Néhány gondolat

a zene határok nélküli küldetéséről

 

Ladislav Burlasszal, a szlovák zenei élet kiemelkedő alakjával

Csehi Ágota beszélgetett

 

Ladislav Burlas sokoldalú alkotótevékenységével a jelenkor zenei életének példaértékű személyisége.[1] Kompozíciói sikerrel hangzanak el a hangversenypódiumokon, zene­tudományi tanulmányai a szakemberek és a zenekedvelő olvasótábor könyv­tárának szerves részét képezik, több mint félévszázados pedagógiai munkájával pedig több zenészgeneráció, zeneszerző, muzikológus, zenetanár „ideológusa“. A 84-ik életévét betöltő zeneszerző, zenetudós, zenetanár értékes és inspiratív munkájáért számos kitüntetésben, elismerésben részesült. Így pld. a Szlovák Zeneszerzők Szövetségének díja, a Pribina Kereszt  II. rendje, Dr. h. c - Doctor honoris causa a nyitrai Konstan­tín Egyetemen, aranyérem az Eperjesi Egyetemen és a nyitrai Konstantín Egyetemen.

—Tanár úr, beszélgetésünket indítsuk kis nosztalgiával. Azon szerencsések közé tartozik, akik zenei műveltségük alapjait a kiváló zenepadagógus, zeneszerző, Mikulás Schneider Trnavský[2] vezetése alatt szerezték Nagyszombatban. Tehát abban a városban és annál a személyiségnél, aki Kodály Zoltánnal az érseki gimnáziumban évfolyamtárs és barát volt. Részesítette Önt tanárja visszaemlékezésekben, inspiráló gondolatokban e barátságot érintve?

— Valóban, Kodály Zoltán és Schneider-Trnavský a nagyszombati gimnáziumban évfolyamtársak voltak. Kodálynak viszont  egy évvel hamarabb sikerült bejutnia a budapesti Zeneakadémiára, ahová Trnavský is tanulni készült, minek következtében a két fiatal értékes  levelezés formájában tartotta a kapcsolatot. Kommunikációjuk központi témája a zeneakadémiai felvételi vizsgákhoz kapcsolódó kérdések voltak. Mint ahogy erről Trnavský visszaemlékezéseiből értesültem, retroszpektívája alapján a korabeli  hazai magánszférában történő zenei oktatás magas színvonalon folyt. Hiszen Kodály és Trnavský a nagyszombati gimnáziumban érettségiztek, Bartók pedig a pozsonyi Királyi Katolikus Gimnázium befejezése után nyert  sikeres felvételt a zeneakadémiára. Zenei ismereteiket, képességeiket tehát magánúton fejlesztették. A Kodály és Trnavský között tartó korrespondenció viszont életük érettebb kor­szakában is folytatódott. Kodály a magyarországi zeneoktatás reformjának elő­ké­születei folyamatában Trnavskýhoz fordult, aki ebben az időben a szlovákiai tanárképző intézmények részére már megjelentetett zenei nevelés tankönyvet.[3] Ennek tudatában kérte a közreműködését a csehszlovákiai zenei nevelés tankönyvek összegyűjtésére, az európai zenei nevelés színvonalának összehasonlítása céljából. Trnavský Kodály kérésének eleget tett, aki bár a kézbesített tankönyveket nem értékelte, de hálásan megköszönte.

— Hagyományosan az Ön generáicójának műveltségi, kultúrális és társadalmi miliőjéhez, elvárásaihoz a szlovák nyelven kívül aktívan beszéli a német, angol, latin és a magyar nyelvet. Ennek köszönhetően több jeles külföldi személyiséggel is mód­jában állt találkozni, így a magyar zenei élet kiemelkedő egyéniségeivel is. Tudo­má­som szerint mindenekelőtt Kodály Zoltánnal és Szabolcsi Bencével. Hol találkozott e professzorokkal, milyen apropóból és hogy emlékszik vissza e pilla­natokra?

