Kérem, nézzék el, hogy köszöntőmet
visszaemlékezéssel kezdem.
Ötven évvel ezelőtt, amikor a
zeneakadémiai hangversenyeken Kodály Zoltánt láttuk a tanári páholyban, és úgy
éreztük, hogy az általa megfogalmazott 100 éves tervet nekünk, ifjú
zenetanároknak kell elkezdenünk megvalósítani, szükségesnek tűnt egy új
zenepedagógiai folyóirat létrehozása. Ekkor még csak egy-két olyan hangszeres
iskola volt, amely Kodály elképzelését próbálta a gyakorlatba átültetni, mint
például Czövek Erna Zongoraiskolája, és a szolfézst is az Irsay-Agócsi Példatárból
tanítottuk, ami valóban inkább csak példatár volt, semmint módszeresen
felépített tankönyv. Célszerűnek és hasznosnak tűnt a gyakorlatban
nehézkesen működő tapasztalatcserék és bemutató tanítások mellett
írásban is közreadni a sok kísérletezés közben megszületett ötleteket és az
általuk elért eredményeket. Ezért gondolta úgy az akkori fiatal tanárok egy
csoportja, amelynek jómagam is tagja voltam, hogy hozzunk létre egy olyan zenepedagógiai
folyóiratot, amelyben közreadjuk kísérleteink eredményét, tájékoztatjuk
egymást pedagógiai
elképzeléseinkről, megvitatjuk ezeket az elképzeléseket és a kísérletek
tanulságait, közétesszük tapasztalatainkat. Így jött létre a Parlando, és hogy
azóta ötven éven át megmaradt és ma is megjelenik, az egyike a nagy magyar csodáknak.
Nem maradhatott volna fenn, ha nem a Magyar Zeneművészek és
Táncművészek Szakszervezetének kiadásában jelenne meg, mert hiszen
ugyanezen idő alatt számos állami kiadású módszertani lap megszűnt.
Az is nagyban segítette fennmaradását, hogy olyan lelkes, odaadó és
fáradhatatlan szerkesztői voltak, mint Szatmári László és Zelinka Tamás,
valamint hogy a Zenetanárok Társaságának választmánya az egyes szakterületek
legjobbjait kérte fel a Szerkesztőbizottság tagjainak. De létét
kezdettől a mai napig azok biztosították, akik nagyszerű írásaikkal
megtöltötték az egyes számokat és olyan magas színvonalú szakmai folyóirattá
tették, mint amilyennek ma ismerjük.
Az, hogy ma már a megjelent cikkek jó
része olvasható az interneten, lehetővé teszi a tanárképzésben való
felhasználásukat is, amire véleményem szerint kiválóan alkalmasak. Ezen
túlmenően azonban olyan kordokumentumok,
amelyek híven tükrözik az elmúlt ötven év zenepedagógiájának történetét,
és ilyen módon a magyar zenetörténet egyik fontos fejezetét alkotják.
Nagy örömömre szolgál, hogy ötven év
elteltével még módom és lehetőségem van a PARLANDO jubileumának
köszöntésére. Sokakkal együtt kívánom, hogy még további sok-sok éven át
jelenjen meg és ha lehetséges, még az eddiginél is nagyobb mértékben segítse és
szolgálja a magyar zenei nevelést. Legyen ott minden zeneiskolában és olvassa
minden zenetanár, de legyen minden zenetanár egyben írásainak szerzője is,
hogy valóban az egész zenepedagógus társadalom a magáénak érezze a PARLANDÓ-t.
Péter
Miklós