MASOPUST KATALIN

A zenei foglalkozási ártalmak kialakulásának okai és megelőzési módjai

A

zenei foglalkozási ártalmak előfordulási aránya világszerte nagyon magas. Nemzetközi statisztikák szerint a zenész emberek 70-80% szenved a hivatással kapcsolatos egészségi panaszoktól (Stockmann, 1996. 27.). Dr. Pásztor Zsuzsa felmérése szerint Magyarországon a 15-25 év közötti korosztály 56%-a szembekerült már valamilyen foglalkozási eredetű egészségügyi problémával, a fiatalok 20%-a jelenleg a megkérdezés időpontjában is foglalkozási ártalomtól szenvedett, 10%-uknál pedig már zeneiskolás korban is jelentkezett foglalkozással kapcsolatos panasz. (Dr. Pásztor Zsuzsa, 2007. 29.)

A nemzetközi szakirodalomban több szerző  (Singer, 1926. 155.; Lahme, 2000. 85.; Rosset i Llobet, 2007.) hangsúlyozza, hogy a zenei foglakozási ártalmak megelőzését már a zeneiskolában kell elkezdeni, ezért nagyon nagy szerepe van a pedagógusoknak. Világszerte léteznek zenész-egészségügyi intézmények, ahol a foglalkozási ártalmakat gyógyítják, a szervezett megelőzéssel azonban tudomásom szerint egyedül a norvégiai Trondheim városában található Trondelag Musikkonservatoriumban foglalkoznak. Ebben az intézményben a hallgatókat már a felvételi alkalmával egészségügyi felvilágosításban részesítik, és tanácsokkal látják el a foglalkozási ártalmak megelőzésével kapcsolatban. (Klöppel, 2003. 175.)

A foglalkozási ártalmak kialakulásának okai a zenész életmód sajátosságaiból adódnak. A zavartalan, panaszmentes munka feltétele az ember szervezetének kiegyensúlyozott működése. Ezt a kedvező funkcionális egyensúlyt azonban a zenélő emberek mindennapi életében számos túlterhelő hatás veszélyezteti. Ugyanakkor hiányoznak azok a fontos ingerek, amelyek ennek az egyensúlynak a fenntartását segítenék. Az egészséges szervezet képes a hiányokra kompenzáló intézkedésekkel reagálni, és egy bizonyos ideig tünetek és panaszok nélkül fenntartani a munkaképességet. Azonban egy idő után a szervezet ellenálló ereje meggyengül, és megjelennek a működési zavarok, majd a szerkezeti elváltozások. A foglalkozási ártalmak lényegében ezeknek a strukturális és funkcionális zavaroknak a megmutatkozásai.

Túlterhelést jelent az erőltető munkamennyiség, melyet a zenész pályára készülő növendéknek már kisiskolás kortól teljesítenie kell. A kötelező általános iskolai feladatokon felül kell a heti legalább 4-6 zeneiskolai órát látogatnia, ezenkívül a napi 3-4 óra gyakorlást teljesítenie. A zeneművészeti szakközépiskolában és a főiskolán ez a munkamennyiség nő. A hosszú, általában pihenés nélküli munkaszakaszok megerőltető igénybevételt jelentenek.

            A helytelen, megszakítások nélküli gyakorlás túlfáradáshoz vezethet.  A fáradtan erőltetett munka ártalmas az egészségre, mert stressz reakciókat vált ki a szervezetben. Emellett a fáradt állapotban végzett gyakorlás  technikai hibák kialakulását vonja maga után. A technikailag hibás gyakorlás önmagában is okozhat foglalkozási ártalmakat.

 Játék közben a zenész nem figyel szervezete figyelmeztető jelzéseire, a fáradtság miatt görcsök, feszítések, majd fájdalmak alakulhatnak ki. Sok zenész, anélkül, hogy észrevenné, gyakran olyan izmokat is megfeszít, amelyek teljesen szükségtelenek. A felhúzott váll, megfeszített nyak, amellett, hogy felesleges, komoly akadályozója lehet a könnyed játéknak.

