Gratulálunk dr. Gallai Istvánné
zongoratanárnak
2010. október
22-én a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola zongoratanára, dr. Gallai Istvánné
zongorapedagógus munkája elismeréseként PRÍMA
Díjat kapott a Vállalkozók Országos Szövetsége Somogy Megyei Szervezetétől.
E kiemelkedő elismerés és kitüntetés alkalmából a PARLANDO olvasói nevében mi
is szívből gratulálunk. Arra kértük, röviden tájékoztasson pedagógiai sikerének
titkáról.
2010.
június 3-án koncerttel búcsúztam attól az iskolától, ahol elkötelezett hivatásból
nem kevesebb, mint 54 évig tanítottam. A zsúfolásig megtelt hangversenyteremben
jómagam, leányom, jelenlegi és volt növendékeim léptek föl.
– Mikor döntöttél a zenei pálya mellett?
– Diákként
nem zenésznek készültem. Édesapám mérnök volt, engem is a tudományos munka
vonzott, kutató vegyész szerettem volna lenni. De a zene szeretete is már kisgyermekkoromban
is élt bennem. Édesanyám zongorázni tanult és nagyon szeretett énekelni. Vele
együtt énekeltem én is, és zongoráztam szorgalmasan. Érettségi után fölvettek a
Műegyetemre, majd férjhez mentem, így a kutatói munkának végleg búcsút mondtam.
Ekkor kaptam az indíttatást a zenei pályára. Pécsett Bánky József zongoraművésznél
szereztem zongoratanári diplomát, immár két gyermekkel.
– Nem bántad meg ezt a váltást?
– Nem!
Kodály Zoltánt idézem: „Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a
zene.” Nekem ez megadatott. Az Úr különös ajándékának érzem, hogy így választhattam.
Biztos vagyok benne, hogy egy kutató laboratóriumban is megtaláltam volna az
örömöt, de mennyivel más zenében élni, gyermekekkel foglalkozni! A gyermekkel
való munkálkodás, törődés, nevelés, érzelmeik, értelmük csírája
kibontakozásának irányítása, fejlesztése az, ami leginkább teljessé teszi az
ember munkáját, küldetését. „A fény csak annak válik áldássá, aki másnak is ad
belőle.” A zene csodákra képes: igyekeztem én is kis fényt gyújtani
tanítványaim szívében a zene hatalmas erejével.
– Mikor kezdted a zenetanítást?
– 1956 őszén, a forradalom alatt Paulovits Erzsébet,
volt zeneiskolai zongoratanárom elköltözött Kaposvárról. A növendékei
ellátatlanul maradtak. Telefonon keresett az iskola igazgatója: „Margitka,
szükség lenne a munkájára. Nem jönne tanítani hozzánk?” Boldogan mondtam igent,
és így a főiskola mellett már elkezdtem a zenetanári munkát. Küzdelmek és
eredmények, megpróbáltatások és örömök kísérték ezt a bő fél évszázadot. Boldog
vagyok, hogy ezt a pályát választottam, mert a család mellett teljessé tette az
életemet.
– Mit tartasz fontosnak az eredményes
tanításban?
– Elsőrendű
fontosságúnak tartom, hogy megszerettessem a zenét. Minden gyermek örömét lelje
a zene hallgatásában és művelésében. Ehhez a tanár részéről nagyfokú empátia,
együttérzés, türelem és legfőképpen szeretet kell. Ha én képes vagyok mindig
szeretettel közeledni a fiatalhoz, akkor sokszorosan kapom azt vissza. Böjte
Csaba atya, ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója
erre kér: „Szeresd ki a másikból a jót!” Vallom, hogy ennek leghatékonyabb
eszköze a zene. A tehetséges gyermeknek pedig egyengetni kell az útját a zenei
pálya felé. De a talentum nem elég. Nagyfokú elszánás, lelkiismeretes munka,
kitartó szorgalom és türelem szükséges, hogy valaki a talentumait kamatoztatni
tudja. Boldog vagyok, hogy növendékeim közül huszonnégyen választották élethivatásul
a zenei pályát.
Hogy ne
szürküljön el a munkám, hogy képes legyek megmaradni lélekben fiatalnak,
lendületesnek, mindig megújulni késznek, ahhoz szükséges az állandó önképzés.
Én minden alkalmat megragadtam, hogy tudásomat újból és újból frissítsem. Továbbképzéseken
vettem részt, rendszeresen jártam hospitálni kiváló zenetanárokhoz, így Komjáthy
Manyi néni, Teőke Mariann, a Zeneakadémián pedig Bárdos Lajos, Gárdonyi Zoltán,
Nemes Katalin és a csodálatos Máthé Klári néni óráit hallgattam.
– A tanításon
kívül milyen szakmai munkát végeztél?
– Sokszor tartottam bemutató órát, továbbképzést, előadást
megyei országos és nemzetközi fórumon is. Mesterkurzusokat vezettem, különböző
zenei versenyeken zsűriztem. Szaklapokban jelentek meg írásaim. Mindig
énekeltem kórusban. Az iskolai kórusok után évtizedekig voltam a kaposvári
Vikár Béla kórus tagja, a Szent Imre kórusban a mai napig énekelek, és ha
szükséges vezényelek és orgonálok is.
– Melyik
zenei korszakot kedveled leginkább?
– Számomra a csúcs Johann Sebastian Bach. Ebben a
zenében minden megtalálható. Pernye András nyilatkozta egyszer, hogy Bach
minden hangja Istent tükrözi. Én magam, ha nyugtalan, fáradt, kimerült vagyok,
ha bánt valami, ha megoldhatatlannak látszó probléma áll előttem leülök a
zongorához, és Bach zenéjét játszom. Ez a zene kicserél, felüdít, megnyugtat,
gondolkodásra késztet.
Azelőtt
a klasszikusok közül Mozart volt a legkedvesebb. A Haydn-évben előszedtem Haydn
műveit, végigjátszottam a szonátákat, és rácsodálkoztam zseniális fordulataira,
utolérhetetlen humorára. Ugyanígy voltam Chopinnel is.
Bartók
Béla az a magyar zeneszerző, akinek munkásságával sokat foglalkoztam. Lendvai
Ernő, városunk szülötte kutatta a bartóki zene rejtelmeit, szerkezeti rendjét,
szabályait, törvényszerűségeinek titkait. Műveiben kimutatta az arányokat, az
aranymetszést, a Fibonacci-számsor előfordulását, a distancia elvet,
felállította a bartóki modellek elvét. Lendvai munkásságáról többször tartottam
előadást. Lendvait személyesen jól ismertem, sok előadását hallgattam. Ma már a
szülőházán emléktábla örökíti meg nevét.
– Mesélj a
családodról!
– Szüleim, mindketten hatgyermekes családban
nevelődtek. Örökül hagyták ránk azt a hitet, hogy az egymás iránti szeretet
képes mindenen felülemelkedni. Küzdelem teli életükben soha nem vett rajtuk
erőt az elkeseredés. Édesapám 1931-ben Dél-Amerikában, Montevideóban keresete a
jövőt. Itthon a gazdasági válság miatt nem volt állása, nem tudott családot
alapítani. Édesanyám két év múlva követte őt, ott kötöttek házasságot. Öt éves
voltam, az öcsém négy, amikor hazajöttünk. Az itthon maradottak és a haza utáni
honvágy visszahívta Magyarországra. A visszautazás alkalmával egy
cigarettatartót kapott ajándékba barátaitól, amelybe bevésve ez az idézet állt:
„Hazádnak rendületlenül légy híve ó magyar!” Ő ezt betartotta, eszerint élt.
Én 56
éve élek nagy szeretetben férjemmel. Három gyermekünk, tíz unoka és ma már két
dédunoka teszi teljessé a családunkat. Igazi boldogság, amikor huszonketten
együtt lehetünk egy-egy nagy ünnepen. Mivel családunkban sokan játszanak különböző
hangszereken az együttlétben elmaradhatatlan a közös muzsikálás, éneklés, ami
igazán gazdaggá teszi életünket.
– Nemrég Somogy
megyei Príma-díjat kaptál. Mit jelent számodra az elismerés?
– Jól esik az elismerés, a köszönő szó. Én a
származásom és hitem miatt sokáig semmiféle elismerésben, jutalomban nem
részesültem. Néha fájt, hogy tudatosan háttérbe szorítottak, de kárpótolt a
szívemben élő nyugalom és béke. Csak a nyolcvanas évek után jöttek sorban a
kitüntetések: Kiváló pedagógus, Varró Margit-díj, Kaposvár város szolgálatáért
kitüntetés, 2010. október 22-én pedig, talán életpályám megkoronázásaként
vehettem át a Príma-díjat.
Bízom
abban, hogy a zene csodálatos erejével és az Úr áldásával sok kis fényt tudtam
gyújtani a gyermekek szívében, és hiszem, hogy felnövekedve egyre több lángocska
válik majd fénynyalábbá, amely segít majd legyőzni az élet nehézségeit és erőt
ad a sötét időszakokban. Remélem, hogy ezzel a küldetéssel megérinthettem a gyermeki
lelkeket és én is hozzájárulhattam egész
emberré válásukhoz.
Ábrahám
Mariann
OKLEVÉL
A VOSZ
Somogy Megyei Szervezete
Somogy Megyei PRIMA-DIJAT adományoz
részére
megköszönve,
és elismerve azt a tudást és tehetséget, amellyel
a
zenepedagógia terén évtizedeken át gazdagította
Somogyország
szellemiségét.