(1863 – 1922)
Kedves Olvasó!
Mint a
Zeneakadémia történetét kutató könyvtáros, kutatásaim során több alkalommal
foglalkoztam Szendy Árpáddal, a magyar zongorapedagógia egykor
megkerülhetetlen, mára teljesen elfeledett alakjával. Harminckét évi zeneakadémiai
szolgálatát halálakor így summázta Moravcsik Géza a kortárs: „Szendy
legkiválóbb kvalitása: tanári tevékenysége, amellyel ez idő szerint a
köztudatban a legnagyobb magyar zongorapedagógus hírnevét érdemelte ki. Nagy
sikereinek titka abban a felsőbbrendű szellemi energiában rejlett, amellyel
lekötni, biztosítani tudta tanítványainak odaadását, amidőn elveit, meggyőződéseit
magával ragadó hévvel szólaltatta meg. Lényének ereje, lángja átsugárzott
tanítványaira is, miközben a művészi előadás titkait magyarázta nekik. Az
egyéniségnek ez a meggyőző és ellenállhatatlanul hódító képessége Isteni
ajándék a nagy tanítómesterek számára, akik hivatva vannak hatni és vezetni.”
Közel kilenc évtizeddel halála után úgy gondolom nem szabad hagynunk, hogy neve
csak egy legyen a Zeneakadémia tanárainak becses listáján. Pedagógiai
munkásságának, a zongoraoktatásról vallott elveinek, a Zeneakadémia
zongoratanszakának jobbá válásáért való küzdelmének bemutatása szétfeszítette
egy átlagos tanulmány keretét. Hiszem azonban, hogy a fellelt és közzétett
dokumentumok zenepedagógiai vonatkozásai, zene- és kultúrtörténeti értékei
felkeltik a Nagybecsű Olvasó érdeklődését.
Szirányi Gábor
1. Tanulóévek
Zenész szülők[1]
sarjaként gyermekkorom emlékeit átszövi a zene. Gyakran aludtam el zene
hangjaira, hiszen édesapám hol egykori zeneakadémiai évfolyamtársával, Pallagi
Jánossal[2], hol
Dullien Klárával[3], a méltatlanul elfeledett
Hubay növendékkel, tartott saját örömükre „szonáta esteket”, és ha híján volt
kamarapartnernek, szívesen négykezesezett édesanyámmal, vagy János bátyámmal[4].
Folyamatosak voltak a beszélgetések hangversenyekről, amiket nap-nap után volt
alkalmuk hallgatni az ötvenes-hatvanas évek pezsgő zenei élete jóvoltából.
Richter, Fischer Annie, Jean-Marie Darré, Ferencsik János vagy Wehner Tibor
neve többet jelentettek számomra egyszerű névnél. És folyamatosan tanítottak.
Beszéltek növendékeikről, a tehetségesek előmeneteléről vagy kudarcáról,
fortélyokról, hogyan lehetne a lusta növendéket gyakorlásra bírni, mindenről,
ami zene, és zongoratanítás volt.
Édesanyám
Szirányi Jánosné a Lorántffy Zsuzsanna Ének-Zenei Általános Iskolában –
Budapest első Kodály módszer szerint tanító iskolája – volt zongoratanár és a
hangszeres zenei szaktárgyak vezetője. Ez az „úgymond” zeneiskolai
hangszeroktatás függetlenül működött a II. kerületi zeneiskolai szervezettől,
de a szakmai felügyeletet mégis ez utóbbi adta. Így került anyám munkakapcsolatba,
majd barátságba Hernádi Lajos[5]
zongoraművész, zeneakadémiai tanár feleségével H. Füredi Zsuzsa[6] szak-felügyelőnővel.
Gyakran összejártak délelőttönként, amikor munkaidejük ezt megengedte. Egy
ilyen alkalommal édesanyám magával vitt Hernádiék Hegedűs Gyula utcai lakásába.
Már majdnem odaértünk a házhoz, amikor tanár úr jött velünk szembe az utcán. Jókedvű
szívélyességgel üdvözölt minket, majd anyámra mosolyogva azt mondta: „Gabi
siessen, Zsuzsa már nagyon várja magát”. Amikor becsengettünk a lakásba
Hernádiné barátságosan fogadott minket, majd rám nézve azt mondta „csendben
játsszál légy szíves, mert tanítványok vannak a tanár úrnál.” Anyám meghökkent.
„De hát az imént
találkoztunk Lajossal az utcán.”
„Igen,
elment itthonról. A növendékek a szobájában vannak és az ujjazatokat másolják
kottáikba.”
Ez a
történet annyira megragadt bennem, hogy évekkel később, amikor az Erkel Ferenc
Zeneműbolt zeneműves eladója lettem, nagy érdeklődéssel kezdtem tanulmányozni a
különböző közreadású zongorakottákat. Ez a kíváncsiságom mind a mai napig
töretlen annak ellenére, hogy régóta nem volt alkalmam zongorához ülni. Töretlen,
mert nagyon érdekel, miként alakult az egyes korszakok zongoraiskola gyakorlata.