         A bemelegítés elhagyása szintén okozhat súlyos bántalmakat. A legtöbb zenész skálázással, etűdözéssel kezdi a gyakorlást, ez azonban nem elégséges az egész szervezet kedvező „üzemszintjének” eléréséhez. Az elégtelen keringés nem biztosítja a sejtek tápanyag és oxigén utánpótlását és a szükséges energia folyamatos termelését a sejtekben. Energia-deficit esetén a munka erőltetése károsodásokat okozhat.

        Foglalkozási ártalmak kialakulásának okozója lehet ezenkívül a gyakorlási mennyiség hirtelen növelése, amely különösen szünidők után veszélyezteti a zenészeket. Jelentős koncertek, vizsgák, próbajátékok előtt hasonló a helyzet. Ilyenkor a stressz miatt feszesebbé váló izomzat tovább fokozza a kockázati tényezőt.

            Nagy mennyiségű gyakorlás esetén a hangszerváltás is megerőltetheti a mozgató apparátust (vonósoknál nagyobb menzúra, billentyűsöknél nehéz járású klaviatúra). Rossz hangszer esetén felesleges erőlködések, feszítések nehezíthetik a játékot. Rosszul beállított hangszertartás, helytelen technika is okozhat kézbántalmakat.

            Az ízületek túlnyújtása szintén okozhat megerőltetést. Kis kezű növendékeknél érdemes átgondolni, hogy van-e mód olyan ujjrendre, mellyel áthidalható ez a probléma. Ha ez nem lehetséges, ajánlatos a kritikus helyet kis adagokban gyakoroltatni és mindenképpen időt kell hagyni arra, hogy a szövetek tágulása károsodás nélkül létrejöhessen.  

            Tanárváltás esetén, különösen, ha ez technikai átállítással jár együtt, fennáll a kézmegerőltetés veszélye. Ilyen esetben is tanácsos az óvatosság, időt kell hagyni a szervezetnek ahhoz, hogy az újfajta terheléshez hozzászokjon.

            További rizikófaktor lehet az új repertoár, amelyben szokatlan mozgások fordulnak elő. Ilyenkor az új mozgáselemek beidegzését nem szabad erőltetett tempóban gyakorolni.

            Kézsérülések okozói lehetnek olyan mozgások, melyek a hétköznapi életben fordulnak elő. Nehéz tárgyak cipelése, kerti, illetve háztartási munkák eredményezhetnek kézbántalmakat.

            A hangszerjáték aszimmetriás tartásai a napi sok órai gyakorlás során rögződnek és megváltoztatják a normális testtartást. A helytelen tartás állandósulásához hozzájárul az izomzat gyengesége, melyet a tanuló évek során kényszerűen nélkülözött, erőteljes mozgásedzésének hiánya okoz.  A helytelen tartás kihat a belső szervek, izmok, idegek működésére.

        A hangszeres játék további előnytelen kísérője a légzésgátlás. Ezt egyrészt az órákig tartó feszült figyelem, másrészt a speciális tartások idézik elő. Mivel a zenélés viszonylagosan nyugalmi testhelyzetben történik, a légzés takarékszinten működik. Ezért az idegrendszer által támasztott fokozott oxigénigény nem teljesül. Fúvósoknál éppen ellenkezőleg, nem a nyugalmi állapot, hanem a légzés munkajellege rontja a ventillációt. A fúvós légzés nem a szervezet igényeit szolgálja, hanem a hangszer megszólaltatásának, a zenei kifejezésnek érdekét. A hirtelen nagy belégzést lassú, sokszor nagy ellenállás ellenében kifejtett kifújás követi, ami a folyamatos oxigén-utánpótlást nem teszi lehetővé. Az elégtelen légzés következében relatív oxigénhiány lép fel a szervezetben. Erre a vegetatív idegrendszer és a hormonvezérlés kényszerintézkedésekkel reagál, stressz-folyamatok indulnak el, védekező készenléti állapot alakul ki a szervezetben. Ebben az állapotban minden életműködés megváltozik. A sejtekben végbemenő anyagcsere-folyamatok elmozdulnak az optimális zónából, az izmok merevvé, görcsre hajlamossá lesznek, az idegállapot feszültté válik, a megerőltetés veszélye megnövekszik. A légzés elégtelensége majdnem minden esetben megtalálható a foglalkozási ártalmak hátterében.

