III. ORSZÁGOS FERENCZY GYÖRGY

ZENEISKOLAI ZONGORAVERSENY

 

Budapest, 2007. december 7-9.

 

Interjú Havasiné Darska Izabella zongoraművésszel, a Szent István Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola tanárával, a Ferenczy György Alapítvány és a Ferenczy György Zongoraversenyek alapítójával, valamint Aszalós Tünde gyakorló iskolai vezető zongoratanárral, szaktanácsadóval, az eddigi mindhárom Ferenczy György Zongoraverseny zsűritagjával.

 

Péter Miklós: A kezdeményező és alapító Havasiné Darska Izabella zongoraművészt kérdezem, hogyan is jött létre a Ferenczy György Alapítvány és a Ferenczy György Zongoraverseny?

Havasiné Darska Izabella: A sors hozta úgy, hogy lengyel lányként magyar férfi felesége lettem. Főiskolai tanulmányaimat még Lengyelországban végeztem, de Magyarországra kerülve kilenc éven át folytattam posztgraduális tanulmányokat Ferenczy Györgynél, aki a Liszt-tanítvány Thomán István, majd Dohnányi Ernő növendéke volt. Már a húszas évektől hangversenyezett Európa szinte minden országában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanáraként és tanszakvezetőjeként számos nagyszerű tanítványt készített fel a zongoraművészi pályára. Az egyik Cziffra György volt, akinek nem csak szakmai mestere, hanem mentora, támogatója is volt. Személyében egy kivételesen nagy tudású művész-tanárt ismertem meg, aki minden szempontból rendkívüli egyéniség volt. Emlékének megőrzése érdekében kezdeményeztem a Ferenczy György Alapítvány létrehozását, amelynek fő feladata Ferenczy György életművének és módszerének megismertetése, népszerűsítése, valamint a tehetség­kutatás és a fiatal tehetségek támogatása. E célok elérésére szervezi az Alapítvány a Ferenczy György Országos Zeneiskolai Zongoraversenyeket, és a Nemzetközi Ifjúsági Chopin-versenyeket. Ferenczy György ugyanis a liszti hagyományok mellett Chopin műveinek is nemcsak nagyszerű előadója, de tanára is volt. Az első Ferenczy György Zeneiskolai Zongoraversenyre 2002-ben, a művész születésének centenáriumán került sor. A fenti célokon túl az Alapítvány a hagyományosan jó lengyel-magyar kapcsolatok kulturális téren való további erősítését is elősegíteni kívánja e versenyek megrendezésével.

P.M.: Kik nyújtottak és nyújtanak támogatást a versenyek rendezéséhez?

H.D.I.: A zeneiskolai versenyek rendezését kezdettől vállaló XVII. kerületi Bartók Béla Zene- és Művészeti Iskolát kell említenem az első helyen, valamint az eddigi nemzetközi versenyek rendezését vállaló CONTINUO Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolát, továbbá a 2008. júniusában a Budapesti Nemzetközi „Chopin+…” Zongoraversenyt megrendező XVI. Kerületi Rácz Aladár Zeneiskolát. A Chopin-életmű jelentős részének szerepeltetése pedig érdekeltté tette a Lengyel Köztársaság Nagykövetségének, továbbá több lengyel intézménynek és egyesületnek a bevonását is a támogatók körébe. Ezek közt szerepel a Lengyel Kultúrintézet, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat, de a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Archívuma, valamint a Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete is. Magyar részről fő támogatónk a Budapest Zongoraszalon, az Opera Zongoraterem, de jelentős támogatást nyújt az Editio Musica Budapest és a Hungaroton Records Kft. is. Joanna Stempinska, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete vállalta a verseny védnökségét, és Rév Lívia, a Párizsban élő híres magyar zongoraművész pedig díszvendégként volt jelen a versenyen. Sikerült megnyerni a zsűri elnökének Jan Janski zongoraművészt, a Paderewski Zeneakadémia professzorát, aki az összes eddigi lengyelországi ifjúsági Chopin zongoraverseny zsűrizésében részt vett, valamint Marta Sosinska zongoraművészt, az 1965. évi varsói Chopin zongoraverseny III. helyezettjét (Martha Argerich és Arturo Moreira-Lima után), a würzburgi Zeneakadémia professzorát.

P.M.: Mennyiben más ez a verseny, mint a többi zeneiskolai verseny?

