Cimbalom szeminárium Linzben

a Bruckner Művészeti Egyetemen

 

 

Mint a Besztercebányai Művészeti Akadémia docense, és a Cimbalom Világszövetség elnöke, meghívást kaptam Linzbe, a Bruckner Művészeti Egyetemre előadást tartani az ottani cimbalmon, a hackbretten tanulók és a tanárok részére. 2012. január 29-én a reggel 10 órától este 6 óráig tartó szeminárium témái voltak a világban használatos különféle cimbalom játéktechnikák összehasonlítása és használata, a pedáltechnika, és a zenei írásjelek megvalósítása. Az osztrák és német hackbrettek a Cimbalom Világszövetség tevékenységének hatására sokban változtak az elmúlt évek során. Hangterjedelmüket a hangszerkészítő mesterek megnövelték, és most már majdnem valamennyi hackbrettet pedál szerkezettel láttak el. Bár ez a pedálszerkezet működésileg nem olyan fejlett, mint a magyar cimbalmoké, amit Schunda Vencel József a 19. század végén megvalósított, mégis nagy eredménynek számít ez a historikus hangszerek fejlesztésében. A német és osztrák tanárok diákjaikkal rendszeresen részt vesznek a Cimbalom Világszövetség kongresszusain, ahol jól érzékelhető a hangszer megszólaltatási módszereinek fejlődése is. Szemináriumok, workshopok keretében pedig a diákok tanáraikkal együtt elsajátíthatják más országok játéktechnikáját, amit felhasználnak saját interpretációikban és a tanításban. A hangszer irodalmában is nagy változások mentek végbe. Az eddig csak eredeti hackbrett műveket játszó és tanító tanárok, most már más országok repertoárját is átveszik, és átiratokat is készítenek. A Bruckner Egyetem hackbrett szemináriumán nagy érdeklődést keltettek a 19. századi és 20. századi magyar cimbalom művek, melyeket a jövőben tanulni is lehet majd a diákoknak. A szeminárium záró részeként a diákok individuális tanácsokat kértek tőlem.

 

Az Egyetem hackbrett tanára Liudmilla Beladzed, a szeminárium szervezője, további együttműködést szeretne velem. Megállapodtunk, hogy a jövőben az Erasmus program keretében diák cserét valósítunk meg. Most már csak a diákokon múlik, ki lesz hajlandó hosszabb időt eltölteni a másik országban. Tervezzük további szemináriumok szervezését mindkét egyetemen.

Herencsár Viktória