Orsovics Yvette*

 

Egy 120 éves kórus története,

 

avagy recenzió Varga László: „A zene szárnyán…” című könyvéhez

 

Ritkán hallani manapság olyat, hogy egy kultúrcsoport több mint egy évszázados aktív létet tudhat maga mögött. Nagymegyer, egy határmenti szlovákiai kisváros büszke lehet az ott működő Bárdos Lajos Vegyes Karra, amely ez évben ünnepelte fennállásának 120. évfordulóját. Ezt a jeles eseményt egy kiállítással és egy nemzetközi kórustalálkozóval tették emlékezetessé. Ebből az alkalomból jelent meg Varga László könyve, mely a nagymegyeri énekkari mozgalom 120 évét dolgozza fel. A megjelent könyv szövege, valamint a szöveghez szervesen kapcsolódó képek, fotók barna nyomtatása kissé régies külsőt kölcsönöz a kiadványnak, ami valójában sugallja ezt a 120 esztendőt, és a kórus töretlen munkáját. A könyv szerzője, Varga László 1973 óta él Nagymegyeren. Történelemtanár és helytörténész, 37 éve a Csemadok helyi szervezetének elnöke, a 90-es évektől pedig a város krónikjának írója. Helytörténeti kutatásait jelenleg 21 kiadvány őrzi, melyknek szerzője, vagy társszerzője volt. Helytörténeti kutatási munkájáért a 2012-es évben a helytörténészek országos szervezete, a Pátria szövetség díjában részesült.

 

„A zene szárnyán...” címet viselő 160 oldalas könyv valójában az énekkar munkásságát, történetét, eredményeit, sikereit, vagy épp nehézségeit mutatja be. A kórus életéről, munkásságáról csak az utóbbi 30-40 esztendőben születtek részletes feljegyzések, ezért alapos kutatómunkát igényelt a hiteles adatok feltérképezése, összeállítása. A szerző maga utal arra, hogy a kórus és a Csemadok krónikáin kívül folyóiratokból, elbeszélésekből, levelezésből és levéltári forrásanyagból dolgozta fel ezt a hosszú periódust. Nagy lendülettel fogott hozzá e nemes feladatnak, melyről az utószóban a követekezőképpen nyilatkozik: „...énekkar munkáját több mint három évtizede közvetelenül figyelem és ismerem... Most, amikor ezt a már történelmi időszakot feldolgoztam, újból átéltem egy-egy rendezvény előkészítésével, lebonyolításával járó izgalmakat, csakúgy, mint a végén a közös munka sikerének örömét.” (135. o.)

 

A könyv előszavát a város jelenlegi polgármestere, Ing. Néveri Sándor írta (5. o.), melyben elismerően nyilatkozik a kórus eddigi munkásságáról. A 7. oldalon olvasható a kórus volt karnagyának, Ág Tibornak „Köszöntő”-je, amelyben emlékeit és élményeit osztja meg az olvasóval. Ezt követi a „Bevezető” (9-10. o.), melyben a kórus jelenlegi karnagya, Orsovics Yvette fogalmazza meg saját kórusélményeit, s egyben köszönetét fejezi ki minden volt és jelenlegi kórustag eddigi áldozatos munkájáért.

 

A könyv 6 fő fejezetre, és további alfejezetekre tagolódik. Amolyan előgondolatként egy rövid megemlékezés található a 11-12. oldalon „Bartók Béla Nagymegyeren” címmel, emléket állítva ezzel a magyar népdalgyűjtőnek, zeneszerzőnek, hiszen feljegyzések tanúskodnak arról a tényről, hogy Bartók Béla három alkalommal is járt városunkban. Ezen látogatások során 94 dallamot gyűjtött, melyek közül 39 dallam nyomtatásban is megjelent. Többek közt ennek tiszteletére, illetve a Bárdos Lajos Vegyes Kar fennállásának 100. évfordulója alkalmából avatták fel a város főterén 1992. október 24-én Bartók Béla köztéri szobrát, melyet Lipcsei György szobrászművész készített. A szobravatáson rész vett a nagy magyar zeneszerző fia, ifj. Bartók Béla is.

 

A könyv első fejezetének címe „Az énekkari mozgalom kezdetei városunkban” (13-15. o.). Átfogó képet kapunk arról, hogy milyen is volt városunk arculata az 1800-as évek végén, illetve, hogy mennyire befolyásolták a társadalmi és közéleti felfogás változásait a gazdasági és társadalmi tényzők. Feltehetően az ekkori pezsgő társadalmi légkör hathatott ösztönzően az első Nagymegyeri Dalárda kialakulására, melynek gondolata egy társaskör és Bartal Mór kántortanító fejében fogalmazódott meg. Húsz férfitaggal indult el a munka, akik 1882-től 1914-ig, az első világháború kitöréséig töretlenül működtek – fogalmazza meg a szerző.

