DR. SZABÓ ISTVÁN*

 

BESZÁMOLÓ a VII. Országos Maros Gábor Ütőhangszeres Szóló- és Duóversenyről

 

Immár hetedik alkalommal 2012. március 30. – április 1. között rendezte meg zeneiskolások részére a Győri Liszt Ferenc Zeneiskola AMI és Tehetségpont az Országos Maros Gábor Ütőhangszeres Szóló- és Duóversenyt. Ezen a hétvégén nem csak az ütősök versenyéről lehetett a Rába-parti városban hallani, hiszen ezzel egy időben került megrendezésre az szokásos évenkénti Győri Nemzetközi Ütős Fesztivál is. Szerencsés volt, hogy a szervezők a két program nyitóhangversenyét egy közös koncerttel oldották meg, így az ide látogató versenyzők, tanárok és kísérőik nem érezhették azt, hogy bármelyik jelentős ütőhangszeres eseményből kimaradtak volna.

 

A verseny hagyományosan két helyszínen történt megrendezésre, a kisdob kategória a zeneiskola hangversenytermében, a szóló és duó verseny a zeneművészeti intézet hangversenytermében.

 

Az érdeklődés igen nagy volt, a három évvel ezelőtt rendezett találkozóhoz képest is idén több iskola adott be nevezést. A zsűri és a közönség közel 150 produkciót hallgatott meg a két nap alatt.

 

Kisdob kategória:

 

   I. korcsoport: 17 versenyző

              II. korcsoport: 21 versenyző

              III. korcsoport: 6 versenyző

              IV. korcsoport: 7 versenyző

 

Duó kategória:

   I. korcsoport: 5 csoport

              II. korcsoport: 8 csoport

              III. korcsoport: 4 csoport

              IV. korcsoport: 9 csoport

 

Szóló kategória:

   I. korcsoport: 24 versenyző

              II. korcsoport: 27 versenyző

              III. korcsoport: 12 versenyző

              IV. korcsoport: 10 versenyző

 

 

A kisdob kategória versenyzői az eddigi hagyományokkal szakítva idén első alkalommal nem játszottak függöny mögött. Ennek megszüntetését éppen három évvel ezelőtt fogadta el a zsűri javaslata alapján az ütőtanárok jelentős része, az akkori versenyt követő megbeszélésen.  Ennek érthetően jó fogadtatása volt a közönség részéről is, mert nehéz egy kisdob darabot úgy látvány nélkül befogadni. Szakmai szempontból a zsűri így nemcsak az eljátszott darabok minőségét értékelhette, hanem a megvalósítás játéktechnikai módjáról is alaposabb képet kapott. A szervezők jól választották meg a kötelező kisdob etűdöket, a szabadon választott darabok azonban pár versenyzőnél meghaladták a tanulók képességeit. Nagyon érdekes volt megállapítani, hogy a rudimental játéktechnikát megkövetelő darabok olyan tanulóknál is problémát jelentettek, akik az úgynevezett klasszikus kisdobolást kívánó darabjukat kiválóan oldották meg. 

 

A szóló- és duó kategóriában a fellépők a választott műsorukat majdnem minden esetben magas szinten teljesítették, színvonaltalan produkcióval a zsűri egyszer sem találkozott. Igazán élvezetes volt hallgatni azt a sok ifjú tehetséget.

 

Külön öröm volt, hogy a megszokott és sokak körében ismert és játszott művek mellett új magyar szerzemények is megszólaltak ezen a két napon. Zempléni László és Balázs Oszkár ennek a korosztálynak írott darabjai mellett Juhász Balázs, Kerek Gábor, Takács Ferenc új hangzást és színt képviselő műveit hallgattuk nagy élvezettel.  

