PAPP KÁROLYNÉ

 

AZ 55 ÉVES NAGYKŐRÖSI WEINER LEÓ ZENEISKOLÁRÓL

 

Az ünnepi köszöntés napja 2008. június 6-a volt, amely egybeesett a Zeneiskola Fúvószenekarának 25 éves jubileumával. Az ünnepnap az „55 év képekben és dokumentumokban” c. jubileumi kiállítás megnyitásával kezdődött, növendékhangversennyel. A város vezetése nevében Szabóné Irházi Zsuzsanna, az önkormányzat közoktatási, kulturális, ifjúsági bizottságának elnöke méltatta az intézményt.

          E sorok íróját az a megtiszteltetés érte, hogy mint egykori növendék köszönthette volt iskoláját, összefoglalhatta mindazt, amit a város történelmi múltjával és a zeneiskola működésével kapcsolatosan fontosnak tartott.

          Azok a szellemi és zenei hagyományok, melyek szükségessé tették a nagykőrösi Zeneiskolája megalapítását és működését, a XIX. században indultak fejlődésnek. A „mezőváros” a „rangját” 1848 után, a később igen híressé vált Nagykőrösi Főgimnázium megalapításához és fenntartásához szükséges anyagiak megteremtésével alapozta meg, ezzel a város „iskolavárossá” vált. (A gimnáziumban tanított Arany János, – a tanárok közül hatan lettek akadémiai tagok!) A XIX. század második felében szerveződött gazdasági egyesületek az önképzésre, művelődésre is nagy gondot fordítottak: népszínműveket adtak elő, dalárdák működtek.

          A XX. században tovább nőtt a város szellemi rangja, országos hírű intézményként működött a Református Tanítóképző. Keretei között kiváló zeneoktatás folyt, nagyszerű énekkarának Kodály Zoltán is komponált kórus művet. Az 1950-es években az iparosodás további lendületet adott: a Konzervgyárában fúvószenekar és a művelődési házban énekkar is alakult. A zenei nevelés „beteljesülését” – a zeneiskola létrehozásának igényét – a város általános iskoláiban fejlődést mutató énektanítás eredményei alapozták meg (országos hírű énekkarok működtek, rádiófelvételeken szerepeltek, stb.)

          A Zeneiskola 1951-ben alakult meg (5 tanár, 50 növendék) és 1952-ben még a ceglédi Állami Zeneiskola fiókintézményeként működött, 1953-ban vált önállóvá. Alapító igazgató: Szilvásy László. Alapító tanárok: Orosz Szeréna, Geszner Jenő, Szirmay Regináld, Hartyányi Dezső, Herczegh László, Biczó Kálmán, Kovács István, Bálint Ferenc, dr, Nyíri Géza, Török István. A következő években jött a tantestületbe dr. Vecseri Zsigmond és Vecseri Zsigmondné, Simon István, Szabados László. Mindannyian példamutatóan szerették a zenét, igényük volt az opera és hangverseny látogatás is. Szabadidejükben Budapestre vagy a környező városokba (Ceglédre, Kecskemétre) vitték növendékeiket hangversenyekre – vagy éppen opera-bérlettel látogatták a budapesti operaelőadásokat. Tevékenységükkel meghatározták a Zeneiskola feladatait, útját, célját. Mércéjük magas volt, de mindig teljesítették!

          1955-ben Bálint Ferenc lett az intézmény igazgatója; „az ország egyik legjobban működő, legfejlődőképesebb intézményét” vette át. (Idézet a Népművelődési Minisztérium „leiratá”-ból.) Az új igazgató énekkarokat, zenekarokat hozott létre, bérletes előadásokat indított, melyeken népszerű műveket mutattak be (pl.: Erkel Ferenc: Hunyadi László - nyitány, Bartók Béla: Este a székelyeknél, Kodály Zoltán: Háry János). Bálint Ferenc igazgató úr gyermekoperákat is komponált, melyek kőrösi bemutatói az egész zeneiskolát megmozgatták.

          A zenei pályát választó, majd zenetanári diplomát kapott volt zeneiskolai tanulók az 1963-64-es tanévben kezdtek „visszajönni” tanítani az intézménybe. A tantestületben elindult a generációváltás; az 1970-es évek közepén a zeneiskola tantestületének már ötven százalékát a volt diákok alkották! Az iskola növendékei nemcsak a városi szerepléseken értek el szép sikereket, hanem az országos zenei fesztiválokon, versenyeken is. Az első nagy siker a Budapesti Kamarazene Fesztiválon a kamarazenekar szereplése.

