ASZTALOS ANDREA*

 

A DALLAMÍRÁSI KÉSZSÉG FEJLESZTÉSE

 

A zeneiskolai szolfézstanítás sokféle feladat összegzéséből áll. A tanítás anyaga mindig egy-egy központi probléma köré csoportosul, melyet készségfejlesztő gyakorlatok segítségével, auditív úton és logikai összefüggések szerint is alaposan, elmélyülten kell feldolgozni. A diákok a tanulási folyamat során szereznek biztos jártasságot az éppen aktuális, adott órai anyag ritmikai, dallami és formai világában. Az így felhalmozódó tapasztalat teszi őket alkalmassá a vokális vagy hangszeres zene stílusos, önálló megformálására. A szolfézstanítás elsősorban a zenei képességek továbbfejlesztésére és a készségek kialakítására törekszik. A készségek és képességek adottságokra /öröklött struktúrákra/ épülnek, s tanulás eredményeként fejlődnek ki. A képességek fejlődésének ütemét és ezeknek az elérhető legmagasabb szintjét főként az adottságok minősége határozza meg. Érdemes különbséget tenni készség és képesség között, hiszen a képesség nem kötődik egy meghatározott tárgyhoz, tartalomhoz; ezzel szemben a készség mindig meghatározott tartalomhoz kapcsolódik, és magába foglalja a jártasságot, gyakorlottságot.

 

A képességek két csoportra oszthatók:

1. Egyszerű képességek, amelyek szabállyal leírhatók.

2. Komplex képességek: összetettebb szerkezetek, amelyek "több egyszerű képesség egymásra épüléséből, vagy ismeretek és készségek szerveződéséből állnak."/Erős Istvánné: Zenei alapképesség; 1993.; 10./

 

A zenei alapképesség rendszerében mindkét képesség típus megtalálható. „A zenei alapképesség tehát a zenei képességeknek az a központi magja, alapja, amelyben a dallam, a harmónia, a ritmus, a hangszín és a dinamika a zenei kommunikáció funkcióiban /a hallásban, a közlésben, az olvasásban és az írásban/ realizálódik". /Erősné; 1993.; 22./

 

 

1. táblázat: Zenei képességek

 

 

 

A zene kétféle megjelenési módja: a hangzás és a kottakép. A zenei képességek e kettő összefüggéseire; illetve a hangzás vagy a kottakép realizálására irányulnak.

 

Ezen tanulmányomban azokra a zenei képességek fejlesztésére fektetem a hangsúlyt, amelyek közvetlenül befolyásolják a zeneírási feladatok sikeres megoldását. Ahhoz, hogy a tanulók zenei képzettségüknek megfelelően jól írjanak, sokféle mozzanatra kell koncentráltan odafigyelniük. Egy ismeretlen melódia diktálás után történő lekottázása a gyerekek számára a legnehezebb, legösszetettebb feladat.

 

Zenei olvasás-írás

 

        A zenei olvasás és írás azonos képzetkapcsolat ellentétes irányú működésével valósul meg. Zenei olvasáskor a kottaképhez hallási képzetek társulnak, így a jel-hangzás kapcsolat realizálódik. A zenei írás alkalmával az elhangzó zenei információk írásos rögzítéséről /hangjegyekkel, ritmusértékekkel/ van szó; tehát a hangzás-jel összefüggés meglétére alapul. A hallási képzetek nem kötődnek közvetlenül a jelrendszerhez, így legalább egy közbülső fogalmi jellegű elem beillesztése szükséges.

Zenei olvasás: JEL-NÉV-HANGZÁS képzetkapcsolattal írható le.

Zenei írás: HANGZÁS-NÉV-JEL képzetkapcsolattal fejezhető ki.

 

Melódiaolvasás, és - írás

 

        Zenei olvasás: jel-név-hangzás láncolata, vagyis a kottába leírt dallam olvasása. „A zenei olvasás során a kottakép jeleiben rögzített zenei struktúrák hangképét képzeljük el." /Erősné;1993.,117./ A kottakép hangjegyeihez hangnevek  illeszkednek a kulcs és az előjegyzés függvényében, s ezek a nevek akusztikus képzeteket  elevenítenek fel  /kottakép megszólaltatása/. Általában a két szélső elem /hangzás-jel/ közé kétféle név - szolmizációs illetve abc-s név - kerül.

        A zenei írás „hangzó zenei anyag jelekkel rögzítése a vonalrendszerben." /Erősné; 1993.,85./ Az írás folyamán a hallott magassági viszonyokhoz hangnevek társítása történik a hangnem vagy a megadott hangnév alapján; majd ezt követően a feladat a hangnevek elhelyezése a vonalrendszerben. Az írás lényeges mozzanata a hallott zenei anyag megnevezésén keresztül ennek lekottázása, vagyis kottakép létrehozatala. A dallamírás a zenei kommunikáció egyik legbonyolultabb tevékenysége.

 

Harmóniaolvasás és - írás

 

        A zenei olvasás nem tehető egyenlővé csak a kottaképről való énekléssel, mivel akkor a harmóniaolvasás képessége értelmezhetetlenné válna. Oka abban rejlik, hogy több hang egyidejű éneklése egyetlen személynek megoldhatatlan feladat lenne. Végeredményben minden olyan tevékenység a zenei olvasás körébe tartozik, amely során a kottakép jeleiben benne rejlő zenei tartalmak és a hangzás egyeztetése történik.

