezési rész, a tartalmi vonatkozásokat pedig a minisztérium a szakembereken keresztül irányítsa. Mindenképpen rakják össze a pénzt. Ez csak egy lehetőség, de azt hiszem, azt el lehetne érni, hogy egyszer összeüljenek megbeszélésre gazdasági emberek és a pedagógusok.

 

Vincze Károly, a Fővárosi Zeneiskola Szervezet tanára a szocialista embernevelés kérdéseivel foglalkozott.

 

Társadalmunk fejlődése a szocializmus teljes felépítésének s ezen belül a kulturális forradalom befejezésének szakaszába lépett. Ez egyebek közt azt is jelenti, hogy az élet minden területén mind nagyobb szerepe van a szocialista tudatosságnak, a szakértelem állandó fejlesztésének, s a korszerűen értelmezett általános műveltségnek, amelyhez az esztétikai és a zenei műveltség is hozzátartozik.

 

Az emberek tudatának szocialista átalakítása természetesen nem szorítkozhat a gondolkodás területére, nem állhat meg a társadalomtudományok és a természettudományok igazságainak megtanításánál. Sok ember ismeri, sőt elismeri logikailag e tételeket, de szubjektíve még nem tette magáévá, nem váltak még személyiségének részévé, érzelmileg még nem tudott azonosulni velük, mert még élnek benne a régi világnézethez s a régi életformához kötődő régi érzelmek.

 

A tanulóifjúság vonatkozásában a probléma úgy jelentkezik, hogy a közismereti tárgyak oktatása többnyire kielégíti a tudásvágyat, felkészít vagy előkészít egy-egy szakmára, de erkölcsi, esztétikai, érzelmi nevelés nélkül nem tudja megakadályozni még szocialista társadalmi viszonyok között sem az egyoldalú racionalizmus, az önzés, rosszabb esetben káros avantgard szellem, eldurvulás, cinizmus ki- alakulását.

 

A tudományok, a technika kolosszális fejlődése, a műveltségi színvonal emelkedése, a tudatosság szerepének megnövekedése nem jelentheti az ember érzelemvilágának elsatnyulását vagy éppen kihalását. Ellenkezőleg! A fejlett szocialista társadalom emberének széleskörű tudása csak annyiban értékes, amennyiben hozzásegíti, hogy egyénileg, érzelmileg mélyen átélje az egész társadalomhoz, munkájához, barátaihoz fűződő viszonyát, s ez magatartásában, cselekedeteiben realizálódjék.

 

Gyakran felvetődik zeneoktatási problémákról folyó társalgás közben az a probléma: a zenetanár elsősorban pedagógus vagy elsősorban muzsikus? Nem is olyan régen hivatalos és félhivatalos válaszok megfellebbezhetetlenül leszögezték: elsősorban pedagógus. Számos esetben nemcsak elsősorban, hanem jóformán kizárólag pedagógus, ti. pedagógiai tevékenysége kizárja, hogy gyakorlómuzsikus is legyen. A munkamegosztásnak és specializálódásnak ez a mértéke káros mind a zenei nevelés, mind az egyes szakemberek számára. A tanárok egy kis hányada előadóművész is, valamivel nagyobb hányada zenekari muzsikus, vagy zongorakísérő. De nem csekély azoknak a száma sem, akik részben szakmai, részben egyéb okok miatt nem akarják lekötni magukat teljes második állásban. Ennek a rétegnek zenei fejlődési lehetősége, hangszeres előadó képességének fejlődési lehetősége igen korlátozott.

 

Külön téma a szaktanárképzőt végzettek helyzete. Még az iskolapadban megbélyegezték közülük azokat, akiknek előadási ambícióik is voltak, mondván: mi az kérem, ugródeszkának akarják felhasználni a szaktanárképzőt a főiskola felé? Még olyat is mondtak, hogy ez káros individualizmus, nem fér össze a kollektivizmus eszméjével. Később megszületett a tökéletes megoldás. szaktanárképzőt végzetteket nem vettek fel a főiskolára. S hogy a vesztegzár teljes legyen, évről évre halasztódik a főiskolai levelező tagozat bevezetése.

 

A most folyó reformmunkálatok sokat ígérőek, mert végre nemcsak szűk körű bizottságok végzik, hanem egyre jobban belekapcsolódik az egész ország zenepedagógus társadalma.

 

Fontos lenne, hogy ne csak a tananyag irányelveinek kidolgozásával, hanem végleges összeállításával is olyan szakemberek foglalkozzanak, akik az illető oktatási fokon gyakorlati pedagógiai munkát végeznek.

