Herencsár Viktória

Cimbalomtörténeti előadások általános iskolákban

Már sokszor tartottam cimbalomtörténeti előadásokat vidéken és a fővárosban gyerekeknek iskolákban, művelődési házakban, de még mindig nem igazán eleget ahhoz, hogy elterjedjen, és a köztudatba bevonuljon e magyar hangszer eredete, fejlődése, nemzetközi mivolta. A mai napig aktualitása van tisztázni újra meg újra, hogy a cimbalom nem a köztudatban elterjedt éttermek hangszere, hanem ugyanolyan klasszikus és népzenei hagyományai vannak, mint akármelyik más hangszernek, pld. a hegedűnek, vagy a klarinétnak. Úgy gondolom, hogy az ismeretterjesztést a gyermekek körében kell elkezdeni, akik még nem fertőződtek meg a téves híresztelésektől, nyitottak minden számukra újdonság befogadására. Rajtuk keresztül pedig a szülőkhöz is eljutnak az információk. A 17. ker. Polgármesteri Hivatalának Kulturális Bizottsága támogatásával tavaly elindítottam a kerület iskoláiban ismeretterjesztő előadásokat a cimbalomról. A 2007-08-as tanévben két általános iskolában, az idei tanévben szintén két általános iskolában volt módom bemutatni a gyerekeknek e hangszert. Mind a négy iskolában nagy érdeklődéssel fogadták előadásomat nem csak a gyerekek, de a pedagógusok is, akikről szintén kiderült, hogy ismeretük a cimbalomról csekély és nagymértékben téves.

Az idei évben először a kerületben működő szellemi fogyatékos gyerekeket befogadó Móra Ferenc Általános Iskolában tartottam előadást. A pedagógusok nagyon kedvesen fogadtak, és meglepődtek, hogy egy ilyen feladatra vállalkoztam. Nekem ez új feladat volt, mert idáig csak látásban és mozgásban fogyatékos gyerekeknek volt módom a cimbalmot bemutatni. Viszont hiszek a zene pszichikai hatásában, emiatt nem féltem, hogy különösebb problémát jelente a kommunikáció ezekkel a gyerekekkel. Azt meg végképp nem tartanám etikusnak, hogy azért rekesszünk ki egy programból gyerekeket, mert egészségileg hátrányos helyzetűek. A pedagógusok, akik már nagyon várták ezt az eseményt, boldogok voltak, hogy minden gyerek részt vehet az előadáson. Nagyon megkapó volt a gyermekek bejövetele. Szeretet és érdeklődés sugárzott arcukon. A pedagógusok tiszteletreméltó hozzáértéssel és anyai gondoskodással terelgették a gyerekeket. Az előadás alatt olyan fegyelmezetten viselkedtek, amit őszintén bevallva nem is gondoltam. Minden elismerésem ezeké a tanároké, akik odaadóan, nagy türelemmel, saját gyerekükként bánnak szellemileg sérült tanítványaikkal. A gyerekek nagyon élvezték az együtt éneklést a hangszer kíséretével. Az előadás végén kipróbálhatták a hangszert, ki tanárának vezetésével, ki pedig elszakadva tanárától a segítségemmel jött a helyéről a hangszer mellé. Minden gyerekre sor került. Látszott, hogy a gyerekek boldogok, élvezik a hangszeren való játékot. Nagyon jó légkör uralkodott az iskolában, a szülők biztonságban érezhetik gyermekeiket. A gyerekek az előadás után kérték, hogy máskor is jöjjek el hozzájuk. Ha tehetem, el fogok menni. Örülök, hogy itt tarthattam előadást.

Másnap a kerület egyik legelitebb iskolájában, a Gregor József Általános Iskolában mutattam be hangszerem, ahol zenetagozat van. Ennek az iskolának sokkal több a tanulója, mint az előző iskolának volt. Az óriási, modern, szép aulában volt az előadásom helyszíne. Sajnáltam, és egy kicsit elszomorított, hogy csak az alsó tagozatos gyerekeknek adtak lehetőséget, hogy részt vegyenek az előadáson. Hely lett volna bőven, és valószínű, hogy a felső tagozatos gyerekekre is ráfért volna ismeretük bővítése. Úgy éreztem, hogy a tanárok sem voltak úgy felkészülve a jövetelemre, mint azt az előtte való iskolákban tapasztaltam. Igaz, ez nagy létszámú iskola, sok tanárral, sok gyerekkel. Talán nem mindenkihez jutott el a hír, hogy jön valaki az iskolába előadást tartani? Mindenesetre azok a gyerekek, és a pár pedagógus, akik jelen voltak, élvezték a közös éneklést a hangszerkísérettel. Itt is a legnagyobb élményt a hangszer kipróbálása jelentette. Sikerült ebben az iskolában is nemcsak a diákoknak, hanem a pedagógusoknak is új információt nyújtanom a cimbalom terén. Ami viszont elgondolkodtató, hogy az itteni szellemileg érett gyerekek sokkal fegyelmezetlenebbül viselkedtek, mint az előző iskolában a gyerekek. Már a bejövetelükkor észrevehető volt, hogy a fegyelmezettség nem tartozik a legkedveltebb viselkedési formájuk közé. Lehet, hogy ez attól van, hogy egy tanárra sokkal több gyerek jut? Nem tudom. Mindenesetre időbe tellett, míg az igazgató helyettes asszony szavaira – aki bemutatott engem – odafigyeljenek. Talán éppen a fegyelmezetlenség miatt döntöttek úgy az iskola tanárai, hogy csak néhány osztály vegyen részt az ismeretterjesztő programban.

A „zeneterápia” viszont így is hatásos volt. A zavargásra hajlamos gyerekek visszafogták magukat, remélve, hogy a cimbalomhoz ülhetnek, és verőt kaphatnak a kezükbe. Talán érdemes lenne minél több zenés-kulturális programot bevinni az iskolákba. Lehet, hogy ezzel nagyobb eredményt lehetne elérni a fegyelmezés terén. Remélem, hogy jövőre újabb iskolákba látogathatok el nem csak a cimbalom kultúráját terjeszteni, hanem a zene érzelmi hatásával a gyermekek viselkedésének javítását elősegíteni. Mert úgy érzem, mindkettőre szükség van.