— A Comenius Egyetem Filozófiai Karán lezárt tanulmányaimat követően a Szlovák Minisztériumtól háromhónapos állami ösztöndíjat kaptam, amelyet Budapesten töltöttem. A legszorosabb kollegiális és emberi kapcsolatban Szabolcsi Bence tanár úrral álltam, aki egyrészt érkezésemkor az állomáson várt és a hivatalos kap­csolatunkon kívül otthonának ajtaja is mindvégig nyitva állt előttem. Az ő segít­ségével sikerült közelebbről megismernem a magyar zenetörténelem egyes sajátos momentumait.  Mindenekelőtt a „magyar“, ill. a „magyaros“ elemeket, az ún. „Hungaresca, Ungarische“ stb. című művekben. Ezek a dallamok viszont struktúrális, formai és a kifejezőeszközök szempontjából nem mindig mutattak  kizárólagos magyar eredetet, hanem más, határon kívüli forrásokat is tartalmaztak. Sajnálatos, hogy a tárgyalt időben a „differenciálás“ nem kis mértékben hatott a zenei gondol­kodásra a plurális megközelítés rovására. Szabolcsi tanár úrral igyekeztünk mindvégig objektív álláspontot foglalni. Ez a későbbi munkánkat is jellemezte, amikor a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársaként végeztünk közös kutatásokat.

        A visszaemlékezéseknél még fontosnak tartom megemlíteni Kodály Zoltánnal kapcsolatos emlékeimet. Kodály a budaspesti Zeneakadémián ezidőben etno­muzi­kológiát tanított, így lehetőségem nyílt részt venni az előadásain. Az ott szerzett ismereteimből, tapasztalataimból kiemelném Kodály munkafolyamatát. A melódiák struktúrális elemzésére fektetett hangsúlyt, majd azok komparatív vizsgálatára. Kodály nagyon sok népdalt, de egyházi dallamot is ismert. Egy alkalommal fel­jegyzett nekem egy dallam incipitjét, hogy keressem meg azt valamely kanciónáléban. Természetesen megtaláltam, ami azt bizonyította, hogy Kodálynak egészen kivételes memóriája volt.

— Munkásságából egyértelműen kiderül, hogy Bartók művészetének és emberi magatartásának nagy tisztelője, mi több népszerűsítője. Ennek egyik kézzelfogható bizonyítéka Bartók szlovákiai leveleinek fordítása, melyek nagy része Demény János könyvében került a széles nyilvánosság elé.[4] Milyen módon jutott Önnek e igényes de egyben megtisztelő feladat?

A Szlovák Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete megalakulását követően elsődleges feladatának tűzte ki Bartók Béla Szlovák Népdalgyűjteményének kiadását. Ezért fogtunk bele azoknak a dokumentumoknak a felkutatásába, amelyek a kiadással kapcsolatos munkafolyamatot tartalmazták. Így mindenekelőtt a Bartók és a Matica slovenská[5] között folytatott tárgyalásokat a kézirat kiadásáról, valamint azokkal a személyiségekkel folytatott korrespondenciót, akik Bartókot ez ügyben támogatták, mindenekelőtt Miloš Ruppeldt[6], Viliam Figuš Bystrý[7], Ivan Ballo[8]. Mint ismert, a gyűjtemény kiadásának ügye a tárgyalt időben sikertelenül végződött, nekem viszont lehetőségem nyílt személyesen találkozni azokkal a személyekkel, pld. a Ruppeldt vagy a Figuš családdal, akik az értékes levelezést felajánlották a Matica slovenská könyvtárának és így lehetővé tették a dokumentumok hivatalos fel­dol­gozását, fordítását. E kutatást követően ajánlottam az összegyűjtött és lefordított leveleket publikálás céljával Demény János figyelmébe, aki javaslatára a Bartók levelek 3. kötetében kaptak helyet.[9]

— A Bartók-korrespondenció kutatásának folyamatában módjában állt elmélyülni Bartók tudományos gondolkodásmódjában, művészi alkotásaiban és emberi magatartásában  egyaránt.  Hatással volt-e mindez az Ön alkotómunkásságára?

