Parlando 1964/7.-8., 34.-37. p.

A mintatanításokról

A budapesti ISME konferenciájának egyik legérdekesebb színfoltja a reggelenként 8.00-8.45-ig tartott mintatanítások sora volt. A konferencia magyar anyagának tervezésekor még bizonytalannak látszott e kora reggeli mintatanítások sikere. Beigazolódott azonban, hogy nekünk módszereinkről nem beszélnünk kell, hanem tettekkel – azaz valóságos tanításokkal – kell bemutatnunk munkánk milyenségét és eredményeit. Már az első napon reggel, az óvodai bemutató alkalmával láthattuk, hogy külföldi vendégeinket ez a sorozat milyen nagy érdeklődéssel vonzza, s hogy magunknak is milyen hasznos és értékes egyszer betekintenünk néhány példamutató tanárunk műhelyének titkaiba. Sokan, sokfelé, sokféle módon foglalkozunk az országban zenei neveléssel. Egyesek közismereti iskolákban, mások a zenei szakképzés sokágú területén, ismét mások a tanári pályára képeznek. Most végre itt volt az alkalom arra, hogy a külföldiekkel együtt rendezett kongresszus keretében egymással is találkozhassunk, együtt hallgassuk meg egyes kiváló kollégánk bemutatását. Sokakban érlelődött meg a gondolat, hogy ilyen összejövetelt milyen hasznos lenne például 2-3 évenként „kicsiben”, országon belül tartani.

Zene az óvodában – volt az első bemutató óra, vezette Forrai Katalin. Három gyermekcsoport következett egymás után, előbb a 3-4 évesek, majd a 1.-5, végül az 5-6 évesek csoportja. A munkamenet progresszív emelkedése világosan láttatta a módszer lépcsőzetes haladását kezdettől a pentaton hangsor hangjainak szolmizált énekléséig, felismeréséig, ritmikai elemek terén pedig az egyenletes járás, lüktetés, a 2-es és 4-es metrumok énekeltetése, felismerése volt a gyakorlás lényege. Ezen kívül az első csoport magas és mély hangokat különböztetett meg (oktáv), a második a hangszínt figyelte (halk, erős), a harmadik a tempót észlelte lassú-gyors váltakozása folyamán. A bemutatón bőséges dalanyag vonult végig, ezernyi játékos ötlet színezte, mint pl. a név visszaéneklése előbb szöveggel, majd szolmizálva, később játékkal összekötve, metallofonnal, dobbal élénkítve, stb. Forrai Katalin türelmes, nyugodt és következetes munkája szépen kibontakoztatta a gyermekek képességeit, és szuggesztív pedagógiai egyénisége számos szívderítő pillanatot szerzett a hallgatóságnak. Egyben számot adott arról,

Képek a Forrai Katalin által vezetett zenei óvodás csoport bemutató foglalkozásáról

hogy milyen alapos, szinte lélekelemző gondoskodással lehet a kisgyermek zenei képességeinek mélyére hatolni.

A bemutató órák sorozatának második tagja Salamon Ilona zenei előképzős csoportja volt a Fővárosi Zeneiskolai szervezet XXI. ker. csepeli körzetéből. E bemutató órák előkészítése során ügyelni kellet arra, hogy az előképző anyaga kellő mértékben különbözzék a zenei óvodáétól, azaz szemléltetően ábrázolja azt a progresszivitást, ami egyébként jellemzője egész metodikai építkezősünknek. Így azok az elemek kerültek előtérbe, melyek a dallami és ritmikai mozzanatok részleges összekapcsolását kívánják, azaz szimultán módon szemléltetik azok megtanításának menetét. Nagyobb hangsúly került a hangok írásban való rögzítésére, a relatív szolmizáció és hangneves olvasás összekapcsolására, írására, – ez tudvalevőleg éppen a külföldi hallgatóság számára az egyik legérdekesebb terület. Salamon Ilona ügyesen és világosan vezette végig a jelenlevők előtt az előkészítős gyermek hangkészletének kialakulását az ötfokúságon át a hétfokúságig, ritmikai elemek tekintetében pedig sorra vette mindazokat az ismereteket, melyekkel tanév végéig a gyermekeknek rendelkezniük kell, és valamennyit bemutatta a gyakorlás szemszögéből is. Változatos és színes gyakorlatai során a gyermek memóriájának fejlődését, a felidézési készség kibontakozásának igényét is nyomon követhették a hallgatók.

A harmadik alkalommal immár világhíres iskolatípusunk, a zenei általános iskola munkájából kaptak ízelítőt a konferencia résztvevői. Hazánk legrégibb zenei általános iskolája, a kecskeméti, mutatta be munkáját egy V. osztály órájának keretében, melyet Czeizner Katalin vezetett. Az óra anyagát – a bemutató órák koncepciójának alapján – ezúttal nemcsak magyar népzenei anyag képezte, hanem a gyermekek számot adhattak arról, hogy más népek dalaiban is mennyi re otthonosan mozognak. A magyar és idegen dalok összehasonlítása, azok sajátosságainak felismerése és egybevetése értékes és emlékezetes pillanatokat nyújtottak a hallgatóknak. Az óra fénypontja akkor volt, amikor Kodály Zoltánnak ez alkalomra írott gyakorlatát – melyet a Mester zárt borítékban nyújtott át a tanárnőnek – játszi könnyedséggel és kifogástalanul elénekelték első látásra! Ez a mozzanat – mint már annyiszor, külföldieknek a zenei általánosokban tett látogatása alkalmával – itt sem maradt maximális hatás nélkül.

