Parlando 1964/2, 12.-15. p.

A lámpalázról

Minden zenepedagógus, növendék, sőt előadóművész sokszor küzdött, vagy küzd a lámpalázzal. Vajon van-e növendék, aki vizsgája, szereplése alkalmával ne érzett volna szorongást? Bizonyára nincsen. Ha pedig ez van, érdemes róla beszélni.

A látható bajoknál sokkalta rosszabbak azok, amelyek nem láthatóak, s amelyek mély sebet ütnek a lélekben, mondotta Byron.

Maga a lámpaláz komplikált folyamat és ennek egyszerű tudomásulvétele helytelen lenne. A lámpaláz is láthatatlan betegség és csak káros következményeiben észlelhető.

A lámpalázat neurozisnak, közelebbről psychoneurozisnak minősíti az orvostudomány. A psyehoneurozisok általában a kultúremberiség betegségei közé tartoznak.

A psychoanalitikusok mellőzve a biológiai és ideganatómiai tényeket, a legkülönbözőbb komplexumokra osztva próbálják gyógyítani a neurotikus betegségeket, közöttük a lámpalázat is. Nem egy kiváló előadóművész állt, vagy áll ma is ilyenfajta kezelés alatt.

A kultúremberiség túl magasra értékeli az intellektus világát és nagyon leértékeli az érzelmek erejét. Pedagógiai, szorosan véve zenepedagógiai rendszerünk alapvető hibái sokszor ilyen helytelen értékelés következményei.

A neurózis elméletek különbözőek, ezek közül azt kell választanunk, amely beidegzési zavarnak, nagyobb izgalmakkal velejáró behatások következményeinek, beteg feltételes reflexeknek tartja és bizonyos finomabb elváltozással értelmezi a neurózist. Az orvostudomány mai állása szerint a neurózisoknak kórbonctani hátterük nincsen, kórokozói ismeretlenek. Mindenesetre mégis lehetséges, hogy van anatómiai alapjuk, amely az agyidegrendszer felépítettségének fogyatékosságában vagy strukturális felépítésében keresendő. Feltehető az is, hogy csak kémiai elváltozások mennek végbe adott esetekben. Ez azonban csak kémia vizsgálattal lenne kimutatható.

A lámpalázra erősebben hajlamos egyéneknél az intenzív, nagy érzelmi effektusokkal ismétlődő ingerhalmozások a pavlovi feltételes reflexológia szerint is, nagyon könnyen hibás neurotikus ellenhatást, szinte egy második természetet alakítanak ki.

Pavlov kísérletei kimutatták, hogy minden idegizgalom, amely az agyidegrendszer egy pontját éri, nagyobb intenzitás vagy ismétlődés, halmozódás esetén kisugárzik a közvetlen agyideg területekre is. Ennek az anatómiai-élettani folyamatnak psychés velejárója az, hogy az eredetileg csak lelki szférákat érintő megnyilatkozások később a mozgató idegek izgalma folytán nemcsak a megfelelő izomrostokat. de fokozatosan a környező izmokat is megbénítják.

A lámpaláz a pavlovi feltételes reflex elmélettel könnyen megérthető, de egyidejűleg útmutatást is nyújt a lámpaláz gyógyítására.

A lámpaláz, mint neurotikus betegség, amely sajnálatos beidegződöttségével rendszerint a kritikus pillanatban bukkan fel a tudatalatti világból, kibillenti a benne szenvedőt az egyensúlyából. Ilyenkor csak ki kellene lépni ebből a kibillent helyzetből, de hasonlóan a többi mechanizmusokon alapuló neurózisokhoz, éppen a kilépés nem megy spontán. Ezért van szükség a szakszerű vezetésre, sőt adott esetekben psychoterápiai kezelésre.

A lámpaláz gyógymódjának egyénileg és az adott helyzethez mérten változóan kell alkalmazkodnia. Egy erősen psychoaktív egyént több racionális meggyőzéssel, magyarázattal kell befolyásolni, mint egy psychopassiv személyt. Utóbbinál az érzelmi vonalon lehet nagyobb eredményt elérni. Fontos alapelv a lámpaláz gyógyítására az, hogy minden, ami a phobiás képzeteket a figyelem fókuszába tereli, feltétlenül kerülendő. Minden egyéb, ami a figyelmet erről eltereli, vagy legalább megszakítani képes, feltétlen keresendő és alkalmazandó.

Régóta bevált „gyógymód” a varázsigék mondása, amulettek, csecsebecsék alkalmazása, vagy a couéizmus felhasználása. Nem a fantázia világába tartozik, hogy rendkívül intelligens, kitűnő művészek lámpaláz ellen primitív amuletteket, kabalisztikus emléktárgyakat viselnek és használnak. Komoly meggyőződésük, hogy ezek nehéz pillanataikban átsegítik őket és tényleg ̶ éppen amennyire bíznak ̶ „segítségük átmenti” őket a kritikus helyzetekben. Sokat lehetne erről beszélni, mint külön érdekességről, különösen a művészvilág alakjaival kapcsolatban.