— Egyértelműen igen. Sőt, időnként úgy jellemeznek, hogy alkotásaim egyenes Bartók hatást tükröznek. Ez való igaz, hiszen elemeztem is szerzeményeit. Bartók közel áll hozzám éppen a levelei ismeretei alapján, valamint azoknak a szemé­lyi­ségeknek az elbeszélései alapján, akik személyes kapcsolatban álltak Bartókkal, pld. Rajter Lajos[10], Albrecht Sándor[11]. Bartók számos levelében hitelesen fejti ki véleményét a nemzetiségi kérdésekről. Népdalgyűjtő útjain a vidéki emberek között nem tapasztalt konfliktusokat, véleménye szerint ezek csak a politizálás követ­kezményei. Számomra a legérdekesebb momentum, hogy Bartók felismerte a magyar, szlovák és más népek zenéjének sajátosságait. Saját zenei nyelvet alakított ki a népzene szellemében. Nem „diszkriminálta“ a magyar, szlovák, román népzenét, hanem számára mindez a zenei gondolkodás szerves egészébe olvadt, originálissá, eredetivé formázta a lokális és regionális sajátosságokat, megfosztva a 19. század nacio­na­lizmusától. Ez az érett szakember hozzáállása, az európai zene magasabb dimenziója, a stílusok egysége, amely ismételhetetlen, páratlan. Ez egy zseni alkotása, és Bartók minden bizonnyal az volt. Mindennek következtében úgy érzem, hogy Bartók mindnyájunké.

— 1951 óta oktat folyamatosan egyetemi szinten,  nevel művészeket, zenetudósokat, zenepedagógusokat. Az elmúlt években doktorandusz hallgatókkal is foglalkozik, sőt magyarországi ifjú kollégákkal is. Milyen tapasztalatokat, élményeket emelne ki velük kapcsolatban?

— Mindenekelőtt fontosnak tartom kiemelni, hogy a magyar kollégák nagyon magas szakmai és műveltségi szinttel érkeznek a doktori képzésre. Meglátásom szerint kissé eltérő az „optikájuk“ a jelenlegi zenetudományi és zeneművészi irodalomra. Vagyis az eltéréseket bizonyos szempontok elfogadásában látom. Ennek következtében igyek­szem figyelmükbe ajánlani mindenekelőtt a magyarországi és a nemzetközi irodalmat, az internetes oldalakat, továbbá összpontosítani a zene értelmére, az ellent­mondá­sokra, amelyeket a modern kor idézett elő, a rohamosan fejlődő technikai, hang­tech­nikai, audiovizuális lehetőségekre és a közönség, hallgatóság szintjének csökke­nésére. Egyetértünk abban, hogy ez a „tünet” Magyarországon is jelen van, sőt egész-európai jelenség. A művelt és körültekintő zenészek célja az értékes zene fenntartása, amely nemcsak a komolyzenére érvényes, de pl. a musicalra, a dzsesszre, vagyis a zene min­den műfajára. Kivételesen fontos küldetése van e folyamatban a zenei nevelésnek. Nem lehetséges ugyanis az embernek megparancsolni mit szeressen, ezt magának kell kiválasztania. Ehhez viszont saját véleménnyel, ítélőképességgel kell rendelkeznie és ezen a ponton mond csődöt az az egyén, aki zeneileg műveletlen.

— Több mint fél évszázados tanári, művészi, emberi tapasztalattal rendelkezve milyen tanácsot, útmutatót, zenei irányvonalat ajánlana a 21. század zenészgenerációinak?

