Parlando: 1980/12, 20-24 p.

 

 

Ábrahám Mariann

 

Ami a metodika mögött van

 

„Sohasem lehetünk meggyőződve arról,

 hogy egy jelenség létezésének valamennyi feltételét ismerjük.

Akár a külső környezet, akár a belső világ alig fogható,

vagy egyáltalán nem is gyanítható rezdülése

élesen megváltoztatja a jelenség lefolyását.”

(Pavlov)

 

Közel hatvanéves pedagógiai tapasztalat, bámulatos emberi, szellemi aktivitással társulva! Vajon milyen erők áramlása élteti azt a kontaktust, melynek eredményeként Máthé Klári néni növendékei közül oly sokan előadóművészként járják a világot? Mi lehet munkájának lényege? Aki ismeri Őt, bizonyára gondolkozott a válaszon. Azért beszélgettem növendékeivel is, hogy személyes élményeik szűrőin keresztül egyértelműbben fogalmazhassak. A tudás, a szakmai felkészültség csak gerince a tanár munkájának. A szavak csak pontosabbak, de nem mindig igazabbak a homályosnak tűnő megérzésnél. Az ember igazi erőtartalékaihoz csak a megfoghatatlan intuícióval karöltve lehet megtalálni a kulcsot. A művészet az ember teljes énjét kell, hogy kifejezze, melyben ösztöneinek belső öntudatlan világa a legerősebb. Ezeket a tartalékokat felszínre hozni, letisztítani, óriási tanári feladat. A fantázia, az érzékenység, szertelenség csak a formák és arányok világában megedződve tud szárnyalni. Úgy egyengetni a tehetség útját, hogy a célhoz közeledve teljes gazdagságában és erejében pompázzon - ez a módszerek módszerét követeli a tanártól.

 

A 80 éves születésnapi évforduló kapcsán beszélgettem Klári néni tanítványaival. A 13-14 éves gyerekek válaszain átsüt a bizalom, amellyel tanárukhoz kötődnek. Szó szerint idézett válaszok szívderítőek és lényegre tapintóak.

 

- Miért érzed jól magad Klári néni óráján?

 

- Azért, mert jó a légkör. Szerintem, ha valaki komolyan elkezd zongorázni, azt fel kell vidámítani ahhoz. Akkor már egyből megy magától. Az olyan boldogan zongorázik aztán, olyan boldogan teljesíti, amit a Klári néni kér! Ő mindig megtalálja a szükséges hangot.

 

- Ez nem jelenti azért, hogy elolvad a kedélytől! Azt jelenti, hogy nem egy általános rendszere van, hanem ahány tanítvány, annyiféle.

 

- Azt is jelenti, hogy hangulatilag el tudja érni még a technikát is. A nehéz dolgok zenei tanáccsal halál egyszerűvé válnak. Nála a kettő mindig kiegészíti és segíti egymást. És rájövünk, hogy olyan egyszerű!

 

- Megszid benneteket, ha mégis készületlenül mentek órára?

 

- Természetesen, de sohasem parancsol. Az különben is csak ellenszenvet szül. Kidobni az óráról pedig csak akkor szokott, ha a gyerek is érzi, hogy az neki hasznos.

 

- Megfigyeltem, azt szidja le, akitől sokat vár. Ő a játékból meg tudja ítélni, hogy a gyerek mit csinált otthon. És mint pedagógus úgy rendezi el az órák hangulatát (!), hogy annak hatására a gyerek jól gyakoroljon.

 

- És mi történik, ha az első órára nem viszitek kotta nélkül a darabot?

 

- Soha nem kéri első órára, csak elvárja, sürgeti. A harmadik, negyedik óra után azonban, amikor az illető ki akarja rakni a kottát, egyszerűen becsukja. Ez nagyon hirtelen jön, és az embernek erősen koncentrálni kell. Az az igazság, hogy akkor már úgyis tudjuk, csak nem merjük. Ez egy jó módszer, mert ezzel is fejleszti a növendéke önbizalmát.

