Búcsú Till Ottótól*

 

 

Kedves Ottó,

 

búcsúztatót írni mindig nehéz, de különösen az, ha olyan valakitől kell búcsúzni, aki kora ifjúságunktól társunk, kollégánk, barátunk volt. Ifjú korunk egyik nagy élménye volt Bach: Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen kantátájának előadása  Sándor Frici „bácsi” keze alatt, még az ötvenes évek elején. Te a zenekarban játszottál, én a kórusban énekeltem, és ennek a nagyszerű hangversenynek  a megrendítően katartikus hatását még évek múlva is meghatva emlegettük. Most, hogy elmentél és itt hagytál bennünket, ez a csodálatos zene zendül meg bennem: „Wenn ich in Angst und Not…”,. „Szorongás és szükség….” Mert szorongás és szükség volt jellemző azokra az évekre, amikor pályádat kezdted, de példamutató helytállásoddal és munkáddal a magyar zenei nevelés kiemelkedő egyéniségévé váltál.

          Első sorban a zenekari nevelés terén elért eredményeid tettek országos hírűvé: az óbudai zeneiskola zenekara először csak a fővárosban vált mintává és példává a többi iskola számára, majd a Veszprémi Kamarazenekari Fesztiválok során országos hírűvé vált, végül pedig Belgiumban, Neerpeltben európai szinten bizonyította a magyar zenei nevelés magas színvonalát – és mindez a Te munkád eredménye volt.

          Az ilyen magas színvonalú zenekar számára örömmel és szívesen komponáltak a kortárs magyar zeneszerzők újabb meg újabb nagyszerű zenekari műveket, amelyeket  Te inspiráltál, majd mutattál be, szinte új műfajt teremtve a magyar zeneszerzés palettáján. E művek felsorolása nem fér e búcsúztató kereteibe, mert olyan sok mű jött így létre, de egyet mindenképpen meg kell említsünk: Decsényi János művét, melyet Aelia Sabina, a római kori aquincumi orgonista sírversére komponált, s melynek természetesen szintén Te voltál az ihletője és bemutatójának karmestere. Megrendítő pillanat volt, mikor a több, mint ezer éves sírvers a huszadik századi zene lehetőségeit kibontva szólalt meg.

          A korra jellemző volt egyébként, hogy az általad vezetett III. kerületi, óbudai zeneiskola csak sok éves küzdelem után vehette fel Aelia Sabina nevét, ami persze megint a Te ötleted volt: ha már egy olyan világszínvonalú hagyományunk van, mint maga az aquincumi római orgona, és hozzá még az orgonista neve és sírverse is megvan, kézenfekvő, hogy ezt a hagyományt az iskola neve is élővé tegye.

          Zeneiskolai igazgatóként is kiemelkedő eredményeid voltak: a zenekar mellett a többi hangszeres tanszak is fokról fokra országosan ismertté vált, az ütő tanszaktól a vonós tanszakokon át a zongoristákig. Ehhez arra volt szükség, hogy jó szemmel válogasd a tanárokat. Őket is nevelted, ha más szinten is, mint a növendékeket.  Vezetői stílusod híresen humánus volt, de következetesen igényes.

          Sokoldalú munkásságod részletes ismertetése nem a búcsúztató feladata, de  zenei nevelési elveidet ismertető tanulmányaidat – és különösen a zenekari nevelésről szólókat – feltétlenül meg kell említsem, mert ezekből látszik, milyen széles körű elméleti felkészültség és milyen tudatosság volt a gyakorlati eredmények kiinduló pontja. Ezek a gyakorlati eredmények bizonyítják, hogy a metodikai alapelvek helyesek voltak. Az eredmények közül az egyik legfontosabb, hogy vezetéseddel a hosszú évek során sok száz fiatal vált a komoly zene hallgatójává és művelőjévé. Közülük igen sokan lettek hivatásos muzsikusok, tanárok és a vezető zenekarok tagjai, de legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, hogy a többiek, az amatőr muzsikusok is rendszeresen visszatérnek a mai zenekar hangversenyeire, sőt, sokuk gyermekei is tagjai a mostani zenekarnak. A zeneiskolai zenekar egykori tagjaiból több új, felnőtt zenekar is alakult, s ezek létrejöttében és működésében Te a legutóbbi időkig is személyesen is részt vettél. Ez is nevelői tevékenységed egyik ékes bizonyítéka.

 

Kedves Ottó,

 

búcsúzóul ismét a csodálatos bach-i dallamot dúdolom magamban: „Weinen, Klagen”… „Sírni és panaszkodni”. Halálod az egész magyar zenepedagógiai társadalom nagy vesztesége, és gyászunkat csak az olyan csodálatos zenék enyhítik, mint a már ifjú korunkban is oly megrendítő hatású „Weinen, Klagen”. Siratunk Téged és nem felejtünk. Teljesen illenek Rád kedvenc római költőd sorai: „Exegi monumentum aere perennius…” „Ércnél maradandóbb emléket emeltem….” A magyar zenei nevelés történetében példamutató életed és munkásságod kitörölhetetlenül maradandó nyomot hagyott. Emlékedet megőrizzük.

Nyugodj békében.

Péter Miklós

 



* Till Ottó egyike volt azoknak a lánglelkű pedagógusoknak, akik 53 évvel ezelőtt a Parlando megszületését önzetlenül segítették és mindmáig támogatták. (A Szerk. megj.)