Zenei nevelésünk miniatűr keresztmetszetének a negyedik napon reggel fontos állomása volt a Szilágyi Erzsébet leánygimnázium csoportjának ének-zene órája, M. Katanics Mária vezetésével. Anyagként a 16-18. századi magyar zene, annak szerzői, zenéjük jellemzése, összefüggései egyéb népzenei és műzenei vonatkozásokban, kerültek sorra. Számtalan zenei példa – szinte nem hangzott el mondat zenei szemelvény nélkül – tette az órát a hallgatóság számára érthetővé és élménnyé. A leányok oly természetesen és olyan átélt előadással muzsikáltak, hogy a legmagasabb szintű középiskolai zenei nevelés terén szebb példát nem is mutathattak volna. A rendelkezésre álló 45 perc alatt áttekintették az egész régi magyar zenetörténetet, és eljutottak – a zenehallgatást is belekapcsolva – Mozart: A-dúr hegedűversenyének egyik verbunkos részletéig. Az óra lezáró mozzanatát így a magyar zene és a nyugati műzene ölelkezése jelentette.

Az ötödik napon reggel a pécsi Szakiskola egyik szaktanárképzős csoportjának szolfézs óráját hallottuk Agócsy László irányítása mellett. A korál szerepe a barokk zenében volt a téma, és mint ilyen sok alkalmat adott arra, hogy a növendékek minél több oldalról mutassák be tudásukat mind szolfézs, mind elméleti téren. Egyúttal lehetőségük volt a kamaraszerű vagy szolisztikus muzsikálásra. Agócsy László ihletett vezetése és elmélyült szakmai felkészültsége segítségével minden rejtett szépség kitárult a növendékek előtt. Az anyag feldolgozásában a bemutató óra kissé feszélyezettebb jellege miatt adódó nehézségeken rendkívül tapintatosan és gondosan segítette őket át. Ez a meghitt légkör az óra végére addig fokozódott, hogy a közönség alig várta bekapcsolódását az előre jelzett közös énekbe. Nem lehet meghatódottság nélkül emlékezni azokra a percekre, amikor a szerte a világból összesereglett vendégek magyar kollégáikkal együtt ki magyar szöveggel, ki szolmizálva, ki eredetiben, ki dúdolva – Bach egyik korálját énekelték.

Az utolsó nap reggel, mintegy tanítási órán kívül, a zenei nevelést a szórakozásba ültetve, klubfoglalkozást hallhattak a résztvevők. Az Országos Filharmónia igen népszerű és jól bevált ifjúsági zenei klubjai közül Lukin László mutatott be egyet. Résztvevői általános iskolás korú gyermekek voltak. A foglalkozás keretében – mint ez általában lenni szokott – hangversenyek megbeszélése, egyéni hangszeres szereplés, rejtvények, jutalmazások kerültek sorra. Érdekessége volt még, hogy Lendvai Kamilló zeneszerző eljött a gyermekek klubjába, és hallás után betanította egy új dalát. A rejtvény során a gyermekek olyan kérdéseket kaptak, hogy milyen nagy külföldi zeneszerzők jártak hazánkban. Kitűnő témaválasztás ilyen konferencián elhangzó bemutató alkalmával! Hadd kíséreljük meg ezen az úton is a rólunk alkotott „balkáni” és „keleti” képek megváltoztatását. Biztos vagyok benne, hogy a magyar hallgatóknak is meglepetésére és örömére szolgált egyszer áttekinteni: hazánk a maga földrajzi helyzetének ellenére is mennyire benne van az általános zenetörténet vérkeringésében. Lukin László alapos tájékozottsága, utánozhatatlanul eredeti és derűs, humoros, kissé ironikusba hajló hangvétele az ezernyi pont közül ugyan nem sokat juttatott az idegen nyelvűek számára, de a foglalkozás lendülete és varázsa, még ha a nyelvet nem is értették, a gyermekeket és hallgatókat egyaránt magával ragadta.

Eddig a bemutatókat vezető tanárok munkáját emeltem ki. De meg kell dicsérni a remek gyermekeket és ifjakat! Fegyelmezett, mintaszerű munkát végeztek, pontosan, figyelmesen, és mégis fesztelenül – vagy legalábbis a fesztelenség látszatával – dolgoztak. S ezzel, most már mondhatjuk: világszerte, irigylésre méltó növendékként ismertették meg magukat. Többen a külföldi kollégák közül egyenesen lehangolva távoztak a bemutató órákról azzal az érzéssel, hogy ezt a színvonalat ők sose fogják elérni. E lap hasábjain is hangsúlyozni kívánom: mi magunk sem áltatjuk magunkat azzal, hogy minden óra, minden tanár, vagy minden csoport ilyen. De van ilyen, és nemcsak ez a hat, hanem még sok. Mert különben nem lehetne, vagy nem lehetett volna eddig sem olyan általános eredményeket a zenei nevelés terén elérnünk, mint tettük. Viszont az sem volna baj, ha még több ilyen jó munka lenne. És ha nem kellene egy egész nemzetközi kongresszusnak összejönnie ahhoz, hogy jobban megismerjük egymás munkáját, és jobban megbecsüljük saját értékeinket.

Szőnyi Erzsébet