Parlando 1964/10., 9.-12. p.

Röviden fogalmazva: a nagy szekundok világát jelenti, tehát olyan hangrendszert, amelyben a zenei építkezés téglái kizárólagosan, vagy túlnyomó többségben egész hangok. Ennek a rendszernek vázlatos ismertetése előtt hasznos lesz megvizsgálni azokat a rendszereket, amelyekben egyáltalán szerepelnek nagy szekundok. Mind a népzenében, mind a műzenében a zenetörténet folyamán (nem említve a különleges hangsorokat) két ilyen rendszer alakult ki: a pentatónia és a diatónia.

A félhangnélküli (anhemitonikus) pentatónia, melynek hangjai megegyeznek a zongora fekete billentyűivel, nagy szekundokból és kis tercekből tevődik össze. Változatos lehetőséggel e kétféle építőkő különböző csoportosításából adódnak:

A diatónia világ, melynek építőkövei szintén kétfélék, nagy- és kis szekundok, ilyen vonatkozásban rokon a pentatóniával. Ebben a hangrendszerben is a változatos hangsorlehetőségeket (modus) a kis és a nagy hangközök különböző csoportosítása adja.

Az emlegetett ötfokú rendszernek és az úgynevezett hagyományos vagy „klasszikus” diatóniának belső rokonsága legszembetűnőbben a kvintkörön mutatható ki. Az előbbi öt, az utóbbi hét egymás melletti kvint összerakásából és elrendezéséből adódik:

A fenti ábrák azt is elárulják, hogy a pentaton hangrendszer idegen hangok (pien hangok) beiktatásával könnyen átalakulhat diatóniává. Ezt a folyamatot jól szemlélteti Bartók: Mulatság (Mikrokozmosz 84.) című darabja, melyben az első és utolsó rész pentaton, a középső hétfokú anyag:

A két hangrendszer tehát ilyenformán keverhető, illetve egymással szembe állítható. Azt is mondhatnánk, hogy a diatónia a pentatóniának tágabb értelemben vett kromatikája.

A diatónia színeződése, kromatizálodása további félhangok beiktatásával történik. A műzenében azonban a diatónia keretének, hangjai számának nemcsak növelésével, hanem apasztásával is találkozunk. Helyesebben, nemcsak a kis szekundok számát lehet növelni a nagy szekundok rovására, hanem fordítva: a nagy szekundok torlasztásával a diatonikus hanghatás elodázható, illetve fokozatosan kikapcsolható.

Ebben a példánkban már csak egy lépés választ el a félhangok teljes kiiktatásától, az a-hang alterálása ugyanis a hiánytalan egészhangú rendszerhez vezetne. Ilyen értelemben tehát a nagy szekundok halmozása a diatónia keretének szétfeszüléseként hat. Mondhatnánk úgy, hogy a kromatika negatív, a nagy szekund halmaz pozitív irányban aknázza alá a diatóniát. A robbanás eredménye a tizenkét-fokú (dodekafónia), illetve a hatfokú (egészhangú) rendszer. Az egymás mellett élő diatónia és egészhangú skála feszültségviszonyát szemléletesen példázza Debussy alábbi futamjátéka:

Az egészhangú hangsort ugyancsak, mint a diatónia határesetét szemlélteti az alábbi Bartók idézet:

Borodin: Alvó hercegnő című kórusának basszus szólama két oktávon keresztül „átlépegeti” a diatóniából adódó kis szekund hangközöket és így ez a kiegyenesített vonal elmossa a többi szólam tonális hatását.

A diatónia és egészhangú hangsor közötti ellentmondásosság az írásmódban is kifejezésre jut. Kottajelölésünk ugyanis nem teszi Lehetővé nagy szekundok halmazának mértéken túli jelölését, az oktávon belül valahol be kell iktatni egy szűkített tercet:

Ez az írásban és olvasásban mutatkozó kényelmetlenség lényegében arra utal, hogy az egészhangú hangsor megszólalásakor az enharmónia törvénye szükségszerűen életbe lép. Ez a tény a nem temperáló hangszereken komoly intonálási problémáikat okoz. Az enharmónia „tolakodását” a kvintköri ábrázolás is tanúsítja. Mint látjuk, e hangsor hangjai 1-1 hang kihagyásával szabályosan körbejárják a teljes kvintkört:

Az egészhangú hangsort a romantikus zeneszerzők új útkeresése vonta be a zenei kifejező eszközök tárházába. Az emlegetett Debussy, Borodin mellett Liszt, Puccini, Ravel, Muszorgszkij is több művében szerepelteti. Megszületését nemcsak dallami, hanem harmóniai tényezőkre is vissza lehet vezetni. Azok a klasszikus harmóniák, amelyek építkezésében kizárólag nagy szekund és nagy terc szerepel néhány színező-hang kibővítésével készen tálalják az egész hangú skálát:

Két fentihez hasonló szerkezetű akkord együtt szintén kiadja a teljes egészhangú készletet, mint azt az alábbi Muszorgszkij idézet szemleletesen példázza:

Turcsányi Emil

(Folytatása következik)