 

Ugyancsak a további fejlődést szolgálná, ha lehetővé válnék, hogy tanszakonként ne csak egy kötelező tananyag lenne forgalomban, hanem az illetékes szervek hathatósan támogatnák az új kezdeményezések, új kísérletek létrejöttét.

 

Szávai Nándorné, a Zeneművész Szövetség nevében üdvözölte a közgyűlést, majd a Szövetség Pedagógiai Szakcsoportjának és a Szakosztály kapcsolatának kérdésével foglalkozott.

 

Én magam mindjárt szeretnék ezzel kapcsolatban javaslatot tenni. A Szövetség több mint tíz év óta foglalkozik új magyar ifjúsági művek létrehozásának elősegítésével. A Minisztérium és a Szövetség által megrendelt új magyar műveket minden évben egyszer Budapesten bemutatjuk, és általában évenként egyszer van lehetőségünk arra, hogy a nagyobb szakiskolai városokban is rendezzünk bemutatókat.

 

Újabban azonban egyre gyakrabban jönnek hozzánk olyan kérések, hogy kisebb városokban is segítsünk új magyar műveket bemutatni. Ehhez azonban a Szövetségnek nincs elég kapacitása. Úgy érzem, hogy ez pontosan olyan feladat, amelyben kérhetjük a szakszervezet segítségét, hogy új magyar műveket eljuttathassunk olyan városokba, ahova a szövetség azokat a maga erejéből nem tudja eljuttatni.

 

Azt hiszem, mindezeket a lehetőségeket, amelyek a mi tanáraink munkájában rejlenek, fel kellene használni, ország-világ előtt ki kellene teregetni.

 

A „Parlando”-ról szólva megállapította, hogy a referátum szerint: egyre jobb a „Parlando” profilirozása, hogy jók a rovatok. Azt hiszem, még sokkal gazdagabbá lehetne tenni a „Parlando”-t egy olyan vitafórummal, ahol a vidéki és fővárosi zenepedagógusok gondolatai, tapasztalatai találkozhatnának. Hiszen a személyes találkozóknak gátat vetnek az anyagi nehézségek. Ennek persze előfeltétele, hogy a lap még nagyobb terjedelemben jelenjék meg – azt hiszem, ezt a Zeneműkiadó szívesen vállalná.

 

Végezetül még a beszámolónak arról a pontjáról szeretnék szólni röviden, ahol a zeneesztétikai előadásokról volt szó s ahol azt hallottuk, hogy nem elég nagyszámban vesznek részt a zenepedagógusok. Kevés előadást tartanak.

 

Én úgy tudom, hogy a Népművelési Intézetnek nagyon jól kidolgozott tematikája van, és a legjobb előadók állnak rendelkezésére, kezdve Szabolcsi Bencével, folytatva a nemrég végzett zenetudományi tanszakos fiatal tudósokkal.

 

Kérdezem: nem lehetne-e a zenepedagógusok ilyen jellegű előadásait összekapcsolni a Népművelési Intézet előadásaival?

Friss Antal, a Zeneművészeti Főiskola tanára a vonós hangszerek helyzetéről szólva megállapította:

 

Akárhogy is nézzük, főképp a vidéki tanításban a vonós hangszerek tekintetében katasztrofális helyzetben vagyunk, erről semmi jót nem lehet mondani.

 

Rendkívül fontos lenne, hogy a hangszerész utánpótlás érdekében küldjünk ki külföldre egypár fiatal hangszerész növendéket. Azt hiszem, hogy a kedvetlenségnek ott is van egy oka, hogy a hangszerkészítőket az asztalosok és játékkészítők szakszervezetéhez utalták, holott a hangszerkészítés nagy művészet.

 

Azt hiszem, erről a kérdésről nagyon keveset kell beszélni, mert ezzel valamennyi vonós hangszeres egyetért.

 

Még a „Parlando”-t szeretném megemlíteni. Úgy látszik a szervezésben is van bizonyos hiba, mert magam is félév óta nem tudtam előfizetni, a postás sem fogadja el, és állandóan arra biztat, hogy menjek be a városba a szerkesztőségbe és rendeljem meg. Talán a lap népszerűséget elő lehetne mozdítani, ha ezt a lapot a postán is meg lehetne rendelni, mint bármelyik újságot vagy folyóiratot. (Lehet bármely postahivatalnál! A szerk.)

