PÉTER MIKLÓS

 

A  zeneiskolai zeneirodalom-oktatás

feladatai és lehetőségei

 

Gondolatok Solymosi Tari Emőke „Mi fán terem a zeneiskolai zeneirodalom-oktatás”* c. tanulmányával kapcsolatban, pro és kontra

 

S

olymosi Tari Emőke nagyszerű tanulmánya alapvető kérdésekre és problémákra hívja fel a figyelmet a zeneiskolai zeneirodalom-oktatással kapcsolatban. Most, amikor a szolfézs csak a zeneiskolai negyedik osztályig lesz kötelező, a zeneirodalom tárgy lényegesen több tanulót fog érinteni, mint eddig, ezért is örvendetes, hogy Solymosi Tari Emőke reflektorfénybe állítja. Tanulmánya végén kéri mások véleményét, ezért próbálom megfogalmazni néhány gondolatomat a felvetett problémákkal kapcsolatban, abban a reményben, hogy azok további kérdésekre és válaszokra fognak másokat is serkenteni.

          Solymosi Tari Emőke első és kétségtelenül egyik legfontosabb kérdése, hogy ki tanítson a zeneiskolában zeneirodalmat? Igaza van abban, hogy szükséges ehhez speciális képzettség, de ehhez véleményem szerint nincs szükség zenetudományi vagy zeneszerzői végzettségre. Minden zeneművészeti szakközépiskolában és az alsó fokú zenetanári képzésben is kötelező tárgy a zenetörténet, tehát az alapvető tárgyi tudással minden tanárképzőt végzett tanárnak rendelkeznie kell, bármilyen szakot is végzett. A speciális képzést a módszertani és didaktikai tárgyakba kellene beépíteni, elsősorban a szolfézs szakon, de ez a hangszeres szakokon is indokolt és hasznos lenne, esetleg más változatban. De nagyon elképzelhető magának a zenetörténet tárgynak az anyagába beépítve is, akkor ahhoz is metodikai és didaktikai kiegészítést kellene kapcsolni. Ez különösen akkor lenne fontos és lehetséges, ha a jelenlegi tervek szerint a bolognai rendszer miatt az alsó fokú tanárok képzése is három plusz kettő évre emelkedne. Egy szakos zeneirodalom-tanári képzés az adott óraszám miatt jelenleg irreálisnak tűnik.

          A „mit is kellene csinálni” kérdéssel kapcsolatban nagyon fontosnak tartom, hogy vonjuk be a tanulókat az óra alakításába. A zeneirodalom órára járók többsége már középiskolás, akiknél nyugodtan számíthatunk arra, hogy a tanár által megadott források – könyv, lemez, interneten fellelhető anyag – alapján önállóan fel tudnak készülni egy-egy zeneszerzői életrajz vagy egy-egy zenemű bemutatására, ismertetésére. Kezdetben ilyen feladatra lehetőleg csak önkéntes jelentkezés alapján válasszunk a tanulók közül, de később már ki is jelölhetünk arra alkalmasnak tartott gyerekeket. Bevált fogás, hogy hirdessünk versenyt a csoport tagjai közt: ki tud több ismeretet gyűjteni az adott témáról. Ehhez a tanárnak természetesen elő kell készítenie a megválaszolandó kérdéseket, az olvasható-olvasandó irodalmat, a meghallgatni kívánt műveket, és fontos, hogy ne támasszon irreális követelményeket. Ma már – és a jövőben még inkább – számíthatunk arra, hogy tanulóink többsége rendelkezik otthoni számítógép-internet lehetőséggel, és ezzel élni is tud. Ehhez persze a tanárnak is rendelkeznie kell a megfelelő felkészültséggel, amit a jövőben már a tanárképzés során ki kell alakítani. A számítógéppel nem rendelkező tanulókat viszont más jellegű feladatokkal kell ellátni, hogy ne érezzék magukat e miatt hátrányos helyzetűnek: ők  készüljenek a tanár által kézbe adott könyvből vagy lemezből. Félreértés ne essék: a tanár a tanulók ilyen aktivizálása mellett is kell tájékoztató magyarázatot adjon, mind a felkészítő, mind az összefoglaló, a témát lezáró szakaszban. És a legfontosabb tudnivalókat igenis írassuk le a zeneirodalom-füzetbe, a formatani, elemzést szolgáló fogalmakat éppúgy, mint a zeneszerzői életrajzi adatokat, beleértve természetesen a művek felsorolását is.

          A tanulók aktivizálásának másik fontos eleme, hogy legyen minden órán aktív muzsikálás is: tudjanak fejből minél több híres témát vagy ária-részletet akár énekelni, akár hangszerükön megszólaltatni.(A mutáló középiskolás fiúkat ne erőltessük éneklésre, ők a hangszerükön bizonyítsák, hogy ismerik az adott dallamot.)

