Parlando: 1989/3, 10-14 p.

VARRÓ MARGIT NYOMÁBAN (5)

Élő zongoratanítás

- Zeneműkiadó

Hatvan év után,

a magyar nyelvű kiadás előtt

„Varró Margit könyve a Bibliám…”*

Varró Margit zenepedagógiai nézeteit először „Zongoratanítás és Zenei Nevelés” - különös tekintettel az első három év oktatási módszerére (a kezdőtanítás metodikája) címmel összegzi. Ez a könyv 1921-ben Rózsavölgyi és Társa kiadásában jelenik meg. Könyvét két fő részre osztja. Az első részben ismerteti módszerét („a zenei érzék és értelem nevelése, a zongoratanítás technikai része, a kezdőoktatás lélektani vonatkozásai”), a második részben pedig leírja alkalmazásukat („az első, második és harmadik év tanmenete”).

További nyolc év megfigyelésének és anyaggyűjtésének eredménye könyvének bővített és átdolgozott német nyelvű változata, mely 1929-ben Der lebendige Klavierunterricht címmel Simrock berlini kiadó kiadásában jelenik meg először (újabb kiadások 1936, 1951, 1958).

A könyv tartalmát azonban most másként súlypontozza:

I. A zenei érzék és értelem nevelése

II. A zongoratanítás technikai része, és a legfontosabb

III. A zenetanítás pszichológiai része. Az első könyv mintegy harminc oldalát 100-ra bővíti. A könyv sikere óriási. Megjelenése után fél évvel már két rangos főiskolán, Berinben és Lipcsében tankönyvvé nyilvánítják. Német nyelvterületen tankönyvként használják még ma is.

Kivonatok a SIMROCK által 1951 és 1958-ban megjelentetett kritikából, mellyel a kiadó Der Lebendige Klavlieruntericht-et előzetesen reklámozza:

Bartók Béla

„Varró Margit a maga területén egyike a legkiválóbb szaktekintélyeknek. Könyve olyan rendkívüli, hogy időszerűségét soha nem veszíti el. Varró asszonynak köszönök néhány javaslatot is Mikrokozmoszom első füzeteinek összeállításánál.”

Prof. Dr. Erich Doflein, Freiburg im Breisgau

„Örvendetes tény, hogy Varró Margit könyve, a Der lebendige Klavierunterricht ismét megjelent és ezzel újra általánosan hozzáférhetővé vált. Nincs még egy olyan könyv, melyben minden pszichológiai-metodikai, zongoratechnikai és zenei szempont oly termékenyen és igényesen összekapcsolódna, és amilyennek egy jó zongoraórát el kell képzelnünk. Emellett a kezdőtanítás feladatkörét és a tulajdonképpeni zongorametodikát is felöleli. Ez a munka a fiatal pedagógusok vezérkönyve és a gyakorlott tanár is újra és újra értékre bukkan benne. Az írónő melegszívű és nagy megfigyelőképességgel rendelkező pedagógus és felelősséget vállaló muzsikus. Ezért a könyv értékét az a tény sem csökkenti, hogy az utóbbi harminc évben megjelent tanítással kapcsolatos irodalmat és pedagógiai írásokat az átdolgozásnál alig vette figyelembe.”

Rudolph M. Breithaupt, Berlin-Grunewald

„A könyv gyakorlati része ritka megfigyelőképességre utal és a gyermeklélek különleges megértését sugallja. A problémákat a modern szemléltetőoktatás valamennyi eszközével megoldja. Egészen kiváló a gátlások megértésével és felszámolásával foglalkozó záró rész. Ebben bebizonyosodik, milyen kitűnő diagnoszta az írónő és milyen hihetetlenül tud alkalmazkodni a növendék lelkületéhez. A tudatos és tudatalatti zavarokat még soha sehol nem írták le ilyen világosan. A könyv minden tanárnak kézikönyve és minden pedagógiai intézménynek irányelve kellene legyen.”