 

Somogyi Miklós, az ajkai zeneiskola igazgatója folytatta a felszólalások sorát.

 

Az első kérdés, amelyről beszélni szeretnék, hogy az elvi bizottság nagyon szép és értékes munkát végzett, azonban ennek részleteiről nagyon keveset tudunk, vagy legfeljebb annyit tudunk, amennyit a „Parlando”- ból olvastunk róla. Ez pedig olyan kevés, hogy azt elolvasván, minden olyan ember, aki ezekkel a problémákkal foglalkozik, arra a következtetésre jut, hogy ha 15 percen keresztül én gondolkoztam volna a zeneoktatás helyzetéről, akkor ugyanezeket szó szerint én is össze tudtam volna írni. Úgy hiszem igen sok megoldatlan részletkérdés van még, amelyről a zeneoktatás reformja során beszélni szükséges.

 

Mindjárt az első volna az, hogy a zeneiskolák irányításának kérdésében – nagyon helyesen – 1962 februárjában született olyan határozat, hogy a városi tanácsoktól elveszik a zeneiskolák irányítását, mert nem értenek hozzá és átcsoportosítják ezt az irányító munkát a megyei tanácsokhoz.

 

Ez a rendelkezés a problémák 10 százalékát sem oldotta meg, mert a megyei tanácsok pontosan úgy nem értenek a dolgokhoz. mint a városi tanácsok. Nem szeretnék általánosítani, de tény az, hogy 19 megyéből 5 megye művelődési osztálya így viszonylott a dologhoz, a másik öt úgy, a harmadik öt pedig amúgy. Ez teljesen lehetetlenné teszi, hogy egységesen, egyforma körülmények között tudjon dolgozni minden iskola és egyforma sánszokkal induljanak el úgy, hogy munkájukat eredményesen tudják végezni. Nem tudom lehetséges volna-e hogy a nem túlságosan sok zeneiskola egységes módszertani irányítását a minisztérium vegye kezébe. Szerintem ez az egyetlen helyes megoldás.

 

A Művelődésügyi Minisztérium nevében Rónay György elvtárs köszöntötte a Közgyűlést.

 

Az 1960-ban megalakult szakosztály hároméves munkája bizonyítja, hogy annak létrehozása nagyon időszerű és szükséges volt. Három év alatt nemcsak a zenepedagógus társadalmunk sorait rendezte, hanem pedagógiai feladataikat, nevelési céljaikat is tudatosította és országos viszonylatban megszervezte. Népünk zenei nevelésének komoly hagyományit ápolva eljutott zeneoktatásunk alsó fokának szervezeti korszerűsítéséhez, tartalmi vonatkozásban pedig céljául tűzhette ki a jövő nemzedék zenekultúrájának általános megalapozását.

 

Ugyanígy, ha tovább figyeljük a Szakosztály működését, azt látjuk, hogy az általános iskola-rendszerünkön belül feladatokat vállalt az alapműveltség kifejlesztése dolgában is. Azt hiszem, a közeljövő feladatává válik az, hogy az úgynevezett közismereti jellegű oktatásban a zenei nevelés is szerepeljen.

 

Pártunk VIII. Kongresszusa a kulturális téziseiben világosan meghatározta népünk műveltségi színvonalának rohamos emelkedését, tulajdonképpen a középfokú oktatás általánossá válását, s ezen belül tartalmi vonatkozásban az ízlésnevelés és korszerű érzelmi nevelés aktív behatolását általános nevelési rendszerünkbe. Hol kereshetjük máshol a mi zenepedagógusaink részére a legfontosabb és legnemesebb teendőket, mint ott, ahol ezekben a tézisekben megtalálják a korszerű nevelés megfelelő feladatait.

 

A közgyűlés beszámolója helyesen mérte fel a Szakosztály hároméves tevékenységét, helyesen csoportosította az iskolai oktatás-nevelés feladatait és társadalmi kihatásait, s helyesen bírálta a pedagógiai továbbképzés jelenlegi helyzetét is. A népművelési munka ma már ténylegesen szerves része a zenepedagógusaink feladatának. Iskoláink tágabbra nyitották a zenei művelődés kapuit, s ma már e széles kapun beáramlók szervezett és korszerű oktatása-nevelése, zenepedagógusaink tevékenységének és a tartalmi vonatkozásoknak legfontosabb feladatai kerültek a Szakosztály munkájának homlokterébe.

 

A zenetanulás iránti társadalmi igény nagy; ennek kielégítése hova- tovább a zenei tömegnevelés feladatait adja fel alsó fokú leckeként számunkra.