 

A két napos versenyprogram zárásaként tartott szakmai értékelésen és megbeszélésen a zsűri tagjai a szervezőkkel és a jelenlévő kollégákkal közösen áttekintették a tapasztalatokat, a tanulságokat, és a következő javaslatokat fogalmazták meg a későbbiekre vonatkozóan:

 

   1. A következő verseny kiírásakor a korcsoportok felosztását érdemes lenne átgondolni, mert a harmadik korcsoport meghatározása az életkori sajátosságok miatt többek véleménye szerint nem volt szerencsés. A kollégák szerint a kevés jelentkező oka az iskolaváltás miatti bizonytalanság és a felvételi időszak.

 

   2. A megbeszélésen több észrevétel érkezett arra vonatkozóan, hogy a verseny jelentkezési határideje messze van a megrendezés időpontjától. A tanár kollégák körében az a vélemény fogalmazódott meg a szervezők felé, hogy az eddigi két hónap helyett szerencsésebb lenne a jelentkezési határidő és a verseny közötti időtartam lerövidítése. Ez – a zeneiskolai kollégák szerint – megfontoltabb döntést és jobb felkészülést eredményezne a versenyre való jelentkezésben és a versenyprodukciókban.

 

   3. A szervezők részéről kérdésként merült fel, hogy a kisdob verseny integrálódjon-e a szóló versenybe. A zsűri javaslata alapján az eredeti koncepció megtartása lenne szerencsés. A közös megbeszélésen egyöntetűen az a vélemény alakult ki, hogy a továbbiakban is az eddigi hagyományok szerint rendezzék meg a versenyt, maradjon meg a három külön kategória. A kollégák által a rendezésre vonatkozó megjegyzések alapján azonban a kiírásban a következő pontosításra lenne szükség:

- a kisdob kategória kiírása változatlanul egy kötelezően megadott és egy szabadon választott darabból álljon. A szóló kategória kiírásában azonban szerepeltetni kellene, hogy ebben a kategóriában szóló kisdob etűdök és darabok nem szerepelhetnek. Ezen darabok bemutatása a kisdob kategóriára korlátozódna a kötelező művekkel együtt. Ez a lebonyolításban egyszerűsítést, szakmailag jobb összehasonlítást biztosítana a zsűri számára.  A szóló és duó kategóriában továbbra is szabadon választható műsor legyen az eddigi időkorlát szerint.

 

   4. A verseny kiírásában érdemes lenne szerepeltetni az interpretációs meghatározást is a tanulmányi mellett. Ez elejét venné olyan félreértéseknek, amelyek a zsűritől az improvizálás és a tradicionális zenei darabok összehasonlítását kérik a lejegyzett művekkel együtt. A zsűri véleménye szerint ezeket csak külön kategóriában lenne lehetséges összemérni.

 

Mindezeket összevetve nagyon tartalmas három napot töltöttünk Győrben. A zsűri tagjai a hosszú versenyprogramok végénél sok esetben tartalék energiáikat mozgósítva követték figyelemmel a versenyzők produkcióit. Fazekas László és Papp Balázs kollégámmal együtt többször fantasztikus pillanatokat éltünk meg. Így volt ez hallgatósággal, valamint a zeneiskolai tanárokkal és diákokkal is, akik szurkolva, néha csodálattal egymás produkcióit.

A programról és az eredményekről az iskola honlapján találhatunk részletes információt.

Végezetül köszönet illeti a szervezőbizottságot, külön kiemelve Szakács Erika igazgatónőt és munkatársait, valamint a szakmai bizottságot: Felsmann Adrienn, Baross Gábor, Legoza Gábor, Gerencsér Károly Tamás és Falaky Janina Szulamit. Köszönetet kell még mondanunk a verseny segítéséért Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának és az Oktatási Hivatalnak.

A következő tanévben a középiskolások versenyére kerül sor Budapesten, két év múlva ismét a zeneiskolások mérik össze felkészültségüket a váci Országos Ütőhangszeres Kamaraversenyen. Reméljük, három év múlva ismét Győr lesz az ifjú ütősök Tehetségpontja.

