Szudi Mária

 

 

Szubjektív gondolatok a zeneelmélet-tanítás helyzetéről *

 

“Mert növeli, ki elfödi a bajt”

(Illyés Gyula: Bartók)

 

F

őiskolás csoportoknak két éve tanítok zeneelméletet, Huszár Lajos volt kollégám nyugdíjba vonulása után. Előtte tizenegy évig szolfézst tanítottam Szegeden, de huszonnyolc éves tanári pályámból tizennyolc évet középfokú zene­elmélet-tanítással töltöttem Békéscsabán és Szegeden. Megdöbbentem, milyen hiányos tudással érkeznek a hallgatók a főiskolára. Nagy részük nem hallja és nem tudja adott hangra építeni a hangközöket, nem hallja és nem ismeri a hármashangzatok szerkezetét, sokan maximum a szextakkordokig jutottak el a tanulásban, ismeretlenek számukra a szeptimek, az alterált harmóniák.

          Véleményem szerint a főiskolai zeneelmélet órákon a középiskolában tanultakra alapozva, támaszkodva a hallgatók harmonikus hallását kellene tovább fejleszteni, ismereteiket kiterjeszteni a reneszánsz, romantika, 20. század harmóniai fordulataira. Nagyon fontosnak tartom a kottában való gyors tájékozódásra való nevelést, a formatan tanítását.

          Szomorú tapasztalatokra tettem szert, amikor felmértem a hallgatók formatani ismereteit az első zeneelmélet órán. Legtöbben csak a triós formát és a szonáta formát ismerték. Sajnálatosnak tartom, hogy nincs érettségi zenei tárgyakból. Egészen másként viszonyulna a négyéves munkához a tanár és a diák egyaránt, ha a középiskolai évek végén az érettségi vizsga tényével kellene számolniuk. Az érettségi vizsga egyfajta kontrollt jelentett. Tanulságos volt az írásbeli anyag, amelyet a minisztérium küldött, annak ellenére, hogy egyes években vitatható volt a feladatok nehézségi foka. A szóbelin pedig egy másik intézményből jött érettségi elnök előtt adhattak számot a diákok elméleti tudásukról. Ez tapasztalatcsere is volt, az érettségi elnök-kolléga bírálatából leszűrhettük, más iskolákban milyen elvárások vannak az elméleti tárgyakkal szemben, időnként például konkrétan kiderült, milyen anyagot tanítanak szolfézsból, hogyan tanítják a formatant, stb.

          A zenei érettségi megszűnéséig az elméleti érettségi mellett elméleti felvételi vizsgát is tettek a diákok. Később felmentést kapott szolfézs-zeneelmélet felvételi alól az, akinek jeles érettségi jegye lett. Ez ahhoz a problémához vezetett, hogy az ország szakközépiskoláiban nem egyforma mérce szerint osztályozták a diákokat, a jeles osztályzat más-más tudást tükrözött. Manapság alkalmassági vizsga van a zeneművészeti főiskolákon az elméleti tárgyakból. Zenei érettségi felvételi vizsgával együtt, a jelesre érettek mentessége a felvételi vizsga alól, alkalmassági vizsga – ez a folyamat jól mutatja, mennyire háttérbe szorult, jelentőségét vesztette az elméleti tárgyak tudása a főiskolai felvételiken.

          Országszerte csökken a zeneiskolák, zeneművészeti szakközépiskolák diákjainak száma. A mai pénzorientált világban nem vonzó a zenei pálya. A diák, aki látja túlterhelt tanárát, amint egyik munkahelyéről a másikra siet, nem biztos, hogy követni akarja a pályaválasztásában.

          Kiszámíthatatlanná vált a világ körülöttünk. A szülők, ha azt hallják, hogy nehezen talál állást a csellista, brácsás, fagottos, nagybőgős, kürtös, harsonás és folytathatnám a hangszerek felsorolását – akkor nem irányítják a sokoldalúan tehetséges gyerekeiket zenei pályára. Sajnos, nem befolyásolhatjuk, a mindenkori kormány mennyi pénzt szán kultúrára az iskolák, egyetemek fenntartására. (Ezt a konferenciát azért szerveztük, hogy a zeneelmélet-oktatás helyzetéről beszéljünk. Nem akarok eltérni a tárgytól.) Az előző mondataimmal azt akartam érzékeltetni, hogy jelentősen növekedett a közepesen tehetséges tanulók száma.

          Az is gondot jelent, hogy egyre több hallgató érkezik úgy a főiskolára, hogy nem járta végig a zeneművészeti szakközépiskolák négy évét az elméleti tárgyakból, hanem két-három év tanulás után nyer felvételt. Nagy nehézségek árán próbálnak felzárkózni a többiekhez például a gitárosok, énekesek, rézfúvós hangszeresek.

