Parlando 1964/5, 14.-16. p.

(II. rész)

Foglaljuk össze az eddig elmondottakat, Az alábbi egyszerű ritmikus-sémák könnyű áttekintést adnak a poliritmika fő típusairól.

1. típus

Az a) változatban az ütemek egy csoportjában a metrikus egység párosan. A másik csoportban páratlanul osztódik. Lényegében ugyanez történik a kétszólamú b) változatban is. A különbség csak az, hogy a kétféleképpen osztódó ritmus egyszerre szólal meg. Mindkettőre jellemző, hogy a metrum tiszta lüktetését semmi sem zavarja. Ezt nevezik szűkebb értelemben poliritmikának.

2. típus

Az a) változatban szereplő ütemek időtartama az előírás szerint hol hosszabb, hol rövidebb. Állandó bennük az alaplüktetés, a nyolcad időtartama. A kétszólamú b) változatban a különböző beosztású ütemeket egyenlő skatulyákba kényszerítettük. A felső szólam egyenletes nyolcados lüktetésével szemben a kétszólamú zenében elmosódik. Polimetriának neveztük ezt a fajta metrum-keverést. Erre a típusra kiegészítésképpen közlünk még egy érdekes modern példát.

Sztravinszkij: Petruska

Mi történik akkor, ha a 2. típus a) változatából úgy készítünk kétszólamú zenét, hogy a szimultán váltakozó ütemekben a metrikus egység ugyanaz maradt?

3. típus

Itt tehát az előző poliritmiával szemben fordított a helyzet. Egyforma marad mindkét szólamban a metrikus lüktetés, de így az ütemvonalak más-más helyre kerülnek és természetesen az ütemhangsúlyok is váltakoznak a többszólamú zenében. Afféle sántító ritmus áll elő. Ezt nevezzük tágabb értelemben poliritmikának.

Azt hihetné valaki, hogy ez tipikus modern jelenség. Valóban a XX. század zeneszerzői közül sokan használják ezt az érdekes és rendkívül kifejező ritmusjátékot, de találkozunk vele régebbi korok zenéjében is. Mozart: Don Juan c. operájának I. felvonásbeli báli jelenetében szereplő három zenekar más-más tánczenét játszik egy időben.

A kottakép tanulmányozása alapján jól láthatjuk, hogy az I. és II. zenekar a 3. típus szerint, a II. és III. zenekar a 2. típus szerint keveredik egymással

De nemcsak régi műzenében, hanem a népzenében is találkozunk hasonló poliritmikával. Az afrikai néger-zene dobritmusa az európai fül számára azért tűnik komplikáltnak, mert tele van különböző poliritmikus és polimetrikus elemekkel. Ennek a zenének a ritmus a fő éltetője, így nem csoda, hogy varázslatosan gazdaggá fejlődött. A XX. század zenéjének ritmusvilága is a különböző népzenék hatására fejlődött színessé és sokrétűvé. Igaz, hogy a Mozart példához hasonló jelöléssel ritkán találkozunk (Poulenc), a zeneszerzők a könnyebb tájékozódás kedvéért inkább minden szólamra érvényes közös ütemvonalat használnak. Az előadó feladata a poliritmika felismerése és annak világos és kifejező tálalása. A következő Sztravinszkij-idézet bőgő-pizzicatója poliritmikusan illeszkedik a hegedű szólamához. Ez az illeszkedés azonban akkor kifejező, ha az ostinato megőrzi függetlenségét.

Bárdos Lajos több kórusművében találkozunk poliritmikus torlasztással. Az alábbi idézetben a páratlan és páros beosztást a kotta-gerendák célszerű meghúzása és a jelölt hangsúlyok különítik el.

A rendkívüli hangsúlyokból és a szünetek változatos beékeléséből adódó poliritmikára is számtalan példát idézhetnénk mind a régi, mind a mai zenéből. Álljon itt egyetlen Bartók-idézet.

A sűrűn alkalmazott különféle hangsúlyeltolódások miatt gyakran célszerűbb a zene kottaképén az ütemvonalak teljes elhagyása.

Így teljesen folyékonnyá válik a zene, mint amilyen folyékony hajdanában a többszólamúság kezdetén volt. De míg a reneszánsz mesterek műveiben a dallam szerepének túlsúlya szorította háttérbe a ritmus éles kirajzolódását,a mai zenében a ritmikus lehetőségek korlátlan érvényesítése hozta létre a minden kötöttség alól felszabadult hajlékony ritmusú zenét.

Turcsányi Emil