 

A második fejezet (15-16. o.) a kórus életének egyik nehezebb időszakáról számol be: „Az énekkari mozgalom a két világháború között” címmel. Annak ellenére, hogy fontos szerepet játszott a város életében az énekkari mozgalom, a történelmi események, társadalmi-politikai változások sokszor negatív hatással voltak az egyes művészeti csoportok létére. Több olyan feljegyzést, megjelent cikket, vagy visszaemlékezést közöl a szerző, amelyek arról tanúskodnak, hogy nagy lelkesedéssel folyik a munka a különböző dalárdák, művészeti csoportok berkeiben, vagy éppen arról adnak tudomást, hogy bizonyos körülmények, nehézségek miatt az eddig töretlenül működő csoport megszűnt, vagy rövid időre kénytelen volt munkásságát felfüggeszteni. Ebben a fejezetben már táblázatokat is találulnk, amelyekből megismerhetjük az akkori kórus irányítóinak, szervezőinek névsorát.

 

A harmadik fejezet - „A kórusmozgalom felújítása a második világháború után” (17-43. o.) – a kórus életénék harminc esztendejét dolgozza fel. A hét alfejezet az 1950-es évektől kezdődően mutatja be a kórus munkásságának alakulását egészen az 1980-as évek elejéig. Ez az időszak is meghatározó volt, főleg egy fiatal tanárnak, Matus Jánosnak köszönhetően, hiszen az ő ambíciózus munkájának köszönhetjük, hogy 1952-ben újjá alakult a kórus és a nagymegyeri kórusmozgalom. Időközben az énekkar létszáma hetven főre duzzadt. Több  szlovákiai városban mutatkoztak be és egyre nagyobb sikereket tudhatott magáénak a kórus. Pár év elteltével viszont ismét válságba került az énekkar léte, de Ág Tibor személye által, aki 1963-ban átvette a kórus irányítását, újabb lendületet kapott a folytatáshoz. Ebből az időszakból már több információ, fénykép, oklevél maradt fenn, melyekből néhány érdekesebb, jelentősebb szerves illusztrációként került bele a könyvbe. A szerző nemcsak a vegyes kar munkáját méltatja pozitívan, de kitér arra a tényre is, hogy az utánpótlás nevelése is nagyon jó kezekben volt ekkoriban Nagymegyeren. A magyar tanítási nyelvű alapiskolában két kórus is működött. A kicsik kórusát Ág Erzsébet, a nagyokét pedig Szeder Irma vezette, akikre méltán lehetett büszke a város. A kórus hazai és külföldi fellépéseit táblázatokban összegzi a szerző. A megszokott nagy létszámú kórus a hetvenes évek elején húsz fős nőikarrá zsugorodott. Ennek ellenére továbbra is a tőlük elvárható kiváló eredményeket és színvonalat képviselték. A nyolcvanas évek elején meghatározó eseménynek számított, hogy a kórus kapcsolatot alakított ki a Lébénymiklóson működő Liszt Ferenc Vegyes Karral, mely új lendületet adott a kórusnak és pozitívan befolyásolta a további munkájukat is. Ez a baráti kapcsolat mind a mai napig virágzik. A fejezet végén néhány, a kórusról megjelent cikk és pozitív kritika olvasó.

 

A negyedik fejezetben a szerző a kórus következő tíz éves periódusát mutatja be. A fejezet címe: „A Bárdos Lajos Vegyes Kar tevékenysége (1982-1991)” (44-69.o.). Erre az időszakra esik, amikoris a kórus fennállásának 90. évfordulóját ünnepelte. Ekkor vette fel az énekkar a Bárdos Lajos tiszteletbeli nevet. A jubilei ünnepségre egy emlékfüzet is megjelentettek, amely a kórus addigi munkásságát foglalta össze. Az ünnepségről, a jubiláló kórusról és a kitüntetett kórustagokról több fénykép is árulkodik. Az előző fejezetekhez hasonlóan táblázat összesíti a kórustagok névsorát, valamint a fellépések időpontjait és helyszíneit. A fejezet végén található méltatás és köszöntő szövegek közül. Halmos László zeneszerző gondolatait ragadom ki, mely a kórus krónikájában található: „Úgy érzem, én még soha ennyire nem örültem, mint ezen az estén, 1991. november 30-án. Köszönöm ezt mindenkinek, aki ebben munkálkodott.” (69. o.)