 

Gondolom, hogy a közneveléshez felcsatlakozva egy-két éven belül a középfokon is jelentkezni fog ez a tömegméretű zeneoktatási igény. S csak győzzünk majd ezek mögé az óriási feladatok mögé felzárkózni!

 

Azt is elmondhatjuk. hogy a zenetanulás célja és értelme ma már sokkal világosabban fogalmazódik meg az emberek fejében, mind a tanulóknál, mind azok szüleinél. Jó ez, mert a megfelelő nívó fenntartásával párhuzamosan a helyes kiválasztással és korszerű oktatási módszerek kialakításával a lemorzsolódás ellen is eredményesen lehet küzdeni, és lehetőséget adunk a tehetségesebbek gyorsabb kibontakozására.

 

Eredmény továbbá az is, hogy mind tudatosabbá válik, hogy zeneoktatási munkánk nem valami iskolán kívüli vagy társadalmon kívüli tevékenység, hanem tulajdonképpen a szocialista nevelés és emberformálás egy része. Nevelőgárdáink nevelőtestületekké váltak, s ott, ahol a zenei műveltség kapuit tágra nyitották, nagy társadalmi megbecsülés veszi körül őket, Ez a pedagógus invenció legnagyszerűbb forrása.

 

Az oktatási reform tézisei alapján serényen folyik a tartalmi vonatkozású előkészítő tevékenység, s a következő tanév feladata lesz, hogy országos vitán foglalkozzék zenepedagógus társadalmunk az alsó fokú zeneoktatás korszerűsítésével. Az országos vita lebonyolításában vár különösen nagy feladat a Szakosztályra.

 

Az alsó fokú oktatás országos méretű vitájával párhuzamosan középfokon kezdik majd meg a szakbizottságok a munkáikat. A szakbizottságok munkájuk alapjául a négyéves képzést és a zenei oktatás-nevelés egységét fogják majd venni.

 

A fő feladatok mellett engedjék meg, hogy még egy-két problémát felsoroljak, illetve a Szakosztály segítségét kérjem azok megoldásához.

 

Tanáraink eszmei, ideológiai, szakmai továbbképzésében rengeteg sokat tett eddig a Szakosztály, de a mi véleményünk az, hogy a reform tantervi munkájának befejezésével az új szakfelügyeleti rendszert létrehozzuk s ezzel párhuzamosan az egységes tervezés és tapasztalatcsere rendszerét ki kell alakítanunk.

 

Ennek persze vannak megfelelő anyagi vonatkozásai is.

 

A szakosztály ez irányú tapasztalatai, az országos karcagi cselló-tanári tanfolyam, a Győr-Sopron megyei zenetanárok fertődi továbbképzése, az évről évre visszatérő tapasztalatcserék gondolom – kellő alapot fognak szolgáltatni ennek a szervezeti rendszernek korszerűsítésére.

 

Egy másik ilyen probléma a zene- pedagógus munkaközösségekkel kapcsolatos. Több munkaközösséggel kívánságukra különböző szervek felvették a kapcsolatot. Elő szeretnénk készíteni, hogy a munkaközösségek a művelődési otthonokban végezzék feladataikat. Ennek közismert a pedagógiai eredménye, de gondolom szociális oldalai is vannak, hiszen az SZTK és a nyugdíjjogosultság problémái tulajdonképpen megoldódnának ezzel a rendezéssel.

 

Probléma még a magán zeneoktatás munkájának szervezettebbé tétele. A közeljövőben fog tető alá kerülni a helyhez kötött működési engedélyt szabályozó rendelet is. Égetően fontos volt ez, mert bár városi viszonylatban csökkenő tendenciát mutat a magán zeneoktatás, de vidéken erőteljesen növekszik, hiszen az állami szervekkel képtelenek vagyunk a tömegméretű igényeknek eleget tenni.