— Létezik néhány szint. A kiindulópont a különböző specifikus regionális dialektusok pluralitása, amelyből fokozatosan integrálódik a regionalitás magasabb foka és amely végkifejlete a nemzeti kultúra. A szintek szervesen kapcsolódnak, fokozatosan épül­nek egymásra: regionális, nemzeti, nemzetközi, európai, interkontinentális. Az egyes szintek nagyon fontosak, sőt nélkülözhetetlenek. A globalizációt lehetetlen meg­állí­tani, ez egy spontán folyamat, amelyben a kontinensek is hatnak egymásra. Példának okáért, egy japán fiatal Párizsba megy tanulni, visszatérve hazájába megírja a Nirvána szimfóniát. A mai fiatalok továbbá gond nélkül jutnak hozzá a legkiválóbb zenei újdonságokhoz a világ bármely részéről. Mindez összefoglalva a zenetudomány és zenepedagógia szempontjai alapján: véleményem szerint nagyon fontos és korrekt az egyes szinteket respektálni, figyelemmel követni fejlődésük irányvonalát és kama­toz­tatni azok hatásait a jelenkor körülményei között.

— Vagyis zárszóként konstatálhatjuk, hogy a Kodályi és Bartóki szellem és mélyen humánus üzenet a 21. században is él és aktuális - „Legyen a zene határok nélkül mindenkié“!

 


[1] Egyetemi diplomát a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett (1951), majd a pozsonyi Zeneművészeti Akadémián (1955). Egyetemi docenssé a prágai Zeneművészeti Akadémián habilitálták (1966), a Tudományok doktora (DrSc.) címet 1985-ben kapta meg; egyetemi professzorrá 1993-ban inaugurálták. A Szlovák Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének igazgatója (1960-1974), majd vezetője. Pedagógiai tevékenységet 1951-től végez szlovákiai felsőoktatási intézményekben. Zenetudományi munkájának gyümölcse több mint 150 tudományos munka, monográfia, egyetemi jegyzet, publikáció.

[2] Mikulás Schneider Trnavský (1881 – 1958) szlovák zeneszerző, dirigens, zenepedagógus, nemzeti művész. Az első hivatásos szlovák művészek egyike, aki zenei tanulmányait Budapesten,  Bécsben és Prágában végezte.

[3] Učebnica spevu pre školy obecné I.–II. Comenius. Bratislava 1922 (Énektan I.–II. Academia, BA, 1926)

[4] Demény János: Bartók Béla levelei. Zeneműkiadó, Budapest, 1976.

[5] Matica slovenská – szlovák népművelési intézmény. Bartók csehszlovákiai leveleinek kutatásában a Matica slovenská Irodalmi Archívumának vezetője Anton Baník végzett jelentős munkát, aki számos dokumentumot bocsátott a magyarországi és hazai Bartók-kutatók rendelkezésére. Bartókkal 1915-ben ismerkedett meg.

[6] Miloš Ruppeldt (1881-1943) – zongoratanár, zeneszerző. Az első Szlovák Zeneiskola (későbbi konzervatórium) megalapítója és igazgatója, valamint a Szlovák Tanítók Énekkarának megalapítója.

[7] Viliam Figuš Bystrý (1875-1937) – szlovák zeneszerző, tanár. Megközelítőleg 1000 szlovák népdalt dolgozott fel.

[8] Ivan Ballo (1909-1977) – szlovák zenetudós, zenekritikus.

[9] Bartók szlovákiai levelei két szlovákiai szerző fordításában kerültek a nyilvánosság elé, mégpedig Ladislav Burlas (In: Demény, J.: Bartók Béla levelei. Zeneműkiadó, Budapest 1976) és Vladimír Čížik (Bartóks Briefe in die Slowakei, Bratislava 1971) fordításában.

[10] Rajter Lajos (1906-2000) - szlovákiai magyar karmester, zeneszerző, pedagógus.

[11] Albrecht Sándor (1885-1958) – zeneszerző, karnagy, orgonista, a pozsonyi Városi Zeneiskola tanára. 1907-8-ban Bartók növendéke a budapesti Zeneakadémián zongora szakon.