          Szegeden négy félév a zeneelmélet tárgy tanítása, a negyedik félév végén összetett szigorlatot tesztnek a hallgatók szolfézs-zeneelméletből. Az első év (két félév) jó szerével sajnos a középiskolás anyag megtanításával telik. Nálunk rendkívül nagy a csoportok létszáma 16-16-17 fő például a második évfolyamban. Mivel a zeneelmélet készségtárgy, sokszor szükség lenne egyéni gyakorlásra, vagy számonkérésre és ez ilyen körülmények között nagyon nehéz. Azt tapasztalom, hogy nagyon kevés az a hallgató, aki előző iskolájában alapos és rendszeres hallásképzésben részesült. A főiskolás léttel együtt jár a vizsgaidőszak, amikor már nincs elméleti órája a hallgatóknak. Ez nagy kiesést jelent, szinte elölről kezdhetjük a munkát a következő félévben. Rendkívül gyenge a hallgatók dallamírási készsége. Nagyon sok időt felemészt a gyakorlása, mégis fontosnak tartom, mert azt gondolom, diplomás zenetanár nem lehet zenei analfabéta. Jó lenne, ha hat félév állna rendelkezésre az elméleti tárgyakra, reálisabbnak tartanám a hatodik félév végén a szigorlatot.

          Azt tapasztalom, a hallgatók nagyon nehezen igazodnak el a kottában, nehezen ismerik fel a harmóniákat, a formát. Többféle módon próbáltam ezt gyakoroltatni, felvételről, vagy a saját zongorajátékom után hallott zenét kellett elemezniük. Azzal is kísérleteztem, hogy pusztán a kottaképről ismerjék fel a formát és a harmóniákat. Gondot jelent, hogy a hallgatóknak nincs gyakorlatuk abban, hogy a zenéről analizálva, szabatos mondatokban, lényegre törően beszéljenek. A negyedik félév végén kötelező szolfézs – zeneelmélet összevont szigorlati tételek egyikeként a saját hangszeres anyagukból választhattak és a választott művet kellett elemezniük. A félév folyamán főpróbaként a csoport előtt beszélt a műről a hallgató, így tévedéseit még a vizsga előtt kijavíthatta. Számomra nagyon tanulságosak voltak ezek az órák.

          Szűkebb szakmai kérdéseken túl objektív körülmények is befolyásolhatják az elméleti tárgyakat tanító tanárok munkáját. Sajnálatosan még ma is vallja a főtárgy tanárok egy szerencsére kis része, hogy az elméleti tárgyak feleslegesek és csak az időt veszik el a hallgatóktól. Az iskola vezetése sokat segíthetne ennek a problémának a megoldásában.

          Gondot okoz az is, hogy a hallgatók nagy százaléka már elsős főiskolás korában munkát vállal, tanít, vagy zenekarban játszik. Sokan ténylegesen rászorulnak a pénzkeresésre, mert szüleik nem tudják őket támogatni, de vannak, akik „divatból” dolgoznak, mert a „többiek is ezt teszik”. Sok energiát, időt vesz el tőlük a pénzkeresés, ennek leginkább az elméleti órákra való felkészülés látja kárát. Tudom, hogy ez a kérdés megoldhatatlan, mert nincs jogunk megtiltani, hogy dolgozzanak. Jó néhány évvel ezelőtt igazgatói engedéllyel vállalhattak csak munkát a felsőbb éves hallatók. Tudom, hogy akkor még más kor volt, de sajnálom, hogy a munkavállalással az igazi, sok gyakorlással együttmuzsikálással töltött diákélet tűnt el.

          Nagyon örülök, hogy ez a konferencia létrejött. Azt várom, hogy közösen gondolkodva, tapasztalatainkat megosztva eredményesen úrrá lehetünk a gondokon.

 

 


* A szerző a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának főiskolai adjunktusa. A Zeneelmélet-tanítás a zeneművészeti felsőoktatásban c. konferencián (Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar, 2010. április 23.) elhangozott korreferátum írott változata. Az eseményről a 2010/4. számunkban jelent meg Gönczy László beszámolója, a szerző előadását és Komlós Katalin korreferátumának írott változatát pedig a 2010/6. számunkban tettük közzé. Jelen lapszámunk internetes kiadásában (www.parlando.hu) Szűcs Sándor korreferátuma is megismerhető.  A PARLANDO 2011. évi további lapszámaiban a Konferencián elhangzott többi előadás, illetve korreferátum közzétételét a következő sorrendben tervezzük: Györffy István, Mohay Miklós, Keresztes Nóra, Olsvay Endre, S. Szabó Márta.