Parlando 1964/12,. 23.-25. p.

A fagott játék problémái

A lámpaláz leküzdése

A Parlando 1964. évi 2. számában Sztankay Lajos lámpalázról szóló tanulmánya egészen közelről érintett, hiszen a mi praxisunkban, tanárnak és növendéknek - alkalomadtán - egyaránt nagy szüksége lehet önfegyelemre. E kérdéssel közülünk - tudomásom szerint - senki sem foglalkozik, ebből eredően, bevált gyakorlati módszerek híján lehetetlen a rászoruló tanulók között „ideggyógyász” tevékenységet folytatni. Pedig emiatt azok hasonlóképpen magukra maradnak, mint kényes problémáikkal a serdülőkorú gyermekek. Nem egy kollégám és tanítványom panaszolta már e pedagógiai fontosságú kérdés megoldásának hiányát - segítő tanácsot kérve. A növendék mindenesetre fél, illetve szégyelli bevallani „bátortalanságát”, de talán - mondjuk meg a valósághoz hűen - a tanár is restelli közölni tanítványaival, hogy bizony a szakmai rutin sem menti meg a szólistát a kínzó izgalmaktól. Valahogy erről még beszélni sem illik. Így kényes üggyé, tekintélykérdéssé ferdül e felszínre sem jutható probléma, ahelyett, hogy őszintén feltárulva megoldódna általunk.

A drukkolás már az órákon kezdődik, a tanár előtti gyakorlati beszámolóknál. Többször hallottam izgulós játékosokkal csúfolódva viccelni. Ezzel nem segítenek rajtuk! Példaként említem, hogy vannak olyan tanárok, akik lámpaláz ellen káposztafejeknek nézetik a hallgatóságot a növendékekkel! Ezt az egy „gyógyszert” ajánlják. Vajon miképpen áll arányban a „gyógyszer” a jelenséggel, mely sokszor legyőzhetetlenül hatalmas fékező erőkből, effektusokból tevődik össze?

A szorongás - járulékos tüneteivel együtt - nem szégyellni való emberi gyengeség, hanem a produkálásnál jelző-védekező szerepű, általános és fontos pszichomechanikus jelenség. Kellemetlen hatású működése bizonyos idő múlva alábbhagy, majd alkalomadtán újból erősödik, de el nem múlik soha! Lokalizálásának egy-két módja viszont a birtokunkban van. Érdemes jobban a mélyére nézni e dolognak. Próbáljunk segítséget találni és ajánlani ez ügyben.

Az úgynevezett lámpalázat (vagy orvosi nyelven: várakozási neurózist) a szorongás és félelem jellemzi, mely a személyiség és a külvilág közötti viszony változásainál lép fel; tehát pl. olyankor, amikor az egyén valamilyen esemény bekövetkezte (vizsga, szereplés, szólózás) előtt áll. A szorongás és félelem pszichés tüneteit az agykéreggel való bonyolult összeköttetések révén testi tünetek is kísérik, pl.: kipirulás, szívdobogás, remegés, izzadás, légzésgyorsulás, vérnyomás emelkedés stb. Ez a stressz-hatás. A lámpaláz erőssége és tartóssága az egyén idegrendszeri alkatának, sajátosságainak függvénye. A kevés önbizalommal rendelkező, kétkedő, szorongó muzsikusok lámpaláza még a technikai biztonság esetén sem szűnik meg teljesen, és gyakran válik tehetségük kibontakozásának akadályává is. Az ilyen idegrendszerű egyének különböző gyógyszereken, nyugtatókon kívül gyakran fordulnak az alkoholhoz, mint gátláscsökkentő szerhez, melynek később rabjává is válhatnak.

A lámpaláz leküzdésében a nagy elméleti és gyakorlati tudáson kívül lényeges szerepe van az autoszuggesztiónak is. Pavlov szerint a szuggesztió és autoszuggesztió lényege a nagyagykéreg izgalmi góca, amely körül kiterjedt gátlás keletkezik. Az izgalmi gócot külső (pl.: szó-inger) és belső ingerek (a figyelem szándékos elterelésére irányuló, bármilyen törekvés) egyformán előidézhetik. E külső, illetve belső ingerek által kiváltott izgalmi pont a nagyagykéregben erős gátlást vált ki annak egész területen, és ezzel kizárja más jelenlevő ingerek (pl.: szereplés okozta feszültség, félelem) hatásának lehetőséget.

Ideggyógyász szakorvosok (többek között dr. Egerváry Ottó őrnagy, idegsebész) igazolása szerint a fentiekkel megmagyarázható e cikk szerzője által tapasztalt, kidolgozott, és évtizede teljes sikerrel felhasznált azon jelenség, hogy néhány mély belélegzéssel a szereplés, illetve szólóállások előtti lámpaláz pszichés és testi tünetei nála - és ajánlatára többeknél is - csökkenthetők, illetve teljesen megszüntethetők! Ugyanis az akaratlagos, mély légvételekre irányított figyelem a fenti mechanizmus szerint az agykéregben izgalmi pontot hoz létre, mely más jelenlevő - ez esetben kellemetlen - ingereket kiolt.