Aszalós Tünde: Először is azért, mert lehetővé teszi olyan zeneiskolai tanulók indulását a versenyen, akik nem kívánnak hivatásos muzsikusok lenni, de amatőrként magas művészi színvonalon adják elő választott és kedvenc darabjaikat. Mivel nincs előzetes válogatás, sokkal nagyobb a résztvevők száma, mint más versenyeken. A 2007. decemberi versenyre 323 tanuló nevezett! Ez önmagában is jelzi, milyen népszerű a verseny a zeneiskolai tanulók körében.

P.M.: Hogyan lehet ennyi versenyző meghallgatását ilyen rövid idő – két nap – alatt lebonyolítani?

A.T.: A verseny két zsűri előtt zajlik, öt korcsoportban. A két zsűri által díjazottak közül a legjobbak szerepelnek a gálahangversenyen, ahol átadják a díjakat is.

P.M.: A résztvevők nagy számának megfelelően több a díjazott versenyző is?

A.T.: Igen, hála a sok támogatónak a zsűrik a szokottnál jóval több díjat és dicséretet tudtak kiosztani. Nagyon örvendetes, hogy ez a jelentős számú díj valóban magas színvonalú teljesítmény elismerése volt. Ez is jelzi a verseny jelentőségét, és bizonyítja az „amatőr” szándékkal zenét tanulók muzikalitását, valamint tanáraik odaadó munkáját. Minden korcsoportban egy-egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó versenyző kapott fődíj értékű Ferenczy-díjat, de a legtöbb korcsoportban 3-5 fő is szerepelt az I.-II.-III. díjasok között, a dicséretet elnyerők száma pedig 10-12 is volt korcsoportonként. Nagy örömünkre szolgált az is, hogy az ország minden területéről igen sok volt a jelentkező, ami jól mutatja, hogy a zenei nevelés intézményei ma már az egész országban magas színvonalú képzést nyújtanak.

P.M.: Milyen további lehetőségeket és támogatást kapnak a díjazottak?

H.D.I.: Az I.-II.-III. díjat elnyert versenyzők mindegyike továbbjut, tehát részt vehet a 2008. júniusában a Ferenczy György Alapítvány és a XVI. kerületi Rácz Aladár Zeneiskola által rendezett nemzetközi Chopin-versenyen, amelyen két csoportban zajlott a verseny, szintén egy nemzetközi zsűri előtt. Az elsőben 15 éven aluliak vehettek részt, míg a másik csoportban – melynek korhatára 25 év volt, szakközépiskolások és főiskolások. Az első korcsoport 1. fordulójában egy Chopin-mű és egy, a versenyző nemzetisége szerinti zeneszerző műve volt a kötelező, a második fordulóban pedig egy Chopin-mű és egy Schubert- darab. /A Chopin melletti második zeneszerzőt a szervezőbizottság és a zsűri erre felkért tagjai választják ki előzetesen. Idén Schubertre esett a választás./ A zenei pályára készülők korcsoportjának első fordulójában egy Bach-mű, egy magyar zongoradarab, két Chopin-prelűd, egy Chopin-noktürn és egy Chopin-keringő előadása volt a követelmény, míg a második fordulóban egy klasszikus szonáta gyors tétele, valamint két Chopin-mazurka, egy Chopin-polonéz és egy szabadon választott Chopin-mű – tehát például Ballada vagy impromptu.

P.M.: A Ferenczy György Zeneiskolai Zongoraverseny kötelező anyagában milyen mértékben szerepeltek Chopin-művek?

A.T.: Az I. korcsoportban (1. és 2. o.) még nem lehetett ezt megkívánni. A II.-III. korcsoportban (3. és 4, illetve 5. és 6. o.) ajánlott, illetve javasolt volt egy Chopin-mű, de még nem volt kötelező, a IV. és V. korcsoportban (továbbképző osztályok) viszont már kötelező volt. Nagy örömünkre azonban már a II. és III. korcsoport szinte minden versenyzőjének műsorán szerepelt Chopin-mű. Így a verseny mindenképpen eleget tett annak a célkitűzésének, hogy Chopin művei minél többször szerepeljenek a zeneiskolai tanulók által játszott darabok között. Ennek elismerését jelezte az is, hogy a gálahangversenyen a díjakat a zsűri elnökök mellett Arkadiusz Bernas úr, a Lengyel Intézet igazgatóhelyettese adta át.

 

Péter Miklós