Búcsú Takács Lajostól (1943-2010)*

 

Életének 68. évében, 2010. október 17-éln meghalt Takács Lajos,

a dunakeszi Farkas Ferenc Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatója.

Az alábbiakban Tőle búcsúzom.

 

Kedves Lajos!

 

Október elején még beszélgettem Veletek telefonon. Megbeszéltük, hogy az őszi temetői tennivalók után keressük egymást, és akkor mintegy feloldásként, azt életről, az élet szépségéről fogunk beszélgetni. Sajnos erre a beszélgetésre már nem került sor. Mivel én szeretem betartani az ígéreteimet, nem tehetek mást, mint azt, hogy az élet szépségéről beszélgetek Veled, Rólad.

          Olyan talentummal jöttél a világra, ami nem mindenkinek adatik. Tehetséged, szorgalmad és tanáraid segítségével muzsikus lettél. Megkülönböztető, nagy ajándék ez az ember életében. Klarinétos lettél, és olyan szép hangon szólaltattad meg ezt a hangszert, hogy nagyon jó volt hallgatni. Tanúja ennek sok ember, aki hallott Téged hangversenyeken szólózni, vagy kamarázni. Lehettél volna szólista, vagy zenekari művész, de Te az ilyen pálya hívságánál, rivalizálásánál több szeretetre vágytál, ezért lettél tanár! Nagyon igényes, eredményes, sikeres, jó tanár, akit rajongásig szerettek tanítványai. Azt hiszem jól döntöttél!

          Szépen alakult a magánéledted is. Egy Érted, majd a családotokért élő feleséget találtál Németh Márta személyében, aki szintén a tanítást választotta a magánénekesi pálya helyett.

          Boldog szolfézs tanár koromban, az 1960-as évek elején találkoztam először Veled, amikor frissen, fiatalon, lelkesen és tettre készen megérkeztél a Ceglédi Zeneiskolába, mint az új klarinét tanár. Nagyszerűen beilleszkedtél, sok jó növendéked lett, mindenki kedvelt, mert mindenkivel jó kapcsolatot tudtál teremteni. Ezután Szentendrére vezetett az utad, majd pár év múlva, 1967-ben, egy nagy feladatra vállalkozva találkoztunk újra, hogy a Váci járás és az Aszódi járás területén lévő zeneiskolai kihelyezett tagozatokból egy körzeti jellegű, önálló zeneiskolát létesítsünk. Nagy feladat volt! Nagyon nagy! Nehéz és küzdelmes, de vállaltuk, és megcsináltuk.

          Szerencsére kiváló tanárok, nagyszerű emberek voltak segítségünkre, akikből hamarosan egy összetartó közösség, segítőkész tantestület lett. Nélkülük nem tudtunk volna helytállni, de velük együtt, meg tudtuk oldani a feladatunkat. Nehézségek persze voltak, felsorolhatatlanok, de akkor mindig volt valaki, aki kimozdított bennünket a holtpontról. Ebben Te mindig az élen jártál. Sajátos humoroddal, egy jól elhelyezett mondattal, viccel, egy Rejtő idézettel megnevetettél bennünket, lassan megtaláltuk a megoldást gondjainkra, és minden ment tovább! Küzdelmes, tartalmas, sikeres, szép 5 év volt ez az időszak az életünkben.

          Ez a körzeti jellegű zeneiskola sok szerkezeti, szervezeti és névváltozás után Dunakeszin talált otthonra. Szűkös volt ez az otthon, de biztató jövő ígérkezett.

          1972-ben átvetted tőlem az igazgatói feladatokat, és 20 éven át vezetted az intézményt. Veled tartott a már jól ismert tantestület, és ha változás történt, nagyon jó szemmel választottad ki az új kollegákat, akik hamar beilleszkedtek a zeneiskola tanári közösségébe, és a szakmai munkába. Az otthonra találás tehát megtörtént, de jöttek az új feladatok szép számmal.

          Pest megye zeneiskolai hálózatának kiépítése tovább folytatódott. Oroszlánrészt vállaltál és vállaltatok a közeli és távolabbi kihelyezett tagozatok létesítésében, irányításában, egészen azt önállósításig. A Te, és a munkatársaid tevékeny részvételével, három zeneiskola önállósult Gödöllő, Dabas és Fót központtal. Tudom, hogy rengeteg munkával járt ez, azt is tudom, hogy kitűnő igazgatóhelyetteseid voltak – Papp Károlyné és Lakos Lászlóné – akik mindenben segítettek, de az irányítás és a felelősség a Tied volt!

          Aztán befejeződtek a körzeti teendők, kicsit talán lassabb lett a tempó, többet lehetett foglalkozni a Dunakeszi Zeneiskolával. Már említettem, hogy ígéretes jövőt szántak Nektek a város vezetői, ennek alapján szép, új helyre költözhetett szeretett Zeneiskolátok.

          Ez alatt a 20 év alatt nagyon sok rangos esemény történt nálatok. Sok versenyt, rendezvényt vállaltatok, szép sikereket éltetek meg. A jó szakmai munka is meghozta gyümölcsét, több növendéket indítottatok zenei pályára, akik közül sokan visszatértek hozzátok, most már tanítani. Soha nem voltál „kirakat” igazgató! Tetted a dolgod a lehetőségek szerint, és ezt vártad el a kollegáktól is. Persze itt is voltak megtorpanások, itt is jó volt egy-két „jó” mondat, amit a kollegáid elfogadtak, megértettek, mert kedveltek, szerettek, és tudták, hogy minden a zeneiskola érdekében történik. Nagy erősséged volt, hogy bíztál a tanáraidban, engedted őket dolgozni, kibontakozni. Minden helyi, megyei, vagy országos megmérettetésben sikerrel vett részt az általad vezetett intézmény.

          Otthon tudtál pihenni, feltöltődni, a munka és a nyugodt családi háttér jó egyensúlya adott erőt mindehhez.

          Aztán egyszer csak úgy érezted, hogy elég volt ez a 20 év az igazgatói tisztségben. Felnőtt melletted egy új generáció, megfiatalodott a tantestület, több volt növendék kezdett tanítani a zeneiskolában, friss szellemmel és lelkesen. És akkor…utódot kerestél, akire nyugodtan rá tudtad bízni az intézményt, annak vezetését, irányítását. A zeneiskola volt növendékére, dr. Ruszinkóné Czermann Cecíliára esett a választásod, akivel a hivatalos szervek és a tantestület is egyetértett.

          Te zeneiskolát, és zeneiskolai hálózatot építettél, az új igazgatónő először a maga elképzelése alapján, a társművészetek felé fordult, majd szép lassan, fokozatosan, egy művészetoktatási intézményt hozott létre. Ismét jól választottál! A 40 éves jubileumi ünnepségen együtt örültünk a közösen megtett út sikereinek és eredményeinek.

          Tanítani még ott maradtál a zeneiskolában egy ideig, figyelted, hogyan alakulnak a dolgok, és amikor úgy láttad, hogy jó irányban haladnak, akkor a 40 éves évforduló megünneplése után, kedvesen elköszöntél. Azt hiszem, most is jól döntöttél! Több időt akartál tölteni a családoddal, az unokákkal, barkácsolni a kertben, többet akartál pihenni, megvalósíthatónak tűnő terveket szőttél, kicsit szabadabban, kedved szerint akartál élni. Nyugodt lelkiismerettel tekinthettél vissza addigi tartalmas életedre.

          Aztán hirtelen és váratlanul megérintett egy nagyon súlyos következményekkel járó betegség! Orvos, kórház, aggodalom, félelem! Szerencsére ez egy szelídebb változata volt a bajnak. Egy hét után hazaengedtek, jól érezted magad, sétáltál, beszélgettél, örültél, hogy lassan visszatérsz a megszokott életmódodba.

          Két nap múlva hirtelen és váratlanul jött egy nagyon erős érintés, amit már sem Te, sem az orvosok nem tudtak kivédeni. Lehet, hogy Te döntöttél így? Talán így volt jobb? Nem tudjuk! Megmenekültél minden Rád váró rossztól, és szinte észrevétlenül átjutottál az örökkévalóságba!

          Megdöbbentően hirtelen és korán mentél el!

          A temetéseden 2010 októberének talán a legszebb napján, nagyon sokan gyűltünk össze. A családodon kívül – akiket nagyon megviselt hirtelen elvesztésed – ott voltak a régi kollegák, barátok, tisztelők, volt növendékeid, hogy végső búcsút vegyenek Tőled. Kitűntetett szeretet vett körül!

          És amikor már minden koszorú és virág a sírodra került, akkor a trombita tanár kollegád az Il Silentio hangjaival köszönt el végleg.

 

Isten Veled Lajos!

Pihenj meg békességben!

Varsányi Anni

 



* Takács Lajos temetése 2010. október 29-én volt a Dunakeszi-Alagi Temetőben. A Farkas Ferenc Művészeti Iskola tanárai 2010. november 9-én emlékkoncerten búcsúztak egykori igazgatójuktól.