            A hosszú órákig tartó feszült figyelem nemcsak a légzés visszatartását eredményezheti, hanem a nyak elmerevedését is, amely a továbbiakban a nyaki gerinc elváltozásainak okozója lehet. A nyak merevsége ezen kívül akadályozza a helyes hangszeres mozgásokat.  A kéz funkcióit irányító idegek itt lépnek ki a gerinccsatornából, ezért a nyakizmok merevsége reflexesen áttevődik a kéz izmaira.

            A sok ülés, egyhelyben állás és a statikus helyzetek miatt gyenge a keringés. Az elégtelen vérellátású izmokban, inakban, ínhüvelyekben anyagcsere-deficit alakul ki. A sejtek energiatermelése nem képes fedezni a szükségletet, így könnyen alakulnak ki sérülések.

A zenészek életét jelentősen befolyásolják a stresszkeltő tényezők. A hangszeres órák, próbák, koncertek alkalmával a koncentráció idegfeszültsége, valamint a zene doppinghatása önmagában is stresszkeltőként hat. Ehhez járulnak sokszor a kedvezőtlen körülmények: iskolákban a termek közötti nagy áthallás, nem megfelelő hangszerek, próbatermekben a gyenge világítás, fülledt levegő, rosszul olvasható kották, kényelmetlen székek stb. Az objektív tényezőkön kívül stresszkeltő tényezőként szerepelhetnek a kollégák kritikus megjegyzései, az adminisztratív igazgatás túlkapásai. Egy nemzetközi felmérésben a megkérdezettek 73%-a jelölte meg a karmestert, mint stresszkeltő faktort, különösen abban az esetben, ha sérti a zenészek önérzetét.

(Laczó, 1997. 32.)

            A külső körülményeken kívül a zenészek szubjektív alkata is hajlamosít a stresszhatásokra való érzékeny reagálásra. A zenélés nagyon érzékeny idegrendszert igényel, így a muzsikusok alkatuknál fogva az ingerlékeny emberek közé tartoznak. Érdekes a Herbert von Karajan-nal végzett vizsgálat. A híres karmester szenvedélyes pilóta is volt, pulzusszáma azonban vezénylés közben jobban megnövekedett mély érzéseket kifejező darabok közben, mint repülés alatt. Másik tanulmány szintén beszámol zenészek jelentős puzusfrekvencia-növekedéséről zenehallgatás közben, míg nem zenészeknél ez a hatás nem figyelhető meg. (Hassler, 2000. 35.) A zenei kifejezés erőteljesen igénybe veszi az ember érzelmi szféráját, és ha nincs mód az érzelmek feldolgozására, könnyen kialakulhat a túlterheltség érzése. (Lahme, 2000. 99.)

            A zene doppinghatása, a koncentráció idegfeszültsége tartósan megmaradhat, így az izgalom sokszor éjszaka se hagy alább. A koncertek késő estébe nyúló időpontja, és az utána még jelentős időt igénybe vevő ellazulási idő miatt a pihenés kárt szenved. Az alvásadósság tovább növelheti a foglalkozási ártalmak kialakulásának veszélyét.

A szellemi feszültségek testi tüneteket is okozhatnak. Érdekes evvel kapcsolatban annak a hegedűs esete, akinél hegedülés közben gyengeség érzés, fájdalom és az ujjak mozgásának korlátozottsága jelentkezett. A tünetek pszichikai eredetű komponense abban mutatkozott meg, hogy amikor más hangszert, vagy tárgyat vett a kezébe, ezek a tünetek nem nyilvánultak meg.

(Lahme, 2000. 100.)

 Zenészeknél sokszor akkor jelentkeznek fájdalmak, amikor nagyobb feladatok előtt állnak. Ilyen esetben a nagyobb gyakorlási mennyiség mellett a fokozott félelem és izgalom miatt kialakult feszes izomzat lehet a fájdalom kiváltó oka.

