Parlando 1964/7.-8., 51.-52. p.

 

Két elnök

 

Az ISME kongresszus külföldi vendégei öt világrész zenepedagógusait képviselték Budapesten. Voltak közöttük egyetemi tanárok, konzervatóriumi igazgatók, szakfelügyelők, általános- és középiskolai énektanárok, neves zeneszerzők, előadóművészek s eljöttek a zenei nevelés egyszerű közkatonái is. Ebből a színes, változatos társaságból szeretnénk néhány érdekes résztvevőt bemutatni.

 

***

 

A régi elnök: Samuel Baud-Bovy, a genfi Konzervatórium igazgatója. Széleskörű műveltségének megszerzéséhez a szülői ház atmoszférája is hozzásegítette, – édesapja neves tudós volt – így lett filozófus, szépíró, zenetörténész, zeneszerző, karmester egy személyben. Végtelenül szerény, a tokiói ISME konferencia közgyűlésén választották meg elnöknek, de – mondotta egyik felszólalásában – úgy érzi, nem volt elég aktív, sokkal többet kellett volna tennie a zenei nevelés megjavítása és kiszélesítése érdekében. Talán majd ezentúl – tette hozzá – mint közembernek többre futja az időmből. A szerénység mögött komoly szakmai felkészültség és hallatlan aktivitás rejtőzik. A genfi konzervatórium három tehetséges növendéke főként neki köszönheti, hogy közreműködhetett az ISME zenei rendezvényein. Svájcban – mesélte Baud-Bovy (ejtsd: Bobovi) nincs kultuszminisztérium, az egyes kantonok, az egyes városok, sőt az egyes konzervatóriumok egymástól teljesen függetlenül, központi irányítás nélkül dolgoznak. Nincs olyan állami szerv, amely lehetővé tenné fiatalok kiküldését egy-egy kongresszusra, sőt nemzetközi zenei versenyekre sem. Maradnak tehát a mecénások, vagy segít – mint ezúttal is – a konzervatórium. Prof. Baud-Bovy nagy tisztelője a magyar zenekultúrának, ezért tartotta oly fontosnak, hogy a svájci fiatalokat elhozza Budapestre. Nagyra becsüli zeneszerzőinket, s mint a genfi versenyek volt igazgatója, az utóbbi években díjat nyert versenyzőink eredményei alapján, jó véleményt alkotott magának fiatal művészeink felkészültségéről. Az ISME konferencián nyert benyomásairól nagy elragadtatással nyilatkozott. Nemsokára újból hazánkba látogat, augusztusban részt vesz az International Folk Music Council kongresszusán. Örömmel várjuk.

 

Az új elnök: Karl D. Ernst először járt Magyarországon s jóformán semmit sem tudott hazánk zeneéletéről. A kaliforniai egyetem zenei tanszékének vezetője, jelenleg nem tanít, mert minden energiáját a viszonylag új intézet felvirágoztatásának szenteli. Az öt évvel ezelőtt létrehozott zenei szaknak mintegy 1500 hallgatója van. A velük szemben támasztott követelmények nagyon magasak. Az intézet vezetőinek célja az, hogy kiváló professzorok (köztük magyarok segítségével elérjék az élvonalbeli amerikai zenei intézmények színvonalát.

 

Az ISME alapszabályai előírják, hogy mindig annak az országnak egy képviselőjét jelöljék elnöknek, ahol a legközelebbi kongresszust rendezik. Többek között ezért is esett a választás prof. Ernstre. A rendkívül kedves és közvetlen professzor nagy érdeklődéssel tanulmányozta zeneoktatási hálózatunk szervezeti felépítését. A magyar fiatalok szereplése oly mély benyomást gyakorolt rá, hogy – mint mondotta – az 1966-os. 7. ISME kongresszuson legalább két magyar kórusnak kell bemutatkoznia, hogy azok az amerikai zenetanárok is hallhassák őket, akik nem a helyszínen ismerhették meg legjobb együtteseinket, miként Ő. Úgy hisszük, prof. Ernst a tengerentúlra is elviszi magával zeneoktatásunk jó hírnevét s nem kétséges, hogy benne magyar muzsikusok igaz barátra találnak.

Szávai Magda