A 100 SZÜLETETT REZESSY LÁSZLÓ ÉLETE DOKUMENTUMOKBAN

 

Közreadta: Rezessyné dr. Szabó Judit és Rezessy Béla

 

REZESSY LÁSZLÓ karnagy, orgonaművész, tanszékvezető főiskolai tanár

Csetnek, 1912. május 30. – 1997. január 29. )

T: 1940-46 Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, Budapest – orgona – Zalánfy Aladár; 1942-46 uo. kóruskarnagy és középiskolai énektanár – Vásárhelyi Zoltán.

 

Munkahelyek: 1938-48 Főv. Énektanár; 1948-55 Pedagógiai Főiskola, Budapest (tanszékvezető főiskolai tanár); 1959-75 Tanárképző Főiskola, Eger (tanszékvezető főiskolai tanár); 1975- Nyugdíjasként Főv. XIV. ker., Állami Zeneiskola (orgonatanár). 1946-49 Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola óraadó tanár.

 

Munkák: Fújjad, fújjad – furulyaduók (Magyar Kórus, 1941), Adventtől Adventig – kórusgyűjtemény (Magyar Kórus 1947-49), 14 dal úttörő zenekarra – Tankönyvkiadó 1952), Toborzó – vegyeskarra (Zeneműkiadó 1954), Az égig érő fa – mesejátékzene 1955), Négy dal úttörőzenekarra (Zeneműkiadó 1966), Két főiskolai tankönyv: Zeneelmélet (Tankönyvkiadó 1973, Partitúraolvasás (Tankönyvkiadó 1974). Cikkek, fordítások. A zenei írás-olvasás alapjai (számítógépes program).

 

Kitűntetések: Szocialista Kultúráért (1964), a Felsőoktatás Kiváló Dolgozója (1964), Munka Érdemrend bronz fokozat (1974).

 

Rezessy László képesítései

 

– 1931. június 30. Sárospataki Tanítóképző Intézet, okleveles népiskolai tanító

– 1931. június 30. A Tiszai Evangélikus Egyház tanítóképző Intézete, Miskolc, egyházi ének- és zene-képesítésről szóló Bizonyítvány

– 1935. június 15. Országos Magyar Királyi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, elemi iskolai énekszaktanítói Oklevél (Harmat Artúr tanítványa)

– 1946. június 28. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, okleveles középiskolai énektanár (Dr Gárdonyi Zoltán tanítványa)

– 1946. június 28. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, okleveles egyházkarnagy (Dr Gárdonyi Zoltán tanítványa)

Rezessy László kézzel írt életrajza szerint ( Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán): „Az orgona szakon Zalánfy Aladár, a zeneszerzésben Dr Kókay Rezső volt a mesterem.”  Az ugyanitt kiállított leckekönyv szerint az 1945/46-os tanévben, végzős hallgatóként, a karvezetéssel kapcsolatos tárgyakat Vásárhelyi Zoltánnál végezte.

 

Rezessy László munkahelyei

 

Munkaviszonya végig folyamatos volt.

 

1932. márc. 1.--: evangélikus tanító, Cinkota

        Közben kántor Gödöllőn

1935. szept. 1.--: fővárosi énekszaktanító

Ezzel párhuzamosan 1937 és 1949 között a Budahegyvidéki Evangélikus Gyülekezet kántora, ugyanitt 1937-ben megszervezi és 1956-ig vezeti a gyülekezet énekkarát

1946. szept. 1.--: polgári iskolai énektanár, Bp.

Ezzel párhuzamosan, 1946. szept. 1.—1949. szept. a Zeneművészeti Főiskola tiszteletdíjas tanára

1948. szept. 1.--: főiskolai tanár, majd 1955. júl. 1-től tanszékvezető főiskolai tanár,

Állami Pedagógiai Főiskola, Bp.

1955. aug. 1.--: főiskolai tanár, Állami pedagógiai Főiskola, Pécs

1959. szept. 1.--1974. dec. 31. tanszékvezető tanár, Tanárképző Főiskola, Eger

1975. jan. 1.--: nyugdíjas

Közben 1971. okt. 1.—1992. júl. 1. orgonatanár a XIV. kerületi Állami Zeneiskolában,

1975-től 1997-ig a Budahegyvidéki Evangélikus Gyülekezet karnagya

 

Rezessy László munkái

 

Főiskolai jegyzetek

1.      Zeneelmélet (Rossa Ernővel). Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat, 1952.

2.      Hangszerismertetés. Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat, 1960.

3.      Zongoraiskola (Gyárfás Győzőnével és Kelemen Imrével). Tankönyvkiadó, 1963.

4.      Zongoraiskola II. (Munkaközösségben Gyárfás Győzőnével és Kelemen Imrével). Tankönyvkiadó, J 11-489, 1965.

5.      Zongoraiskola III. (Munkaközösségben Gyárfás Győzőnével és Kelemen Imrével) Tankönyvkiadó, J 11-490, 1966.

6.      Partitúraolvasás. Tankönyvkiadó, J 11-297, 1966.

7.      Zeneelmélet III. A barokk zene. Tankönyvkiadó J 11-461, 1967.

8.      Úttörőzene. Anyagközlő és módszertani útmutató. Tankönyvkiadó, J 11-115, 1971.