A szakirodalom szerint a fájdalom szubjektív érzés, melyet az egyéni érzékenységen kívül sokféle pszichoszociális tényező is befolyásol. Zenészeknél a privát- és szakmai élet problémái az individuális fájdalomérzésre nagy hatással vannak.

            A zenészekre különösen súlyosan hatnak a fájdalomjelenségek. A muzsikálás gyerekkortól kezdve fontos szerepet játszik az Én kialakulásában. Ha krónikus fájdalom fenyegeti a kifejező-képességet és az anyagi egzisztenciát, a zenészeket ez nagyon mélyen érinti emocionálisan.       

            Komoly terhelést jelentenek a szervezet számára a rezgéshatások, melyek (pl. zenekari hangzás esetén) sokszor meghaladják az egészségre ártalmas határértéket.

            A szem igénybevétele is hozzájárul a túlterheléshez. A gyakran kézzel másolt, rossz kották olvasása, nem ritkán gyenge megvilágításban, megerőlteti a szemet.

        Mindezek a túlterhelő hatások ellensúlyozhatók volnának egészséges, normális életrenddel. A hagyományos zenész életvitel azonban távol van ettől. A túlterhelő ingerek mellett hiányok veszélyeztetik a szervezet működési egyensúlyát.

        Hiányzik a szabad levegőzés és az erőteljes mozgás, ami hosszú távon egészségi zavarok kialakulásához vezet. Edzés által növelhető az izmok ereje és állóképessége, valamint megőrizhető a nyújthatósága. Az egész testre kiterjedő mozgások segítségével megtartható az ízületek mozgékonysága, a gerincoszlop rugalmassága. A helyes edzés ellensúlyozza a hangszertartások torzító hatását, segít a normális testtartás kialakításában. A mozgáskoordináció fejlődése nem csak a hangszerjáték fejlődéséhez járul hozzá, hanem a mindennapi élet feladatainak ellátásában is segít. Az erőteljes mozgások edzik a szívet és az érrendszert, az ezáltal létrejövő élénk keringés biztosítja a sejtek anyagcsere-utánpótlását. A légzőrendszer fejlesztésével ellensúlyozható a zenészeket fenyegető légzésdeficit. Az erőteljes törzsmozgások masszásként hatnak a belső szervekre, melynek kedvező élettani hatása van. A jól adagolt mozgásedzés előnyös hatással van az automatikus szabályozású vegetatív idegrendszerre, valamint a hormonrendszerre.

            A stressz hatásának leküzdésére sokféle stratégia létezik. Kiemelkedő jelentősége van azonban a mozgásnak a stressz által keltett feszültség legyőzésében. Akik rendszeresen végeznek olyan testmozgást, amely megnöveli a szívritmust és az oxigénfelvételt, sokkal alacsonyabb szívritmust és vérnyomást mutatnak stresszhelyzetekben, mint azok, akik nem edzik magukat. A jó fizikai erőnlétben lévő személyek a többieknél jóval kisebb valószínűséggel betegednek meg stresszkeltő események során. A testi működésekre való befolyásán kívül fontos a mozgás kedélyjavító hatása, hiszen a helyesen adagolt mozgás bizonyos hormonok aktiválása által jelentősen javítja a lelkiállapotot is, csökken a szorongás, javul a kedvetlen, levert állapot. Kopp Mária megfogalmazása szerint: „A testmozgás, rendszeres sportolás az egyik legjelentősebb egészségpszichológiai védőfaktor.” (Kopp, 2007.)

            Zenei foglalkozásúak számára azonban sok sport veszélyes lehet. Labdajátékok következtében nagyon sok kézsérülés történt már, aminek gyakran maradandó következménye lett. Több más sport is (síelés, biciklizés, stb.) veszélyeztetheti a kezet. Erőteljes erőkifejtést jelentő sportok, kondi-gépek a mozgásszervek elmerevedését eredményezhetik, ami a zenélés számára előnytelen. Az úszás nagyon kedvező élettani hatású, azonban nem mindig van lehetőség ezt a sportot űzni. Magyarországon az érdeklődők számára hozzáférhető azonban a Kovács-módszer mozgáspedagógiája, amely a zenészek igényei szerint van kifejlesztve, és számos eset bizonyítja rendkívül kedvező hatását.