 

- Hogy jó kapcsolat van közöttetek, azt tudom. De a kölcsönös szeretet még nem hoz létre kiváló muzsikusokat.

 

- Ez egyszerűen annak a kérdése, hogy Ő nemcsak kiváló pedagógus, hanem kiváló muzsikus is.

 

- Ha Ő szed ízekre egy darabot, előre tudja, hogyan fogja összerakni. Ízekre szedni könnyű, de összerakni csak a jó tanár segítségével lehet.

 

- Úgy gondoljátok, hogy van ennek valami „trükkje”?

 

- Csak az, hogy ő nemcsak feladja tanítványainak a leckét, hanem végigkínlódja tanítványaival a munkát is. Sokszor valósággal gürizik miattunk. Amit kér, lépésről lépésre végiggondoltatja velünk. Őt érdekli, hogy össze is álljon. Azt hiszem, szívügyet csinál abból, hogy egy 12 éves, vagy még kisebb gyerek is kiváló legyen. Annyi sok fiatal jó muzsikust „termelt” már ki!

 

- Ti tudjátok, hogyan csinálja?

 

- Szerintem, ha valaki valóban rájönne erre a receptre, az egy Klári néni lenne. De Ő mindig csak egy morzsát árul el a tudásából. Mindenesetre a gyakorlásnál semmiféle technika kedvéért nem engedi elveszni a darabbal kapcsolatos jó alapérzést.

 

Volt növendékeivel beszélgetve hasonló kérdésekre kerestem a választ: tanár és növendék közötti emberi kapcsolat, zene és technika, pódium.

 

- Visszamenőleg úgy látom, hogy mindig mindenki nagyon okosat akar mondani. És főként korszakalkotót. Azonban pontosan ettől nem közérthető. Amit ő mond, egyszerű és ösztönző. Olyan impulzust ad, amitől a gyerek úgy érzi, hogy maga jön rá, és így világosodik meg a lényeg. Én meglehetősen merev voltam, de ő pillanatok alatt megtalálta azt a gócot - legyen az lelki vagy fizikai természetű -, ahol a merevség központja van. Ő volt az, aki felszabadított, ő adta meg a technikám alapját. A zeneileg fontos dologgal nem tudnék törődni, ha magammal kellene foglalkoznom.

 

- Mi volt a merevséged oka?

 

- Az ember a nagy belső hőfokot sokszor nem képes áttenni a hangszerre. Ekkor jönnek a görcsök, mert rossz helyre sűrűsödik az erő.

 

- És mi volt a fellazítás módja?

 

- Rávilágított arra, hogy ritmikailag nem vagyok elég aktív, rugalmas. A technikai feladatokat érzékletes asszociációkkal tette egyszerűbbé. Az ujjvég-érzet, a tapintás finomítására való apró ötletei mind élményszerűek.

 

- Azt hiszem, fantasztikusan ért a gyerekek lelkéhez. Ez egy hallatlan pedagógiai érzék. Vagy úgy is mondhatom, pedagógiai zsenialitás.

 

- De mások is mondanak nagyszerű dolgokat!

 

- Igen, de talán nem érdekli őket eléggé, hogy a másik mit kezd vele. Klári nénit izgatja, hogy az a lehető legjobban megvalósuljon. Átéli ugyanazokat az érzéseket, amit a gyerek, és meggyőződésem, hogy ez segít a legjobban. Ez egy nagyszerű beilleszkedni tudás, és ez a személyes kontaktus alapja. Ő belép abba a dimenzióba, ami a gyerek egyénisége, és ez által az egyéniséget nem gyengíti, hanem erősíti. Rejtett mélységekből is előhozza azt, ami magától nem jön elő. Nála mindenki megbizonyosodhat a tehetségében. Ő pontosan tudja, hogy mit csinál a gyerek zongorázás közben, bár nem tartja fontosnak, hogy ezt minduntalan lefordítsa elvonatkoztatott didaktikára.