          Bálint Ferencet Tóth Béláné Orosz Szeréna, majd Kiss István – (a művelődési ház igazgatója, karnagya) követte igazgatóként, 1986-ban pedig Barna Elekné Módra Zsuzsa – az iskola volt növendéke kapott vezetői megbízást. Vezetése alatt a Zeneiskola tanítási területe kibővült: Csemőben, Kocséron, Nyársapáton is megkezdődött a tanítás. A megerősödött Fúvószenekar mellett megalakult a Big Band, a Mazsorett-csoport, a Fuvolazenekar és újjászerveződött a Vonószenekar is. Tovább növekedett a zenei pályára lépő növendékek száma. 1994-ben az Iskola felvette Weiner Leó nevét. Az iskola azóta is bizonyítja, hogy méltó e név viselésére. 2003-ban elnyerte a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége, valamint a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezet által alapított „A magyar művészetoktatásért” kitüntető címet, Hartyányi Mária tanárnő pedig a „Művészetoktatásért” plakettet.

          A 2005/06-os tanévben felújították a Zeneiskola épületét, a 2007/08-as tanévben pedig az OKM és az Oktatási Hivatal kezdeményezésére a minősítő testülettől Nagykőrösi Zeneiskola a Kiválóan Minősített Iskola címet kapta.

          Kívánom a Nagykőrösi Weiner Leó Zeneiskola igazgatóságának, tantestületének, tanítványainak, Nagykőrös város vezetésének, hogy tudjanak örülni a megtett 55 éves életútnak! Érezzék, becsüljék meg az eddigi munka eredményeit!

          A következőkben részleteket idézünk a Nagykőrösi Weiner Leó Zeneiskola Évkönyvében megjelent, a zeneiskola volt növendékeinek visszaemlékezéseiből:

 

„Mit is jelentett a zeneiskola? A zeneóvodásnak a szülői kötődést, a csodák palotáját, a kamaszodó kisdiáknak a barátokat, az érzelmi töltekezést, a gimnazistának a menedéket, a megtartó erőt, a visszaszerzett önbecsülést, a kibontakozást. Mindezekért hálát és szeretetet érzek a tanárok iránt és köszönöm, hogy egy nagycsalád tagja lehettem.”

„Munkára, a munka becsületére neveltek bennünket és az alkotó emberi értékrend tiszteletére. Vallották, hogy az eredményért keményen meg kell dolgozni. Tudták, hogy milyen nagy közösségformáló ereje van a közös munkának.”

„A zeneiskola a második otthonom.”

„Az, hogy valaki zeneiskolás, a mi időnkben „rangot” jelentett – kicsit többnek érezhettük magunkat az átlagnál.”-

„Az alapítás már maga egy csoda – hiszen az ország első zeneiskolái között hozták létre. Nem azzal foglalkoztak, hogy mibe fog kerülni, hanem azzal, hogy Nagykőrös fiataljainak jár a zenei nevelésben való részvétel lehetősége. Én is ott tanultam. S az volt ám a tanári kar!”

 

Zenéről…

„Itt szerettem meg a zenét, miközben rájöttem, hogy csak kitartó munkával lehet eredményt elérni! Megtanultam figyelni a másikra egy-egy négykezes előadása közben.”

„Mély zeneszeretetre neveltek bennünket.”

„Az alapos és következetes munkának az lett az eredménye, hogy megszerettük a zenét.”

„A zene számomra a közösséghez tartozás. Ilyen közösség Barna Elek (Jaj, de furcsán hangzik ez így, hiszen a mi zene-családunkban mindenki Lexi bácsinak hívja!) vezette fúvószenekar.”

„És ekkor ebben a vidéki kisvárosban egy zenetanár hosszú és elmélyült előadásba kezdett a „francia hatokról”, és végül eljutott Arthur Honeggerhez. Feltette egyik féltett kincsét a lemezjátszóra, a Pacific 231 című zeneművet. Megdöbbenve hallgattam végig a darabot. Nem gondoltam volna addig, hogy valaki képes és mer ilyen zenét csinálni! Előadást hallgattunk meg, hogy mi is a modern zene, mennyiben más és azonos a régivel. Elkerültem Kőrösről, Pesten éltem, rendszeresen jártam koncertre.

Úgy 15 éve, de lehet már 20 is felhívott egy barátnőm és közölte. Kocsis Zoltán és társai el fogják játszani Eric Satie 24 órás zongoradarabjait, felváltva több zongorán Vexation címmel. Először nem tudtam, hol hallottam ezt a nevet. Igen ez az ember volt a francia hatok vezetője, akiről oly lelkesen beszélt sráckoromban Bálint Feri bácsi.”