            Gyakorlás, szereplés előtt nagy jelentősége van a bemelegítésnek. A hangszerjáték apró mozgásai nem élénkítik fel megfelelően a keringést és a légzést. A takarékszinten működő szervek tápanyag utánpótlása nem kielégítő, így nagy a sérülés veszélye. Bemelegítéshez szolgáló gyakorlatok bőségesen találhatók a Kovács-módszer szakirodalmában.

            A hosszú idejű gyakorlás során hasonlóképpen renyhe keringés és légzés alakul ki, ezért feltétlenül ajánlott a mozgásos pihenők beiktatása általában félóránként. A mozgásos pihenő minden más aktív pihenésnél hatékonyabban segíti a szervezet regenerálódását. Reakcióidő méréssel végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a gimnasztikai gyakorlatok élénkítőleg hatnak a magasabb idegműködésre, serkentik az ingerfelfogó képességet és így a következő gyakorlási periódusra kedvezően hatnak. (Szende Ottó, 1965. 200.)

A zenészhivatásúak többségénél jelentős az alvásadósság. Az éjszakába nyúló koncertek miatt későn kerülnek haza a zenészek. A felajzott idegrendszer sokára nyugszik meg, ezért a legtöbben nehezen tudnak elaludni. Ezért nagy jelentősége van hangversenyek, próbák után a levezető gyakorlatoknak, melyet a nemzetközi szakirodalom „cool-down”-nak nevez. Ajánlatos ennek során nagy, nyugodt mozgásokat végezni, sok pihenővel. Ennek során az izmok túlfeszítettsége normalizálódik, a természetellenes tartások kiegyenlítődnek. A kellemes, nyugodt mozdulatok az idegrendszer lecsillapításához is hozzájárulnak. Szintén nyugtató hatású a mélylégzés.

A rendszeres, változatos táplálkozás és az állandó folyadék-utánpótlás nélkülözhetetlen eleme a munkaképesség fenntartásának.

A tervszerűen, kis adagokban végzett napozás a hormon- és idegrendszer, továbbá az immunrendszer kiegyensúlyozott működéséhez, valamint a csontok egészségének megóvásához pótolhatatlan.

A legkisebb panaszokat is ésszerű komolyan venni, mert ezek a szervezet figyelmeztető jelzései. Fájdalmak, bizsergések, érzéketlenségek, izomgyengeségek esetén ajánlatos az okok eredetét kivizsgáltatni, mielőtt súlyosabb következmények alakulnának ki. Nagyon sok esetben azonban a pedagógus is képes a panaszokat megelőzni, illetve a szervezet figyelmeztető jelzéseire reagálva az okokat megszüntetni.

A megfelelő hangszernagyság kiválasztása a pedagógus feladata. Nagyon sok hangszerből létezik már gyerek-méret, így ez a kérdés megoldható. Érdekes kísérletként Zürichben bevezették kezdő tanulók számára a clavicord oktatását, melynek finom mozgást igénylő billentyűzete nem olyan megerőltető a gyermekkéznek, mint a zongora. A nehéz hangszerek tartása következtében jelentkező panaszok megelőzhetők különböző tartószerkezetek alkalmazásával.

A hegedű- és brácsa-álltartóknak feltétlenül az anatómiai adottságokhoz kell igazodniuk. Hosszú nyakú hegedűsöknél a magas álltartó a nyaki gerincszakasz kedvező helyzetét eredményezheti, azonban így a hangszer túl magasra kerül, és ez a vállízület felesleges megterhelését jelenti. Ilyen esetben ajánlatos olyan tartót készíttetni, amelyik a hegedű feletti részen magasodik ki jobban.