Szüleim kottatárában az alapvető technikai gyakorlatok Szendy vagy Chován[7] kiadásaiban
voltak meg, ahogy az alapvető Bach művek (tizenöt két- és háromszólamú invenció
stb.) is. Minden Szendy nevéhez fűződő kottán szerepelt fényképe: karosszékben
ülve oldalvást, szigorú, mosolytalan arccal néz a fényképezőgép lencséjébe.
János
bátyám tanulmányai során Solymos Péter[8] és
Hernádi Lajos közreadásai voltak használatban. A mai gyakorlat, ahogy munkám
során is szembesülök vele – az Urtext.
És tart
a kíváncsiság azért is, mert évekkel ezelőtt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Egyetem intézménytörténeti kutatásainak részeseként, Szendy Árpád zeneakadémiai
munkásságról fennmaradt dokumentumokat adtam közre.[9]
Szendy
Árpád neve otthon is szóba került néha, lévén, hogy anyai nagyapám Fischer
Ervin, öt éven keresztül Szendy növendéke volt. A dokumentumok összegyűjtésekor
meglepve tapasztaltam, hogy – bár nagyapám 1909-ben elvégezte a Zeneakadémiát,
tanári- művészi diplomájának dátuma 1912-ből datálódott. Mikor édesanyámat
megkérdeztem, hogy mi volt ennek az oka, mosolyogva azt mondta: „apuka nagyon
félt Szendytől, annak ellenére, hogy Szendy igen nagyra tartotta apukát.
Emlékszem minden levelét így írta alá: az
ön Szendyje. Amikor Chován nyugdíjba
ment, levélben hívta Apukát az Akadémiára tanítani.”
Vajon
milyen ember, milyen tanár lehetett Szendy? Melyik arca az igaz? A legendás
pedagógusé? Nagyszerű tanárrá vált növendékeinek sora hosszú. A remek
pianistáé? A koncertkritikákból, a lelkesült híradásokból leszögezhetjük: kora
egyik legelső virtuóza volt. A legendák szigorú, engesztelhetetlen zsarnoka,
akire méltán borult a feledés homálya? Dohnányi elszánt zeneakadémiai
ellensége? Számtalan kérdés amire, közel kilencven évvel halála után, keressük
a választ.
Szendy
Árpád középtermetű, őszbe vegyülten szőkés, szántott arcú, törékeny alkatú
ember volt. Ívelt, vakító homloka s energikus tekintete uralta lényét. Művelt,
kellemes modorú, ám sokszor ridegségbe burkolódzott. Legjellemzőbb és legértékesebb
kvalitása a magyarsága. Mindent magyarul tudott. Tőrőlmetszett szülöttje a dús erejű békési
földnek. Beszédében, esze járásában, művészetében és pedagógiájában teszem hozzá, önkénytelen magyar.
Sorsa is tipikusan magyar sors. Szegényen, rettenetes küzdelmekkel harcolja ki
nevét. A kenyér utáni hajsza sok-sok álmát és lehetőségét törte meg, csak a
művészetbe vetett egyetemes hitét nem. Csaknem férfiatlan szerénységét s
beteges érzékenységét mint titkos átkot cipelte. Az érvényesülni tudást a sors
kifelejtette életéből.[10]
Szendy
Árpád a magyar zenepedagógia egyik legjelentősebb alakja, aki mint kiváló zongoraművész
és -tanár Chován Kálmánnal együttműködve kidolgozta a Zeneakadémia zongora
tanszakának első rendszeres, valamennyi évfolyamra kiterjedő tantervét és tananyagát.
Ezzel nemcsak az akadémiai képzés normáit határozta meg, hanem, miután
tantervét kiterjesztették az összes állami zeneiskolára, a magyar
zongoraoktatás egészének is irányt szabott.[11]
* * *
Az öreg Albert főherceg az Alföldön jártában érintette
Békés-Szarvas határát is. Polgári díszben álltak előtte többek között a
gimnáziumi tanárok is, csak egy daliás alakon volt magyar atilla, Petőfi-gallér
és Kossuth-kalap. A magyar viseletre s németes hangzású névre figyelmes lett a
főherceg és hozzáfordulva kérdezte: „Und was unterrichten Sie?” „Mathematik und
deutsche Sprache”[12] válaszolt önérzetesen
a tanár Golnhofer György, Szendy
Árpád apja, aki Árpád fia születése után magyarosította a család nevét. Szendy
György nemcsak művelt, tudós tanárember, hanem általában kiváló ember volt.
Nagyon szépen és jól hegedült, egy ideig Stanislaw Serwaczinskynél folytatta
tanulmányait. A szarvasi házban állandó volt a zenélés és bár Szendy Árpád
zongoratanulmányai hivatalosan csak tíz éves korában kezdődtek, mégis joggal
mondhatta: Nem emlékszem arra az időre, amikor ne tudtam volna zongorázni”.
Első
zongoratanára – édesapja mellett – a szintén szarvasi születésű Chován Kálmán
édesapja, Chován Zsigmond volt. 13 évesen 1876-ban került Budapestre. Odry
Lehel közvetítésével Ábrányi Kornélnál jelentkezett zeneakadémiai felvételre,
aki életkora és „gyenge felkészültsége” miatt elutasította felvételi kérelmét
és azt javasolta, először végezze el a Nemzeti Zenede tanfolyamait. Itt rögtön
a negyedik évfolyamba vették fel. Zapf Antalhoz került, aki három éven keresztül
irányította zongora tanulmányait.
Emellett Engeszer Mátyásnál zeneszerzői stúdiumokat is végzett. Az
1879/80-as tanévben nyert felvételt a Zeneakadémiára, ahol Gobbi Henrik[13]
növendéke lett. Az 1880/81-es tanévből
fennmarad tandíjmentességre vonatkozó kérelme, amit a Vallás- és Közoktatásügyi
Minisztérium jóváhagyott. Ugyanennek a
tanévnek második félévében bekerült Liszt növendékei közé. Liszt Ferenc 1881.
január 20-a, és április 7-e között tartózkodott Budapesten. Január 24-én kedden
kezdte meg a tanítást és március 30-ig adott órákat, kedden, csütörtökön és
szombaton. Az ünnepélyes búcsúztatásra április 1-jén délelőtt került sor. Liszt azon években, amelyekben nekem is
szerencsém volt a nagymester közelében élhetni és dolgozhatni, a karácsonytól
húsvétig terjedő időszakot évente Budapesten töltötte a Zeneakadémia Andrássy
úti palotájában. A tanítás jobbára a lakásból nyíló hangversenyteremben volt,
csak egyes kiválasztottak játszhattunk egyszer-másszor a szalonjában is[14]. Budapest után
Liszt Weimarba ment, ahol októberig tartózkodott, majd az év hátralévő részét
Rómában töltötte ahová már csak jelesebb (és főként tehetősebb) tanítványai
kísérték el. Tanításának e három színhelyen egész különböző karaktere volt.
Budapesten, ahol mint a Zeneakadémia elnöke működött és kapott tiszteletdíjat,
minden kötelezettség nélkül, mégis kötelezve érezte magát ez intézet jobb
növendékeit, bárha nem mind volt a kitüntetésre érdemes, iskolája köré vonni. A
tanítás itt is, mint Weimárban és Rómában hetenként háromszor du. 4-6-ig folyt
úgy, hogy valamennyi tanítvány jelen volt. Majd egyiket, majd másikat ültette
zongorához, főleg arra való tekintettel, hogy az illető milyen és mennyire érdekes
kompozíció előadására készült. A gyengébbekkel keveset, sőt alig foglalkozott.
„Ganz nett” volt többnyire minden, amit szólt nekik, gondolva, hogy ennek úgy
is hiába beszél. Minél szatirikusabb megjegyzéseket tett, minél sűrűbben
állította meg az illetőt, mennél többet mutatott és javított egy-egy
növendéknek, annál jobban érdekelte a növendék és annál többet tartott róla.
Amennyire vissza tudok emlékezni, a pesti séjourokon Aggházy, Juhász, Szendy,
Voigt Gizella, Krivácsy Ilona Kramer Ernesztine, Neumann Gizi és Weisz József
voltak a kiválóbbak. A weimari sokadalomban szintén elég sok volt a salak.
Liszt végtelen szeretetre méltó lénye és szívjósága, továbbá könyörgések és
számos barátjának ajánlása iránt tanúsított túlságos engedékenysége folytán nem
egy értéktelen Liszt tanítvány került körébe. (…) A legintimebben az örök
városban éltünk vele, ahová csak keveseket magával. Az utolsó esztendőkben
5-6-an voltunk és egy szállóban laktunk vele[15]. Szendy Árpád
anyagi nehézségei miatt nem részesülhetett a „vándor” tanítványok nagyszerű
sorsában. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy ez alapvetően befolyásolta
tanulmányainak menetét, mivel a következő, 1881/82-es tanév második félévében
1882 februárjában kizárták a Zeneakadémiáról.
(…)
Végh János alelnök előadja, hogy a rendkívüli tanári értekezlet összehívására
azon tapasztalat szolgált indokul, hogy többen a növendékek közül számos tanórát
indokolatlanul mulasztottak, mások az első félévben éppen nem, vagy csak néhányszor
jelentek meg a tanórákon anélkül, hogy ellenük az alapszabály 25. és 26-dik
szakaszaiban előírt feljelentés, megintés illetve kizárás alkalmaztatott volna.