 

Zeneművek, feldolgozások

1.      Fújjad, fújjad. 16 magyar népdal kézszólamú furulyakarra. Budapest, Magyar Kórus, 1941.

2.      Adventtől Adventig.(Egyházi vegyeskarok és kánonok fordítása és szerkesztése). Budapest, Magyar Kórus, 1948.

3.      14 darab úttörőzenekarra. Ált. isk. énektanítás segédkönyve, Budapest, Tankönyvkiadó, 1952.

4.      8 népdal zongorára. Ált. isk. énektanítás segédkönyve, Budapest, Tankönyvkiadó, 1952.

5.      Toborzó vegyeskarra. Budapest, Zeneműkiadó, 1954.

6.      Szép hajnalcsillag. (nyomtatott kotta, vers: Scholz László). Budapest, Felsőoktatási Jegyzetellátó Váll., 1957.

7.      Liszt: Pastorál és a Wallenstadti tónál c. zongoradarabjainak hangszerelése úttörőzenekarra. Megjelent: Budapest, Úttörővezető c. lapban, 1956. és Eger, Főisk. Évkönyv, 1962.

8.      Az ősz, egynemű kar zongorakísérettel. Madárka, madárka, úttörőzenekarra. Zöld erdőben c. szakköri kötet, Tankönyvkiadó, 1957.

9.      Dalbetétek Moliere: Úrhatnám polgár c. vígjátékához. Eger, Főisk. Évkönyv, 1960.

10.  Grúz népdal. Budapest, Énektanítás c. lap, 1962. 5. szám.

11.  A víg veréb. Indián népdalok gyermekkarra. Eger, Egri Főisk. Tudományos Közlemények IX., 1963.

12.  Zongoradarabok és átiratok (cca. 20 mű). Főiskolai zongoraiskola I-III, Tankönyvkiadó, 1964.

13.  Internacionále. Egyneműkari feldolgozás. Ének-zene Tanítása, 1963, 6. szám, Tankönyvkiadó.

14.  Dózsa népe c. dal úttörőzenekarra. Az Ének-Zene Tanítása, VII. évf. 3. sz., 1965.

15.  Négy dal úttörőzenekarra. Budapest, Zeneműkiadó, 1966.

16.  Úttörődal. Melléklet a Parlandó c. folyóirat VIII. évf. 9. számához, 1966.

17.  Három dal Ady Endre verseire. Az egri Tanárképző Főisk. Tud. Közleményei, V. kötet, 1967.

18.  Görög Ilona. Népballada szóló hangokra, női karra és zenekarra. Négykezes zongorakivonat. Az egri Tanárképző Főisk. Tud. Közleményei, VII. kötet, 1969.

19.  Öt zenekari feldolgozás a főiskolai tánckar részére. Eger.

20.  Karénekeskönyv I. kötet. Szerkesztette: Csorba István, benne RL 11 db többszólamú énekkari műve. Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1977.

21.  Karénekeskönyv II. kötet. Szerkesztette: Rezessy László, benne 15 db négyszólamú vegyeskarra írt saját szerzeménye. Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1989.

22.  Exodus (kivonulás Egyiptomból), Józsué országgyűlése (mindkettő Mohr Tamás szövegével) és 11 további énekkarra, szóló hangokra és orgonakíséretre írt egyházi mű. Rezessy László Emlékkönyv V. rész. Magyar Evangélikus Gyülekezet, 2003.

23.  Korálelőjátékok és más egyházi művek (27 db) a Visszajön Jézus c. kiadványban. Budapest, Advent Kiadó, 2003.

24.  Énekeljetek az Úrnak új éneket! (nyomtatott kotta, kisvegyeskari motetták). Szerkesztő: Rezessy László. Budapest, Könyvkiadó, 2007.

 

Cikkek, tanulmányok

1.      Furulyázzunk. Énekszó, 49. szám, 1941.

2.      Porka havak esedeznek c. dal kottábaszedése. Énekszó 75. szám, 1946.

3.      Társas zene az általános iskolában. Énekszó 77. szám. 1947.

4.      Az új énektanmenetről. Énekszó 77. szám, 1947.

5.      Típusvázlatok I. Énekszó, 80-81. szám, 1947.

6.      Típusvázlatok II. Énekszó, 82. szám, 1947.

7.      Hej, tulipán c. dal kottábaszedése. Ált. isk. énektanítás segédkönyv, 1952.

8.      A szeptim akkordokról. Pécsi Főisk. Évkönyv, 1957.

9.      Az új tantervről. Énektanítás 2. szám, 1958.

10.  Perényi L.: Az énektanítás pedagógiája c. könyv ismertetése. Énektanítás 2. szám, 1958.

11.  Az úttörőzenekar problémái. Egri Főiskola Évk. VII. k. 1961.

12.  A partitúraolvasás oktatásának reformja a ped. Főiskolán. Egri Főiskola Évk. VIII. k. 1962.

13.  Carl Orff gyermekzenekari munkássága. Megjelent az Egri Főiskola Tud. Közl. IX. kötetében, valamint Az Ének-zene Tanítása c folyóiratban, 1963.