Gitárosok vállpanaszai abból adódnak, hogy a jobb vállízületet erőteljesen előre kell tolni a kedvező alkartartás érdekében. Ennek orvoslására fejlesztettek ki olyan gitárt, melynek élei le vannak vágva.

A hátfájások megelőzésére nem alábecsülendő a megfelelő szék alkalmazása, amely fáradtságmentes ülést biztosít. A jó székmagasság esetén a comb vízszintes, a talpak derékszögű térdtartás esetén a földön nyugszanak. Zongoristáknál döntő fontosságú a szék magasságát úgy beállítani, hogy az alkarok vízszintesek legyenek, vagy könyökből enyhén lefele lejtsenek. Túl magas szék esetén könnyen alakulhat ki hátfájás, mivel a tartós előrehajlás megerőlteti a hátizmokat. Csellistáknál fontos a támasztóláb helyes beállítása a legkedvezőbb testtartás kialakítása érdekében. Fáradtság esetén minden hangszeresnél romlik a testtartás, ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni a gyakorlás közben beiktatott mozgásos pihenők szerepét.

Különösen kis kezű, vagy kedvezőtlen anatómiai adottságú egyéneknél lényeges az adottságokhoz igazodó ujjrend kialakítása. Új repertoár tanulásánál ajánlatos óvatosnak lenni, mert a szokatlan mozdulatok megerőltethetik a mozgatóapparátust. Ilyen esetben ajánlatos kis adagokban gyakorolni a különösen fárasztó részeket.

A foglalkozási ártalmak kialakulásának oka lehet a nem megfelelő hangszeres ergonómia. Gyakran tapasztalni felnőtt zenészeknél is felesleges, görcsös mozgásokat, melyek a játszó apparátus szükségtelen terhelését eredményezik. Az alsó fokon tanító zenepedagógusok felelősségteljes feladata, hogy kezdetektől fogva helyes hangszertechnikát alakítsanak ki növendékeiknél. A Kovács-módszer hangszeres mozgás-előkészítő pedagógiája ebben nagyon nagy segítséget nyújthat.

Zenélésnél jelentkező kézpanaszok oka sokszor a zenélésen kívüli tevékenységekben keresendő. Érdemes figyelni a mindennapi élet cselekvéseire, illetve a szabadidős tevékenységekre, hogy ezek ne veszélyeztessék a kéz épségét. Nehéz tárgyak cipelése, kézi szerszámok használata különösen ártalmas lehet.

Kézpanaszok előfordulása esetén nagy segítséget jelenthetnek a hangszer nélküli gyakorlási módok. Ezek közé tartozik a zenehallgatás kottával, forma- és harmóniaszerkezet elemzése, a kotta hangzásképének felelevenítése képzeletben, darabok vezénylése, éneklés, hangszer nélküli memorizálás. Ezeknek jelentősége abban áll, hogy a mozgató apparátus terhelése nélkül oldhatunk meg zenei feladatokat. Ebben az esetben könnyebben tudunk figyelni a felesleges mozdulatok, feszítések elkerülésére, mintha ténylegesen a hangszeren végeznénk a feladatokat.

A rossz tartást, gazdaságtalan mozdulatokat tükör előtt való játék esetén jól megfigyelhetjük. Nagyon hasznos lehet videó-felvétel készítése. Így a külső megfigyelő szemével vizsgálhatjuk előadásunk jellegzetességeit.

Krónikus fájdalmak esetén nem szabad teljesen abbahagyni a hangszeres játékot, mert a nem használt szervek funkciói leépülnek, a tétlenül hagyott részek szerkezetükben is meggyengülnek. Teljes pihenésre legfeljebb néhány napot szánjunk, utána nagyon kis adagokban ajánlatos gyakorolni (ez kezdetben akár fél perc is lehet), elkerülve a megerőltető részeket. A gyakorlás előtt minden esetben végezzünk bemelegítő mozgásokat. Ezzel biztosíthatjuk a szervezetben a tápanyagok utánpótlását, illetve a salakanyagok eltávolítását, ami a gyógyulás feltétele. (Kovács G. - Pásztor, 1995. 18-21.)