 

 

 VII. Országos Maros Gábor Zeneiskolai Szóló – és Duó Ütőhangszeres Verseny eredményei (2012. március 30 – április 1.)

 

(Sorrendben: a versenyen elért helyezés, a díjazott tanuló neve, zeneiskolájának székhelye, és tanárának neve)

 

Kisdob kategória I. korcsoport

I. hely   Kiss Péter Róbert, Debrecen, Toldi Éva

II. hely Szöllősi Boldizsár, Dunakeszi, Stefán Tivadar

II. hely Tóth Máté Pápa Falaki Csaba

 

II. korcsoport

I. hely   Onozó Dávid, Vác, Báthori Lóránt

II. hely  Csepeli Bence, Budapest, Kirkósáné Magda Tünde

II. hely   Németh Álmos, Tapolca, Tóth Péter

III. hely Molnár Balázs, Dunakeszi, Stefán Tivadar

III. hely  Simonics Csenge, Oroszlány, Pálföldi Tamás

 

III. korcsoport

I. hely    Beke Tamás, Pápa, Falaki Csaba

II. hely   Muszkatal István, Göd, Stefán Tivadar

III. hely  Kovács Miklós, Szentendre, Bártfai Zoltán

 

IV. korcsoport

I. hely     Kovács Árpád, Veszprém, Szerdahelyi Károly

II. hely    Szendrei Tamás, Dunakeszi, Stefán Tivadar

III. hely   Lisztes Bálint, Békéscsaba, Szász Julianna

 

Duó kategória I. korcsoport

II. hely     Fekete Orsolya-Meleg Zsófia, Nyírbátor, Kozma László

III. hely    Begidsán András-Szöllősi Boldizsár, Dunakeszi, Stefán Tivadar

III. hely    Fábry Adonisz-Nemes Gáspár, Martonvásár, Juhász Balázs

 

 

II. korcsoport

I. hely      Almási Zsombor-Németh Álmos, Tapolca, Tóth Péter

III. hely    Kun Mátyás-Ősz Dénes, Győr, Felsmann Adrienn

 

III. korcsoport

III. hely    Csepeli Bence, Budapest, Kirkósáné Magda Tünde

                 Szőnyi Mihály, Budapest, Herboly László

 

IV. korcsoport

I. hely      Chován Gábor-Kovács Árpád, Veszprém, Szerdahelyi Károly

I. hely      Kerek Csombor-Nánássy László, Kazincbarcika, Valádi Zsolt

II. hely     Kincses Attila-Muszkatal István, Göd, Stefán Tivadar

III. hely    Dávid Marcell-D. Nagy Márton, Békés, Szőnyi Graciella

III. hely    Kiss László Marcell-Lukács Bence, Nyírbátor, Kozma László

 

Szóló kategória I. korcsoport

I. hely       Mizsák Benjámin, Budapest XX., Mizsák István

I. hely       Kiss Péter Róbert, Debrecen, Toldi Éva

II. hely      Kiss Dávid, Miskolc, Maurer Ágnes

II. hely      Stefán Dávid, Dunakeszi, Stefán Tivadar

III. hely     Lengyel Gábor, Göd, Szitha Miklós

III. hely     Tóth Máté, Pápa, Falaki Csaba

 

II. korcsoport

I. hely      Onozó Dávid, Vác, Báthori Lóránt

II. hely     Siptár Bence, Pécs, Balogh Jenő

II. hely    Takács Nóra, Paks, Garamszegi Zsolt

III. hely    Lukács Bence, Nyírbátor, Kozma László

III. hely    Molnár Balázs, Dunakeszi, Stefán Tivadar

III. hely    Rácz Kristóf Bence, Budapest, Kasza Roland

 

III. korcsoport

I. hely      Hencz Kornél, Vác, Báthori Lóránt

II. hely     Kovács Miklós, Szentendre, Bártfai Zoltán

III. hely    Girke Benedikt, Budapest, Juhász László

 

IV. korcsoport

I. hely      Kovács Árpád, Veszprém, Szerdahelyi Károly

II. hely     Szendrei Tamás, Dunakeszi, Stefán Tivadar

III. hely    Farkas Máté, Biatorbágy, Garamszegi Zsolt



* A szerző a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar főiskolai docense, a Rézfúvós-Ütős Tanszék vezetője