14.  Hogyan szolgálja a Tanárképző Főiskola új tanterve az iskolai zenehallgatás ügyét? Parlandó 6. szám, 1964.

15.  Általános iskolai ének-zene oktatásunk 20 éve. Az Ének-zene Tanítása VIII. évf. 3. szám, 1965.

16.  Gárdonyi Zoltán: Furulyázzunk c. művének ismertetése. Parlandó IX k. 3. Száma, 1969.

17.  Bárdos Lajos 70 éves. Köszöntő. Az Ének-zene Tanítása, XII.évf. 5. száma, 1969.

 

Kórusszöveg-fordítások, zsoltár fordítások

1.      37 db Bach, Schütz és Praetorius kórusmű. Budapest, Magyar Kórus, 1948-49.

2.      Händel: szárnyaljon víg dalunk. Budapest, Bartók Szövetség, 1950.

3.      Bach: Kondul a gyászharang. Budapest, Bartók szövetség, 1950.

4.      Leontovics: Tiszta a lég. Budapest, Zeneműkiadó, 1951.

5.      Davidenko: A rab. Budapest, Zeneműkiadó, 1953.

6.      Gyöngyszemek a Zsoltárok Könyvéből. Rezessy László Emlékkönyv, IV. rész. Budahegyvidéki Evangélikus Gyülekezet, 2003.

7.      A. Frostenson - Rezessy László: A vak Bartimeus (http://keresztyenversek.wordpress.com/2010/03/23/a-vak-bartimeus/)

8.      Halmos László – Rezessy László: Hálahimnusz (http://emke.ro/magyar-kult%C3%BAra-napja-liszt-ferenc-1811%E2%80%931886-%C3%A9s-de%C3%A1k-ferenc-1803%E2%80%931876-szellem%C3%A9ben)

 

Nyomtatásban meg nem jelent nagyobb munkák

1.      Juhász Géza: Az égig érő fa c. mesejátékához írt kísérő zene. Előadások: Budapest, 1956. (4 előadás), Mohács, 1958. (2 előadás), Eger, 1963. (2 előadás)

2.      Arany János: Rege a csodaszarvasról c. költeményének megzenésítése ének- és zenekarra. Előadások: Budapest 1956. és 1957., Dombóvár 1958., Eger 1960.

3.      24 db kéziratban, vagy annak fénymásolatában fennmaradt mű. Rezessy László Emlékkönyv, V. rész. Budahegyvidéki Evangélikus Gyülekezet, 2003.

4.      Rezessy László kéziratos munkái (ld. alább):

 

 

Rezessy László szakmai élete

 

Lengyel Anna riportja, elhangzott 1994. augusztus 22-én a Kossuth rádió evangélikus egyházi félórájában.

Erős vár a mi Istenünk!

 

L.A.: Műsorunk vendége a magyar zenei élet és az evangélikus egyházzene jelentős személyisége, Rezessy László.

R.L.: A szüleim a bátyámat és a nővéremet taníttatták zongorázni, engem nem. Az apám vett egy feles kis hegedűt, azt a kezembe nyomta, aztán azt mondta, próbálgasd. Ennyi volt az egész.

De mikor Sárospatakra kerültem a tanítóképzőbe, és ott egy Kovács Dezső nevű zenetanár volt az igazgató, aki Kodálynak volt az évfolyamtársa zeneszerzés szakon, és Kodály sokra becsülte. Nagyon sok mindent köszönhetek ennek a Kovács Dezsőnek; emlékszem azokra az ének-zene órákra, amiket tartott, hát felejthetetlenek, és valahogy úgy érzem, hogy az is indított el.

L.A.: Sárospatakon végezte a tanítóképzőt?

R.L.: Sárospatakon végeztem a tanítóképzőt; és Kodály egy helyen írja azt, hogy Magyarországon az elmúlt században két helyen tanítottak relatív szolmizációt, Kolozsvárott és Sárospatakon. Hát gondolom, Kodály és Kovács Dezső évfolyamtársi barátsága alapján történhetett ez. Úgyhogy olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy öt évig ott relatív szolmizációt tanulhattam.

L.A.: Sárospatakon nagyon jó alapot tetszett kapni.

R.L.: Igen, igen.

L.A.: Mikor végezte el a Zeneművészeti Főiskolát? És ott kik voltak a mesterei?

R.L.: Hát első sorban is, ugye Bárdos. ’34-ben kezdtem el az énekszak-tanítói tanfolyamot, aztán kerültem be a fővároshoz. A főváros legkülönbözőbb iskoláiban tanítottam. Nagyon jó lecke volt. Hát Bárdos Lajosról kell megemlékeznem.

L.A.: Ő igazán a mestere volt?

R.L.: Annál is több. Talán onnan kezdeném el, hogy az énekszak-tanítói tanfolyamon összhangzattant, zeneelméletet tanított, hát azok is élmény dús órák voltak. De volt egy egész érdekes mellékkörülmény, az, hogy én akkor elkezdtem kántorizálni a Buda-hegyvidéken. Amelyik akkor a Várhoz, a Bécsi-kapu térhez tartozott, annak csak egy ilyen kis filiáléja volt, és ’37-ben elkezdtem megbízásból az énekkar szervezését. Ez elég szép eredménnyel járt, már 1937 őszén be tudtunk mutatkozni, és az istentiszteleteken énekeltünk elég gyakran, és legtöbbször Bárdosnak a könnyebb kétszólamú orgonakíséretes műveit énekelgettük. És egy idős hölgy jött hozzám és megköszönte, hogy Deák-Bárdosné vagyok, Bárdos Lajosnak édesanyja.

L.A.: Tehát ő is evangélikus volt?

R.L.: Evangélikus volt, igen.

L.A.: Ez inkább kereset-kiegészítés volt, ez a Buda-hegyvidéki énekkar, vagy pedig a főiskola mellett egy jó gyakorlati lehetőség?

R.L.: Hát a mi életünk akkoriban úgy volt, hogy hétköznapokon az iskolában dolgoztunk, vasárnap a templomban kántorizáltunk. A kántorizálás bizonyos vajat jelentett a kenyérre, és hát csak egy példát mondok. Cinkotai éveimben, Gödöllőn kántorizáltam, és egy istentiszteletért öt pengőt kaptam. Hát az olyan komoly szép összeg volt, hogy egy svájci órát lehetett megvenni öt pengőből. Egy úgynevezett Mystéria órát, amit máig is emlegetek, mert nagyon jó volt. Hát szóval így nézett ez ki, és ezért jelentett ’49-ben az államosítás óriási csapást, ami a mi életünket egész megváltoztatta. Lehúzták előttünk a redőnyt és nem volt tovább.

L.A.: Ezt kifejezetten csak a kántorizálásra tetszik érteni, vagy pedig más egyebekre is?

R.L.: Hát más egyebekre nem. Mert 1946-ban megbíztak a Zeneakadémián tiszteletdíjas tanársággal, az énektanítás módszertanát és a gyakorlati tanítást kellett csinálni, amit nagyon szívesen csináltam, mert ugyanakkor a Horváth Mihály téri bemutató iskolának voltam az énektanára. És úgy a ’46-os, ’47-es években, a ’48-as és még a ’49-es években is úgy láttuk, hogy csodálatos világ nyílik meg, miden kinyílt előttem, gyönyörűen mentek a dolgaim. Bárdos Lajos magához fogadott munkatársként a Magyar Kórusban, rám bízta a protestáns hírek rovatvezetését és az iskolai énektanítás és iskolai hangszertanítás ügyét, amit hát szintén nagyon-nagy örömmel csináltam.

L.A.: És ennek is véget vetett, a főiskolai tanárságnak a ’49-es esztendő?

R.L.: Igen, igen. A Magyar Kórus államosításával együtt. Harmincunkat bocsájtottak el akkor, helyet kellett adni a pártembereknek a Zeneakadémián. Köztük nagy nevek, hát én elég fiatal voltam még akkor, úgyhogy – na és akkor engem kárpótoltak is. Meg volt ígérve a Zeneakadémiára ’49 őszére a kinevezés, ki is neveztek, de nem a Zeneakadémiára, hanem a Pedagógiai Főiskolára, még a Cukor utcában volt, és annak a Zenetanszékén nekem bőséges munkaterület jutott.

L.A.: És meddig tetszett ott tanítani?

R.L.: A fennállásáig, ’56-ig. ’55-ben szüntették meg, de engem még egy évre megbíztak, hogy lássam el a levelező hallgatóknak a további ellátását.

L.A.: És ’56 után mi következett?

R.L.: ’56 után, ’56 őszén: az volt talán anyagilag a legnehezebb, akkor született a harmadik (helyesen: a negyedik) fiunk, legnehezebb időszak – Pécsre helyeztek.

L.A.: És ’56-tól a Pécsi Tanárképző Főiskolán tanított?