Ezen sajnos ténnyel szemben felkéri egyrészt az egyes tanár urakat, miszerint
hanyag növendékeik nevét terjesszék elő, hogy ellenük a fegyelem fenntartása
érdekében szigorúan eljárni lehessen. (…) Nikolits Sándor tanár Szendy Árpádot
kizárni indítványozza. Az indítványt
a tanári értekezlet elfogadta és Szendyt törölték a hallgatói listából.
Tehetsége azonban vitathatatlan volt, így amikor 1882 márciusában visszavételi
kérvényével a Zeneakadémia vezetőségéhez fordult, verebi Végh János[16]
saját kezűleg írta a kérvény felzetére Szendy Árpád kizárt növendék
folyamodványát felterjesztettem, (újbóli felvétel iránt) még pártolólag. A
minisztériumi válasz – Trefort Ágost aláírásával postafordultával megérkezett. A
tanóráknak hanyag látogatása és indokolatlan mulasztások miatt a zeneakadémiai
növendékek sorából kitörölt Szendy Árpádnak zeneakadémiai növendékül leendő
újbóli felvétele iránt benyújtott folyamodványa mellett T. Uraságod folyó év
március 9-én 10. sz. a. előadott érveket figyelembe véve indíttatva éreztem
magamat még ezúttal folyamodó kérését – kivételesen és minden ebből a jövőre
netalán vonható következtetés kizárásával teljesíteni. Erről Uraságodat további
megfelelő intézkedés végett azzal értesítem, miszerint ez alkalomból úgy a
folyamodónak, mint a zeneakadémia többi növendékeinek is tudtára adni
szíveskedjék, miszerint ezentúl a tanóra mulasztások céljából benyújtott orvosi
bizonyítványok csak az esetben fognak tekintetbe vétetni, ha az illető növendék
megbetegedése az igazgatóságnak azonnal bejelentve lett.
A
kizárást feloldó határozat ellenére Szendy csak az 1883/84-es tanévben tért
vissza a Zeneakadémiára. Gobbi Henrik a
zongoratanára, de 1884. február-márciusban ismét Liszt Ferenc akadémiai
osztályának növendéke. A tanév során a Budapest főváros által alapított
Liszt-féle ösztöndíjakból (…) Liszt Ferencnek nyilvánított kívánsága szerint
Szendy Árpádnak
Szendy
1884 és 1887 között Szarvason élt ismét, ahol magántanítással és zeneszerzéssel
foglalkozott. A város zeneszerető közönsége által alapított zeneiskola 12
növendéket bízott rá. Ez a feladat nemcsak önbecsülésének tett jót, de anyagi
helyzete is rendeződött, ami lehetővé tette, hogy 1887-ben ismét Budapestre
jöjjön. Ekkor írhatta meg az alábbi, a Vallás és Közoktatási miniszternek
címzett kérvényét is:
Nagyméltóságú Minisztérium!
Midőn alulírott a budapesti Országos Magyar Királyi
Zeneakadémiába való kegyes felvételemért esedezem, bátorkodom a következőket
felhozni alázatos kérelmem támogatásául. Az 1883/84-iki tanévet mint a fent
nevezett intézet növendéke és mint Liszt Ferenc tanítványa végeztem be. Az
intézettől való három évi távollétemet hosszas – majdnem másfél évi –
betegségem és rossz anyagi helyzetem idézték elő, melyek a fővárosban való
létemet teljesen lehetetlenné tették. Most azonban ezen hátráltató körülmények isten
jóvoltából megszűnvén ismét az intézet növendékei közé szeretném magam
sorakoztatni.
Kérem e végből a Nagyméltóságú Minisztériumot,
méltóztassék legkegyelmesebben megengedni, hogy az akadémiába felvétessem, és
hogy tanulmányaimat végre befejezhessem.
Jelen alázatos kérelmem kegyes meghallgatását kérve s
magamat a Nagyméltóságú Minisztérium kegyébe ajánlva vagyok legalázatosabb
szolgája
Budapest, 1887. szeptember 24.
Szendy Árpád
Ezzel kapcsolatban két észrevételünk van Az egyik,
hogy a Zeneakadémia alapszabályai szerint Szendy Árpádot már nem vehették volna
vissza hallgatónak, mivel …
10.§. A fegyelmi úton kizárt növendék az intézetbe
többé fel nem vétetik. A másik az,
hogy hiába volt kiváló tehetségű növendék, anyagi okok miatt csak Budapesten
lehetett Liszt tanítvány. Szendy karakterét ismerve ez a helyzet annyira
megalázó volt számára, hogy inkább a Zeneakadémiáról ment el.