                 A másik, igen fontos eleme a zeneirodalom órán való muzsikálásnak az, hogy a tanulók játsszák el, mutassák be saját hangszerükön tanult darabjaikat. Aztán – tanári segítséggel, illetve felkészítéssel – ismertessék annak formáját, tagolását, a zeneszerző életrajzának legfontosabb adatait, stb. A zeneirodalom órákra járók már szép számmal  tanulnak olyan darabokat, amelyek erre alkalmasak. Ne ragaszkodjunk a vizsgakész, vagy hangversenyre érett előadáshoz, sokszor jobb is az „in statu nascendi”, a még csak félig-meddig megtanult darabokkal való foglalkozás /ha a zeneművet az elemzést követően tökéletes, élményszerű  előadásban is meghallgatják tanulók legalább CD-ről, dvd-ről, stb. (A szerk. megjegyzése.)/. Éppen ezért ezt a hangszeres főtárgy tanárával közösen, vele teljes egyetértésben kell végeznünk. Nem szerencsés, ha másféle elképzelést, felfogást hall a tanuló az adott műről az egyik tanártól, mint a másiktól. A zenei elemzést, a zeneszerzői „építőmunkát” a legjobban a tanulók által játszott műveken tehetjük igazán élményszerűvé: milyen szerepe van egy motívum ismétlésének, transzponálásának, a szekvenciának, a hangnemváltásnak, a főtéma-melléktéma kontrasztjának, a gyors-lassú tételek váltakozásának – a példák vég nélkül sorolhatók, de ez nyilván fölösleges.

          A nagyobb művek bemutatására kérjük fel a zeneiskola minél több tanárát! Ez még sajnos elég ritka, pedig igazán kézenfekvő lehetőség. Ne csak az évi egy-két tanári hangversenyen hallják a tanulók tanáraikat, hanem például a zeneirodalom órán is. Itt is világossá kell tennünk kollégáink előtt is, hogy nem koncert-előadásról van szó: ha csak egy-egy rövid részt vagy tételt mutatnak is be, és ők fűzik hozzá a szükséges ismertetést, egészen másfajta élménnyel gazdagodnak a diákok, mint a legtökéletesebb hangfelvétel esetén.

          Visszatérve ahhoz a várható változáshoz, hogy a jövőben már csak négy évig lesz kötelező a szolfézs, véleményem szerint a Dobszay: Hangok világa V. és VI. kötetek anyaga legalább kiindulásként igen jól használható tankönyvként a zeneirodalom órákon is. Az azokban található művek és elemzésük-ismertetésük, magyarázatuk ideális kiindulópontjai lehetnek a zeneirodalmi alapozásnak. Annál is inkább, mert a zeneiskolai 5. és 6. osztályosok többsége még általános iskolai 7. és 8. osztályos, akiktől még nem várhatunk el olyan önálló felkészülést, amiről fentebb szóltunk, és még nem rendelkeznek olyan történelmi vagy irodalmi ismeretekkel, amelyeket a középiskolásoktól már elvárhatunk. Ugyanakkor mi, zeneirodalom tanárok segítsük a középiskolásokat a művelődéstörténeti tájékozódásban: melyik zeneszerző melyik nagy írónak, festőnek, szobrásznak volt kortársa, vagy hogy ki is volt a magyar király „akkor”, milyen jelentős történelmi esemény zajlott, stb. Azt hiszem, példák bemutatása fölösleges, ezek szinte kínálják magukat. („Kinek a koronázására írta Liszt a Koronázási misét és mikor?”, „Melyik három nagy zeneszerző született egy évvel Buda törököktől való visszafoglalása előtt? Ki írt a 250. évfordulóra egy hatalmas zeneművet?”)

          Ha már itt tartunk: a zeneirodalom órákon legyen állandóan visszatérő és kiemelt téma a magyar zene története, Bakfark Bálinttól Bartók és Kodály, sőt ma már Kurtág, Ligeti vagy Eötvös Péter műveiig, persze Erkel és Liszt életművét is beleértve. A zeneirodalom órákon pedig kerüljön sor a kortárs zene felé való tájékozódásra is, főleg a magasabb évfolyamokban. Elsősorban a különböző irányzatok fő jellemzőinek bemutatása lenne fontos a tizenkétfokúságtól, Schönbergtől kezdve a mai legújabb elektroakusztikus módszerekig. Ennek során is fontos, hogy szerepeljen legalább néhány abból az örvendetesen nagyszámú magyar zeneszerzőből, akik a Kodály utáni évtizedekben kerültek ki a budapesti Zeneakadémia zeneszerzés tanszakáról. Neveket nincs értelme emlegetni, zeneirodalmat tanító tanárnak tudnia kell, milyen hatalmas és nagyszerű anyagból válogathat. Ebben is segíthet egyébként az a speciális tanárképzés, amiről fentebb már szó esett.