Prof. Manfred F. Bukofzer, University of California

„Tárgyának sokoldalú ismertetése eredeti, meggyőző és gazdag tapasztalatokról tanúskodik. Kétszeresen értékessé teszi ezt az átfogó, de mégis fölöttébb gyakorlati művet az a körülmény, hogy oly sok pedagógus van, aki a „módszerek” közben elfelejti a tanításra váró lényegi, élő tartalmát. A pszichológiai részt különösen példamutatónak tartom.”

Ernest Closson, KönigI. Conservatorium, Brüssel

„Ez a szép munka bevilágít a zongoratanítás minden elhanyagolt szögletébe… A zenei nevelést csodálatraméltó meglátásokkal és logikával elemzi és írja le. E témakör gyakran száraz és absztrakt megközelítésmódjával szemben Varró asszony Konkrétat és Élőt nyújt. Felbecsülhetetlen értéke a könyvnek, hogy az elméletet és gyakorlatot harmonikusan összekapcsolja.”

Prof. Leopold Föderl, Staatliche Hochschule für Musik, Wien

„Dicséretére válik az ön kiadójának, hogy ezt az egyedülálló könyvet annyi év után újra piacra dobta; hálára kötelez minden felelősségteljes pedagógust.”

Dr. Rudolph Ganz, Roosevelt University, Chicago

„Varró Margit könyve, a „Der lebendige Klavierunterricht” egy rendkívüli muzsikus egyéniség életműve. A zongoratanítás metodikájának és pszichológiájának minden kérdését mindent átfogó feldolgozással és meggyőzően megoldva művészként és tanárként ötvözi össze. Magam is sok új ösztönzést kaptam ettől a ritka értékű könyvtől; zongoravirtuózoknak… tanároknak… diákoknak a legmelegebben ajánlom.”

Prof. Wilhelm Gebhardt, Staatliche Hochschule für Musik, München

„Évek óta úgy ismerem a könyvet, mint a legjobbak, sőt valamennyi zongorapedagógiával foglalkozó írás között a legátfogóbbak egyikét.

Régóta vártam arra, hogy végre újra megjelenjen. Itt a főiskolán, valamint más pedagógiai intézményekben is ismételten ajánlom a könyvet nemcsak a zongoristáknak, hiszen a zongorajáték technikai útmutatásai mellett oly sok metodikai és pszichológiai tanáccsal szolgál az általános zeneoktatás egészére nézve is.”

Prof. R. Laugs, Städtische Hochschule für Musik und Theater, Mannheim

„Nagy érdeklődéssel olvastam a könyvet és minden lényeges részletében kiválónak és érdekfeszítőnek tartom, különösen azt, amit a gyermek zenei neveléséről és fejlesztéséről, valamint a gyakorlásról és a játék-gátlásokról ír.”

Dr. Hugo Leichtentritt, Berlin

„A könyv a témát tökéletesen uralja, világos, leírása szemléletes, egy sereg új ötletet ad, tényeket tár föl, tanácsokat ad és minden zenetanár és gyakorló zongorista haszonnal forgathatja.”

Prof. Moritz Mayer-Mahr, Berlin-Dahlem

„Varró Margit könyve, a „Der lebendige Klavierunterricht” olyan kiváló, hogy egyetlen komolyan gondolkodó zenepedagógus sem nélkülözheti. A könyv a gyakorlatból nőtt ki; tartalmát az írónő gazdag tapasztalatából merítette. A kezdőtanítást és a nehezebb problémákat is ugyanolyan alaposan feldolgozza. A lélektani kérdésekben való jártasság a szerző mély emberismeretét bizonyítja.”

W. Müller von Kulm, Direktor des Konservatoriums, Basel

„Szabadjon mindenekelőtt utalnom arra, hogy Varró Margit régóta nélkülözött kitűnő könyve a „Der lebendige Klavierunterricht” Simrock kiadónál… változatlan utánnyomással praktikus könyvformában végre újra megjelent (III. kiadás) és különös nyomatékkal szeretnénk ezt a zongoratanítás pszichológiájával és metodikájával foglalkozó pompás könyvet a fiatalabb generáció figyelmébe ajánlani. A mű párját ritkítja.”

