Művészpalánták zenekari hangversenye

Kecskeméten

 

Közel másfél évtizede kezdődött az az évente ismétlődő hangverseny-fajta Kecskeméten, amely a helyi Szimfonikus Zenekar és a Kodály Iskola együttműködésén alapul. A felnőttek zenekara nem lekezelő keggyel, hanem a fiatalok iránti bizalommal vállalja, hogy minden tanév végéhez közeledve a szakközépiskola néhány legtehetségesebb, és természetesen legeredményesebb növendékét, rendszerint a már országos vagy éppen nemzetközi seregszemléken, versenyeken díjazott fiatalokat fogadja vendégszólistájává. A 17-18 éves lányok, fiúk versenyművek vagy más zenekar-kíséretes darabok szólistáiként mutatkozhatnak be nemcsak iskolájuk, hanem a város közönsége előtt, az utóbbi években már bérletben meghirdetett hangversenyen. A versenyművekből – már csak azért is, hogy többen szerepelhessenek, s talán a teljes művek megszólaltatása még túl megterhelő lenne a tehetséges, de tapasztalatlan ifjaknak – olykor ketten-hárman is osztoznak egy-egy mű előadásán, vagy csak egy tétel kerül a műsorba. A diák-szólisták rendre méltónak bizonyulnak tanáraik, a karmester, Gerhát László s a zenekar bizalmára. A felnőtt zenekar közreműködésére azért is van szükség, mert a legjobb növendékek olyan műveket szólaltatnak meg, amelyeknek zenekari kíséretére növendékzenekar – részben bizonyos hangszerek hiánya, de főként a zenei anyag nehézsége miatt – nem, vagy csak rendkívül hosszú felkészülés után lenne képes. A szólisták közönségüknek örömet, saját maguknak pedig fontos tapasztalatokat szereznek. A megérdemelt siker jó ízét is megkóstolhatják, de ez remélhetően nem teszi őket elbizakodottá, legfeljebb csak magabiztossá. Erre hamarosan szükségük is lesz a rájuk köszöntő egyetemi felvételin. (Amikor e kis beszámoló megjelenik, már többen túl is lesznek a sorsukat eldöntő eseményen, de annak eredményéről beszámolni itt nem tudunk.)

A 2009-2010-es évadot lezáró koncert különösen szerencsés csillagzat alatt, kiemelkedően magas színvonalon valósult meg. Igen nehéz, felnőtt művészek számára is komoly kihívást jelentő darabokat szólaltathattak meg a „gyerekek”, akik közül többen megosztva folytatták tanulmányaikat a kecskeméti Kodály Iskola zeneművészeti szakközépiskolai tagozatán és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kivételes tehetségeket gondozó-felkészítő osztályaiban.

          Az elsőként bemutatkozó Bán Máté a Kodály Iskola végzős tanulója, Dratsay Ákos tanár úr növendéke. 2006-ban és 2007-ben az országos fuvolaverseny, 2009-ben egy lengyelországi nemzetközi fuvolaverseny I. helyezettje. Hacsaturján hegedűversenyből lett Fuvolaversenyének első tételét játszotta biztos tudással, meggyőzően.

          Csajkovszkij népszerű Variációk egy rokokó témára c. darabjának szólistája a 12. osztályos Karasszon Eszter volt, aki Agócs Márta tanárnő kitűnő csellistákat nevelő műhelyét képviselte különösen érzékenyen megformált melódiákkal. Ő is magáénak tudhat néhány verseny-sikert: 2008-ban az Országos Starker János Gordonkaverseny I. díját nyerte el, majd 2009-ben Olaszországban nemzetközi versenyen lett II. helyezett. (E sikereknek is köszönhette, hogy a tanév végeztével az Egyesült Államokbeli Bloomingtonban ösztöndíjasként részt vehetett egy kurzuson, ahol Starker professzor tanítását is élvezhette iskolatársával, Szabó Laurával együtt.)

          Pusker Júlia öt évesen kezdett hegedülni a Kodály Iskolában, s itteni középiskolai tanulmányaival párhuzamosan, 14 éves kora óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előkészítő tagozatán Kertész István növendéke. Több országos hegedűverseny első helyezettje, valamint nemzetközi versenyek díjazottja. Szólistaként több hazai zenekarral fellépett már: a Győri Filharmonikusokkal, a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusokkal és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával. A 2010-es Yamaha-ösztöndíj nyertese, valamint az áprilisban megrendezett Kovács Dénes emlékverseny első helyezettje. Mindezekhez a sikerekhez méltó magas színvonalon, éretten, hivalkodástól mentes magabiztossággal adta elő Paganini D-dúr hegedűversenyének I. tételét

          Jámbor Anna is a „kétlaki” érettségizők közé tartozott: már öt éve a Zeneművészeti Egyetem előkészítő tagozatán is tanul, tanára jelenleg Kokas Katalin. Több más sikeres versenyszereplés mellett 2008-ban elnyerte a Országos Zathureczky Ede Hegedűverseny II. díját. Már korábban is szerepelt szólistaként a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral, így ígéretes fejlődéséről adhatott képet, amikor zeneakadémista, és ugyancsak számos versenydíjjal, többek közt a Várpalotán megrendezett Popper verseny I díjával méltányolt csellista nővére, Jámbor Janka (tanára: Mező László) partnereként Brahms Kettősversenyének I. tételét adta elő. A nővérek jó testvéreknek bizonyultak a művészi feladatban is összecsiszolt, kifejező játékukkal.

          Ugyancsak Brahms-művet játszott a zongorista Dani Imre, aki Radványi Mária tanárnő tanítványa, és 2009-ben az Országos Szakközépiskolai Zongoraversenyen I. díjat nyert. A nemzetközi Brahms-versenyre is készülve szólaltatta meg a d-moll zongoraverseny I. tételét azzal az attitűddel, melyre azt szokták tréfás-komolyan mondani: tudja, hogy van mire szerénynek lennie.

          Azt hiszem, elég csak az elhangzott művek, tételek listáját megnézni, hogy lássuk: kivételes tehetség és felkészültség kell megszólaltatásukhoz 18 évesen, s aki jelen volt, láthatta és hallhatta, hogy valóban méltónak bizonyultak e fiatal „művészpalánták” a nagy feladatra és a bizalomra, amelyet felkészítő tanáraiktól és a zenekartól kaptak. A közönség pedig lelkesen adta meg a siker érzését minden előadónak, abban a biztos tudatban, hogy olyan fiatalok előadását élvezhette, akikről reményteljesen elmondható: még hallani fogunk róluk!

Ittzés Mihály