Búcsúzás ifj. Soltész Istvántól*
(1977-2009)
Mintegy húsz évvel
ezelőtt történt, hogy meghívást kaptam Budafokra a Zeneiskola ifjúsági
zenekarának fellépésére. Az együttesből kitűnt egy szőke hajú
fiúcska, ki egész testével élve a zenét, oly szenvedéllyel muzsikált, hogy
szárnyra kelt tőle a hegedűszólam.
Tudakozódtam — Soltész Pistinek
hívták a kisfiút. Azóta kísérem figyelemmel pályája alakulását. Örömmel láttam,
hogy az évek során lelkesültsége nem csillapodott, de hívatástudattá érett.
Főiskolai tanulmányai alatt – hol metodika tanára lettem – már világossá
vált, hogy elkötelezte magát a historikus előadói irányzat mellett, s
olykor vállalta a konfrontációt is, ha visszahúzó, a konvenciók szabta követelményekbe
ütközött.
Érdeklődéssel hallgattam
első templomi koncertjeit, a pedagógiai repertoár gerincét képező
Corelli, Händel, Bach szonáták megszólaltatását, a romantikus előadói
modortól megtisztított fogalmazását, és az általa alapított Archangelo kamarazenekar
hangversenyeit.
Pedagógiai megnyilatkozásai
egyre gazdagodó elméleti megalapozottságát tükrözték. Részt vettem számos, a
barokk művek artikulációs problémáiról, a Mozart – interpretációról szóló
előadásán, melyet a zeneiskolai tanárok számára tartott. Tán
megengedhető, ha így fogalmazok; a hittérítők szenvedélyével és
felelősségtudatával törekedett kollégáit a régi zene hiteles
előadásmódja felé terelni. Ezen a hőfokon csak azok dolgoznak, akiket
nem elsősorban személyes ambíció vezérel, de szolgálatnak tekintik
munkájukat.
Meghatódottan gondolok rá, hogy
István megtisztelt azzal a kérésével, hogy ajánló sorokat írjak Michel Corette
1738-ban írott, és általa nemrég közreadott Hegedűiskolájához.
Ebből idézek: „E könyv
nemcsak a napjainkban virágba szökő régi zene – játék művelői
számára értékes dokumentum, de ajándék minden muzsikusnak, kinek törekvése,
hogy tájékozottságát, szakmai tudását „tiszta forrásból” merítse, gazdagítsa.”
A kötethez tervezett, annak
zenei anyagából összeállított kazetta hangfelvételének befejezéséhez Istvánnak
sajnos már nem maradt ideje.
Most, amikor mély fájdalommal
búcsút veszünk Tőle, tesszük ezt azzal a bizonyossággal, hogy barátai,
muzsikustársai e munkát befejezik. Így „ajándéka” is, miként rövid, de
intenzíven megélt életének egész szellemisége maradandó értékként örökké velünk
marad.
Dénes László