 

- Klári néni tanítása segít megtalálni azokat az érzeteket, amelyek a merevség elkerülése miatt egyszerűen nélkülözhetetlenek. Pl. a döntő pillanatban minden megjegyzés nélkül mozdít a vállon, könyökön, tehát áttétel nélkül azonnal a megvalósítás eszközéhez vezet. A zongorázás technikájának elsajátításában ezzel a legcélravezetőbb utat járja. A mozdulatok tudatosítása sokszor csak azok külsődleges megfigyelésében segít, de gátolja a lényeget, a megérzést. Az ember szellemi és lelki erejét a zenei kifejezés szolgálatába állítva kell aktívan tartsa.

 

- És még valami: példátlan türelemmel veszi a fáradságot, hogy a dolgok megszólaljanak.

 

Egy másik volt növendéke hasonló választ adott.

 

- A tanárok általában darabokról, játékmódokról, szemléletekről beszélnek. Arról azonban, hogy az a pódiumon mitől szólal meg, nem esik elég szó. Nem hozzák olyan állapotba az embert, hogy önmagához képest azt a lehető legjobban meg tudja valósítani.

 

- És mit tesz ennek érdekében Klári néni?

 

- A lényeg nála az, hogy fel tudja oldani a feszültségeket, a gátlásokat. Részt vesz abban, ahogy mi zongorázunk. Ez nagyon fontos. Aki nem akarja konkrétan átadni azt, amit gondol, annak nem is sikerül. Igaz, hogy az embernek mindig magának kell megtalálnia a megoldást, de vannak katalizáló tényezők. És meggyőződésem, hogy csak a gátlásai alól felszabadított emberre lehet rárakni a zenei és technikai feladatokat. Különben nem válik előadóművésszé!

 

- Ezt részleteznéd kissé?

 

- Vannak muzsikusok, sőt, kiváló muzsikusok, akiknek előadóművészi problémáik vannak. Tehát akik csak átlátni tudnak valamit, de létrehozni nem tudják. Magyarul: kivetíteni mozgásérzetekre, sőt, mozgásélményekre, a mozdulatot intenzíven kapni a kottaképtől, vagy a hallott zenétől. Én ennek megtalálásában óriási segítséget kaptam tőle. Klári néni lelkileg is tapintani tudta ezt a dolgot, és így megtaláltatta az utakat. Még egy hibalehetőség van. Az ember nem mindig azt a hangot hallja, ami megszólal, hanem azt, amit elképzel. Hiába az erős, ösztönös zenei érzet, sőt, a nagyfokú koncentráltság. Borzasztó sokat vesződött velem, hogy azt halljam, ami játék közben reálisan elhangzik. De soha nem elméleti utasításokat adott. Ő így teoretikusan nem szokott fogalmazni.

 

- Hogyan tette? Mit csinált?

 

- Azzal például, ahogy kézfejen billentést mutat - és ezt rengetegszer teszi -

átad valamit. Ez ugyan apróság, de ezzel is azt akarta elérni, hogy a belső hallási és érzelmi élmények feszültségeit erőlködésmentesen megvalósuló hanggá változtassa át. Igyekszik kidolgozni azt a két pályát, ahol a belső hallásra reflexszerűen jön be a mozdulat. A tanulás folyamán mindig ott állt mellettünk. Rengeteg emlékem van: sokszor előfordult, hogy játék után odajött hozzám, mondott valami apróságot, és utána sokkal természetesebb lett az előadásom. Valamiféle ráhangolás ez igazi önmagunkra. Olyasmit hozott ki belőlem, ami bennem volt, csak nem tudott megszólalni. Ezen kívül az ő igényei egy adott pillanatban csak addig terjednek, amiről pontosan tudja, hogy visszahallható. Tud fokozatosan előrehaladni, nem akar azonnal az abszolút csúcson lenni. De végül is a csúcsok egyre magasodnak, és nem kívánható egy gyerektől, hogy a felnőtt szemmel meglátott csúcsokat azonnal bejárja. Klári néni feltárta a perspektívát, de biztosította a legkisebb lépés örömét is.

