Titánia

A Művészetek Palotája Szimfonikus Felfedezések sorozatában február utolsó napján Rohmann Dittát és a Savaria Szimfonikus Zenekart hallgathattuk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A fiatal művészeket lehetőséghez juttató sorozatban ez alkalommal egy igazi nagy reménységű, tehetséges ifjú gordonkaművésznőt csodálhattunk meg.

Az este első számaként egy ősbemutató, Tóth Péter (1965) Canzoniere című darabja hangzott el. A mű a 14. században élt költő, Francesco Petrarca olasz nyelvű Daloskönyvéről kapta címét, melyben a művész Laura iránt érzett szerelmét énekli meg. Külön meg kell említeni, hogy a zenemű a Savaria Szimfonikus Zenekar felkérésére íródott, az énekszólam kifejezetten a karmester, Kocsár Balázs feleségének, a kitűnő olasz mezzoszopránnak, Francesca Provvisionatonak a hangjára. Az éteri magasságokban kezdődő mű végig megmarad a tonalitás, a szép hangzás ismét zeneszerzői célként megfogalmazódó körében. Régi, jó harmóniák, gyönyörű dallamok jellemzik ezt a (neo)konzervatív stílusban fogant művet. A befejezéshez közeledve gyermekkar is társul az előadókhoz, még inkább égi magasságokba emelve a nagyon is földi nő iránt érzett szerelmet. A zenekar és a karmester érzékenyen, szépen formálva adta elő a művet. Egyetlen negatív észrevétel, hogy a zenekar olykor túl domináns volt az énekszólamhoz képest, melyet talán jobban engedhettek volna érvényesülni. Ezért időnként nem valósult meg az az ideálisan kiegyenlített hangzás, melyet a mű emelkedett hangvétele megkívánt volna. Francesca Provvisionato kitűnően oldotta meg feladatát, nem az ő hibája, hogy szólama néha elveszett a zenekar mögött. Nagyszerűen állt helyt a leánykar is, egyenlő partnereként a többi előadóművésznek.

Az est második műsorszáma a Kossuth-díjas Kocsár Miklós (1933) Gordonkaversenye volt. Szintén hagyományos dallam és harmóniavilág jellemzi, ami néhol bartókos, Kodályos hangvétellel társul. Az 1994-ben Antall József emlékére íródott mű első tételében lassan, elmerengve, szinte hangról hangra indul a csellószóló. Ebből bomlik ki, építkezik a tétel. Jellegzetes motívum a hangsúlytalanul kezdődő, kisszekund lépésekből építkező dallam. Az andante cantabile tétel ismét nagy teret hagy a csellistának, hogy tudását csillogtathassa. Talán ebben a tételben érződik leginkább a búcsúzás, az elmúlás megidézése, mely persze a harangnak, s az éteri hangszerelésnek tulajdonítható. Különösen széppé varázsolja a tétel végét a felhangzó la-pentaton hangsor. Az utolsó tételt gyors futamai, megnyugvó dallamai, akkordfelbontásai, valamint réz és ütőszólamai változatos, érdekes zárótétellé teszik.

A gordonkaszólót játszó Rohmann Ditta (1983) szinte kifogástalanul adta elő ezt a nehéz művet. Nagyszerűen formált, érzékeny dallamívek, szenvedélyes futamok és akkordok tanúsítják kiváló adottságait. Végig magával ragadó tudott lenni, mindig új oldalát mutatta meg, az utolsó pillanatig fenntartva a feszültséget, egy percre sem engedve meg a közönségnek, hogy ne figyeljen rá.

A fiatal csellóművész kiemelkedő tehetsége már korán megmutatkozott. Tíz évesen Suren Bagratuninál tanult Bostonban, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Kertész Ottónál és Perényi Miklósnál. Az itthoni oklevél megszerzése után Baselben Ivan Monighetti növendékeként ismét diplomát szerzett. Jelenleg doktorandusz-hallgató, illetve a Debreceni Egyetem tanársegéde. Artisjus és Junior Príma díjas. A zenekar hibátlanul játszott a művet von Haus aus értőn dirigáló ifjabb Kocsár irányításával.

A szünet után Jean Sibelius (1865 – 1957) 1915-ben komponált V. Esz-dúr szimfóniája következett. Sibelius főleg a szimfóniák, szvitek, szimfonikus költemények zeneszerzője. A finn nemzeti zene megteremtője, aki hallatlan tiszteletnek örvendett hazájában. Ez az alkotása rendhagyó, háromtételes felépítésű. Az első tétel, (Tempo molto moderato – Allegro moderato – Presto) önmagában is hármas tagozódású. Mint a tempójelzések is mutatják, az eleje lassan kezdődik, majd egy menősebb középrész után gyors scherzóval fejeződik be. A második tétel ismét lassabb, míg a harmadik gyors tempóban kezdődik, de lassúban fejeződik be, így foglalva keretes szerkezetbe a művet. A Savaria Szimfonikus Zenekar Kocsár Balázs vezényletével végig tisztán, pontosan, élményt adóan játszott.

Eisenbacher Zoltán

Szimfonikus felfedezések

Tóth Péter: Canzoniere

Kocsár Miklós: Gordonkaverseny

Jean Sibelius: V. Szimfónia op. 82

Rohmann Ditta – gordonka

Francesca Provvisionato – mezzoszoprán

Savaria Szimfonikus Zenekar

Kocsár Balázs – karmester

Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola Leánykara

Uhereczky Eszter – karnagy

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Művészetek Palotája

2012. február 29.