Harmóniaolvasási feladat: pl. hallott hangközök, hangzatok összehasonlítása a kottaképpel. Hangzatírási feladat: pl. akkord kiegészítés; a hallott hármashangzat összevetése annak kottaképével és ez alapján a kottából kifelejtett akkordhangok vonalrendszerbe való beírása a feladat; vagy a hallott hangzat teljes kottaképi rögzítése.

„A hangzatírás szintetizáló képesség, amely a hallás, a közlés és az olvasás képességeinek tartalmi és szerkezeti összegzése." /Erősné; 1993.,121./                                                     

 

 

Ritmusolvasás és - írás

 

        A ritmusolvasás is a jel-hangzás képzetkapcsolattal írható le. E két alkotóelem közé ebben az esetben az ütem ékelődik be. Tehát, ritmusolvasás: ritmusjelek-ütem-hangzás kapcsolata. „A ritmusolvasás az írott ritmusjelek ütemekbe rendeződésének a megszólaltatása, felfogása." /Erősné; 1993.,137./

        „A ritmusírás a metrikusan értelmezett hangzó ritmusképletek rögzítése ritmusjelekkel." /Erősné; 1993.,137./ 

A hallás utáni ritmusírás egyszerűbb tevékenység, mint a dallamírás. „A dallami és ritmikai anyag írásában mutatkozó különbség ellenére a két képességet azonos fejlődési szakasz jellemzi az egyes korcsoportokban." /Erősné; 1993.,139./

 

A zeneíráshoz kapcsolódó képességek, ismeretek

 

        A zeneírási feladatokat megalapozó, előkészítő gyakorlatok kiválasztásánál a következő szempontokat célszerű figyelembe venni. Egyrészt nagy jelentősége van a zenei emlékezetet fejlesztő tevékenységek állandó jelenlétére a szolfézsórák menetében, másrészt pedig nélkülözhetetlen a hangok egymáshoz való viszonyának felismerése, tudatosulása a növendékekben. A hangok egymástól való távolságának; a tonalitásnak; a ritmuselemek, ritmuskombinációk fajtáinak; a metrumnak és a metrikus súlyoknak, különböző ütem nemeknek; zenei formáknak felismertetése és az ezekhez szükséges elméleti ismeretek illetve a zeneíráshoz feltétlenül szükséges írástechnika megtanítása a tanulóknak.

Eredményesek csak abban az esetben lehetnek e gyakorlatok, ha a szolfézs órák folyamatában - minden egyes csoportban, a megfelelő fokon - állandó jelleggel, rendszeresen jelen vannak, szerepelnek.

 

Zenei emlékezet

 

        „A memóriafejlesztés gyakorlatait már a szolfézs tanulmányok első időszakában el kell kezdenünk, és fokozatosan kell azokat egyre inkább mélyítenünk, hogy zenei memóriánk a képességfejlesztés egyéb területei mögött el ne maradjon." /Legánÿné Hegyi Erzsébet: Énektanárképzés Kodály pedagógiai művei alapján; 1977.,48./ Az emberi tudatban meglévő zenei emlékképek a belső hallás kialakításának legfőbb eszközei. A hallott dallamok írásos rögzítését kezdetben csak akkor tudják a diákok megvalósítani, ha azok ritmus- és dallamfordulatait tudatosan ismerik.

        A zenediktálás esetén a memória diktál a zenei felismerő képességnek. Így minden alkalmat meg kell ragadni a zenei memória fejlesztésére, minél alaposabb és sokoldalúbb kiművelésére.

        Az ösztönös zenei emlékezetet fejlesztő gyakorlatok valamennyi zeneiskolai osztályban szükségesek. Az egyszerű dallamok 1-2-szeri hallás után történő visszhangszerű éneklése - közösen majd egyenként - ugyanúgy állandó részévé válik a szolfézsóráknak, mint a ritmusok visszatapsoltatása, illetve kopogása. Dallamok, ritmusok megjegyeztetésére a tanár által adott kiegészítő feladatok a zene memorizálásának egy-egy részletmozzanatát erősítik; melynek során a zenei felfogóképesség és a zenei emlékezőképesség is fejlődik.

 

Kiegészítő gyakorlatok:

1. a tanulók belső hallással átnézik a számukra ismeretlen olvasópéldát, majd ezt követően rögtön kotta nélkül éneklik, vagy pedig leírják;

2. egy, a táblára írt dallamot kell a gyerekeknek megjegyezniük, mielőtt a tanár letörölné onnan, tehát memorizálás után emlékezetből éneklik a dallamot;

3. mindig az előzőnél hosszabb dallamot ír fel a tanár a táblára, s a feladat az, hogy ki tudja a leghosszabbat megjegyezni;

4. kézjelekkel mutatott dallam visszaéneklése emlékezetből, szolmizálva;

5. korábban szerepelt dallam felelevenítése emlékezetből, még az óra keretében;

6. memorizálási feladat adása otthoni munkára;

7. már tanult dalok állandó, rendszeres ismétlése;

8. a szolfézs órákon belül a tanulók által ismert dallam /pl. népdal/ leírása fejből, a saját emlékezetükre támaszkodva.            Céltudatos, folyamatos munkával elérhető az a szint, amikor a tanulók 2-3-szori hallás után könnyen visszaénekelnek egy 8 ütemes periódust, 4 soros népdalt.