 

Kíváncsi voltam arra, hogy a növendékekben élő kép mennyire tudatos tanári munka eredménye. Beszélgettem erről a témáról a tanárral, Klári nénivel is, dr. Büchler Róbert pszichológus társaságában.

 

- Meg lehet fogalmazni röviden, mi a Te hangszertanításod vezérelve?

 

- A kezdet kezdetétől fogva egy vágányon kell haladjon a zenei elképzelés, és annak megvalósításaként a mozgás. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a zenei tagolódás (motívum, frázis, forma) ugyanazt a rendet kell, hogy megteremtse mozgásainkban is. Tehát ott indítok karral, ahol a frázis indul, és addig töltöm ki mozgással, ameddig a zenei egység kívánja. A két folyamat azonosulását hasonlatok, érzetélmények százaival kell életben tartani, nem elég, ha fejben tisztázza az ember! Különben vagy csak az ujjak mennek, de nem viszik érzékenyen a belső tartalmat, vagy csak a tartalom feszíti szét a pályát nem találó, kusza mozgássorokat.

 

- És milyen helyet foglal el ebben a hallás?

 

- A lehető legfontosabbat. Mindenekelőtt a hangzásigényt kell felkelteni. Hogy azt kérje számon valaki a reálisan megszólaló hangtól is, amit elképzel. Nagyon hosszú folyamat, amíg ez valakiben reflexszerűen kiépül. Különösen nehezen érhető el, ha a tanulás első lépései más irányúak. Az egyenletes belső lüktetés és a ritmus dinamikus belső megéreztetése alapkövetelmény legyen. Ezekkel a lüktető alapegységekkel töltődnek ki ugyanis a darab formai arányai is. Ezt kell mindenekelőtt kifejleszteni.

 

- Mennyire fejleszthető ez átlagtehetségeknél? Egyáltalán, hogy határozza meg a pszichológus a tehetség fogalmát? Mi a tehetség?

 

- Ez praktikus fogalom a pszichológiában. Különböző emberek, azonos körülmények között, azonos feladatot óriási különbségekkel reprodukálhatnak. Az egyik sokkal virtuózabban és hamarabb készül fel, mint a másik. Ennek magyarázatára vezettük be a tehetség fogalmát. Az ember végtelenül plasztikus lény, nagyon tanítható. Kikényszeríthet önmagából, saját akaratra sok mindent. Innen a sok nem igazi tehetség. Zongorázni is igen magas fokig meg lehet tanítani mindenkit, de művésszé tenni lehetetlen. Hogy mi az a csoda, ami a tehetséget művésszé teszi, azt fogalmilag meghatározni nem tudjuk. Csak közelíteni lehet, körbejárni.

 

- És meggátolhat-e valakit képességei kibontakoztatásában a tanár?

 

- Nagyon lehet gátolni, mégpedig megfélemlítéssel, elbizonytalanítással. Gátol a dogmatikus tanítás is, amely saját természetétől független kifejezési formát követel a növendéktől. Így elkeserít a sikertelenség, és vargabetűkre kényszerít. A hibára való figyelmeztetés rettentő fontos, de a túlzott és rosszkor történő ráébresztés gátlást, görcsöt okozhat.

Nagy pedagógiai művészet úgy felvetni a hibát, hogy ne okozzon valami traumát.

 

- Klári néni, megkérdezhetlek, mi a legfőbb pedagógiai alapelved?

 

- Csak egy pedagógiai szempontom van, ez pedig a belső biztonság kifejlesztése. A jó és rossz élmények ugyanis egyaránt determinálnak.

 

- Te „tudatosan” vigyázol a gyerekre?

 

- Mi az hogy! EZ AZ EGYETLEN, AMIT ÉVTIZEDEK ÚTA TUDATOSAN CSINÁLOK. Egy tehetség kibontakoztatását belső biztonság nélkül elérni képtelenség.

 

- Óráidat hallgatva úgy tűnik, hogy felépíted a darabok tanulásának ritmusát is.