Az
illetékes hatóságok kérvényét kedvezően bírálták el, ennek következtében Szendy
az 1887/88-as, illetve az 1888/89-es tanévekben befejezhette zeneakadémiai
tanulmányait, bizonyítva tehetségét és rátermettségét. Minden tantárgyból a
legkiválóbb jegyeket kapta, sőt bizonyítványában szorgalmát külön kiemelték és
mindkét tanévben elnyerte a főváros Tanács által alapított Liszt ösztöndíjat.
Több házi- és nyilvános hangversenyen is szerepelt, többek között Passy Cornet
Adél[17] 25
éves tanári működésének évfordulója alkalmából rendezett zeneestélyen Brahms
e-moll Scherzoját, egy 1888. április 20-i hangversenyen pedig Schumann:
Etudes symphoniques[18] című művét adta
elő, de zeneszerzőként is többször bemutatkozott a nagyközönség előtt. 1889.
május 30-án a fővárosi Vigadó kis termében Erkel Gyula tanár úr vezénylete
alatt Koessler János és Szabó X. F. zeneszerzési növendékeinek szerzeményeiből
rendezett zeneseggély műsorán többek között Menuette zenekarra és
Zongoraverseny zenekar kísérettel című művei is elhangzottak.[19] Teljesítményével
kivívta Mihalovich elismerését, aminek következtében nem csak Liszt ösztöndíjra
terjesztette fel, hanem – egy évi próbaidőre – segédtanárnak is kineveztette,
heti 6 órai elfoglaltsággal. 1889 júniusában, okleveleinek kiadása körül
nehézségek támadtak, amelyre Mihalovich Ödön minisztériumi felterjesztése derít
fényt:
Nagyméltóságú Miniszter Úr![20]
Kegyelmes Uram!
A fennálló szabályok értelmében oklevelet, vagy
végbizonyítványt csak az nyerhet, ki az általa választott főtanszakot az összes
kötelező tantárgyakkal együtt minden megszakítás nélkül fejez be. A folyó
tanévben Szendy Árpádnak a zongora s a zeneszerzési főtanszakból oklevelet (…)
kellene kapnia, ha a fentebbi szabály nem állana útjában. Szendy Árpád ugyanis
a zongora főtanszakot az 1880/81,[21]- 1881/82,- 1883/84,-
1887/88 s az 1888/89-ik tanévben, tehát kétszeri megszakítással fejezte be, ami
az oklevél kiadását megakasztja. (…). Nehogy tehát a növendékek ezen helyzetből
kifolyólag hátrányt szenvedjenek, azon tiszteletteljes kérelemmel járulok
Nagyméltóságodhoz, miszerint megengedni méltóztassék, hogy az elsoroltak
daczára is kiadhassam Szendy Árpádnak a zongora s zeneszerzési oklevelet (…).
Oklevele kézhez vétele után Szendy németországi
tanulmányútra utazott. Erről az eseményről számos feljegyzés maradt mind a
Zeneakadémia irattárában, mind az évkönyvben, amelyek nem csak az adott ügyre
(mármint Szendy tanulmányútjára), hanem Mihalovich azon törekvésére is fényt
derít, miképp igyekezett az általa megfelelőnek tartott tehetségeket a
Zeneakadémiához kötni.
A tanév folyamán elnökünk dr. Schlauch Lőrincz[22] nagyváradi püspök,
valóságos belső titkos tanácsos Ő Nagyméltósága többször tisztelte meg az
intézetet becses látogatásával, nemcsak a hangversenyeken, hanem megjelent több
ízben a tanítási órákon is, jelen volt az évzáró vizsgálatokon s a tanév
ünnepélyes befejezésénél és a bizonyítványok kiosztása alkalmával, beszédet
intézve a növendékekhez. (…) Megemlékezünk továbbá az elnök úr nagylelkű
adományairól, mennyiben az intézetnek a múlt tanévben végzett növendékét Szendy
Árpádot külföldi tanulmányútja céljából 600 frt. ösztöndíjban részesítette.[23]
Schlau Lőrincz az ösztöndíjjal kapcsolatban az
alábbiakat írta dr. Peregriny Jánosnak a Zeneakadémiai titkárának (…)
Mihálovics [sic!] nekem tudomásomra hozta, hogy
Szendy Árpád külföldre utazik egyelőre Stavenhagenhez[24] azután Bülowhoz.
Küldök számára 300 frtot – a másik részletet (noha 600 frt nekem soknak
tetszik) akkor fogom folyóvá tenni, ha a második utat teendi. (…)
1889. július 6-án Szendy az alábbi nyilatkozatot
tette: Az orsz. magy. kir. Zeneakadémia nagyérdemű elnöke: Schlau Lőrincz úr
ő kegyelmessége engem oly célból, hogy zenetanárrá képezzem ki magamat, utazási
ösztöndíjjal ellátni s külföldre küldeni kegyeskedvén, ő Nagyméltósága azon
törekvésének, hogy a királyi Zeneakadémián csak hazai tanerők működjenek,
előmozdítása és megvalósítása végett, mélyen érzett hálától indíttatva ezennel
becsületszavamra kijelentem, hogy külföldi utamról visszatérve a királyi
Zeneakadémián legalább is öt évet fogok tanári minőségemben azon tanszakon
működni, melyet részemre, képességeimnek megfelelőlen, akár a nagyméltóságú
vallás és közoktatásügyi Minisztérium, akár az akadémia igazgatója kijelölend.
