NÉMETHY ATTILA*

 

III. NEMZETKÖZI BARTÓK BÉLA ZONGORAVERSENY - SZEGED

 

 

Bartók Béla születésének 127.-ik évfordulóján kezdődött a „Napfény Városában” a nívós megmérettetés, amelyre 24 fiatal pianista küldte el jelentkezését. 23-an meg is érkeztek, és el is indultak a versenyen. Dr. Kerek Ferenc, zongoraművész, tanszékvezető egyetemi tanár, a SZTE Zeneművészeti Karának dékánja nyitotta meg a rangos eseményt a hozzá méltó nyugodt, kiegyensúlyozott és szeretettel teli közvetlen szavakkal, majd a verseny legfiatalabb tagja, a szabadkai Utasi Noémi kihúzta azt a számot, amely aztán meghatározta a verseny menetét. A megnyitó várva várt eseménye volt Bogányi Gergely – a zsűri elnökének – mini-koncertje, amelyen Frederic Chopin csodálatos zongoradarabjai csendültek fel.

          A verseny első fordulója a legnagyobb békében és egyetértésben zajlott le. A zsűrinek nem volt nehéz dolga, hiszen egyértelműen kiderült, kik azok, akik minden további nélkül megérdemlik, hogy a második fordulóba kerüljenek. Örültünk, hogy kimondottan rosszul sikerült produkcióval ezúttal sem találkoztunk, még akik nem jutottak tovább, azok is értékes pillanatokkal ajándékozták meg a közönséget. Talán eszükbe jutott Bogányi Gergely gondolata, aki a megnyitón elmondta; ő azt tanácsolja, próbáljanak meg a fiatal zongoristák nem egymással, hanem magukkal versengeni. Próbáljuk meg önmagukat legyőzni. Hiszen ez a nehezen mérhető valami, amit zenének nevezünk, nem szólhat arról, hogy valaki ellen zongorázunk! Magunkért és a csodálatos zeneszerzők gondolataiért, álmaiért kell muzsikálnunk!

          Az első fordulóban – a bevált hagyományokhoz híven – Domenico Scarlatti, és Liszt Ferenc művei mellett Bartók Béla Gyermekeknek sorozatából válogattak a versenyzők, és sok élménnyel ajándékozták meg a közönséget.

          A második fordulóban a technikai kézségeket próbára tevő Chopin, Rahmanyinov, Szkrjabin, Prokofjev, Dohnányi etűdök kerültek sorra, illetve Bartók Béla és Claude Debussy nagyobb szabású kompozícióit szólaltatta meg a 12 pianista. Remek előadásoknak tapsolhattak a Fricsay Ferenc hangversenyteremben helyet foglaló érdeklődők. A verseny döntőjébe ezúttal 6 fiatal került be.

          A fináléban a Szegedi Szimfonikus Zenekar – Gyüdi Sándor, Liszt-díjas karmester irányításával – Liszt Ferenc és Wolfgang Amadeus Mozart zongoraversenyeiben segítette a versenyzőket.

          A díjak odaítélése idén különlegesen nehéznek bizonyult. Ugyanis nem mindennapi jutalmakról kellett döntenie a zsűrinek, amelynek tagjai - Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész (a zsűri elnöke), Felicia Stankovici, a Temesvári Vest Egyetem Zenei Fakultásának dékánja, Csíky Boldizsár, Erkel-díjas zeneszerző, a Marosvásárhelyi Egyetem Művészeti Fakultásának tanára, Dr. Kerek Ferenc, Liszt-díjas zongoraművész, a SZTE Zeneművészeti Karának dékánja, és e sorok írója, Némethy Attila – voltak.

          A verseny fődíja egy több millió forint értékű Brodmann zongora, amit a Budapest Zongoraszalon tulajdonosa, Rák Csaba ajánlott fel a győztesnek. (A versenyen egyébként a Zongoraszalon jóvoltából egy nagyszerű Bösendorferen muzsikálhattak a pianisták.) A második díj 300.000 forint, a harmadik díj pedig 200.000 forint volt, de emellett nagyon sok hazai és külföldi meghívásról, koncertlehetőségről és tárgyjutalomról kellett dönteni. Dr. Kerek Ferenc és csapata idén is nagyon sok szponzort talált, így szinte mindenki valamilyen elismerésben részesülhetett. A több tucat támogató közül feltétlenül meg kell említeni a Nemzeti Kulturális Alap, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, és a Szegedi Tudományegyetem nevét. De kivette a részét a Pro Bartók Társaság, és a Nagyszentmiklósi Önkormányzat is. Sőt, még a verseny ideje alatt is érkeztek felajánlások, aminek nagyon örültünk, mert ez azt bizonyította, hogy igenis fontos a kultúra; talán kialakul egy magánszemélyekből és cégekből álló mecenatúra idehaza is.