Prof. Karl Hermann Pillney, Staatliche Hochschule für Musik, Köln

„A nagy tanítási gyakorlat talaján álló, élőn és szuggesztíven megírt kitűnő könyvnek újrakiadása alkalmából, mely lényegileg semmi újabb kiegészítésre nem szorult, gratulálunk Önnek. A könyv a zongorapedagógiával foglalkozó munkák élvonalába tartozik, haszonnal forgathatja minden magas fokon zongorázó pianista és zenetanár is.”

Dr. Fritz Reiner, Direktor Chicago Symphony Orchestra

„Éles szemű muzsikusnak és kiváló pedagógusnak ismerem Varró Margitot, kinek a modern zongoratanítás módszertanába és problémáiba való betekintését évek óta kiemelkedő gyakorlati eredmények is alátámasztják.”

Prof. G. Révész, Universität Amsterdam

„A könyv nemcsak megbízható tájékozottságot és útmutatást ad pszichológiai kérdésekről, hanem megállapításai alapvetőek és értékük felbecsülhetetlen. Hálásak vagyunk az írónőnek azért, hogy tudományos ismereteink zenében való mesteri felhasználásával a pszichológia gyakorlati jelentőségét tökéletesen kifejezésre juttatta.”

*

A Der lebendige Klarv,erUnterricht megjelenése után Varró Margitot többször meghívják külföldi konferenciákra előadást tartani. Az 1937. június végén megtartott Párizsi Nemzetközi Zeneoktatási Munkakonferencia Magyarországról meghívott előadója Varró Margit. Témája: „A zenét hallgató gyermek, a zenei élmény fejlődése.” Visszaútja során előad Baselben, „A zenei tehetség” címmel. Előadásáról, valamint annak sikeréről a Zürichben megjelenő zenei lap a „Schweizerische Musikpädagogische Blätter” (1937. VIII. 1.) számol be. Ugyanerről a témáról ad elő Brüsszelben is (1937. VII. 20.). Előadását a „La Revue Musicale Belge” közli, két részletben, valamint a Torinóban megjelenő „Rivista Musicale Italiana”, 1938-ban.

Varró Margit 1938. decemberében hagyja el Magyarországot. Családjával együtt kivándorol az ,Egyesült Államokba.

A ZENE TEHETSÉG** (AZ ELŐADÁS RÖVIDÍTETT ANYAGA)

Tanári pályámon oly sok tehetséges gyerek és serdűlő fejlődését volt alkalmam megfigyelni és oly sok művészi pálya alakulását követtem nyomon közelről, hogy ezek hatására önkéntelenül vetődtek fel bennem a zenei tehetség kérdései.

Két dologra próbáltam összpontosítani: a) a tehetség típusára és megnyilvánulási formáira; b) összetevőire és azoknak a személyiséggel fennálló belső kapcsolataira.

Mindemellett a zenei tehetség fogalmának pontos meghatározására nem vállalkozom. Ez még eddig senkinek sem sikerült és nem ok nélkül. Külső szemlélőnek fölöttébb nehéz különválasztani a zenei tehetséget az adott személyiségtől. Így aztán csaknem mindig elkülönítve próbálják vizsgálni, ami viszont vagy túlságosan specifikus és túlságosan szűk látókörű nézetek kialakításához, vagy olyan eszmefuttatásokhoz vezet, melyek elszakadnak a tehetség valós ismérveitől és azok fizikális jegyeitől. Azokra a pszichológusokra gondolok, akik úgy vélik: mindent elmondtak a tehetségről, amit csak lehet. Holott mindössze néhány összetevőjét vizsgálták: a) az egyén zenei hallását (harmónia, dallam és ritmusérzékét); b) a zenei memóriát (kiterjedését, megbízhatóságát, tartamát); c) a motorikus apparátus működését (az énekesnél a torkot, zongoristánál a kezet és a kart), ezen belül a kifejezési készség fesztelenségét és adekvátságát.