        Memorizálás három típusa: kottaképről; betűkről; illetve kézjelek után történő emlékezetbe vésés. A kottaképről történő memorizálás első „lépcsője" egy - az óra anyagához tartozó - kottával rögzített gyakorlat utolsó /2-3 ütemes/ motívumának, később /4-6 ütemes/ második fél-dallamának memorizálása szolmizálva, a teljes dallam többszöri áténeklése után. Ha ezt már könnyen megoldják a diákok, akkor csupán egyszeri hangos éneklést követően jegyezzenek meg hasonló terjedelmű dallamokat. A könnyebben tanuló növendékek rövidebb részleteket memorizáljanak ritmus-ostinátóval vagy a teljes dallamot véssék emlékezetükbe. Bizonyos idő után már csak belső hallással - vagyis a látott kottakép alapján, hangos éneklés nélkül - memorizáljanak. Végül teljes - 8 ütemes terjedelmet meg nem haladó - dallamokat tanuljanak meg, fejből. A megtanult dallam számonkérésnek mozzanatai a következők: ütemezéssel, azután dallamrajzolással kísért szolmizáló, majd a későbbiekben hangneves éneklés; ezt követi eleinte a ritmusjelzéssel ellátott szolmizációs betű-rögzítés /betű-kottaírás/, amit egy bizonyos idő eltelte után a zenei anyag kottás rögzítése vált fel. A folyamat utolsó láncszeme az eredeti kottaképnek megfelelő hangneves éneklés.

         A betűről történő tanulás folyamata hasonlít a kottakép utáni memorizálás menetéhez; viszont a számonkérés mozzanatai módosulnak:

1. Ütemezéssel kísért szolmizáló visszaéneklés.

2. Szolmizáló éneklés + kézjeles dallamrajzolás.

3. Hangneves éneklés valamennyi a kottakép alapján eddig már megismert dó-val, az adott dó-nak megfelelő abszolút magasságban.

4. A dallam kottás rögzítése a tanár által meghatározott dó-rendszerben.

5. Ellenőrző éneklés a füzetből, szolmizálva és hangnévvel. A későbbiekben - a fent említett két memorizálás-típus alkalmazása során - a kijelölt dallamrészt hangos éneklés nélkül, csupán a belső hallás segítségével tanulják meg a növendékek, hiszen a dallamfordulatokat már jól ismerik. A számonkérésnél pedig egyre nagyobb szerepet kap a megtanult dallam osztinátó-kíséretes bemutatása. 

        Kézjelekről történő memorizálás a belső hallás fejlesztésének egy újabb formája, amelyet csak akkor célszerű elkezdeni, amikor a növendékek a kézjelek utáni szolmizáló éneklésben már elég gyakorlattal rendelkeznek, és számítani lehet arra, hogy a kézjelek egymásutánja a már ismert dallamfordulatok emlékképét idézi fel bennük. E gyakorlási mód a következőképpen vezethető be: az előző órákon már kottából memorizált két-, háromütemes motívumok közül egyet - a kezdő hangmagasság megszólaltatása után - ritmikus, de hangtalan kézjeles dallamrajzolással felidézünk; a növendékek ugyanezt a dallamrészt ütemezéssel kísért szolmizáló énekléssel megismétlik. A sikeres visszaéneklés után újabb dallam, dallamok bemutatására kerül sor az előzőhöz hasonló számonkéréssel. Ezt követően a felelevenített melódiákat /eleinte 1-2, később egyre több dallam ismétlésére kerül sor/ kell a tanulóknak lekottázniuk az énekelt hangmagasságnak megfelelő dó-rendszerben. A leírt motívumok számonkérése - a füzetből - ütemezéssel kísért hangneves énekléssel történjék. E folyamat az ismert hangkészlethez tartozó, de még nem énekelt gyakorlatok motívumaival is levezethető. Ez a fajta gyakorlás nem azt a célt szolgálja, hogy hosszabb terjedelmű dallamot tanuljanak meg a növendékek, hanem hogy az egymás mellé állított - különböző karakterű - rövidebb zenei egységek egymásutánját is pontosan és biztosan át tudják tekinteni, a részleteket szét tudják választani és fel tudják őket idézni a tanár által meghatározott sorrendben.   

        Egy dallam hallás utáni leírásához annak felidézésére van szükség. Gyakori tapasztalat, hogy ilyenkor a gyerekek hangosan dúdolják a dallamot, de az idő előrehaladtával; a tanulás során és ezzel együtt sok-sok figyelmeztetés következményeképpen a növendékek megtanulják a dallamot csak belső hallásukra támaszkodva, hallható éneklés nélkül felidézni, elképzelni. E készség a tanulók többségénél fokozatos, rendszeres gyakorlással nagymértékben fejleszthető, ám lehet az osztályban olyan diák, akiben e készség ösztönösen megvan. A belső hallást fejlesztő gyakorlatok pl. egy ismert dallam vagy dallamrészlet elképzelése; első ízben hallott dallam megismétlése belső hallásban, majd hangos énekléssel; különböző fordulatok éneklése belső hallásban, a záró hangon ellenőrizve; improvizálási feladatok belső hallás segítségével megoldva.