 

„A százéves énekkar (1992-2000) címet viselő ötödik fejezetben (70-98. o.) a szerző első sorban képet ad a Bárdos Lajos Vegyes Kar 100 éves jubileumi ünnepségének szervezéséről és lebonyolításáról, továbbá felsorolásra kerülnek a kórus aktív tagjai, a kórus repertoárját képező művek jegyzéke, valamint bemutatja az ünnepi hangverseny és szoboravatás menetét, s az ezt követő írásokat, cikkeket. Megtudhatjuk azt is, hogy az 1989-es politikai változásoknak köszönhetően a kórus újabb baráti kapcsolatokra tett szert Magyarországon és Erdélyben, melyek lehetővé tették a kórus számára a szélesebb körben való bemutatkozást. Ezt bizonyítja a rengeteg elismerő oklevél, emléklap, melyek közül néhány a könyvbe is belekerült. Ág Tibor karnagy 1999-ben ünnepelte a 70. életévét, a kórus pedig a 105. jubileumi ünnepségre készült. A mester úgy döntött, hogy a karnagyi pálcáját hivatalosan is átadja egy fiatal, ambiciózus zenetanárnak, Orsovics Yvettnek, aki mindmáig, immár 16 éve a kórus karnagya.

 

Az új karnagy tovább folytatta a hagyományokat, s a kemény és következetes munka meghozta a várt sikereket a kórus számára. Emlékezetes fellépések, kiváló versenyeredmények születtek, melyekről a szerző a 6. fejezetben számol be „Vegyes karunk munkája az ezredforduló után” címmel (99-134. o.) Olvashatunk itt a kórus 110 éves jubileumáról, a galántai „Kodály Napok” országos felnőttkari versenyeken elért eredményekről. Úgyszintén összesítve található itt az aktív énekesek névsora, a fellépések, koncertek helyszíne és ideje, a kórus repertoárja, új baráti kapcsolatok születése, a hagyományok ápolása, és a kórus jövőbeni tervei.

 

Az „Utószó” amolyan összegzés, melyben a szerző saját tapasztalatait, élményeit fogalmaz meg a kórussal kapcsolatban: „Munkámmal emléket szerettem volna állítani mindazoknak, akik 1892 óta, amikor Bartal Mór vajkai kántortanító elindította ezt a nemes mozgalmat városunkban... Ezért megérdemlik, hogy tevékenységüket a késői utódok is megismerjék, megőrizzék nevüket. Köszönet érte!” (135. o.)

 

A kiadvány tartalmaz ezen kívül angol nyelvű (137-138. o.), német nyelvű (139-140. o.), és szlovák nyelvű (141-142. o.) összefoglalót, a képek és táblázatok jegyzékét (143-146. o.) a felhasznált forrásanyagot és jegyzeteket (147-150. o.), és nem utolsó sorban egy színes képmellékletet (151-158. o.) a kórus jelentős pillanatairól, okleveleiről, versenyeredményeiről és emléktárgyairól. A kórus életében nagyon sok meghatározó esemény is volt, melyeket a szerző kellő alapossággal mutat be. A legemlékezetesebbek közé tartozott talán Karai József zeneszerző látogatása a kórusnál (1984), a nyolcvanadik születésnapját betöltő Halmos László zeneszerző köszöntése Győrben (1989), ifj. Bartók Béla látogatása a 100. jubileum alkalmából (1992), vagy találkozás Daróczi Bárdos Tamás zeneszerzővel Hajdúszoboszlón, a Bárdos Lajos-kórusok V. Országos találkozója alkalmából (1999). Az itt felsoroltak csak egy kis töredékét képezik annak a sok eseménynek, amiket a szerző a kutatómunkája során összegzett és papírra vetett, s ezáltal egy maradandó emléket állított az immár 120 éves kórusnak. A kórus vezetősége, jelenlegi és volt tagja, illetve Nagymegyer város elöljárói és polgárai nevében köszönjük e nemes munkát Varga László tanár úrnak.

 

Orsovics Yvette,

a kórus karnagya

 

 


* Orsovics Yvette pályafutását magyar–zene szakos tanárként kezdte a komáromi egyházi, akkor még ének-zene tagozatos alapiskolában, a Marianumban. Jelenleg a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem tanára. Nagy sikereket ér el a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskar és a nagymegyeri zeneiskola mellett működő leánykar karnagyaként. Szerzője a nemrég megjelent új zenei nevelés tankönyvnek, amely az alapiskola 1-4. évfolyama számára íródott.