 

- Igen, így van. Olvasási nehézségek miatt a gyerek képe a műről eleinte kialakulatlan és zavarosnak mondható. Miután végighallgattam, gyakran újrajátszatom a mű elejét, abban a tempóban és karakterben, amiben valójában érzi. Ez rendszerint jól sikerült. Ez után beszéljük meg, hogy most mit csinált. Ekkor kérem újra elölről, hogy a saját élményt megerősítsem. A tanulás folyamán minden egyes hang be kell kerüljön egyszer a tudatba. A tudatosság, tisztázottság is elősegíti, hogy a gyereknek meglegyen a „lelkiélete”.

De a tudatosítás nem jelentheti a hangok egyenkénti, mechanikus, öncélúan lassú kalapálását. Tudatosítani a zenei gesztusokat, azok formai arányát, dinamikáját, az összefüggések időbeli rendjét, vagyis a zenét kell. Nem vagyok híve, sőt, kifejezetten ellenzem a gépies, „biztonsági” lassú gyakorlást. Az izmok és ujjak erősítésére nem a zeneművek valók. Szolgálják ezt a célt a skálák, ujjgyakorlatok. Ott, ahol komplexen összeáll valami, ne zavarjuk az erős ösztönöket. A jól megoldott helyeket nem kell szétszedni.

 

- És ha később kiderül, hogy mégsem jó?

 

- Az sokkal később derül ki. Ha a kigyakorolt részeket beillesztjük a műbe, sokkal jobban halljuk a darabot, mint egészet. Másként fogjuk lassan játszani, mintha csak a félelem leküzdésére, biztonságból tennénk. Az analitikus fület akkor lehet elővenni, amikor az egész hangzásigény megérett rá.

 

- A tanítás módját illetően mi legyen a legfontosabb elem?

 

- Komikus dolog, paradoxonnak hangzik: módszertan-tanár vagyok, mégis azt vallom, hogy nincs úgynevezett „módszerem”. Aki élő anyaggal dolgozik, nem lehet sematikus. Az improvizáció a tanításban sokkal fontosabb, mint a merev beállítottság. A „nagy igazságokat” könnyebb megéreztetni, mint szavakkal megfogalmazni. Csak alkalmazott módszer létezik, ezt mutatja a gyakorlat. A zongorázás metodikáját néhány óra alatt el lehet mondani. Le lehet írni, hogy mikor melyik izomnak kell működnie, de észlelni, hogy valóban működik-e, tudni, hogy mikor melyik izom működésének hiánya okozza a hangzó zene szegényességét, ez nagyon nehéz.

 

- Talán a tapasztalat segít?

 

- Igen. Meggyőződésem, hogy abban, amit én csinálok, nincsen semmi különleges. Nem más, mint egy nagyon hosszú élet gyakorlatának eredménye. Ehhez sok ezer embert kellett tanítani. Régen, amikor sokan csak divatból tanultak, még a sziklából is vizet kellett fakasztani. Mindent ki kellett találni ahhoz, hogy eredmény legyen. Viselni kellett a tettek konzekvenciáját. Sokszor felnőtt, saját igazukhoz makacsul ragaszkodó embereknek kellett bebizonyítani, hogy álláspontjuk nem helyes. Igen nehéz volt megtenni, mert a rossz fülűek nem hallják az árnyalatnyi különbségeket, viszont tele vannak elméletekkel. Sokszor a frappáns ötletek meggyőzőbbek voltak a zenei érveknél. Talán megszoktam.

 

- Tudod, hogyan fogalmazták ezt növendékeid? „Tanári zsenialitás”.

Miért érezzük így? Mert a tanításodban megvalósul ugyanaz, amit a zene-előadóművész kapcsolatában a pódiumon legfontosabbnak vélsz: meghallani a reálisan elhangzó hangot, és ezen keresztül biztosítani a tanítás folyamán a hangzó zene folyamatát.

Gazdagabb és sokrétűbb valóságában tudod meghallani az „igazi realitást”, és a tanár-növendék kapcsolat reflexkörébe ez által kapcsolod be az egész embert.

 

80 éves születésnapodon szívből köszöntünk!

Ábrahám Mariann