Úgy gondoljuk, Mihalovich alkalmasnak tartotta Szendyt
arra, hogy a Zeneakadémia tanára legyen. Az ösztöndíj odaítéltetésével
egyidejűleg két célt is elért. Lehetővé tette, hogy Szendy Árpád még egy évig
képezze magát Liszt Ferenc tanítási módszerét talán a legjobban ismerő
Stavenhagennél (a Bülownál tervezett tanulmányút nem valósult meg, helyette is
Stavenhagennel volt), másrészt öt évre az akkor még nem közismert
Zeneakadémiához kötötte egyik legtehetségesebbnek vélt növendékét. Mai szemmel
érthetetlennek tűnik, hogy ilyen eszközöket kellett alkalmazni, de vegyük
figyelembe a külföld elszívó erejét (Dohnányi 1905-ben utasította el Mihalovich
felkérését, hogy legyen a Zeneakadémia tanára, és a sokkal vonzóbb berlini
Zeneakadémia kinevezését fogadta el), a még csak 15 éves intézmény szűk
kereteit, a nagyon rossz tanítási körülményeket (a Vörösmarty utcai épületben
nemcsak a helyhiány, hanem a termek rossz hangszigetelése, az áthallás is
nagyban hátráltatta az oktatást olyan anomáliák mellett, hogy az orgona
teremben évekig nem volt megoldva a fűtés).
Szendy 1889. július 6-ától október 12-ig Weimarban
tartózkodott, majd Berlinbe utazott és 1890. január 18-án tért vissza
Budapestre.
Papp
Viktor már idézett könyvében Szendy így emlékszik vissza a Lisztnél töltött
órákra:
Mint az óra, olyan pontos volt Liszt, a pedagógus.
Délután háromkor belépett a terembe és már százárnyalatú köszönésével magához
láncolt külön mindenkit. Mindig kitüntetésnek vettük, amikor bármelyikünket a
zongorához szólított. Először a műről
beszélt, azután meghallgatta eljátszását. Ha helytelennek találta azt s az
illető tehetségét nem sokra tartotta, odament hozzá, megcirógatta, meg is
csókolta s bravókkal megdicsérte. Ez volt a legrosszabb. Akivel így tett, az
többet előtte alig zongorázhatott. Ha valaki nagyon rosszul játszott, azt
többet nem foglalkoztatta, még ha évekig járt is óráira. Ha rendkívülibb
tehetséget vett észre, aki valamit elhibázott, azt megállította. Megmagyarázta
a hibát, el is játszotta rögtön és háromszor is megismételte a hibásan játszott
ütemeket. Ha valaki nagyon nagy fába vágta a fejszéjét, például egyik
tanítványa Schumann Szimfonikus etűdjeit készült előtte eljátszani, ő maga ült
le inkább a zongorához és végigjátszotta a hatalmas opuszt. A mester után
természetesen nem merte senki sem ugyanazt előadni. Ilyen finoman szabadult
sokszor Liszt egy rossz zongorázástól. Este hét óra felé szoktak végződni a
leckeórák. Ilyenkor már idegeskedett, mire a tanítványok nagy része elment.
Köszönés közben néhányunknak intett, hogy maradjunk és olyankor este kilencig
is tanított. Néha meghívott vacsorára, mely többnyire sült vagy főtt
burgonyából, ecetes uborkából állott vajjal és paprikával s az elmaradhatatlan
pattogatott kukoricából. Természetesen nem hiányzott a jó ital, de az étel
ilyen furcsán szerény volt. (…) A világ minden részéről naponta hozta utána a
posta a kottákat. Ezeket sokszor én bontottam föl és néztem át zongorán. Némelyiket
a mester előtt vagy vele együtt. Egy alkalommal Ricordi kiadásának egy igen
szép kiállítású füzetében különféle faji szerenádok kerültek elénk Burgmeintól.
Négykezes művek voltak, végigjátszottuk a mesterrel az egészet. Az utolsó egy
kínai szerenád volt és hogy a füzet szép kiállítása ebben is stílusos legyen,
háromszögű kottákkal nyomtatta a kiadó. Megleptek nagyon a háromszögű
kottafejek s elhibáztam a darabot. Liszt határtalan fölénnyel eltolt a
zongorától s a két oldalt egyszerre nézve játszotta le a szerenádot. Szinte
csodálkozott, hogy miként akadhat meg valaki valamin, ami hangjegy. Ekkor
értettem meg, hogy Richard Wagner kusza kézírású Lohengrin-, Tannhäuser- stb.
partitúráját miért volt képes egyszerre jól leolvasni, zongorára alkalmazni,
azután még utolérhetetlenül előadni is.