Ha ezen összetevők vizsgálata kielégítő eredményt mutat, semmi kétség, hogy valódi tehetséggel van dolgunk. Ez lényegében nem jelent mást, minthogy egy részt egésznek tűntetünk fel.

Véleményem szerint az itt felsorolt kielégítő tulajdonságok - bármilyen fontosak legyenek is, - a zenei tehetség csupán egyik felét alkotják. Úgy is mondhatnám, hogy a fül, a kitűnő memória és az ún. technikai ügyesség a tehetségnek csupán a „nyersanyaga” más szóval: nem több, mint pusztán „adottság”, maga a „szövet”. Emellett feltétlenül számolni kell a tehetség - nem kevésbé fontos - lelki összetevőivel is, melyek e nyersanyag birtokolójának személyiségéből fakadnak.

Ezek a tulajdonságok az adott személy fantáziájából és érzelmi- szerelmi világából gyökereznek. Következésképp nem mérhetőek. Olyan műszert vagy módszert még nem találtak fel, mellyel az érzelmek mélységét vagy a fantázia élénkségét lehetne mérni, mint ahogy mérni tudják a hallás élességét, a zenei memória működését, stb. Pedig éppen ezek azok a tulajdonságok, melyek érvényre juttatják a tehetség nyersanyagát és azt magasabb szintre emelik. Ez a nyersanyag csakis az őt átható és alakító személyiség révén válhat művészi érvényűvé.

Sőt bátran mondhatjuk - tűnjön bár paradoxnak -, hogy a tehetség összességében jóval több, mint a mérhető tulajdonságok összege. Ha oly sok félreértés volt - és van is - ezen a téren, ezek abból fakadnak, hogy nagyon gyakran hajlamosak vagyunk kizárólag a látható, tapintható, ellenőrizhető elemeket vizsgálni a nehezebben érzékelhető lelki összetevők rovására. Véleményem szerint a jó műkritikusok - akik még nem veszítették el velük született érzékenységüket - és a tanárok (ösztönösen jó zenészek és pszichológusok) sokkal megbízhatóbb bírák a tehetség másik oldalának felismerésében, mint a tudományos elemzések hívei.

Nem tartozom azok közé, akik azt állítják, hogy minden egészséges ember azonos zene érzékkel születik. Vannak, akik sohasem lesznek képesek a zenét megélni és vannak született zenészek, akiknek második anyanyelvül a zene…, mellyel más módon ki nem fejezhető gondolatokat közölnek. Azok táborába tartozom, akik zeneiség alatt egy, az emberrel veleszületett, el nem sajátítható magatartásformát értenek. A legtágabb értelemben vett zeneiség olyan „laphang”-ot jelent, mellel az ember lénye összhangban van, - az alaphang, mely kihat egész létezésére. meghatározza a szellemi világhoz, magához az élethez való viszonyát.

Ami a „zenei tehetséget” illeti, ezt az elnevezést fenntartanám azon zenészek számára, akik természetes adottságaikat képességekké tudták fejleszteni, és e képességet zenei megnyilvánulásokká tudták formálni, melyek tehetségük látható bizonyítékai.

A tehetségnek ugyanis meg kell nyilatkoznia, ha azt akarja, hogy elismerjék és elnyerhesse a neki járó megbecsülést.

ALKOTÓ TEHETSÉG - ELŐADÓI TEHETSÉG

Ahhoz, hogy egy zenész művészi reprodukálásra legyen képes, be kell hatolnia az általa megszólaltatni kívánt zenébe, ki kell alakítania magában a ráhangolódás képességét és tökéletes technikai tudásra kell szert tennie, mert csak így tudja átadni másoknak mindazt, amit belsőleg átélt.