R.L.: A Pécsi Tanárképző Főiskolán beosztott tanárként dolgoztam. Amikor odamentem a tanszékvezető felvitt az igazgatóhoz, és felajánlották a tanszékvezetést. Hát egy kicsit szemükbe nevettem, hát hogy gondoljátok; ezt a tanszéket a Hegyi Jóska csinálta, én örülök, ha befogadtok, addig, míg valami történik velem. És hát ebben maradtunk. Nem volt az rossz. Aranyos jó tanítványaim, jó kollégáim voltak, megbecsültek a Pécsi Főiskolán, de idegennek éreztem magam. A család, a lakás itt volt, a gyerekeim itt jártak iskolába, nem lehetett gondolni se költözésre, nem is akartam.

L.A.: És meddig volt ez a pécsi időszak.

R.L.: Úgyhogy örültem már, amikor a minisztériumba behívtak és közölték velem, hogy az egri főiskolán újra meg kell szervezni a Zenetanszéket és rám gondoltak.

L.A.: és ez mikor volt?

R.L.: Ez ’59-ben volt.

L.A.: És ’59-től aztán a nyugdíjig…

R.L.: ’59-től ’75-ig, nyugdíjig ott voltam.

L.A.: Az Egri Tanárképző Főiskola Énektanszékét tetszett vezetni. Tehát akkor, hogy milyenek a mai énektanárok, az Laci bácsin is múlott.

R.L.: Igen, igen, igen és ez egy nagyon nagy probléma és nagy fájdalom és szomorúság nekünk; mert hogy őszinte legyek, csak rosszat hallok. Nem volt a mi munkánkban hiba, mi azt csináltuk, amit csinálnunk kellett. Színvonal is volt, de volt egy nagyon-nagy baj: a kétszakosság. A zene az egész embert kíván. Hát volt egy olyan szakpárosítás, hogy testnevelés-zene. Az a fiatalember futott három kilométert, és utána jött partitúra-olvasás órára. Lerogyott a zongora mellé, azzal nem lehetett csinálni semmit. Szóval az lett az eredménye, hogy a hallgatóink egy része átment a másik szakra és ott tanított, egy részük megmaradt. Ezekből sok esetben kiváló énektanár lett, akik a zenének adták magukat és abban képezték magukat. Mer hiszen mi, pláne a kétéves képzés alatt,közben marxizmus, pedagógia, hát egyéb, eléggé meg voltak terhelve a hallgatóink, úgyhogy zenében sem tudtuk azt az eredményt elérni, tehát állandóan szükség volt arra, hogy a továbbképzést, amíg él az ember, azt addig csinálni kell. Én ma 82 évesen is tanulok, gyakorlok, komponálok, elméleti problémákon töröm a fejem, írom a zeneelmélet jegyzeteket. Hát ez is olyan dolog, látom, hogy a zeneiskolában még mindig a Kesztler összhangzattant tanítják, nem győzöm a kifejezéseket javítani, mert a zeneelmélet szókincse annyira megváltozott ez alatt az idő alatt, hogy ma már a Kesztler összhangzattan nagyon-nagyon porosnak látszik. Úgyhogy szükség volna, hát én hozzá is kezdtem már, és valószínű, ha sikerül, meg is fogom csinálni, ha élek.

L.A.: Felhozta Laci bácsi, hogy Buda-hegyvidéken kórust szervezett. Na most, ’49 után, amikor tanárképző főiskolán tanított, akkor meg tudott maradni a kapcsolat az egyházzal?

R.L.: 1949-ben feljelentettek – én ismerem az illetőt, nevét nem akarom mondani – az egyházzenei működésem miatt. Ugyanakkor én már második éve vezettem a Pesti Pedagógiai Főiskola Ének-zene Tanszékét, és akkor köteleztek arra, hogy fejezzem be az egyházi munkámat. Ez hivatalosan meg is történt, ’49. december 31-vel hivatalosan befejeztem a kántor-karnagyi munkámat a Buda-hegyvidéki gyülekezetnél, de az énekkart tovább vezettem ’56-ig. Addig, amíg Pécsre nem mentem, mert addig tudtam csinálni. De ott is elég zűrös állapotok alakultak ki, úgyhogy azt is be kellett fejeznem. És így ’56-tól ’75-ig mások vezették az énekkaromat. ’75-ben jöttek hozzám – éppen tegnap láttam a TV-ben Kardos Ernő szép műsorát, negyven évig énekelt az énekkaromban és ő volt az énekkar elnöke.

L.A.: Kardos Ernő, ha már fel tetszett hozni a nevét, kémia-természetrajz tanár, , és most Széchenyi-díjat kapott. Ugyancsak az evangélikus egyház tagja, és hát többek között valóban erről is beszélt, amit most Laci bácsi említett. Most azt hagy kérdezzem meg, két olyan fontos egyházzenei művet is meg tetszett jelentetni, ami azokban az időkben, amikor megjelentek, nagyon sokat segítettek a magyarországi evangélikus egyházzenének.

R.L.: Nemcsak az evangélikus egyházzenének.

