Zenei napló

 

Dr. Várnai Ferenc 122 írása Pécs város és Baranya vármegye zeneművészeti múltjáról és 1959 és 2007 közötti zenei eseményeiről

 

Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 előestéjére

Szerzői kiadás, Pécs, 2009 

CD melléklettel

 

Régóta tapasztalom, hogy amikor a Budapest és Pécs között három órán át zakatoló vonat megáll a végállomáson, és végre kiszállhatok belőle, bármi is történt előtte, mind érdektelenné válik. Képes vagyok egyetlen perc alatt átértékelni a világot, és szebb színben, virágosan látni. Gyakran azt hisszük, hogy országunk egyetlen nagy településből, a fővárosból áll, ám én azt állítom: ez nagy tévedés! Van élet Budapesten túl is, sőt messze tőle is, ráadásul ez az élet gyakran szebb, árnyaltabb, kedvesebb, ember közelibb.

 

Ebben a mediterrán hangulatú és időjárású, szinte mindig napfényes városban él kiskorától fogva Dr. Várnai Ferenc népzenekutató, zeneszerző, zenei író. Az egyetemtől eltekintve iskoláit is itt végezte. Későbbi munkái, munkahelyei is ide, illetve a környékhez kötik, tanított, kórust vezetett, fúvós zenekart irányított Erdősmecskén, Hidason, Szederkényben, Pécsváradon, Szigetváron és Pécsett. A Magyar Rádió pécsi körzeti stúdiójának is munkatársa, mintegy 1000 elkészített műsor köthető nevéhez.

 

Várnai Ferenc reneszánsz személyiség. Járatos fő hivatásán, a zenén kívül a történelemben – történelem tanárként is szerzett diplomát - , a filozófiában, a hermeneutikában és – főként az utóbbi időben - a borkészítésben is. Szenvedélye a zenei ismeretterjesztés, számtalan előadást tartott nemcsak népzenei gyűjtései tapasztalatairól, de a klasszikus zene terjesztése érdekében is. Mint szűkebb pátriájához – de egész hazájához – hű, érte felelős író, a nyomtatott sajtót sem kerülte el, írásai rendszeresen jelentek meg különféle fórumokon.

 

Most, nem sokkal azután, hogy betöltötte a mindenkit számadásra sarkalló 70. évét, gyűjteményben adta közre alkotó munkásságának legfontosabb darabjait. Interjúk, kritikák, ismertetések és zenei szakírások sora olvasható a kötetben 1959-től közel napjainkig. Nemcsak Várnai Ferencről, az ő működéséről szól ez a könyv, hanem korrajz is: megmutatja, mire és hogyan figyeltünk egykor, s hogyan változott, alakult ez az idők folyamán. Másként írt a közíró 1960-ban mint 2006-ban. Ám Várnai írásainak íve töretlen: igazmondó, a szépre és a jóra figyelő, erőt adó, biztató mindvégig. Érdekes olvasmány pl. az 1968-ban papírra vetett kis ismertetés, amelyben a második gimnazista Jandó Jenőre felfigyel egy növendék hangversenyen. Ismerteti a környéken mindig is szép számmal jelenlévő kórusokat, fúvós zenekarokat is.

 

De találhatunk itt könyv és zenemű ismertetéseket, valamint Liszt, Bartók, Benjamin Britten, majd később Andor Ilona és mások pécsi kötődéseiről szóló írásokat is.

 

Írásokat találunk az általa elindított megyei zenei események nagy részéről: a Siklósi Fúvószenei fesztiválról, a Mohácsi Országos Népdaléneklési Versenyről, de ide tartozik a Komlói Gyermekkórus Fesztivál is.


Várnai Ferenc életében és munkásságában rendkívül jelentős szerepe van a népzenének. Mint kutató számos felvétel, gyűjtött dalok sokasága tanúskodik erről, ám mint népzenei versenyek szervezője, zsűrije is szerepelt az évtizedek folyamán. Ezekről, s a környéken lezajlott egyéb népzenei találkozókról is olvashatunk.

 

Jelentős még a zenei tárgyú szakcikkek sora, amelyek különféle konferenciákon hangzottak el. Ír Schneider Lajos népzenekutatóról, Berze Nagy János néprajzkutatóról, a 19. század hegedű virtuózáról, Rózsavölgyi Márkról, de Siklós zenei múltjáról is.

 

A kötet melléklete egy 34 zenei részletet tartalmazó CD, a felvételek kapcsolódnak a leírtakhoz. Tehát úgy lehet olvasni a korábban készült kritikát, hogy közben ott vagyunk képzeletben az eseményen, halljuk, amiről szó van.

 

Várnai Ferenc munkássága így egybegyűjtve is érdekes olvasmány.

 

Ahogyan kezdtem: figyeljünk a magyar vidékre is, több ott az érték, mint azt sokan hiszik!

 

Dr. Fehér Anikó