Az alkotó tehetség esetében meg kell elégednünk azzal, amit az alkotó géniusz, a zeneszerző maga felfed az alkotásáról. Ő mindössze inspirációi és zenei gondolatai kialakulásának a folyamatát fogja nekünk felvázolni.

Mozart egyik levelében többek között ezt írja: „Ha egyedül vagyok, és jó kedvem van, akkor a gondolatok tömegesen és maguktól lepnek meg. Honnan és mi módon jutnak el hozzám? Fogalmam sincs, és mindez akaratomtól független.” Beethoven pedig őszintén bevallja: „Nem tudnám megmondani, honnan veszem az ötleteimet: annyira természetesen és maguktól jönnek, hogy akár kézzel is megérinthetném őket. Közvetlenül és közvetve érnek el hozzám a természetben járva, az erdőben, séta közben, az éj csendjében vagy kora hajnalban. Lelkiállapotok keltik éltre őket, melyek hangokban öltenek testet. A gondolatok megrezzennek, kicsíráznak, viharként száguldanak mindaddig, míg hangjegyekként meg nem jelennek előttem. Az agyam minden irányban dolgozni kezd: széltében- hosszában, magasságokat és mélységeket bejárva. S mivel már tudom, hogy mit akarok, az alapgondola többé nem távozik el tőlem. Egyre nő, és egyszer csak ott áll előttem. Bensőmben látok és hallok mindent teljes terjedelmében, - olyan az egész, mint egy áradat. S ekkor már nincs más hátra, mint leírni a művet, ami már gyorsan megy.”

A művészi megnyilvánulás - az alkotó- és előadóművész esetében egyaránt - egyéni kifejezésmódot és a legszigorúbb önkritikát feltételezi. E tulajdonságok híján dilettánssal van dolgunk, olyan egyénnel, aki összetéveszti a szándékot a cselekvéssel.

A professzionális és az amatőr előadó között a különbség csupán mennyiségi, mivel esetenként egy jó amatőr játék igen jól megközelíti az avatott virtuóz játékát. Ezzel szemben a valódi alkotóképesség és a puszta reprodukálás között a különbség alapvetően minőségi. Az alkotó tehetség a zenei örökség gazdagítására tör, míg az előadónak mások alkotásaihoz kell fordulnia, hogy saját tehetségét érvényre juttathassa.

Ugyanakkor - mondhatják Önök - nem ritka, hogy a két képesség egyszerre van jelen egyes embereknél (Bach, Mozart, Beethoven, Mendelssohn, Chopin, Liszt). Ez azonban nem mond ellent a két képesség között fennálló, fent említett minőségi különbségnek.

Számos alkotó géniusz csodagyerekként kezdte karrierjét. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a reprodukálással töltött idő teljes művészi fejlődésükben csupán egy korai szakaszát alkotja. Azokban az esetekben, ahol ez a közbenső lépcsőfok látszólag hiányzik (Gluck, Schubert, Verdi, Wagner), azt a más zenéje iránti kivétele befogadóképesség helyettesíti, amely befogadás saját fiatalkori műveikben is felismerhető. Valamennyi zenész közt a zeneszerzőket tekinthetjük korunk leghitelesebb képviselőinek, akik a leginkább magukba olvasztják - saját belső sugallatra - a mások zenéjét. A zseni esetében az alkotó és a reprodukáló tehetség csodálatos egységbe olvad, és egyforma hatásfokot ér el. Ezzel szemben az alkotó és az előadói tehetség élesen különválik mindazoknál, akik egész életüket kizárólag a virtuozitásnak szentelik.

(Fordította: Erdélyi Ágnes)

Ábrahám Marian

* Konrad Meister-t, a hannoveri Zeneművészeti Főiskola professzorát idézzük (1987. XI. 10.-i budapesti előadás).

** Köszönet a PARLANDO olvasóinak nevében Kende Levente professzornak - Antwerpen -, hogy az antwerpeni főiskola könyvtárából Varró Margit itt közölt cikkét (másik két értékes cikkel együtt) közlésre, rendelkezésünkre bocsátotta.