L.A.: Megmondom, mire gondolok Laci bácsi. Az „Ádventtől ádventig”, ez volt az első nagy olyan áttörés, ami megpróbálta összegyűjteni, sikerrel egyébként, azokat a kórusműveket, amelyeket érdemes énekelni, mert zeneileg értékesek. Kérem, hogy erről tessék beszélni.

R.L.: Bárdos Lajos volt a szellemi indítója. Ő úgy tervezte, hogy Ádám Jenő ír egy előszót hozzá, Gárdonyi Zoltán egy zenetörténeti bevezetőt. Mivel a Magyar Kórus is akkor, ’46, ’47-ben kezdte összeszedni magát, a régi kapcsolatait igyekezett a nyomdával stb, stb újra élővé tenni, hát így nem vártuk ki a kötetet, hanem 16 oldalanként, ívenként jelent meg. Hát erről el kell mondanom, hogy egész életemben kutattam a jó zene után, a jó kórusműveket összegyűjtögettem, és nem tudom, hogy miért és hogyan, de azonnal írtam hozzá magyar szöveget. Szerencsére Bárdos megtanított a helyes prozódiára, úgyhogy ez volt az „Ádventtől ádventig” lényege azon felül, hogy jó műveket, barokk előtti, reneszánsz kórusműveket gyűjtöttem össze.

L.A.: És ezáltal hozzáférhetővé tette Laci bácsi. Hát ez nagyon lényeges. Mert lefordította, összegyűjtötte és megkínálta vele a kórusokat. Tessék, jó műveket lehet énekelni.

R.L.: Sajnos, nem lett belőle kötet. A hetedik füzet a nyomdában volt, amikor államosították a Magyar Kórust, így csak hat ív jelent meg belőle. Hát mi ugyan összekötögettük, de hát szóval nem lett kötet belőle. De akinek megvan, nagyon sok embertől hallom, katolikusoktól, más vallásúaktól, hogy féltve őrzik azokat a példányokat. Igen, mert zúzdába akarták adni ’49 után a meglevő készletet, mert elég nagy készlet volt belőle. Aztán nem tudom, hogy ki mondhatta, hogy inkább el kéne adni, minthogy zúzdába küldjék. Így aztán az Eklézsia kiárusította.

L.A.: Más karénekeskönyvet is tetszett kiadni, például a Karénekeskönyv 2-t.

R.L.: A Karénekeskönyv 2, az már mostani. Lényegében az Ádventtől ádventig javát hozza, és közben, amit csináltam 40 esztendő alatt, azokból a javát összegyűjtögettük, és Karénekeskönyv 2, mert Csorba István szerkesztett egy Karénekeskönyv 1-t, ezért lett ebből a 2. Azokban könnyebb, bár sok jelentős mű is van benne. Az enyém viszont tisztán négyszólamú vegyeskarok, nagy részben orgonakísérettel.

L.A.: Használják ezt?

R.L.: állítólag hat utánnyomás volt belőle. Mondjam azt, hogy a Koronázó templom énekkara is használja?

L.A.: A Mátyás templomra tetszik gondolni. Na, most számos kéziratban levő munkája van. Kérem, hogy beszéljen ezekről! Mik foglalkoztatják, milyen témák, és mi az, amit feltétlenül, a magyar zenei élet javítása érdekében meg kellene jelentetni?

R.L.: Hát talán a legfontosabb volna az ökumenikus kancionálé, amelyik kb. száz éneket tartalmaz vegyes kari feldolgozásban, amelyek nagy részben katolikus, református, evangélikus, esetleg baptista énekeket tartalmaz. Most jelent meg az egyik evangélikus folyóiratban, a Lelkipásztorban, egy nagy kimutatás az ökumenikus énekekről, úgyhogy nekem azt még át kell nézni, és ennek alapján még tovább bővíteni a lehetőségeket. Temetési énekeket írtam férfikarra, ebből is van vagy 40 darab. Talán a leglényegesebb, hogy 22 éve tanítok orgonát az István Gimnázium zeneiskolájában, nagyjából készen áll a két kötetes orgonaiskola. Ami egy kicsit az utóbbi 20 esztendőnek a munkája.

L.A.: Laci bácsi a mai napig tanít.

R.L.: Tanítok, igen, de most már úgy van, hogy gondolkozom azon, hogy befejezem. Én már egy évvel ezelőtt is gondolkoztam, azt mondtam magamban, hogy én már szégyellem magam, hogy még most is tanítok. De a tanítványaim szeretnek, és szépen vizsgáznak, és nem volt lelkem, hogy ott hagyjam őket, de ezek a kéziratok aggasztanak, hogy ezeknek a sorsát valahogy el kéne intézni. Mert ugye, ha valami közbejön, halálom után nem remélhetek semmit, hogy ebből valami is megjelenik. A gyakorlati példák azt mutatják, hogy a kottatárak az antikváriumba kerülnek, gyerekeket nem érdekli, eladják. De hát én ezt kivédtem, mert 10-20 kilós csomagot vittünk feleségemmel a postára. A kottáim jórészét a Sárospataki Főiskola könyvtárának küldtem, de elég nagy anyagot kapott a Fasori Gimnázium, és most készülök egy kis könyvtárnyi anyaggal a Sárospataki Tanítóképző részére.