 

 

Hangtávolságok felismerése, tonalitásérzék

 

        A leírandó dallam memorizálását követően meg kell állapítani a diktandóban szereplő szolmizált illetve abszolút hangokat annak érdekében, hogy le lehessen kottázni. „A zeneírás fontos előkészítő gyakorlata a tudatosítással egybekötött visszaénekeltetés, visszatapsoltatás." /József Andrásné és Rácz Ilona: Zenediktálás; 1961.,6./

        A különböző dallamfordulatok hallási begyakorlását nemcsak az erre való külön feladatok mozdítják elő, hanem mindaz, ami a szolfézsórán történik: pl. dallamok éneklése, memorizálása, szolmizálása. Van azonban néhány olyan speciális gyakorlat is, amelynek fő célja a dallamfordulatok beidegzése.

        A kézjelről való éneklés jelentősége az, hogy szinte minden más nehézség alól felmenti a növendéket /ritmus, kottaolvasás/, figyelmét a helyes intonálásra, hangelképzelésre, vagyis a tonális érzék fejlesztésére összpontosítja. A tanár kézjelei után énekelhet egy-egy kiválasztott tanuló, vagy néha együtt is, az egész osztály. A kézjeles ének azonban akkor lesz igazán hasznos, ha a mutatott hangok sorrendje nem ötletszerű, hanem szorosan kapcsolódik a tanult anyag stílusához, és a hangok sorának valami zenei értelme, formája van.

        Az ún. visszhang-énekléssel /rövid motívumok megismétlése hallás után szolmizációval vagy nélküle/ már arról ad képet a növendék, hogy milyen fokon áll a dallamfordulatok hallási elsajátításában. Ezek a példák is legyenek összhangban a többi dallam stílusával, épüljenek értelmes, formás motívumokból. Ritmusuk legyen egyszerű, lehetőleg több motívumon át egyforma, eleinte a népdalokban használatos ütempár-ritmusoknak megfelelő. A visszaéneklésre szánt dallamok kiválasztásának fő kritériuma az egyszerűség. Ezzel egy időben lévő olvasási példáknál jóval, a diktálási gyakorlatoknál pedig valamivel könnyebbek a visszaénekeltetésre szánt feladatok, melyek megszólaltatási módja eleinte a szolmizált ének, majd a hangszertanulással párhuzamosan; az elméleti ismeretek szintjének megfelelően abszolút hangnevekkel is történik a visszaéneklés. Helyes, ha a növendék a hallott motívumot előbb magában, némán elénekli a tanár ütemezésére, s csak azután szólaltatja meg hangosan. Felelete jobb lesz, zenei áttekintőképessége és belső hallása fejlődik.

        A kézjel utáni éneklés előkészíti a kottaolvasást. Ugyanígy a visszhang-éneklés a diktálást. A kottaírás és kottaolvasás már összetettebb feladatokban gyakorolja a dallamfordulatokat.

        A felismerendő dallamok nehézségi fokozatai: 3-4-5 hangból álló motívumok; 4 ütemes gyerekdal-szerű motívumok; népdaljellegű dallamok; népdaltöredékek; népdalok; műzenei jellegű dallamok /periódusok/; eredeti műzenei /énekes, hangszeres/ témák. /József Andrásné és Rácz Ilona: Zenediktálás; 1961./

        A szolfézstanár feladatai közé tartozik a gyerekek tonalitás érzékének tudatos fejlesztése már az alsóbb osztályokban elkezdve. A növendékeket arra kell szoktatni, hogy „megérezzék a dallamok legtermészetesebb szolmizációját, valódi tonalitását." /József  Andrásné és Rácz Ilona: Zenediktálás; 1961.,6-7./ Így célszerű, ha már az első években a  felismerésre vagy éneklésre szánt dallamok főleg „dó"-ra illetve „lá"-ra végződnek a dúr és a  moll hangzás érzékeltetése érdekében.

        „Az értelmes zenei nevelés egyik fontos eredménye, ha a tanuló egy darabban nemcsak a magasabb és mélyebb hangok egymásutánját hallja, hanem azt a tonalitást is érzi, amelyet ezek a hangok alkotnak. Megtanulja a hangokat a megfelelő hangnemben való funkciójuk, a hangnem főhangjaihoz való kapcsolatuk szerint hallani. Pl. a d-l, kis tercet nemcsak kis tercnek, hanem moll III. fokról I. fokra való ugrásra is érzi". „A tonális gondolkozásra való nevelés sokrétű probléma." /József Andrásné és Rácz Ilona: Zenediktálás; 1961.,6./

 

Ritmus- és metrumérzék

 

        A dallamok hallás utáni tudatos elképzeléséhez nélkülözhetetlen a ritmusuk ütem nemük helyes elképzelése, meghatározása. A ritmusképzés kettős alapelve:

1. elsősorban stereotip ritmusfordulatok, ritmusképletek szabják meg a ritmusképzés fő vonalát, mely ritmusképletek a stiláris környezettel állnak összefüggésben; a meghatározott környezet jobban rögzíti a jelenséget, s azzal, hogy stílusba helyezi, a ritmus tartalmi értékét is jobban érezteti; továbbá

2. a ritmusok gyakorlásának legjobb módja a zenei anyag pontos megszólaltatásán, feldolgozásán keresztül található meg. /Dobszay László: A hangok világa III. kötetéhez tartozó Útmutató füzet, 1966./ A ritmus ritkán él önálló életet; pontos megszólaltatásához az egész forma hozzátartozik, beleértve a dallamot is. Önálló ritmusgyakorlatokra ritkán van szükség; inkább a zenei anyagot kell úgy elrendezni, s a hozzá tartozó gyakorlatokat /pl. memória, diktálás/, hogy a ritmusérzék meghatározott irányban fejlődjön általuk. Néha indokolt lehet egy ritmussor összerakása egyszerűen a ritmuselemek egymás után helyezésével, másrészt pedig kiemelt ritmusproblémáknál szükség lehet csak ritmusban lefolyó gyakorlatokra. hogy a figyelem teljesen ezekre koncentrálódhasson.

        A dalfelismerés mellett rendszeresen kell gyakoroltatni a ritmus-, és ütemfelismerést is. Ritmust felismertető feladatok nehézségi sorrendben a következők:

 

1. ritmus-visszhang;

2. az adott ritmus visszatapsolása után egy-egy tanuló ritmusnévvel mondja el a példát; 3. a hallott - tapsolt vagy kopogott - ritmussor visszatapsolásához a ritmusnevek mondása társul /e két cselekedet egy időben végzendő/;

4. ritmusfelismerés dallamokból. A kopogás utáni ritmusfelismerés segíti a dallamok ritmusának felismerését, de nem helyettesíti azt. E gyakorlatoknak mindenféleképpen hozzá kell tartozniuk az új vagy nehéz ritmusprobléma feldolgozásához. A ritmusok tanítása nagyobb egységek, ritmusképletek rendjében történik, melyek többnyire kétütemesek. Olyan feladatokban, amelyek a ritmust dallammal együtt hangoztatják hasznos teljes formákat alakítani, négy izoritmikus ütempárt egymáshoz kapcsolva. A dallam nélkül gyakorolt ritmusoknál a forma teljességét idézheti föl, ha az egymáshoz kapcsolt négy sorból csak a harmadik ritmusa tér el. A ritmusérzék több annál, hogy a növendék jól-rosszul leolvas és megközelítően visszaad egy-egy ritmusképletet. Hasonlóképpen a metrumérzék is több mint a mérőütés gépies hangoztatása. Harmadrészt a forma sem egyenlő formatani kategóriák tudásával. E háromban csak egyszerre fejlődhetnek a növendékek, mert ezek összetartoznak."Helyes ritmusérzék csak a jó metrumérzékkel együtt igazolódik és fejleszthető, emez viszont csak a teljes formaérzékben."/Dobszay László: A hangok világa I. kötetéhez tartozó Útmutató füzet/ Tehát a ritmusérzék fejlődésének lényeges feltétele, hogy ezzel egyidejűleg a metrum érzék is fejlődjön.

        A metrum: keret, amelyben bizonyos ritmusképletek elférnek. Ez különbözteti meg más ütemektől, amelyekben más ritmusképletek kaphatnak helyet. A mérőütés hangoztatása hasznos a tanítás egyes fázisaiban. A metrum megelevenítése /halk kopogással vagy ütemezéssel/ nemcsak olvasás és írás során szükséges, hanem a diktálásra szánt dallamok meghallgatása folytán is. Lényeges annak felismerése, hogy hogyan illeszkednek a ritmusértékek, ritmusképletek illetve a ritmuskombinációk a metrumba és ezzel együtt a különböző ütemnemekbe. Az ütemnem megállapítása minden esetben a dallam lüktetéséből; motívumok, ritmusok azonosságából vagy éppen hasonlóságából; végül is dallami, formai és ritmikai elemek megfigyeléséből történjen. A ritmikai elemeket és azok kombinációinak felismerését különféle ütemnemekben kell gyakoroltatni. A felismerő készséget fejlődését nagymértékben elősegíti, ha a tanulók maguk is szerkesztenek  megadott ritmikai elemekkel, megadott ütemnemben - dallamokat vagy csak ritmusszólamokat.

 

Formaérzék

 

        A zenei formákkal való ismerkedést a magyar és más népek gyermekdalainak, népdalainak tanulmányozásával érdemes kezdeni; és ezt követően az egyszerűbb, majd összetettebb, szövevényesebb műzenei formákkal folytatni. „A zenét tanuló gyerekeket a zeneírás által is értelmes muzsikálásra, frazeálásra, értelmes zenehallgatásra kell nevelnünk. Ezért igen fontos, hogy megtanítsuk őket az értelmi fokuknak megfelelő; zenei formák hallás után való követésére is." /József Andrásné és Rácz Ilona: Zenediktálás;1961.,9./ A szolfézsórák  menetébe be kell iktatni olyan feladatokat, amelyeknek célja a tanár által játszott hangszeres  darab formájának megfigyeltetése. A formaérzék fejleszthető: a dalok helyes bemutatásával; a formálási hibák javításával; diktálási, rögtönzési feladatokkal; a zenei időérzék általános fejlesztésével. A diktálási és rögtönzési gyakorlatoknak azért van nagyobb haszna, mert önállóságot követel a növendéktől, s ezen túl úgy tudatosítja a formai szerkezetet, hogy mégsem tereli át a foglalkozást pusztán elméleti, zenén kívüli térre. A 4-5. osztályban a formaérzék fejlesztésének egy újabb állomása figyelhető meg. A tanulók ekkor ismerkednek meg a bécsi klasszikus formálásmód sajátosságaival."Formálás szóval jelöljük azt a módot, ahogyan a zeneszerző a legkisebb egységekből kiindulva a legnagyobbakig a zenemű arányait, időrendjét kialakítja a tagolás, súlyok, egymásra utalások, ismétlődő elemek gazdag eszköztárával.""A formálásmód átéléséhez kiművelt egyensúlyérzékre van szükség." /Dobszay László: A hangok világa IV. kötetéhez tartozó Útmutató füzet; 1969.,13-14./ Ebben az évben részletes feldolgozásra kerül az ütempárok előadása; a felütések problematikája; a klasszikus ritmusképletek, ütemfajták elhelyezkedése az egyensúlykeretben; a periódusérzet, a periódus súlyszerkezetében való gyakorlati eligazodás; a periódus összefogottságát éreztető „kadenciális indítás" gyakorlása; 16 ütemes visszatérő forma. A formaérzék elsősorban a zenei időérzék által fogható meg. Árnyalatnyi várakozások, kizengések, súlyozó agogikák kezelésére próbálja szoktatni a tanár a gyerekeket.    

 

Funkcióérzék

 

        A negyedik osztály egyik legfontosabb célja: a növendékek megismerjék a bécsi klasszicizmus funkciós eszközeit. A szolfézs feladata, hogy a funkcióérzék kialakulását elősegítse, meggyorsítsa a zenei hatások tervszerű csoportosításával, a zenei képzeletet megmozdító feladatokkal, s ezen túl összekapcsolja az aktív zenei tevékenység /ének hangszer/ kívánalmaival. A funkcióérzék kialakításának útja:

1. Nagy mennyiségű s igen éles akusztikai-zenei tapasztalatok felhalmozása a növendékben. Funkciós jelenségeket tartalmazó zenei alkotásokat kell elegendő mennyiségben, figyelmes légkörben és meglehetős kidolgozottsággal megtanulni.

2. Megfigyelés közben megfelelő sorrendben kiemelt jelenségekre irányítja a tanár a diák figyelmét, elsősorban a hallást serkentő gyakorlatokkal: pl.. énekeld hozzá; ismerd föl; idézd föl belső hallásban.

3. Kiemelt jelenségek aktív gyakorlása, főként diktálás, improvizációs példák formájában.

4. Tudatosítás, mert ezáltal a tapasztalatok szilárdabb körvonalat nyernek, s könnyebben alkalmazhatók. A folyamatot betetőzi:

5. a megismert jelenségek változatos; differenciált használata; minél többféle összefüggésben, alakban, gyakorlatformában.

        Sokféle funkciórendszer létezik, s ugyanazt a funkciórendszert is többféleképpen lehet használni. A tanítás akkor lesz legeredményesebb, ha eleinte csak egyféle használati módhoz, stílushoz, stílusréteghez kötődik. Negyedik osztály anyagába a klasszikus funkciók tartoznak. Ötödik osztályban az előző évben szerzett tudás árnyalása, tökéletesítése a cél.

   

Íráshoz szükséges zeneelméleti ismeretek

 

        „Valamely dallam mind hangmagasságbeli, mind pedig hangnemi, ritmikai, formai összefüggéseinek felismeréséhez és írásbeli rögzítéséhez bizonyos zeneelméleti tudás szükséges. A zenediktálásnál alapelv legyen, hogy az íráspélda zeneelméleti szempontból is csak előzetesen begyakorolt elemeket tartalmazzon." /József Andrásné és Rácz Ilona: Zenediktálás; 1961.,9./ A zeneelméleti ismereteket  /pl.: ötvonalas rendszeren való eligazodás; hangsorok, hangközök, hangzatok elmélete/ is csak alapos, rendszeres gyakorlással lehet  tökéletesen elsajátítani; ugyanúgy, mint a zene dallami, ritmikai, formai elemeit.

Az abszolút rendszer ismerete összetett tudás. „Az abszolút rendszerben akkor jártas valaki, ha egy zenei gondolatot a gondolat felbukkanásával egy időben, külön áttétel nélkül is az abszolút rendszerben elhelyezve képzel el, sőt képes ezt azonnal megvalósítani hangszerén is." /Dobszay László: A hangok világa I. kötetéhez tartozó Útmutató füzet; 1966.,48./ Az abszolút rendszer ismerete nem zárt tudásanyag, amelyet fejezetről fejezetre kell megtanulni. Nem sajátítható el véglegesen semennyi idő alatt, de különösen nem rövid idő alatt; és nem vezet ehhez egyenes, módszeres út. Ismerete sok és sokféle tapasztalatot, asszociációt, megfigyelést, gyakorlatot, tudást kíván. Hangszeres, vizuális, akusztikus, gondolati érzetek, készségek, tapasztalatok sűrűjében kell élni ahhoz, hogy elkezdjen valamennyire is biztosabban tájékozódni a növendék. Innen is, onnan is ki kell egészíteni, meg kell támogatni a tanulók tudását.

    

Írástechnika

 

        A szolfézstanárnak meg kell tanítania a jó írástechnikát a növendékeknek, hiszen a diktálás utáni dallamírásban való biztonságérzet kialakulásának ez fontos alkotórésze. A 7-8 éves gyerekek általában nagy betűket, hangjegyeket írnak, ezért sok gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy megfelelő nagyságú kottafejeket írjanak s azok pontosan egy meghatározott hangot jelöljenek a vonalrendszeren és a szár a kottafej folytatása legyen. „Kezdettől fogva rá kell szoktatni a gyerekeket a tiszta, pontos és korukhoz képest gyors írásra." /József Andrásné és Rácz Ilona: Zenediktálás; 1961.,10./

 

A zenei olvasás-írás szerepe a szolfézsórákon

   

        Mai zeneoktatás szerves részének tekinthető a zenei olvasás és írás, melynek eredményeképpen a növendékek önállóbban, magasabb színvonalon muzsikálnak.

 

Diktálás

 

        A diktálás a szolfézsórák egyik lényeges feladata, mert „az auditív nevelés egyik legfontosabb kontrollja a zenei írás." /Tantervi útmutató, 56./ A diákok nagy része félelmet és  ellenszenvet érez abban a pillanatban, amikor a szolfézsórán diktálási példára kerül a sor. Ennek oka egyrészt a feladat összetettsége, másrészt pedig újabb nehézségek előtérbe kerülése, mint például a memorizálás és a manuális munka. A hallás utáni zeneírás a zenét tanuló gyerekek számára bonyolult és összetett, tehát nem könnyű feladat. Ahhoz, hogy valaki zenei képzettségének megfelelően jól írjon, sokféle mozzanatra kell koncentráltan odafigyelnie. A szolfézstanár feladata a zeneírás különböző elemeinek módszeres munkával történő begyakoroltatása. A diktálás során a követelmények reális szinten tartása fontos. Szükséges a diákokat erőfeszítésekre ránevelni, de nevelő értéke csak a megoldható, remélhetően gyümölcsöző munkának van. „Minden olyan példa, amit az osztály többsége négy-ötszöri elhangzás után nem tud leírni, vagy túlméretezett, vagy rosszul előkészített." /Dobszay László: A hangok világa I. szolfézstankönyvhöz tartozó Útmutató füzet; 1966.,36./ Abban az esetben, ha a diktálásban a feladat összetettsége a fő nehézség, akkor szét kell választani a tényezőket, melyek külön gyakoroltatása elengedhetetlen és csak ritkábban, könnyebb példákban célszerű összerakni őket. Ismert dal lejegyzése által gyakorolható az elrendezés, kottaírás, metrikai elemzés anélkül, hogy a tanulók közben attól félnének: elillan fejükből a leírandó zene. A különböző részfeladatok /pl. kizárólag a diktált dallam ritmusának leírása; a dal szerkezetére vonatkozó megfigyelés; ritmus nélküli folyóírás /szétbontják a nehézségeket. Kellő előkészítés után az elhangzás teljes folyamatában kell a növendékeknek önállóan tájékozódni, így célravezetőbb, ha maga a példa könnyebb.

        A diktálás történhet énekléssel illetve élő hangszeres játékkal, általában zongorával /ritkább esetben hangfelvételről/. A hallás után történő zeneírás módjai: dallamírás hangonként; vagy dallamírás emlékezetből.

 

Dallamírás emlékezetből:

 

        „Amíg a tanulók a legrövidebb zenei formát: az egyszerű népdalt, vagy műzenei periódust 3-4-szeri végigjátszásra nem tudják még megjegyezni, addig gyakoroltassa a tanár az emlékezetből való írást vagy néhány hangnyi, 2-4 ütemes dallam diktálásával vagy a teljes zenei forma kisebb részletekben való diktálásával." /József Andrásné  és Rácz Ilona: Zenediktálás; 1961.,11./ A tanár a 2-4 ütemes dallamot mérsékelt tempóban 3-4 - szer végigjátssza, és minden egyes diktálás után időt hagy az írásra. A hosszabb - 8-12 ütemből álló példákat célszerű részleteiben, általában 4 ütemes szakaszonként diktálni. Az emlékezetből írás történhet betűírással; kottaírással kulcs nélkül; kottaírás kulccsal.    

 

Dallamírás hangonként

 

        Eleinte a tanár lassú tempóban játssza dallamot, melynek hangjai egyforma ritmusértékekben mozognak. E zeneírási mód alkalmazása során a tanulók minden hangot rögtön elhangzásuk után leírnak. Az ilyen típusú feladatokkal bizonyos gondolkozási és írásfegyelemhez szoktathatók a diákok. A hangonként történő dallamírás igen hasznos lehet egy nehezebb dallamfordulat vagy éppen egy új hangsor begyakorlására, általában a zeneiskola alsóbb évfolyamaiban. A hangonként diktált dallamok leírásának módjai nehézségi sorrendben:

1. a diktált dallam betűkottával való rögzítése, mely a kezdők számára a legkönnyebb írási forma;

2. az ötvonalas rendszerrel való ismerkedés első stádiumában a tanulók ugyan a vonalrendszerbe helyezik a hallott dallamhangokat, de kulcsot nem írnak a sor elejére, mivel ezt még nem ismerik. Ez az írásmód az előképzőben és az 1. osztályban egyaránt használandó;

3. a kulccsal történő kottaírás alkalmazása során a gyerekek gyorsabban otthonosak lesznek az abszolút hangrendszerben. A zeneiskolai osztályokban ezt az írásmódot használják a leggyakrabban. Kezdetben a tanár egy-egy cezúránál megállhat a diktálás során, annak érdekében, hogy megbeszéljék mi volt az utolsó leírt hangjegy. Ezzel segítséget nyújt a diktandó írásának folytatásához.

 

 

ÖSSZEGZÉS

 

A dolgozatom írása során mindjobban megerősödött bennem az a gondolat, hogy szinte egyetlen szolfézsóra sem telhet el dallamírási készség – illetve ahhoz szorosan kapcsolódó képességek – fejlesztését szolgáló feladatok nélkül. Már a zenetanulás elején, vagyis az előképző osztályban szükséges megkezdeni a zeneírást a legegyszerűbb példák segítségével, majd évről-évre céltudatosan, fokozatosan egyre magasabb szintre kell emelni, mivel ez a zeneművészeti szakközépiskolák felvételi vizsgakövetelményeinek szerves részét alkotja. A diktálási példák jó megválasztásával a növendékek sikerként élik meg egy-egy szép zenei szemelvény lejegyzését, majd megszólaltatását, s ezzel együtt nélkülözhetetlen tényezővé válik, hogy a tanár éljen a dallamdiktálás legváltozatosabb módszereivel.

        „Csak a jó vezetett szolfézstanítás gyorsítja meg a hangkép és a kottakép közti kapcsolatot annyira, hogy egyik a másikat rögtön felidézi.” /Kodály Zoltán: Visszatekintés I.; 1964., 282/

 

Irodalom

 

Dobszay László (1966): Útmutató „A hangok világa I.” szolfézstankönyv tanításához. Zeneműkiadó, Budapest

 

Dobszay László (1967): Útmutató „A hangok világa II.” szolfézstankönyv tanításához. Zeneműkiadó, Budapest

 

Dobszay László (1969): Útmutató „A hangok világa III.” szolfézstankönyv tanításához. Zeneműkiadó, Budapest

 

Dobszay László (1969): Útmutató „A hangok világa IV.” szolfézstankönyv tanításához. Zeneműkiadó, Budapest

 

Dobszay László (1971): Útmutató „A hangok világa V.” szolfézstankönyv tanításához. Editio Musica, Budapest

 

Dobszay László (1972): Útmutató „A hangok világa VI.” szolfézstankönyv tanításához. Editio Musica, Budapest

 

Erős Istvánné (1993): Zenei alapképesség. Akadémiai Kiadó, Budapest

 

József Andrásné és Rácz Ilona (1961): Zenediktálás /Alsófok/. Zeneműkiadó, Budapest

 

József Andrásné – Szmrecsányi Magda (1971): Útmutató a Zenei előképző tanításához. Editio Musica, Budapest

 

 Kodály Zoltán (1964): Visszatekintés I. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok. Sajtó alá rend. és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Bónis Ferenc. Zeneműkiadó, Budapest

 

Legánÿné Hegyi Erzsébet (1977): Énektanárképzés Kodály pedagógiai művei alapján. Zeneműkiadó, Budapest

 

Michel, P. (1974): A zenei nevelés lélektani alapjai. Zeneműkiadó, Budapest

 

Szőnyi Erzsébet (1956): A zenei írás-olvasás módszertana I. Editio Musica, Budapest

 

 

 

 



* Asztalos Andrea 1999-ben végzett kiváló minősítéssel Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola ének-zene, karvezetés szakán szolfézs szakirányú tanulmányokkal kiegészítve, majd a Szegedi Tudományegyetemen a 2008/2009. tanévben ének-zenetanár mesterfokozatot szerzett. 1998 óta zenetanárként dolgozik zeneiskolában – évekig szolfézstanárként, korrepetitorként, jelenleg pedig hangképzés tanárként Budapesten, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában. Tervei között szerepel, hogy a 2012/2013-as tanévtől a SZTE-BTK Neveléstudományi Doktori Iskolájában a zenei nevelés témakörében doktori tanulmányokat folytasson. Kutatói munkájában elsősorban a zenei képességek, készségek – főként a zenei írás-olvasás képesség - vizsgálata, fejlesztése foglalkoztatja.