Kurt Singer, a zenészek egészségével foglalkozó neurológus a múlt század húszas éveiben hangsúlyozta, hogy a jelentős idegi terhelés hatásai és foglalkozási ártalmak már a tanulmányok idején jelentkeznek. Megemlíti, hogy különösen a nagyvárosokban olyan iskolák működnek, melyek a foglalkozási ártalmak „tenyész-intézményei”: vannak „úgynevezett” tanárok, akiknek a fiziológiai folyamatokról fogalmuk sincsen és olyan „módszerrel” tanítanak, amely görcsöket idéz elő, és kifáradási fájdalmakhoz vezet. Oykor elég ilyen diákot másik tanárhoz vinni, mert vannak olyan tanárok, akiknél évtizedekig nem fordulnak elő foglakozási ártalmak.  (Singer, 1926. 99.) „Annak az orvosnak a munkáját és segítőkészségét, aki művészi tudással és beleérző képességgel rendelkezik, nem lehet elég nagyra becsülni. Ennél fontosabb azonban a pedagógus tevékenysége a megelőzésben, illetve a foglalkozási ártalmak korai felismerésében. A tanárnak egyben művésznek, a fiziológia ismerőjének, metodikailag képzettnek, ember- és lélekismerőnek kell lennie.” (Singer, 1926. 155.)

A majdnem száz évvel ezelőtt írt gondolatok ma is aktuálisak. Az utóbbi egy-két évtizedben a zenész-egészségügy kezd ugyan a figyelem központjába kerülni, számos konferencia, folyóirat foglalkozik evvel a témával, fejlett országokban zenész-egészségügyi intézetek létesültek, de a száz évvel ezelőtt megfogalmazódott gondolat, miszerint a pedagógusoknak kellene a legfontosabb szerepet vállalni a foglalkozási ártalmak megelőzésében, máig nem valósult meg. Magyarországon közel ötven évvel ezelőtt kezdődött a kutatás ebben a témában. Eredményeként egy komplex pedagógiai program alakult ki, a Kovács-módszer, melynek széleslátókörűen kifejlesztett életmódprogramja egyedülálló. Segítségével és a gyakorlati tapasztalatok figyelembevételével minden pedagógusnak módjában áll a korszerű életvezetésre oktatni növendékeit annak érdekében, hogy a foglalkozási ártalmak tömeges előfordulását megelőzzük.

Irodalomjegyzék:

Hassler, Marianne (2000): Mi jellemzi a muzsikus személyiségét? In: Zenekar, 3. sz. 32-36.

           Klöppel, Renata (2003): Das Gesundheitsbuch für Musiker. Gustav Bosse Verlag,  Kassel.

Kopp Mária (2007): A stressz szerepe az egészségromlásban. http://www.medlist.com/HIPPOCRATES/V/1/044main.htm

           Dr. Kovács Géza – Dr. Pásztor Zsuzsa (1995): Hangszeres kézmegerőltetések. MEA, Debrecen.

Laczó Zoltán (1997): Az egészség és a muzsikusok. In: Zenekar, 3. sz. 32-34.

           Lahme, A., Klein-Vogelbach, S., Spirgi-Gantert, I.(2000): Berufsbedingte  Erkrankungen bei

Musikern. Spriger-Verlag, Berlin.

           Dr. Pásztor Zsuzsa: Felmérés a zenei foglalkozási ártalmakról. In: Parlando, 2007. 4. szám,

21-30.

           Rosset i Llobet, Jaume előadása. In: Masopust Katalin (2007): Zenész-egészségügyi   

Világkonferencia Barcelona-Terassában. 4. sz. 30-35., Parlando

           Singer, Kurt (1926): Die Berufskrankheiten des Musikers. Max Hesse Verlag, Berlin.                  

           Stockmann, Angelica (1996): A zenészek diszpozíciója. In: Zenekar, 3. sz. 27-28.

           Szende Ottó- Nemessúri Mihály (1965): A hegedűjáték élettani alapjai. Zeneműkiadó. Budapest.