          A zsűri – ahogy említettem – nagyon nehezen hozta meg végső döntését, hiszen a fődíj – természetéből fakadóan – nem volt osztható. Az első és második díj között pedig nagyon nagy az értékbeli különbség. A díjazottak között azonban korántsem volt ilyen mértékű differencia, így nagyon sok fejtörést okozott a díjak igazságos elosztása. Korántsem volt zökkenőmentes a zsűri megbeszélése. Érvek és ellenérvek hangzottak egyik, vagy másik versenyző mellett. Zárójelben jegyzem meg, hogy jómagam, idén sem vettem részt a végső szavazásban, hiszen három versenyző esetében érintett voltam, ezért – a zsűri többi tagjának egyetértésével – inkább csak mint megfigyelő vettem részt a végső döntés meghozatalában.

          Hosszas tanácskozás után végül is a verseny első díját és az ezzel járó Brodman zongorát Kaneko Miyujinak ítéltük oda, aki Japán színeit képviselte – félig. A szimpatikus és nagy tehetségű – már több nemzetközi versenygyőzelemmel rendelkező – fiatalember ugyanis eddig Magyarországon élt és tanult, idéntől viszont Japánba tette át székhelyét.

          A második díjat Fejes Krisztina a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem most diplomázott hallgatója kapta, míg a harmadik díjat megosztva nyerte
Tihanyi Zsuzsanna és Hegyes Ádám, akik a Zeneakadémia hallgatói.

          A döntő résztvevője volt még Juhász Ágnes és Vadászi István, akik szintén a Zeneakadémia növendékei.

          A zsűri örömmel állapította meg, hogy a verseny nívója egyértelműen egyre magasabb. Nagyon jól felkészült zongoraművészek, zongoraművész-jelöltek jöttek el Szegedre, és sajátították el az igen nehéz versenyanyagot. Öt nap alatt többször is a koncentráció maximumát kellett nyújtaniuk, és bizony akadt a pianisták közt olyan is, aki most először játszott zenekarral — ami nagyon nagy kihívás minden fiatal számára, de egyben nagy ösztönzés is. Idén is mély barátságok alakultak ki és a versenyzők többsége lelkesen hallgatta a többiek játékát.

          Örömmel írom le, hogy a zsűri rengeteg különdíjról dönthetett; a támogatók nem fukarkodtak. A kiemelkedő produkciók szinte mindegyike elismerésben részesült. Olyanok is kaphattak jutalmat, akik nem kerültek a középdöntőbe, de mondjuk, nagyon stílusosan szólaltatták meg valamelyik Scarlatti szonátát, vagy a kisebb Bartók darabot.

          Szeretnék néhány szubjektív észrevételt tenni. A döntő után a magyarul kitűnően beszélő Kaneko Miyuji több interjút adott és minden esetben elmondta, hogy Japánban nagyon más az oktatási rendszer, mint Magyarországon. Elmondása szerint még ő sem tudja eldönteni, hogy neki melyik módszer a szimpatikusabb. A verseny első díjasát évek óta ismerem és figyelem nagyszerű pályafutásának indulását. Volt alkalmam dolgozni is vele egy-két évvel ezelőtt. Ennek fényében és tudatában írom; megvallom, hogy érződik Miyuji játékán a váltás, és nem vagyok benne biztos, hogy a legjobb döntést hozta meg, amikor Budapest helyett Tokiót választotta. Hallatlan professzionalizmus jellemzi a játékát, de zenei szempontból néha hagyott maga után kívánnivalót az előadásmódja. Ez nem csak az én érzésem, hanem a zsűri más tagjai is így vélekedtek. A legnagyobb jóindulattal és szeretettel kérem, hogy továbbra is kritikusan szemlélje saját fejlődését, és fontolja meg, hogy mi a fontos számára. Az, hogy Japánban az anyagi feltételek, a körülmények talán jobbak, vagy az, hogy itt Budapesten talán az európai hagyományoknak megfelelő oktatásban részesülhet?