 

Egy másik ilyen probléma végzett tanáraink vidéki elhelyezésének problematikája. Ha az előző közgyűlés felszólalásait és a határozatokat olvassuk, a főkérdés úgy merült fel, hogy a fiatal zenepedagógusok nem szívesen mentek vidékre. Ez a kérdés ma is probléma ugyan, de nem úgy, mint régebben. Ma úgy vetődik fel, hogy a fiatalok nagyon is szívesen mennek vidékre, de viszont az ő lenti helyzetükkel nagyon keveset foglalkozunk. Gondolom, a szakosztálynak, illetőleg a szakosztály vidéki szekcióinak szorosabb kapcsolatot kellene kiépíteniük a helyi tanáccsal és a pártszervekkel, hogy lakás- és egyéb szociális problémáikat legalább azoknak oldják meg, akik szívósan ragaszkodnak vidéki helyükhöz, és több éven keresztül utaznak vagy albérleteskednek. Kérjük a szakosztályt, nyújtson aktív segítséget a frissen végzettek megszűrésénél, mert a fő kérdés itt a 4-5 év óta utazó tanárok problémájának megoldása, és kevésbé égető kérdés a most frissen végzettek Pesten való elhelyezése.

 

Még egy probléma a sok közül, bár nem az utolsó. Zenei kultúránk tömegméretű kiszélesítésénél az ún. könnyű zene problematikája. Bár meggyőződésem, hogy nincs könnyű zene, csak jó vagy rossz zene van. A legutóbbi szövetségi közgyűlés is foglalkozott ezzel a kérdéssel, sőt szekciót is küldött ki ennek a kérdésnek a megvizsgálásra. Rengeteg értekezlet és beszélgetés folyt erről a kérdésről. Gondolom, a szakosztály új vezetősége egyik fő feladatának tartja, hogy ezt a problémát megvizsgálja, és valamilyen szervezeti egységben, vagy javaslat formájában közelebb vigye a problémát a kielégítő megoldáshoz. Sokat lehetne tenni a kereskedelmi és vendéglátó-ipari szervek bevonásával, hogy tényleg rendet teremtsünk ezen a téren, hogy amikor mi a fiatalokat jó zenére neveljük, ugyanakkor egyes iskolán kívüli hatások ne befolyásolják őket kedvezőtlen ellenpólusként.

 

Talán még egy probléma. Gondolom, hogy a következő időkben a szakosztályt komoly feladat elé állítja 1964-ben az UNESCO zenepedagógiai konferenciájának Magyarországon való megrendezése. Tehát a világ szeme a magyar zenepedagógia munkálkodásán lesz, és valamennyi államban, világviszonylatban meg fogják ismerni a mi zenepedagógiánkat. Nem hiszem, hogy sok szégyenkezni valónk van. De a szervezési előkészítés bizony nagy feladatokat ró mind a szövetségre, mind a szakosztályra.

 

Végül megköszönöm a művészeti oktatás osztálya nevében a szakosztály annyi jó és hasznos segítségét, és kérem, hogy a jövőben is hasonló odaadással segítsék közös ügyünket, hogy megvalósíthassuk a régi álmunkat: A zene legyen mindenkié!

 

Ezután Lesznay Lajos az ideológiai, esztétikai továbbképzés kérdéseihez fűzött gondolatokat.

A Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. kongresszusán a Központi Bizottság beszámolójában elhangzott az a megállapítás. hogy „a forradalom teljes győzelmének egyik legfőbb feltétele a szocialista kultúra erőteljesebb kibontakozása”. Ez a megállapítás tőlünk azt követeli, hogy éppen az ideológiai kérdéseknek több erőt, igyekezetet és munkát szenteljünk, mint eddig. Gondolnunk kell arra is, hogy a szocializmust építő országok mögött éppen e területen alaposan lemaradtunk. Ezt a lemaradást most már pótolni kell.

 

Azt hiszem, a jelenlevők között talán a legrégebbi szakszervezeti múltam van és így a magam tapasztalásából emlékszem arra, milyen sok változáson ment árt a szakszervezeti mozgalom célkitűzése és helye az általános munkásmozgalmon belül. Ezek a változások arra tanítottak, hogy a jelenlegi helyzetben éppen az ideológiai, eszmei nevelés az, ami szakszervezetünk legfontosabb feladatai közé tartozik. Ezzel nemcsak kartársaink munkájának színvonalát emeljük, hanem nagyban hozzájárulunk a szocializmus építéséhez a mi szakmánkban. Ez a felismerés azonban nem elég; amikor felismertük feladatunkat, még ránk vár a kőtelesség, hogy azt teljesítsük is. És itt valósággal nagy harcokat kell még vívnunk. Hruscsov elvtárs március 8-i beszédében megmondta, hogy a szocialista társadalom felépítésénél nemcsak sikereink vannak, hanem nehézségeink is. És ezek közül első helyen állnak a múlt csökevényei.