(folytatjuk)
[1] Édesanyám Szirányiné Fischer Gabriella (1915-2004)
zongoratanár, Keéri-Szántó Imre növendékeként végzett a Zeneakadémián 1939-ben;
édesapám Szirányi Stanzel János (1912-2003) Kodály Zoltán, Keéri-Szántó Imre és
Dohnányi Ernő növendéke volt, 1937-ben zongoratanári, 1940-ben zongoraművészi
diplomát nyer.
[2] Pallagi János (Budapest, 1922. október 3)
hegedűművész, egyetemi tanár. Tanulmányait a Székesfővárosi Felsőbb
Zeneiskolában Zipernovszky Máriánál a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán
Zathureczky Edénél végezte. 1946-ban hegedűművészi diplomát nyert. 1946 és 1965
között a győri konzervatóriumban tanított. 1965-től 1983-ig az Állami
Hangversenyzenekar koncertmestere. 1975 és 1996 között a Zeneakadémia egyetemi
tanára.
[3] Dullien Klára (Budapest, 1905 - ? ) Hegedűművész,
hegedűtanár 1922 és 1924 között Hubay Jenő mesterosztályába járt. A húszas
években nagy sikerű hangversenyeket adott Európa számos országában és az
Egyesült Államokban is. 1956 és 1968 között a Kodály Zoltán Ének-Zenei
Általános iskolában tanított hegedűt.
[4] Ifj. Szirányi János (Budapest, 1944. június 14)
zongoraművész-tanár. Tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában
Máthé Miklósné, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Wehner Tibor
növendékeként végezte 1958 és 1968 között. 1970-től 1978-ig a Zeneművészeti
Főiskola Gyakorló Iskolájának vezető tanára. 1970 és 2002 között a Magyar Rádió
munkatársa, (zenei szerkesztő, főszerkesztő, zenei főosztályvezető, elnök
(1994-1996), művészeti igazgató)- 2002 óta Bartók Béla Emlékház igazgatója.
[5] Hernádi Lajos
(Budapest, 1906. március 13 – Budapest, 1986. június 29). Zongoraművész,
egyetemi tanár, Kossuth-díjas, Érdemes művész. Felsőfokú zongoratanulmányait
Bartók Béla (1924-1927), Arthur Schnabel (1927-1928), és Dohnányi Ernő
(1928-1930) növendékeként végezte, zongoraművészi diplomát 1930-ban nyert.
1929-től rendszeresen koncertezett. 1945 és 1975 között a Zeneakadémia
zongoratanszakának egyetemi tanára. A magyar zenepedagógia megújításában
jelentős szerepet vállalt. Számos zongoraművet rendezett sajtó alá, a többi
között Bach, Beethoven és Mozart műveit. Kottakiadásai, előadási instrukciókkal
ellátott közreadásai mind a mai napig tananyagként szerepelnek a
zeneoktatásban.
[6] Hernádiné Füredi Zsuzsanna (Budapest, 1909 – Budapest,
1981. január 5) zongoratanár. Tanulmányait a Zeneakadémia zongoratanszakán 1925
és 1929 között Laub Istvánnál, 1929 és 31 között Székely Arnoldnál végezte,
tanári diplomát 1931-ben nyert. Újpesten, majd Fővárosi Zeneiskolai Szervezet
II. kerületi iskolájában tanított később szakfelügyelő volt.
[7] Chován Kálmán
(Szarvas, 1852. január 18 –
Budapest, 1928. március 16) zongorapedagógus, zongoraművész. 1876-tól Bécsben a
Horak-féle zeneiskola tanára. 1889 és 1916 között Erkel Ferenc utódaként a
Zeneakadémia tanára (1891-től a zongora-tanárképző vezetője). Zongoraművei
közül a pedagógiai jellegű instruktív kiadványok a maguk korában alapvető értéket
képviseltek. A zongorajáték módszertana
(Bp., 1892); Elméleti és gyakorlati zongoraiskola (I-II, Bp., 1905)
[8] Solymos Péter (Törökbecse, 1910. december 14 –
Budapest, 2000. október 4) zongoraművész, zenepedagógus. A bécsi Zeneművészeti
Főiskolán Franz Schmidt, Budapesten Dohnányi Ernő mesteriskolájának növendéke,
Párizsban Lazare Lévy tanítványa. 1948 és 1997 között a Zeneakadémia zongora
tanszakának tanára, 1973 és 1977 között Japánban a Nagoya Művészeti Egyetem
vendégtanára. Zongoraművészi pályafutása az 1940-es években bontakozik ki, a
klasszikus repertoár mellett a XX. századi zene és a kortárs magyar
zongoramuzsika elkötelezett előadója, számos magyar mű ősbemutatója fűződik
nevéhez. Liszt díjas érdemes művész
[9] In: Kárpáti János szerk.: Fejezetek a Zeneakadémia
történetéből
[10] Papp Viktor: Arcképek a magyar zenevilágból. Budapest,
Stádium 1915
[11] Kaczmarczyk Adrienn: Szendy Árpád in: Gádor
Ágnes-Szirányi Gábor szerk.: Nagy tanárok, híres tanítványok. Bp. Liszt
Ferenc Zeneművészeti Egyetem, 2000
[12] Papp Viktor: i.m.
[13] Gobbi Henrik (Pest, 1842. június 7 – Budapest, 1920.
március 22): zongoraművész, zeneszerző. Thern Károly, Volkmann Róbert, Dunkl N.
János tanítványa. 1870-ben a Budai Zeneakadémia tanára lett. 1878 és 1889
között a Zeneakadémia rendkívüli tanára (1888-ban Erkelt helyettesítette).
1911-től a Fodor Zeneiskolában tanított. Magyaros romantikus stílusú zongoraműveket
írt.
[14] Legánÿ Dezső: A magyar zene krónikája: Zenei
művelődésünk ezer éve dokumentumokban. Budapest, Zeneműkiadó, 1962 p.313
[15] Legánÿ i.m. p.314
[16] Végh János (Vereb, 1845. június 15. – Budapest., 1918.
február): zeneszerző. Thern Károly (zongora) és Mosonyi Mihály (zeneszerzés)
tanítványa. Bírói pályára lépett. 1881-től 1887-ig a Zeneakadémia alelnöke.
[17] Passy Cornet
Adél (Braunschweig, 1838. január 22 – Nürnberg, 1915. november 2) énekesnő,
énektanár. Tanulmányait édesanyjánál Franziska Cornetnél kezdte, majd Hamburgba
ment, és ott tanult tovább énekelni. 27 évesen szerződött a bécsi
Kärntnertor-Theaterbe, ahol az Éj királynője szerepével debütált hatalmas
sikerrel. Noha rövid időn belül jelentős sikereket ért el, válogathatott a
szerződések között, inkább férjhez ment és csak az alkalmanként lépett. Bécsben
magán énekiskolát alapított. 1881-ben Budapestre hívták a Színiakadémiára ének-
és hangképző tanárnak. 1892-ben innen is nyugalomba vonult, és visszatért
Németországba.
[18] Peregriny János szerk.: Az Országos Magyar Királyi
Zene- és Színművészeti Akadémia évkönyve az 1887/8-diki tanévről Budapest,
1888. Athenaeum
[19] Peregriny János szerk.: Az Országos Magyar Királyi
Zene- és Színművészeti Akadémia évkönyve az 1888/89-diki tanévről Budapest,
1889. Athenaeum
[20] 139/1889. számú, a Vallás- és közoktatásügyi
miniszternek küldött irat Budapest, 1889.
június 19.
[21] Szendy tanulmányait az anyakönyvek által
dokumentálhatóan az 1879/80-as tanévben kezdte meg. Az 1880/81-es tanévet
szabályszerűen végezte, de az 1881/82-es tanév második félévében kizárták. Azaz
a levél megírásakor Mihalovich tévedett és ez a tévedés később közkeletű ténnyé
változott
[22] Schlauch Lőrinc (Újarad, 1824. március 27. –
Nagyvárad, 1902. július 10.): római katolikus. püspök, bíboros, egyházjogász,
az MTA ig. tagja (1901). Szegeden és a pesti egyetemen tanult. 1846-tól püspöki
levéltárnok Temesvárt. 1847-től káplán, 1852-től a Temesváron teológia tanár.
1859-től Mercyfalva, 1863-tól Temesgyarmat plébánosa. 1867-ben egyházjogi
doktor lett. 1872-ben kanonok, 1873-tól szatmári, 1887-től nagyváradi latin
szertartású püspök, 1886-ban római gróf és pápai trónálló, 1893-ban bíboros
lett.
[23] Peregriny János szerk.: Az Országos Magyar Királyi
Zene- és Színművészeti Akadémia évkönyve az 1889/90-diki tanévről Budapest,
1890. Athenaeum
[24] Stavenhagen, Bernhard (Greiz, 1862. november 24 – Genf, 1914. december 25) német zongoraművész, zeneszerző és karmester. Zongorázni 6 évesen kezdett. 1874 és 1878 között Berlinben Theodor Kullak és Friedrich Kiel irányítja tanulmányait. 1885-ben Liszt Ferenc növendéke Weimarban, Budapesten, Rómában és Bayreuthban is vele tart. Az 1890-es évek egyik legvirtuózabb zongoraművésze, aki Európa és Észak-Amerika szinte minden jelentős városában fellépett.