          Fejes Krisztina szintén „pódiumra termett”. Hihetetlen energia sugárzik a játékából. Elképesztő temperamentuma van. Bármit csinált, sosem hagyta hidegen muzsikálása a hallgatókat. Talán a rutin hiánya, vagy a természetéből fakadó hév azonban néha elragadja, és egyes tempók megválasztásánál túllő a célon. Ő még elbírná a gyors tempókat, de a zongora és az előadandó művek azonban nem. Ezzel együtt – főleg a lírai pillanatokban, és amikor meg tudta zabolázni a tempóit – nagyon sok gyönyörű pillanattal ajándékozott meg minket. A verseny második fordulójában mindannyiunknak jobban tetszett a játéka még a későbbi győztesénél is. Elnyerte a legjobb Chopin etűdért járó díjat és több hazai és külföldi koncertmeghívást kapott. Nem véletlenül tanácskozott hosszasan a zsűri az első díj sorsáról.

          Tihanyi Zsuzsanna (a Békéscsabai Középiskolai Zongoraverseny korábbi győztese) egyenletes, magas színvonalú teljesítményt nyújtott. Ő Szegedről indult, természetesen nagyon sokan szurkoltak neki, és ő eleget tett a várakozásoknak. Minden hangja muzsikált! Nem telt el egy olyan perc sem, amikor ne akart mondani valamit az általa megszólaltatott művekről. Néha azonban – talán a verseny feszített volta miatt – az átütő erő még hiányzik a játékából. Miután jól ismerem őt, el kell hogy mondjam, hogy külön örültem annak, hogy le tudta győzni önmagát. Pontosan azokat a korlátokat tudta ledönteni, amelyek eddig előtte magasodtak. Ha történt valamilyen apró makula – kivel nem történik? – akkor azon felülemelkedett és úgy tudott tovább muzsikálni, hogy az apró tisztátalanság nem zavarta meg az előadandó mű hangulatát, mondanivalóját, varázsát. Debussy interpretációja gyönyörű volt és Liszt A-dúr zongoraversenyében is poétikusan zongorázott.

          Hegyes Ádám (az idei Földes Andor Zongoraverseny győztese) életében először játszott zenekarral, és derekasan megállta a helyét. (Érdekes, hogy a döntőben háromszor hangzott el Liszt Ferenc Haláltánca, három gyökereiben másfajta felfogásban.) Gyakran érdekes, egyedi megoldásokkal hökkentette meg a közönséget és a zsűrit, de hallatszik még a rutin hiánya a muzsikálásából. Ádám rendkívül ötletdús pianista, aki nem mindig tudja a darabokhoz adekvát módon alkalmazni a „zenei poénokat”. Neki meg kell küzdenie a magasságával. Ritkán talál olyan széket magának, ami elég alacsony ahhoz, hogy ő kényelmesen elférjen a hangszernél. Nagyon fegyelmezetten, ökonomikusan játszott, bár hajlamos volt a merevségre.

          A versenyzők remek gálaműsorral kedveskedtek a közönségnek a díjkiosztó ünnepség után, majd buszra ültek és – hagyományosan – elmentek Nagyszent­miklósra, Bartók Béla szülőhelyére, hogy megkoszorúzzák nagy komponistánk szobrát és a Nákó Kastélyban is adjanak egy hangversenyt. Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke egy-egy – erre az alkalomra készített – Bartók Béláról készült bronz plakettet és ajándékot adott át a díjazott versenyzőknek.

          Három verseny tapasztalata alapján nyugodtan kijelenthetem, hogy a Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny kinőtte magát. Mitől válik egy zongoraverseny vonzóvá? Sok mindentől. Például a díjak számától, nagyságától. Azt hiszem kevés rangos verseny dicsekedhet azzal, hogy több milliós első díjat tud felajánlani. A műsor nem megtanulhatatlan, de nagyon nehéz, és nagy kihívás minden résztvevőnek. Hatalmas vonzerőt jelent, hogy a döntőben zenekarral játszhatnak a résztvevők. A körülmények idén is nagyon jók voltak. A SZTE Zeneművészeti Karának összes dolgozója mindent elkövetett, hogy a gyakorló helyiségek, a versenyzők kényelme biztosított legyen.

          Biztos vagyok benne, hogy a negyedik versenyre még többen jönnek majd el, és nemsokára még szélesebb körben lesz ismert és elismert ez a kitűnően megszervezett muzsikus-találkozó.

 



* A beszámoló szerzője zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa.