11. Tatai Barokk Fesztivál és 4. Nemzetközi Zenei Mesterkurzus - 2010

 

 

 A Tatai Barokk fesztiválok története 11. évvel ezelőtt kezdődött, amikor Dr. Szatmári Sarolta kezdeményezésére, ötlete nyomán Tata csodálatos természeti adottságaira építve, gyönyörű barokk műemléképületeitől körülölelve elindult a rendezvény sorozat.  Hosszú éveken keresztül Schmidt Mónika zenetanár, az Esterházy Énekegyüttes művészeti vezetője volt  a fesztiválok programok vezetője.  2007-től, a Concerto Nonprofit Kft.-  irányításommal 4. alkalommal vette át a Tatai Barokk Fesztivál  szervezését.

Különösen szerencsés lehetőség volt a Concerto számára, hogy a fesztivállal egy időben indíthattuk el Nemzetközi Zenei mesterkurzusunkat is.  Az elmúlt 4 év tapasztalatai alapján örömmel mondhatom, hogy,  a két program tökéletesen kiegészíti és erősíti egymást.

A Concerto minden évadban egy-egy szeletét választotta ki a nagyon gazdag kultúrtöréneti kornak és egy-egy téma köré építi fel a teljes programot:

2007-ben barokk a népművészetben címmel a magyar paraszt barokk stílusjegyeit ismerhettük meg. 2008-ban barokk életmód, viselkedéskultúra, étkezési és öltözködési szokások volt a fesztivál mottója. 2009-ben Két korszak határán címmel a barokk és klasszikus kor nagy zeneszerzőinek évfordulói adták az alapgondolatot a fesztivál programjaihoz.

            Ebben az esztendőben "míves barokk hangszerek" megismerése köré épül a fesztivál valamennyi rendezvénye.

            „Barokk pompa míves hangszerekkel” a mottóval a Kónya hangszerész dinasztia csodálatos vonós hangszereit, barokk ihletésű instrumentumait láthatták az érdeklődők a fesztivál ideje alatt a Tatai Vár emeleti kiállítótermében. Kónya Lajos Aranykoszorús hangszerkészítő mesterrel és családjával közelebbről személyesen is megismerkedhettek az érdeklődők a fesztiválprogram során és nemcsak a mesterhangszereket csodálhatták meg a nyitó kiállításon, hanem Szabó Balázs zenetörténész előadásán keresztül a régi hangszerek készítéséről is hallhattak izgalmas, érdekes történeteket.

            Vendégkiállítója is volt a fesztiválnak, Romanek Tihamér Ezüstkoszorús hangszerkészítő mester, aki korabeli leírások alapján készített, a világon egyedülálló lantcsembalóját hozta el

            Tatára, melyet a Servitori di Musica régizene együttes koncertjén közelebbről is megismerhetett és meghallhatott a közönség.

            Csodálatos barokk hangszerektől körülölelve a fesztivál ebben az évben is 4 művészeti műfajban kínált színvonalas programokat az érdeklődő művészetbarátoknak: zene, képzőművészet, tánc, irodalom-színház.

            A programokban a helyi művészeti együttesek mellett nemzetközi hírű művészek voltak vendégeink. A Barokk Fesztivál nyitó koncertjén a Musica Historica együttes Florilegium Musicum c. műsorát hallhattuk, Nyugat és Közép Európa XVII-XVIII. századi zenéjéből. Csörsz Rumen István és művésztársai különleges barokk hangszerekkel kísért, nagyszerűen felépített izgalmas, színes műsorral teremtették meg a fesztivál hangulatát.

Temesi Mária operaénekes, a Magyar Állami Operaház Liszt díjas művésznője varázslatos barokk áriákkal, dalokkal, oratórium részletekkel ajándékozta meg a közönséget a Tatai Református Templomban tartott hangversenyén Dezső Marianna zongoraművész kíséretében.

Visszajáró vendégei a fesztiválnak a Servitori di Musica régi zene együttes fiatal művészei,

            Schmidtmayer Helga barokk hegedűn, Kocsis Dóra viola da gambán és Borsányi Márton lantcsemballón idézte fel fantasztikus előadásban ismert és kevésbé ismert barokk szerzők szóló és kamaraműveit a Kuny Domokos Múzeum csodálatos freskó termében. Az est érdekessége Romanek Tihamér egyedülálló hangszerének megismerése volt.

            A Tatai Kapucinus Templom barokk épülete különleges hangulatot teremtett  Kertesi Ingrid operaénekes és Tóka Szabolcs orgonaművész koncertjéhez, amely gyönyörű barokk ária és operarészletekből, orgonaművekből volt összeállítva.

            Örömmel fogadta a közönség a helyi művészek és együttesek előadásait, koncertjeit is: az Esterházy énekegyüttest Schmidt Mónika vezetésével a Víztorony különleges akusztikájú csarnokában, az Egressy Kórust és Egressy kamarakórust Robozné Schönfeld Zsuzsanna vezetésével a Református templomban, a Tatai Shakespeare Színházat Pannoniay Boglárka színész-rendező irányításával az Esterházy kastélyban. Itt mutatta be az Uzsonna a szabadban c. táncjátékát a Company Canario histotikus táncegyüttes Aranyos Ágota vezetésével.

            Az idei fesztivál egyik különleges eseménye volt a Barokk jelmezverseny, melyre a kort idéző ruha és hajköltemények bemutatásával lehetett jelentkezni gyermek és felnőtt kategóriában bárkinek, aki kedvet érzett, hogy kipróbálja ötleteit, fantáziáját a különleges, régi divat felidézésében. A legsikeresebb jelmezeket zsűri értékelte díjazta. 

            Különösen szép programra hívták az érdeklődőket az Angyalok és Tündérek Galériájába, ahol Juhász Zsuzsanna iparművész csodálatos barokk ihletésű ruhakölteményei, ékszerei kerültek bemutatásra. A barokk ruhabemutatót a Concerto Zeneiskola művésztanárainak - Weiszné Romhányi Krisztina hegedű, Weisz Péter cselló és Varga Eszter furulya - muzsikája és Petrozsényi Eszter színművész a kort idéző izgalmas, hangulatos versei, elbeszélései tették még szebbé.

            A fesztivál programot egy különleges barokk vacsora is emlékezetessé tette az érdeklődők számára, melyet a Kristály Hotelben és annak támogatásával rendeztünk meg. Második alkalommal volt támogatója fesztiválunknak és a gasztronómiai élvezeteknek a Kismartoni Esterházy borászat, amely különleges boraival ajándékozta meg a séf által összeállított ínyenc fogásokat.

            A 11. Barokk Fesztivállal egyidejűleg szerveztük meg 4. alkalommal a Tatai Nemzetközi Zenei Mesterkurzust világhírű művésztanárok irányításával. A kurzusra 44 fiatal muzsikus jelentkezett a világ 13 országából , neves professzorok irányításával tanultak és koncertetek Tatán.  A kurzus művészeti vezetői Sebestyén Katalin hegedűművész, a brüsszeli Királyi Zeneakadémia tanszakvezető professzora és Schiffer Ervin brácsaművész voltak Hollandiából, a kurzus munkájában  Botvay Károly Kossuth-díjas gordonkaművész, Baranyay László Liszt-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárai vettek részt. Korrepetitorként Yumiko Sakai és Bogár Zsófia zongoraművészek segítették a hallgatókat.  A diákok nemcsak a különböző barokk rendezvényeken működtek közre, hanem 4 önálló hangversenyen is megmutatták tehetségüket. Valóban fantasztikus produkciók hangzottak el a 10-12 órát is felölelő hangversenyeken. Különleges művekkel is megismerkedhetett a hallgatóság ezeken a koncerteken, mint pl. egy Izlandi zeneszerző S. L Björnsson Tveir c. műve, melyet a szerző lánya Thora Sveindottir szólaltatott meg brácsán, vagy G. Bacewicz 4. vonósnégyese. Emlékezetes előadás marad Haydn: Krisztus utolsó 7 szava s keresztfán spanyol és brazil fiatalok – Atico Razera, Jesus Manuel hegedű, Mariana Costa Gomes brácsa és Eduardo Lacerna cselló – előadásában, Wraniczky 2 brácsára kompénált kettősversenye Altdorfer Luca és Almudena Arribas temperamentumos interpretálásában, E. Chausson Poeme. c. műve Javier Montanana fantasztikus tolmácsolásában, Sarasate: Navarra briliáns előadása Panagiotis Charalampidis (görög) és Raul Arias (spanyol) hegedűsök szólójával. A barokk fesztivál szakmai programját a Nemzetközi Zenei Mesterkurzus diákjainak gála hangversenye zárta a Kapucinus Templomban teltház előtt és óriási vastapssal kísérve. A műsorban Beethoven 1. vonósnégyese, c-moll zongorás triója, Bloch Szvitje, Liszt Obermann völgye (zongorás - vonóstrió átirat), Bacevicz vonósnégyese, Debussy csellószonátája, Ysaÿe op. 27. No 3. Szólószonátája, Bartók 2. Vonósnégyese, Turina Spanyol szonátája, Brahms G-dúr vonósötöse, Mahler a-moll zongoranégyese, Schumann Esz-dúr zongoraötöse hangzott fel egy-egy tételt idézve, fantasztikus előadásokban.

 

A Barokk Fesztivál fő támogatója Tata Város Önkormányzata, fővédnöke Michl József polgármester úr volt.

 

Köszönettel tartozunk valamennyi közreműködőnek, és a fent említetteken kívül minden további támogatónak, akik a fesztivál rendezésében, megvalósításában segítségünkre voltak: Református Templom, Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, Kuny Domokos Múzeum, Hotel Kristály, Esterházy borászat – Ausztria, Észak-dunántúli Vízmű, ZOFI Rendezvényszervező Iroda, Veronika virágkötészet, Güntner Tata, Androméda TravelSzékesfehévár.

Külön köszönet Hajdú Zsófia tervező grafikusnak a gyönyörű barokk programfüzetért, barokk plakátokért, a nemzetközi kurzus logójáért.

 

Közös célunk, hogy Tata csodálatos természeti adottságait kihasználva minél több helyszínen és minél nagyobb közönségnek mutathassuk meg művészeti kincseinket, az itt élő és alkotó művészeket, művészeti együtteseket.

Várunk szeretettel minden érdeklődőt a következő, 2011 augusztusában rendezendő 12. Tatai Barokk Fesztivál rendezvényeire és az ezzel párhuzamosan szervezett 5. Tatai Nemzetközi Zenei Mesterkurzus koncertjeire.

 

Dezső Marianna

igazgató