Nevezzük az ajánlott gyakorlatot - jellemzően - „koncentrált légzésnek”. Megvalósításának lényege: kényes szólóhangok, szólóállások indítása előtt pontosan időzítve - orron keresztül, lassan, tágított orrcimpákkal, a bordaizomzat tudatos oldalirányú széthúzásával (és feszesen tartásával) a tüdő felső részébe egyszer-kétszer átható, teljes levegőmennyiséget szívni. Utána orron-szájon lassan kiengedni. Arra kell figyelni, hogy ne a szédülésig töltse feszesre a levegő a felső tüdőszárnyakat (az alsókat pedig egyáltalán ne töltse meg), és figyelem-összpontosítva - jógalégzésszerűen - érezze és élvezze a játékos a levegő betódulását. Csak erre koncentrálni! Nagy felüdülést okoz! Ezt előidézve jelenik meg az agykéregben az az izgalmi pont, amely a szorongás miatt jelenlevő kellemetlen ingereket kioltja. Úgy érezni, hogy még a szívdobbanások hirtelen fellépő szaporasága is csökken.

A megelőző levegőelégtelenség az izgalom miatti felületes légcserékkel, a renyhe légzőműködéssel magyarázható. Ezen állapot miatt kell a tökéletlen, apró légvételeket - fúvás közben - időnként alapos, teljes levegőcserével felváltani, hogy az agy oxigénellátása biztosítva legyen. (Idegesség, hányinger elhárítása érdekében is orvosi javaslat a mélylégzés; valamint sportolók figyelem-összpontosítása közben is tapasztalható.) Felületes légzéskor jóformán csak a tüdő alsó lebenyei telítődnek meg, a felső részekben pedig pangás lép fel.

A „koncentrált légzés” művelete viszont a felső tüdő igénybevételére irányul. Mivel e gyakorlat jó hatása rövid ideig tart, ezért a szólóállások kisebb szüneteiben (az újabb nekiindulások előtt) meg kell ismételni azt. Önerőből, különösen a kényes helyzetű hangok piano indításához nehéz összeszedettséget nyerni. A gyakorlat sikerének jele (próbája) az eredményes hatás tapasztalásán kívül, az ásítás megjelenése, vagy legalábbis tüneteinek érzete.

Játék közben a fagottista (de bármely fúvós) egész „valúja” állandóan teljes kontaktusban van a nádon (nyelven, szájon) keresztül a hangszerével. Ennél fogva izgalmi állapotban - esetleg a kiszáradó száj gondjaival is tetézve - kárt szenvedhetnek a zenéléssel kapcsolatos technikai folyamatok.

Természetesen a fentiekben leírthoz hasonló mechanizmussal magyarázható minden egyéb, autoszuggesztióként ható „egyéni módszer” is, és alkalmas lehet a fokozott mértékben jelentkező lámpaláz kellemetlen tüneteinek csökkentésére, illetve megszüntetésére. (Pl.: maximális felkészülésből eredő önbizalom, szívós akaraterő, kötelező presztízsvédelem, bármiféle külső, vagy önbuzdítás, bátorítás.)

Meg kell még jegyezni, hogy a lámpalázat kísérő ún. stressz-hatás, ha az nem nagyfokú, akkor a teljesítményre kedvező lehet. De kedvezőtlen is, ha az túlságosan erős, mert mind a pszichés, mind a fizikai teljesítőképesség tartalék erejét túlzottan kimeríti. Pl.: nagyon fárasztó próbák következményeként nem várt, nagysikerű koncert, szólóest, ami után - ennek reakciójaképpen - nagyfokú kimerülés, letörés, álmatlanság állhat elő.

Nem érdem, ha valaki abszolút közönyével kérkedik! Az érzelmi-izgalmi állapot hőfoka minden produkción lemérhető a muzikális hallgató absztrakciós érzékenysége által. Érzések nélkül még reprodukálni sem lehet, nemhogy újraalkotni. Kereken visszautasítandó a „kenyérért-dohányért” muzsikálás minden művészet nélküli megnyilvánulása.

Mindent egybevetve figyelmeztetésül álljon: csodát ne várjunk! Technikai fogyatékosságok, túlfeszített, vagy eléggé fel nem készített ansatz, pillanatnyi indiszpozíció, fényelégtelenség, éhségérzet, elégtelen fizikai-szellemi kondíció, kíméletlen dirigens, rossz hangulatú tanár, idegi és más betegségek hibás játszásra késztethetnek; de ha ezekkel nagyjából rendben vagyunk, a legfőbb bajokozót, a lámpalázat képesek vagyunk semlegesíteni.

Lehetséges, hogy szélesebb körben - több ok miatt - esetleg nehezen fog elterjedni a „koncentrált légzés” módszere. (Elsősorban fúvósoknak és énekeseknek javaslom.) Mindenesetre ezzel egy középponti probléma legyőzéséhez szeretnék - hosszú ideje eredményes - tapasztalati megfigyeléseimmel szolgálni.

Végül még úgy érzem, ajánlatos közölnöm: a gyakorlat lényege egy általánosan, sok éve ismert, és a fentiekben is közölt pavlovi definícióval magyarázható, melyet - tudomásom szerint - ezelőtt még senki sem vonatkoztatott e „speciális” légzésekre. Tehát: nem a tudományos tétel kifejtését tartom a sajátomnak, hanem csak - az összefüggések felismerése révén - a vonatkoztatását! S ez nem befolyásolja a használati értékét. A szükséges bizonyító erő éppen abban rejlik, hogy e hasznos jelenséget a tudomány magyarázza meg számunkra, és hogy már van eredményesen gyakorló tábora is.

Oromszeghy Ottó