 

Nálunk is ezek ellen az akadályok ellen kell harcolnunk. Ennek a módja: folytatni eddigi munkánkat. De nemcsak folytatni kell ezt, hanem magasabb színvonalra emelni. Az eddiginél is több és értékesebb, aktivizálóbb vitákat kell rendeznünk ideológiai kérdésekről. Ennek eredményei azután rövidesen meglesznek: ha például zeneesztétikai felismeréseink gazdagodnak, tisztábban látjuk az egyes zeneművek helyes előadásának kérdéseit. Ezek felvetésével pedig kialakíthatjuk a leginkább célravezető tanítási módszereket.

 

Ha most valaki azt mondaná, hogy mindez túlnő a mi szakosztályunk keretein, azt kellene válaszolni: igaz is, meg nem is. Igaz annyiban, hogy eddig még nem sikerült megtalálnunk azt a módot, ahogy a szakszervezetünkben tömörült erőket a leghatásosabban mozgósíthatjuk az ideológiai-esztétikai feladatok megoldására és bekapcsolására a gyakorlati munkába. De nem igaz annyiban, hogy megvan erre a lehetőségünk. Hiszen a szakma színe-java tömörült a szakosztályban s ennek közreműködésével nyilvánvalóan sok értékes eredményre juthatnánk.

 

Ha tekintetbe vesszük, hogy az ideológiai kérdések megoldása a szocializmus felépítésének mostani szakaszában mennyire fontos: valamint azt is, hogy szakosztályunk a maga részéről eddig is igyekezett jó munkát végezni és tagadhatatlanul vannak is eredményei e munkának – akkor, úgy gondolom nem is szorul bővebb magyarázatra és meggyőző érvek hangoztatására az, hogy mennyire fontos lenne e téren a mielőbbi gyakorlati megoldás.

 

Ismételten el kell mondanom, hogy éppen e téren alaposan lemaradtunk a többi szocializmust építő országtól. Sok mulasztást kell tehát behoznunk s ezért a legsürgősebben, a legaktívabban hozzá kellene fognunk e munkához és sokszoros erővel, igyekezettel kell e feladatkör problémáinak megoldásához fognunk.

 

Bozsér Zoltán, a Fővárosi Zeneiskola Szervezet tanára a következőket mondotta:

Egy olyan kérdéshez szeretnék hozzászólni, amelyről itt a mai nap folyamán nem volt szó, és amellyel nyitott kapukat döngetek, de csak látszólagosan, Ez a kérdés a 24 vagy 30 perces hangszeres órák kérdése.

 

A szakosztály ezzel kapcsolatban nyilvánosságra hozott egy egyöntetű véleményt, amely szerint a 30 perces megoldást megfelelőnek tartja, de úgy vagyok értesülve, hogy még a következő évben sincs tervbe véve ennek bevezetése. Még olyan formában sem, hogy egyelőre csak az V. osztályban, azután a VI. osztályban, majd a VII. osztályban valósuljon meg és utána fokozatosan vezessük be az alacsonyabb osztályokban.

 

Ezzel kapcsolatban már elhangzott sokféle érv és vita. Eléggé megmagyarázhatatlan, hogy miért van erre szükség. Én a magam részéről olyan következtetést vontam le az egészből, hogy egyetlen zenepedagógus sem vállalkozik arra, hogy azt mondja: 24 perc elég, 24 perc alatt jól meg tudja oldani a problémákat.

 

Berkes Kálmán a székesfehérvári zeneiskola tanára külföldi tapasztalatcsere-utak kérdéséhez kapcsolódva hangsúlyozta az egyéni szakmai utak fontosságát.

 

Dr. Soltész Elekné, a magyar úttörőmozgalom nevében köszöntötte a résztvevőket.

 

Tisztelt Közgyűlés! A magyar úttörőmozgalom nevében köszönetet mondok a zenepedagógus társadalomnak.

 

Az úttörő elnökség megállapította, hogy a kulturális munka többi területén nem történt olyan előrehaladás az utóbbi években, mint éppen a zene területén. Ez elsősorban a zenetanárok lelkes, odaadó munkájának köszönhető. Az úttörőmozgalom azt kéri, hogy ezt a munkát továbbra is még intenzívebben folytassák. Egyben azt is ígérik, hogy segíteni fogják ezt a munkát. Ez a segítés abban áll, hogy azt tervezik, hogy a zenei foglalkozásokat szakköri munkává teszik. Például a karének terén azt tervezik, hogy az eddigi kötelező karénekórát is szakköri munkává változtatják, ami azt jelenti, hogy nem lesz kötelező, hanem öntevékeny. Kérik, hogy a zenei munka szakköri munkává nyilváníttassék.