„Megtanultuk érezni a zenét, nemcsak hangjegyeket játszottunk, hanem érzéseket. Azt hiszem ennél nagyobb lelki töltést sehol sem kaptam.”

„Szívesen gondolok vissza arra a mozgalmas zenei életre, amely Bálint Ferenc igazgató Úr vezetése idején volt. Ott lehettünk minden Kamarazene Fesztiválon, zenekari bemutatón. Ezek csodálatos élményt jelentettek.”

 

Tanárokról…

„Milyenek voltak tanáraim? Márta néni, Szerénke néni a tolerancia, a kedvesség, a mosoly élő megtestesítői. Mindig megértéssel ösztönözték növendékeiket és észrevétlenül motiváltak, differenciáltak. Hogyan? Igen egyszerűen. Aki nagyon tehetséges volt az a maximumot kapta és a maximumot kellett, hogy nyújtsa. Akinek az adottságai szerényebbek voltak, az is egy életre szóló zenei és emberi találkozás élményét kapta.”

 „Lehet-e elfelejteni Herczegh Laci bácsi mosolygó, melegséget sugárzó tekintetét? Kamarazene óráin a legszebb muzsikákat ismertük meg.”

„Lehet-e elfelejteni Hartyányi Dezső bácsi lágy, haragudni soha nem tudó hangját, Geszner Jenci bácsi kedves humorát?

„Szakmai fejlődésemet, gondolkodásomat Hartyányi Piroskával, Németh Margittal, Pólus Lászlóval, az akkori fiatal tanárokkal, akik a barátaim voltak- folytatott beszélgetések jelentősen befolyásolták.”

„Akikre mindig nagy szeretettel gondolok, azok dr. Vecseri Zsigmond és felesége, Márta néni. Mindenkihez nagy szeretettel közelítettek, mindenkit képességeinek, tehetségének megfelelően oktattak. Megkeresték a tanítványokban, ami értékes, azt, amiben jó, és azt igyekeztek fejleszteni. Talán az volt a legfontosabb, hogy embernek nézték a reájuk bízott gyerekeket- nemcsak tanítottak, hanem neveltek. Magam nem lettem muzsikával rendszeresen foglalkozó - de azt, hogy zenét kedvelő és talán egy kicsit értő ember lett belőlem, nekik köszönhetem.”

„Számomra két ember volt a támpillére ezeknek az éveknek: Piroska néni (Hartyányi Mária és R. Zsuzsa néni (Reininger Zsuzsa). Azonban azt a szeretetteljes és tevékeny légkört, mely áthatotta a zeneiskola falait, természetesen a többi kiváló tanár munkája és segítőkészsége is megteremtette, akikről most részletesen nem írok, de akikre a mai napig is szeretettel gondolok.”

„Piroska néniről: kifinomult hallása, aprólékos, minden részletre kiterjedő munkája, magas fokú igényessége, önzetlensége és gyermekszerető lénye örökre nyomot hagyott bennem, mely nemcsak a tanításomra, de az élet minden területére hatással van.”

„Kovács István tanár úr szolfézst tanított, de a csodát művelte. Személyiségéből áradt a zene és a gyerekek szeretete. Az órái színesek, élvezetesek voltak. Ha leült a zongorához varázsolt és elbűvölt. Egyéniségének könnyedsége, műveltsége, kedvessége és zeneszeretete példává lett előttem.”

„A hangszeres órák mellett a szolfézs óra volt az elméleti ismeretek elsajátításának színtere. Különlegessége az volt, hogy óráról-órára összegyűltek a város minden iskolájából az azonos életkorú diákok. Szabados László tanár úr, Németh Laci bácsi, Tóth Guszti bácsi tanította a szolfézst ebben az időben. A nagyok már Bálint Ferenc igazgató úrhoz voltak beosztva. Valóságos kórust alakított a csoportból lendületesen improvizálva hozzá a zongora kíséretet.”

„Szeretettel gondolok Pálfi Lujza tanárnőre, aki megismertette velem a szolfézs alapjait. Hatalmas lelkesedéssel és jókedvvel tanított. Örömmel mentem társaimmal a szolfézs órára. Az alapos és következetes munkának az lett az eredménye, hogy megszerettük a zenét.”

 

(Papp Károlyné visszaemlékezésének teljes szövege a Parlando weboldalán olvasható.)