          Sajnálatos módon a magyar népzenét nem szokták a zeneirodalom órák anyagának tekinteni, pedig éppen itt lenne a helye és ideje a népzenetudomány által az utóbbi évtizedekben létrehozott eredmények legalább vázlatos bemutatásának. Ez is igen jól összefüggésbe hozható az irodalmi tanulmányokkal: aki csak kicsit is tud a népdalok elemzéséről, az sokkal könnyebben boldogul a középiskolai verselemzéssel, mint a többiek. A népdalok éneklése egyébként szintén az aktív muzsikálás egyik lehetősége a zeneirodalom órákon. (A mutáló fiúkat persze itt se kényszerítsük éneklésre: ők inkább elemezzék, vagy hangszerükön játsszák el a népdalokat.)

          Ha nem is tankönyvként, de tanári kézikönyvként mind a magyar zenetörténet, mind a népzenei válogatás terén igen jól használható lehet Dobszay László két nagyszerű könyve: a „Magyar zenetörténet” (Gondolat, 1984) és „A magyar dal könyve”(Zeneműkiadó, 1984). Az utóbbi könyvet a szerző Kodály 100. születésnapja előtt fejezte be, ezért szól így ajánlása: „Magistro Z. Kodály, Nativitatis in 100. anniversarium.”

          Bármilyen kevésnek is tűnik egy zeneirodalom-óra a javasolt sokrétű foglalkozásra, megfelelő tanári felkészülés esetén minden különösebb nehézség nélkül megoldható a feladat. De dönthet úgy is a tanár, hogy az egyik órán az egyik „elemre” helyezi a hangsúlyt, a másik órán pedig egy másikra, vagy akár tarthat „váltakozó jellegű” órákat is. Természetesen mindenképpen az eddig megszokottnál viszonylag kevesebb idő jut a „tiszta” zenehallgatásra és a tanári „előadás-szerű” magyarázatra, de ez bőven megtérül a tanulók  aktív részvételében, abban, hogy megtanulják és megszokják a zenével való otthoni elmélyült foglalkozást, legyen szó akár saját hangszeres darabjukról, akár a nagy zeneszerzők nagy műveinek hallgatásáról.

          Számtalan lehetőség kínálkozik – amint arra Solymosi Tari Emőke is utal –, egy-egy tematikus „vezérfonal” kialakítására: ez évenként és csoportonként is változhat, nem utolsó sorban a csoport korbeli összetételétől függően. Lehet ez a „vezérfonal” pl. a természet megjelenítése a zenében, Daquin: Kakukk-jától, vagy akár a Nyár-kánontól kezdve Vivaldi, Haydn, Beethoven, Liszt és Debussy természetábrázolásán át Bartók: Az éjszaka zenéjéig; de lehet az is, hogy mennyiben más egy vers vagy dráma „zenébe öntve” az eredetihez képest; vagy képzőművészeti és zenei ábrázolás, triviális példaként Muszorgszkij: Egy kiállítás képei. A lehetséges példák sora végtelen, talán már az előbbiek is fölöslegesnek tűnhetnek.

          Végül, de nem utolsó sorban hadd említsem meg, hogy a zeneirodalommal való csoportos foglalkozásra van a zeneiskolai tanulmányok befejezése vagy abbahagyása után is lehetőség. Saját örvendetes tapasztalatom volt, hogy mikor első zeneiskolámból, az újpestiből másfél évtizedes tanítást követően másik iskolába kerültem, egykori kedves növendékeimmel „Öregdiák” találkozókat szerveztünk a közeli művelődési házban minden hónap utolsó szombatján, és ezeken minden iskolai kényszer nélkül, saját „szórakozásunkra” 20-30-40 fő részvételével hallgattunk közösen zenét és beszélgettünk a meghallgatott művekről.  A résztvevők maguk is játszottak egy-egy művet – szerencsére volt jól hangolt zongora is –, és gyakran gyönyörködtünk a zeneművészeti szakközépiskolában vagy a főiskolán tanuló egykori zeneiskolások nagyszerű játékában. Mindezt természetesen a zeneiskola vezetésének és tanárainak tudtával és egyetértésével, akik közül többen maguk is eljöttek, és segítettek a találkozók még hangulatosabbá és meghittebbé tételében. Manapság néhány zeneiskola zenekarai „növik ki” magukat hasonló módon és igen örvendetesen egyesületté vagy klubbá. Azt hiszem, hogy a zenével való foglalkozás ilyen, a zeneiskolát követő önkéntes „vállalása” és művelése a legjobb bizonyítéka a zenei nevelés eredményességének.

          Befejezésként megismétlem, hogy Solymosi Tari Emőke tanulmánya a zeneiskola egy nagyon aktuális és nagyon fontos problémájára hívta fel a figyelmet. Valóban jó lenne, ha „minél több csillogó gyerekszemű zeneiskolás ülne elvarázsolva a zeneirodalom órákon.” Talán a fenti gondolatok is elősegíthetik ennek megvalósulását.

 

 



* Solymosi Tari Emőke tanulmánya a Parlando 2010/3. számában, vagy a www.parlando.hu honlapon a 2010/3. lapszámnál található meg.