BÚCSÚ ERDÉLYI TANÁR ÚRTÓL*

 

 

Sokak, többek nevében szólok, hogy búcsúztassuk Erdélyi tanár urat. Hiszen Erdélyi Sándor a civil életben tanár úr volt. Tanított a Dunakeszi, továbbá a Váci Zeneiskolában és Zeneművészeti Szakközépiskolában, valamint a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hangszerészképző Szakközépiskolájában. Zenepedagógusi tevékenysége mellett zenetörténész és hegedűszakértő munkássága is kiemelkedő. S, hogy pont a Hangszerészképző Iskolát éri a megtiszteltetés, hogy e búcsúbeszédet tőlünk várják, az indokolhatja, hogy élete utolsó éveiben talán a mi iskolánk volt az egyetlen hely, ahol hétről-hétre rendszeresen tanított.

      A kiskőrösi kertész famíliából származó Erdélyi Sándor 1931-ben született Budapesten, s gyermekkorától folytatott hegedűtanulmányokat, amely meghatározta kötődését későbbi pályájához. Zenepedagógusi pályafutása során közel három évtizedig tanított hegedűt, gitárt és brácsát. Erősen kötődött Vác városához, életútja meghatározó helyszínének tartotta azt, hisz ott talált újra önmagára a forradalomban vállalt szerepe miatt letöltött börtönbüntetését követően.

      Erdélyi Sándor 1949 és 56 között katona volt, 1956-ban a Magyar Köztársaság Honvédelmi Bizottmányának egyik vezetője lett. 1958-ban ezért ítélték el, ’62 tavaszáig ült börtönben. Onnan szabadulva kezdett hegedűt oktatni, s koncertmester volt különböző együttesekben; váci és dunakeszi munkássága alapján jelentős szerepet vállalt Pest megye zeneoktatásában. 1964-től tanított Vácott, ahol a tantestület tagjaiból 1968-ban létrehozta a Musica Humana Kamarazenekart, melynek 1989-ig – rehabilitálásának és nyugdíjba vonulásának évéig – vezetője volt. Az együttes ez idő alatt közel ezer hangversenyt adott, kialakult repertoárjuk meghaladta a félezer darabot, több rangos kitüntetést kaptak. 1984-ben alakult meg a Váci Szimfonikus Zenekar, ahol Erdélyi tanár úr sok éven át koncertmesteri tisztet töltött be. Aktív közreműködésével kezdődtek meg Vácott az Országos Gitárversenyek, és a Hegedű-duó Találkozók is. 27 évet felölelő váci zenetanári munkája során számtalan növendéket indított el a zenei pályán. Erdélyi tanár úr a váci Zeneiskolai munkájával párhuzamosan ugyancsak 1964-től az 1980-as évek végéig a Dunakeszi Zeneiskolában is eredményes munkát végzett.

      Tanári munkája mellett elvégezte az ELTE-n a népművelés, történelem és filozófia szakokat, majd 1988-ban középkori magyar történelemből doktorált. Több kulturális elismerést követően – Vácott 1985-ben kapta meg a Neufeld Alapítvány díját – 1988-ban Apáczai Csere János díjjal tüntették ki, majd 1991-ben megkapta az 1956-os emlékérmet is.

 

Zenetudósi elismerését jelentette, hogy a hatvanas évek elejétől a Magyar Nemzeti Múzeum, majd az MTA Zenetudományi Intézetének tanácsadója volt, tudásával segítette a hangszergyűjtemények gyarapítását, és több kiállítást is rendezett.

 

1991-től haláláig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hangszerészképző Iskolájában vállalt jelentős szerepet a hangszerész képzésben. Mélyrehatóan ismerte a hegedűkészítés elméletét, a magyar hangszerállományt, a hangszertörténet elkötelezett kutatója volt. Pedagógiai és előadóművészi gyakorlata beépült ilyen jellegű szakmai ismereteibe, tudásába is. Első nagyobb tanulmányai az 1970-es években készültek. Sokrétű érdeklődését, szaktudását jól példázza az Adalékok Vác művelődéstörténetéhez címmel megjelent munkája is. Az 1990-es évek közepétől kezdte meg kutatási eredményeinek összegző feldolgozását, amit már nem tudott teljesen befejezni. Az áltata alapított Kamarazenekar fennállásának 20. évfordulójára készített emlékező írásából kiemelt hitvallása fejezi ki leginkább életszemléletét: „Musica Humana – emberi zene, az emberért, az emberiségnek, emberséges célokért.”

      Erdélyi tanár úr nem készített vagy javított hegedűt, de alkotó életének egyik legfontosabb része a hegedűvel kapcsolatos kutatások és az eredmények publikálása volt. Művész emberek, tanárok és hegedűkészítő mesterek generációinak asztalán alapdokumentumként megtalálhatók könyvei, és nincs olyan történeti jellegű szakirodalmi kiadvány, amely ne hivatkozna forrásként Erdélyi Sándorra. Első volt, aki ebben a tárgyban szerzett doktori címet.

      Mi, akik több évtizede ismertük, és szorosan együtt dolgoztunk Vele, sokszor nem is értékeltük kellően maximalizmusát, megalkuvásokat nehezen tűrő követelményrendszerét, túlzott, visszafogott szerénységét, és következetes harciasságát ha úgy érezte a dolgok rossz irányba mennek....!

      Talán ehhez a harciasságához és igazságérzetéhez kapcsolódott bátorsága is, amikor az ’56-os forradalomban katonaként pontosan tudta merre kell fordulni. Súlyos börtönévekkel fizetett érte, de megérhette, hogy az akkor hitt igazsága történelmi igazsággá vált. Szaktudása, irodalmi tevékenysége messze a határokon túl is ismertté tette. A mai napon Cremonában és Londonban is tisztelettel emlékeznek Rá tanítványai.

      Erdélyi tanárurat többen a Hangszerészképző alapító tagjaként ismertük meg. Akinek sikerült egy kicsit a felszín alá látni és jobban megismerni, az tudhatja, hogy milyen sokrétű műveltség jellemezte Őt. Ismertük szinte már szállóigévé vált igazság-keresését. Filozófiai megközelítései, a nagy gondolkodók munkásságának megismerése iránti olthatatlan vágya és ennek a vágynak továbbadása mindannyiunk épülésére szolgált. Tisztességben, korát meghazudtoló energiával és odaadással oktatta végig az elmúlt évtizedeket. Ezalatt sok mindent megismertünk egymásból, sok mást pedig nem, vagy csak későn vették/vettük észre jelentőségüket. Egy dolog azonban biztos: Erdélyi tanár úr nem csupán oktatott, hanem megpróbált – ha engedték a növendékek – nevelni. Látásmódot, gondolkodásmódot, a világhoz való viszonyulást, nyitottságot próbált mutatni – óriási élettapasztalattal, amiből – ha odafigyelt valaki – sok mindent tanulhatott.

      Az égi hegedűműhely gazdagodott, de távozásoddal mi, barátaid, kollégáid, tanítványaid és tisztelőid pótolhatatlanul szegényebbek lettünk.

      Nyugodjál Békében.

Lendvay Tamás

 

 



* Elhangzott 2008. szeptember 11-én a rákospalotai köztemetőben.