L.A.: Ez tisztelet a volt iskolának?

R.L.: Igen, igen, sokat kaptam tőlük. Talán többet, mint amit vártam, és ez a legkevesebb. Ezek most már a legféltettebb kottáim, amelyeket most már csak oda küldhetek, máshová nem. Mert nagyon lényeges az, hogy Északkelet-magyarországon Sárospatak, az szellemi központja volt a Kárpátaljának, a Felvidék, Kassa környékének; és most ott van Sátoraljaújhely mellett a Ronyva folyó, amelyik nyaranként kiszáradó patakocska, erecske, ez az országhatár. Elvágták Sárospatakot. Most már, már talán, Kárpátalja felé már nyílnak a kapuk.

L.A.: Most már csak észak felé kellene, hogy kaput nyissunk. Milyennek találja a magyar egyházzene állapotát, ezen belül az evangélikus egyházét? Meglátszik rajta az elmúlt évtizedek bezártsága?

R.L.: Biztos meglátszik, de azt hiszem, csak a felületes szemlélőnek, mert azért a munka mindenütt folyt, ha szerényebb eszközökkel is. Elkezdtem már azt mondani, hogy ’75-ben, amikor nyugdíjba mentem, Kardos Ernő látogatott meg, egy régi öreg barátommal együtt és azt mondták, most már nyugdíjban vagy, gyere vissza, foglald el az énekkar vezető helyét. Te csináltad az énekkart, vedd vissza újra. Azt mondtam nekik, hagyjatok békét nekem most már, nyugdíjba megyek. Hát két hét múlva megint eljöttek, mondván, hogyha pedig el nem vállalod, és az énekkar szétoszlik, az a te lelkeden szárad. Ezek után nem lehetett mást csinálni, persze hogy elvállaltam, és sok örömet okozott azóta is. Hát ugye megöregedtünk, az énekesek is megöregedtek; de ha kiosztok egy kottát, akkor a négy szólam szól egykettőre.

L.A.: A mai napig tetszik vezetni a Budahegyvidéki énekkart?

R.L.: Ma is, ma is. Sőt, ’91-ben kezdtünk el egy zenés áhítatot, ahol az egyházzene történetét – nem mondok evangélikust, mert benne van Palestrina, benne van Lassus és benne van Sveelinck, a Kálvini reformáció is, tehát úgy mondhatnám, a keresztény egyházzene történetét – zenés áhítatok formájában csináljuk. Két havonként ’91-től, most már ’94 van, végigmentünk, a zenetörténet minden jelentősebb mesterétől néhány művet bemutattunk. Énekkari és orgona műveket, már most eljutottunk a magyar szerzőkig. Szóval már itt is a vége felé járunk. Egyedül Bach kapott két estét, meg Liszt két estét, és most Gárdonyi. Ő annyi mindent komponált, hogy két estére való műsor telt ki. Most Sulyok Imre, Fasang Árpád kerül sorra.

L.A.: Gárdonyi Zoltán egyébként református egyházzenész volt.

R.L.: Igen, de amikor Kodálynál végzett, Akkor kiment Németországba. Hindemithnél tanult, és ott tett, Berlinben zenetudományi doktorátust. És amikor hazajött, akkor Kodály azt mondta neki, hogy most menjen tanítani. És a soproni evangélikus tanítóképzőbe ment, úgyhogy tíz esztendőt töltött Sopronban, és az alatt főként evangélikus témákra írta műveit, úgyhogy tiszteletbeli lutheránus Gárdonyi Zoltán. Nagyon tisztelem. Németországból is visszajött. Tudtuk azt, hogy milyen elbánásban részesül ő itt, magyar részről; és miért kellett annak az embernek, aki doktori disszertációját Liszt Ferenc magyarságáról írta, miért kellett annak az embernek öregségére Németországba távoznia? Nem ment szívesen. És a Debreceni Kollégiumra, Kántusra bízta össz kéziratát.

L.A.: Ahol azt hiszem, nagyon jó helyen van. Berkesi Sándor kiváló letéteményes.