Az igazán eredményes segítség, gyógymód azonban a komoly lámpalázas egyéneknél az újjánevelés. Ez azonban hosszas folyamat. Közelebbi eredményt érhetünk el egy indirekt módszerrel: az akaratnak a játszószervek szolgálatába állításával és így a figyelemnek a lámpalázról való eltereléséve. Ez az „elterelő hadművelet” önmagában is igen hasznos és a zenepedagógus kezében kitűnő fegyver. Ennek tudatosításával egészében leköthetjük a figyelmet és egyidejűleg el is tereljük a lámpalázról. Szinte mondhatnók: így már nem marad idő a „drukkra”. Röviden talán így lehetne levezetni ezt a kérdést:

A kizárólag mechanikus gyakorlás egyedül nem vezet kellő eredményre. A fizikai mozgások hátterében psychológiai momentumok is vannak. Össze kell kapcsolni a játszószervezettel a lelket, a szellemet. Figyelem nélkül nem tudunk teljes értékű munkát végezni. A figyelem pedig már lelki momentum. Gyakran észrevehetjük, hogy bizonyos esetekben gyakorlásunk eredménytelen, bár fizikailag játszó szervezetünk teljesen rendben van. Ezt indiszipozíciónak hívjuk

Minden fizikai cselekedetet, az ezt megelőző agybeli és lelki momentum folyományaként értelmezünk, Az ujjak rugékonysága és fürgesége tulajdonképpen már kezdettől biztosítva van; a gyakorlás által első sorban a figyelmet „gyakoroltatjuk”. A figyelem gyakorlása folytán kialakult képzetek automatikusan csoportosulnak, tehát gyorsul az appercepció. A gyakorlásnak nemcsak az a célja, hogy az ujjmozgás gyorsaságát növelje, hanem az, hogy az akaratot a játszószervek korlátlanul végre tudják hajtani. Ezért fontos az előzetes lassú gyakorlás. Egy hosszú futamnak a hangjait először ̶ az agyközpontokban ̶ át kell érezni, minden egyes hangon keresztül. Ehhez pedig időre van szükség és csak többszörös ismétlés után lehet gyorsabban felfogni, tehát gyorsabban kivitelezni is.

Tapasztalhatjuk, hogy növendékek sokszor oldanak meg jól egy feladatot, kizárólag ösztönösen. Ezt az ösztönösséget azonban tudatossá kell tenni a növendékben. A pedagógus feladata tehát a szükséghez mért elemzés (most nem formatani elemzésre gondolunk), amely tudatossá teszi a cselekedetet, amely tudatosság lelki, szellemi tevékenység. Ezt a tevékenységet kell a tanítás folyamán elsődlegesnek tekinteni. És éppen ezzel a folyamattal épül fel tudatosan és formailag is egységesen a zenemű.

S most térek rá a lényegre. Csak azt tudom akarni, ami tudatos. A tudat psychologiai adottság. A legegyetemesebb sajátossága a differenciált léleknek, A tudat maga egyetemes, levezetni, leszármaztatni nem lehet. Lotz szerint a tudat a lélek dinamikája, amelyet nem bontunk szét, mert maga is egységes, törvényszerű. A tudat minden psychologiai részletjelenség átélését megelőző, föltételező elsődlegesség. Valóságban nincsen tere, csak időbeli intenzitása. Maga a tudat nem lehet tudatos, csak annak tartalmai és megnyilvánulásai. A tudattartalmak sem mindig tudatosak, mert előbb meg kell előznie a tudataktusnak: a percepciónak.

Zenetanításnál a tudatosított akaratra van szükségünk. A lelki történés egyik mozzanata az akarat. De csak azt tudom akarni, ami tudatos. Van azonban ösztönös és reflexszerű akarat is. Ezek a legegyszerűbb akaratfolyamatok. A pedagógus a növendék akaratát igyekszik irányítani, hogy azután teljesen szolgálatba állítható legyen az akarata valamilyen képzet cselekedett megvalósítására.

Ezzel sikerül az akaratot a játszószervek szolgálatába állítani és ezzel a folyamattal a figyelmét elterelni a lámpalázról, sőt ebben az irányban teljesen le is kötni.

Így kettős célt érünk el: sikeresen gyógyítjuk a lámpalázas neurózist, s ugyanakkor tudatosítjuk a hangszerjáték technikai kivitelezését és megértetjük a technikai mozgások hátterében levő psyohologiai folyamatot. Maga ez a kérdés sokkalta bonyolultabb annál, hogy egy rövid cikk keretében le lehetne tárgyalni. Felvázolása talán mégis jó, hogy ennek kapcsán erre a területre ismét és ismét ráirányítsuk a figyelmet és tovább foglalkozzunk vele.

Sztankay Lajos