Átadták az idei Bartók-Pásztory-díjakat

A hagyományoknak megfelelően március 25-én, Bartók Béla születésnapján az emlékezés virágait helyezték el a világhírű zeneszerző és zongoraművész síremlékénél a Farkasréti Temetőben. A megemlékezésen jelen volt dr. Jávor András államtitkár a Nemzeti Erőforrás Minisztérium képviseletében, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora dr. Batta András, az Egyetem rektorhelyettesei, tanszékvezetői, a Kodály Intézet és a Bartók Konzervatórium igazgatója, a Bartók-Pásztory-díj Kuratórium tagjai, az MTA Zenetudományi Intézet és a Bartók Archívum vezetői. Dr. Somfai László akadémikus beszédében a fiatalsághoz fordult, a mérték, az ízlés és az önmérséklet fontosságára hívta fel a figyelmet Bartók műveinek műsorra tűzésében és előadásában.

A koszorúzáson a Bartók Konzervatórium kórusa és hallgatói énekelték Bartók néhány kórusművét, ill. az általa gyűjtött népdalokat. A koszorúzást követően az Egyetem Ligeti György épületében került sor a Bartók-Pásztory-díjak átadására.

Dr. Batta András a díjakat odaítélő kuratórium nevében először megköszönte a leköszönő kuratóriumi tagok eddigi munkáját, majd átadta a díjakat az idei év kitüntetettjeinek.

Rozgonyi Éva karnagy több évtizedes karnagyi, pedagógusi, közéleti tevékenységéért vehette át a díjat. Laudációjában a Kuratórium nevében dr. Kollár Éva karnagy, egyetemi tanár Szokolay Sándort idézte: "Rozgonyi Éva az a művész, aki az örökkévalóságba távozott Magyar Szent: Kodály Zoltán zászlaját viszi rendületlenül, a hangok varázslatával". Majd a Szegedi Bartók Kórus korábbi méltatását idézte fel: "Hite rendíthetetlenné teszi az igazság keresésében és a magyarság szolgálatában. Tiszta szavának, határozott cselekvésének nagy hatását csak zenei érzékenysége és szuggesztivitása múlja felül".

Keller András hegedűművész, a Keller Kvartett alapítója, karmester, a Concerto Budapest zeneigazgatója sokoldalú előadóművészi tevékenységéért, a világhírű magyar vonósnégyes kultúra ápolásáért, a zenei műveltség terjesztésében kifejtett áldozatos munkájáért kapta a díjat, munkásságát a Kuratórium nevében dr. Batta András méltatta.

Lakatos György fagottművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, a  Kékmadár Alapítvány alapítója kimagasló előadóművészi és közéleti tevékenységéért vehette át a díjat. Laudációjában dr. Kovács Béla Kossuth-díjas klarinétművész, egyetemi tanár így nyilatkozott róla:  Lakatos György a szó  legnemesebb értelmében "játszik" a hangszerén, gyönyörű hangon, fölényes technikával, nagy biztonsággal, emellett a barokk stílustól korunk zenéjéig a fagott lehetőségeit mindig az adott mű hagyományainak és stílusának megfelelően tolmácsolja. Igazi "örömzenész", akinek játékából sugárzik hangszere és a zene szeretete, és hivatását tekintve nemcsak fagottművész, hanem igen sokoldalú muzsikus.

Bánkövi Gyula zeneszerző, "három fontos területen teljesített és teljesít ma is feladatot a magyar zenésztársadalom érdekében: egyrészt alkotó muzsikus, másrészt darabjaival gazdagítja a 20-21. század magyar zeneszerzésének sokszínű palettáját, emellett mint közszolga hitelesen és biztos ízléssel szerkeszti a Bartók Rádió műsorait" - emelte ki beszédében Devich János csellóművész, Professor Emeritus a Kuratórium képviseletében. A laudáció kiemelte, hogy a díjazott meghatározó tanítómestere a természet; a hangzó anyagban, amelyhez a szerző szívesen fordul az elektronika eszközéhez, nyomon követhető a természet állandó változása, a periodikusság, az időtlenség, a mikro- és makrovilág egyidejű jelenléte.

 A díjátadón Bartók műveit szólaltatta meg Fülei Balázs zongoraművész és Homoki Gábor egyetemünk hegedű szakos hallgatója.

(Forrás: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem)