Operaházi morzsák

 

Verdi- és Wagner-bicentenárium az Operaház 2012/2013-as évadjában

 

Mozgalmasnak ígérkezik a szeptember végén induló évad nemzeti dalszínházunk életében: az előzetes tervek szerint több mint 450 eseményre vehet jegyet az operát és balettet kedvelő közönség a következő szezonban. Az előadások sorát a Hunyadi László indítja, szeptember 29-én. E produkció rendezője Szücs Gábor, a főbb szerepekben Kertesi Ingrid, Miklósa Erika, Szakács Ildikó, Kiss B. Atilla és Fekete Attila hallható. A Figaro házasságával tisztelegnek meg a 100 éve született Solti György előtt és ünnepi gálakoncerten köszöntik fel a hetven éves Marton Évát. Egy est erejéig megemlékeznek Liszt Ferenc 201. születésnapjáról, melyen a szerző operaátiratai szólalnak meg zongorán. Az Ariadné Naxos szigetén bemutatójával folytatják az Ybl-palota korábbi Strauss-operabemutatóinak sorát, ami egyben felkészülés is a 2014-es Strauss-évre. A legfontosabb évfordulók idén kétségtelenül Guiseppe Verdi és Richard Wagner nevéhez köthetők: 200. születésnapjukra emlékezik a zenei világ.

 

Verdi népszerű operái eddig is fontos részei volt a repertoárnak, ám az évforduló tiszteletére most a szinte ismeretlen Stiffelio-val is megismerkedhet az érdeklődő. Bizonyára nagy érdeklődés övezi majd Wagner A bolygó hollandi című operájának bemutatóját is, mivel ennek eredetileg 2010 decemberére hirdették premierjét, ami akkor elmaradt. Az operaévadot Rameau Hippolyte és Aricia című operája zárja, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus közreműködésével. A balettestek is izgalmasnak ígérkeznek: a közelmúltban elhunyt Seregi László koreográfiáival Shakespeare-balett hónapot terveznek. A Magyar Táncművészeti Főiskola záróvizsgája mellett egy korábbi hagyományt visszaállítva ismét az Operaház ad otthont a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operavizsgájának. A közönség megtartását, bővítését, a jövő operalátogatóinak megszólítását a nyilvános főpróbák kedvező jegyáraival, a középiskolások, egyetemisták számára is vonzó programokkal szeretnék elérni.