 

Világosan látják a zene óriási közösségnevelő erejét, s ezért a zenei nevelést minden eszközzel a mozgalom céljaiba akarják állítani.

 

A Szakosztályhoz is volna néhány szavam. Mi zenepedagógusok a Művészeti Szakszervezeten belül nem akarom azt mondani, hogy perifériális, de elenyésző kis szervben vagyunk. Bennünket nem lehet mérni a művészek alkotói tevékenységével s az ezzel együtt járó anyagi juttatással, ellenben sokkal inkább a Pedagógus Szakszervezet azonos kategóriájába eső pedagógusokkal kell egy kalap alá venni.

 

A Pedagógus Szakszervezetben a hozzánk hasonló munkát végző kartársak gyermekei ösztöndíjban, tanulmányi segélyben részesülnek az egyetemen. Úgy tudom, hogy ez nálunk nincs. Azt szeretném kérni a vezetőségtől, tárgyaljon a Pedagógus Szakszervezettel, kérdezze meg, milyen lehetőségeik vannak arra, hogy ezt a juttatást gyermekeink megkapják, és tegyék lehetővé nálunk is ezt a támogatást.

 

Befejezésül még egyszer kérem a jelenlevő kartársakat az úttörő mozgalom támogatására, tekintsék ezt nagyon fontos problémának, munkahelyükön támogassák ezt a kérdést.

 

Utolsónak Lukács István, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének titkára szólalt fel.

 

A referátum foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy Szövetségünk elnöksége a múlt év folyamán megtárgyalta a szakosztály tevékenységet, és azt a következtetést vonta le, hogy helyes volt az a meggondolás, hogy 1960-ban létrehozták a Zenepedagógus Szakosztályt, amely eddigi munkájával bebizonyította létjogosultságát és szükségességét. A közgyűlés referátuma kézzelfoghatóan igazolja, hogy az a fáradság, az az áldozatos munka, amelyet a szakosztály vezetősége az elmúlt időben elvégzett, nem múlt el eredmény nélkül, és nagyon sok olyan kérdést sikerült megoldani pedagógusaink legnagyobb megelégedésére, amely mint fájó kérdés vetődött fel még az elmúlt közgyűlésen.

A hozzászólások tükrözik azt a felelősségérzetet, amellyel pedagógusaink a területen levő problémák megoldásáért küzdenek és harcolnak, dolgoznak munkájuk szebbé és jobbá tételéért, magasabb eredmények eléréséért.

 

Nem lebecsülendő az a tevékenység, amelyet zenepedagógusaink végeznek a kulturális forradalom célkitűzéseinek végrehajtásáért, fiatalságunk zenei nevelésének területén. Az elvtársak kezében van leadva a zenei kultúra fejlesztésének kulcsa, s nem kis mértékben függ az önök tevékenységétől, hogy napról napra növekedjék az új zenei közönség, a zenéhez értő gyermekek, illetőleg idősebbek száma. Nyilvánvaló, hogy azok a fiatalok, akik az önök kezéből kikerülnek akár, mint egyszerű zenekedvelő fiatalok, nemcsak a saját maguk zenei műveltségének fejlesztéséhez járulnak hozzá, hanem saját családjuk zenei felkészültségét, zenei műveltségét is fejlesztik. Nyilvánvaló, hogy a gyermekek hangversenyein vagy pedig a gyerekek által tartott egyéb rendezvényeken már azok a szülők is részt vesznek, akiknek nem volt módjuk a múltban arra, hogy zenei kultúrát szerezzenek.

 

A VIII. pártkongresszus megállapítása, hogy Magyarországon befejeztük a szocializmus alapjainak lerakását, és hozzákezdtünk a szocializmus felépítésének időszakához, feltételezi és szükségessé teszi azt, hogy a kulturális területen is nagyobb lépésekkel haladjunk előre. Én nem hiszem, hogy kis részét képezné a zenei kultúra fejlesztése a kulturális munkának. Hiszen a gyermekek és fiatalok bevonása a zenei életbe nagymértékben nemcsak zenei műveltségük, hanem általános műveltségük fejlesztését is jelenti.