R.L.: Még talán azt elmondanám, hogy amikor a kántori vizsgára készültem Miskolcon, akkor ismertem meg a Kapi korál könyvet, és ott ismertem meg az evangélikus egyházi énekeket, amik nagyon-nagyon belém vésődtek. Kapi Béla püspök édesapjáról van szó, aki a Soproni Tanítóképző igazgatója volt. Öt bízták meg az 1908-9-es években, hogy a sokféle korál könyv közül szedje ki a legjobbakat, és csináljon egy új korál könyvet. 1911-ben jelent meg a Kapi Béla féle korál könyv, amit 1982-ig használtak, amíg megjelent ez a korál könyv, amit mi csináltunk Sulyok Imrével, Fasang Árpáddal, Treutler Gáborral. Az evangélikus egyházban mindenütt éppen ennek az énekes könyvnek és korál könyvnek a hatására mindenütt a ritmikus ének vált uralkodóvá.

L.A.: Tehát a ma használatos evangélikus énekes könyv elkészítésében is részt tetszett venni.

R.L.: Hogyne, hogyne, erősen, erősen. Több évig csináltuk. ’75-től ’82-ig. Az egész országban egymás után alakulnak a kis énekkarok, amelyek nagyon sokat segítenek a gyülekezeti ének megjavításában.

L.A.: Képzett kántorok nem kellenének?

R.L.: Nagyon kellenének.

L.A.: Említettük már, hogy számos műve kéziratban van. 12-t sorol fel itt Laci bácsi nekem, nekem segítség képen. Többek között Liszt Ferenc templomi kórusai magyar szöveggel, hogy egy egész más korba ugorjak, Frescobaldi válogatott művei orgonára, aztán: orgonaiskola két kötetben, zeneelmélet zeneiskolák részére – azért említettem ennyifélét a 12-ből, hogy olyan széles kőrben mozognak ezek, hogy nem is tudom, miért nem adják ki? Tehát, hogyan lehet ezek nélkül zenei élet?

R.L.: Szóval, ezeket összeköti a pedagógia. Hogy miért nem adják ki? Hát ugye, ez a pénztelenség, a szegénység. Én bízom benne, hogy eljön az idő, amikor talán. És hálásan köszönöm ezt a beszélgetést, mert itt legalább elmondhattam, kitárhattam a gondolataimat, elmondhattam az életem. Ez vagyok.

 

 

Kardos Ernő: Rezessy László, 1912-1997

 

A Budahegyvidéki Evangélikus Énekkar alapító karnagyát nagy részvét mellett február 12-én búcsúztattuk a Farkasréti temetőben. Ravatalánál Kőszeghy Tamás lelkész hirdette a vigasztalás igéit.

 

Fiatal emberként 1937-ben alapította meg énekkarunkat, amely az első tíz év végén már 75 tagot számlált. Karnagya ez idő alatt a Zeneakadémián hat szakmai jellegű diplomát szerzett. Rövid ideig előadóként is működött ugyanott.

 

Első kórusgyüjteménye az „Ádventtől ádventig” 1848-1849-ben jelent meg, s három évtizedig egyedül ez a mű állt a protestáns énekkarok rendelkezésére.

 

Az 50-es évektől kezdve Mohr Tamás presbiterünk bibliai tárgyú, evangelizáló jellegű szövegeit Rezessy László zenei formába öntötte. Így számos énekkari mű jött létre: kantáták, kis oratóriumok. Kottáik gyülekezetünkben az érdeklődők rendelkezésére állnak.

 

Karnagyunk munkahelyét, a Budapesti Pedagógiai Főiskolát 1956-ban megszüntették, így őt előbb Pécsre helyezték, majd az Egri Pedagógiai Főiskola ének-zene szakának tanszékvezető tanára lett. Emiatt 22 éven át nem vezethette énekkarunkat. Nyugdíjaztatása után, 1974-ben, nagy örömünkre visszakaptuk szeretett karnagyunkat. Az utolsó két évtized – saját szavai szerint – életének legtermékenyebb ideje volt, telve az alkotás boldogságával.

 

Megjelent 1982-ben az új Evangélikus Énekkönyv. Szerkesztésében, mint a dallami bizottság tagja, fontos munkát végzett. Énekeskönyvünkben hat mű őrzi nevét.

 

Az 1977-ben megjelent Karénekeskönyv (szerkesztője: Csorba István) folytatásaként 1989-ben – Rezessy László szerkesztésében – kiadásra került a Karénekeskönyv II. Ennek ajánlásában így írt Nagy Gyula püspök: „Ez a 211 egyházzenei karéneket tartalmazó gyűjtemény valóban egy teljes egyházzenészi, karnagyi és műfordítói életmű gazadag összefoglalása.”

 

Megalkotta és négy évvel ezelőtt kiadásra benyújtotta az „Orgonaiskola” c. művét, amely sajnos még nem jelent meg.

Legkiemelkedőbb oratóriumát, az EXODUS-t 1966. június 2-án adta elő az éppen 60 esztendős „kórusunk”, az ifjúsági énekkarral együtt. Drága Laci bácsink megérezte akkor, hogy életének utolsó nagy örömében részesül…

Áldott emléke szívünkben és műveiben tovább él.

 

(Evangélikus Élet, 1997. március 9.)