 

Úgy gondolom, egyetértenek velem az elvtársak abban, hogy az ilyen irányú eredményesebb tevékenység nem képzelhető el anélkül, hogy megfelelő segítséget, támogatást ne nyújtson a Művelődésügyi Minisztérium és a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége mind gazdasági, mind erkölcsi vonatkozásban. Úgy gondolom, hogy a Rónai elvtárs által elmondott szavakat mindnyájunk helyeslése követte. A magam részéről is ígéretet teszek Szövetségünk elnöksége nevében, hogy a jövőben ugyanúgy, mint az elmúlt időszakban minden anyagi és erkölcsi támogatást megadunk, hogy a szakosztály zavartalanul tudja végrehajtani azokat a nemes feladatokat, amelyeket egyébként a határozati javaslat is tartalmaz.

 

Továbbra is segíteni kívánjuk azokat a tapasztalatcseréket, amelyek úgy külföldi, mint belföldi viszonylatban megkezdődtek Ide vonatkozólag a felszólalásokban bizonyos igények vetődtek fel. Mi igyekszünk az anyagi lehetőségeknek megfelelően a külföldi utazásokat és tapasztalatcseréket bővíteni.

 

Magával a kongresszussal kapcsolatosan szeretném elmondani, hogy az elhangzott javaslatok, az értékes hozzászólások megszabták a feladatokat a most megválasztására kerülő vezetőségnek, akik így megtölthetik tarsolyukat. Bőven lesz tehát tennivaló, nem kell félnünk attól, hogy munka nélkül maradunk az elkövetkező időkben.

 

Természetes, hogy e célok megvalósítása elképzelhetetlen az elvtársak aktív részvétele és közreműködése nélkül. A most megválasztásra kerülő vezetőség feladata szerintem az, hogy az itt felvetett gondolatok és javaslatok megfelelő rendszerezésbe kerüljenek, megfelelő súlyozással vegyék elő azokat a kérdéseket, amelyek megoldására az elkövetkező rövid időn belül sor kerülhet és kezdjenek hozzá tervszerűen a nehezebb feladatok megoldásának előkészítéséhez.

 

Elnökségünk nevében, és a magam részéről az újonnan megválasztandó vezetőségnek, valamint a közgyűlésen részt vevő valamennyi pedagógus elvtársnak jó egészséget és munkájukhoz minél nagyobb sikert kívánok.

 

Lukács István beszéde végén kiemelte a zenepedagógusok áldozatkész munkájának jelentőségét, majd a Szakszervezetek Országos Tanácsa Elnökségének megbízásából átnyújtotta Rácz Alajosnak, a Zala megyei Zenepedagógus SZB elnökének a „Szak- szervezeti Munkáért” kitüntető jelvény ezüst fokozatát.

 

Összefoglaló

 

A felszólalásokat Sándor Frigyes foglalta össze.

 

Az a meggyőződésem – mondotta –, hogy a felszólalások igen hasznosak, értékesek voltak, és a felszólalók meggondolták felszólalásaikat, komolyan felkészültek azokra. Úgyhogy, amit elmondottak, közvetlen kapcsolatban volt majdnem minden esetben a beszámoló anyagában felvetett problémákkal.

 

Úgy érzem, a felszólalásokban kikristályosodott az, hogy az általunk felvetett problémákból különösen három szempont, mint tendencia igen megerősödött. Az egyik a tanári továbbképzés kérdése. A másik általában a nevelés fontosságának kérdése és jelentősége. És a harmadik, ami ilyen megfogalmazásban nem kapott szót, de én ezt értettem ki belőle, hogy a szakosztálynak továbbra is nagyon megfontoltan kell dolgoznia azon, hogy a szakosztályi munka céljai, lehetőségei, keretei, élő és felhasználható összefüggései a munkát vezető állami szervekkel a továbbiakban még sokkal világosabban kikristályosodjanak, mint ahogy ez eddig történt.

 

Tisztelt Közgyűlés! Kedves Elvtársak! Igaz meggyőződéssel hangsúlyozom, hogy amiket itt a hozzászólásokban elmondottak, illetőleg javasoltak, nem lesz a pusztában elhangzó szó. A most megválasztandó választmány az önök javaslataival és gondolataival nagyon komolyan fog foglalkozni. Úgy vélem, hogy az elhangzottakkal ugyanígy foglalkozik majd a Művelődésügyi Minisztérium is.

 

Ezután Kollár Endre, a Szakosztály titkára a Művelődési Szabályzat módosítására tett javaslatot. Fasang Árpád felszólalásában hangsúlyozta, hogy e változtatások a gyakorlati élet tapasztalatai alapján váltak szükségessé. A változtatásokkal a Közgyűlés egyetértett. A módosított Működési Szabályzatot az alábbiakban közöljük.