Fekete Gyula vezeti a Zeneakadémia
zeneszerzés tanszékét

 

Az alkotóművészet és zeneelméleti ismeretek elnevezésű tanszéken működött az utóbbi időben a zeneszerzés szak, amely szeptembertől ismét önálló tanszékként működik. A zeneszerzés szakot 17 éve vezette Jeney Zoltán, akinek megbízatása lejárt, így a Zeneakadémia pályázatot írt ki az állásra. Az egyetem szenátusa 2012 júniusában döntött Fekete Gyula zeneszerző pályázata mellett, így Batta András rektor szeptember elsejével három évre nevezte ki a zeneszerzőt, aki docensként eddig is ezen a szakon vett részt a képzésben.


Fekete Gyula"Mindent folytatunk, ami összefügg Zeneakadémiánk hagyományaival. Évszázados tradíció örökösei vagyunk. Már az alapításkor, 137 évvel ezelőtt működött zeneszerzés szak, Liszt Ferenc idehívta maga mellé Volkmann Róbertet. Később Erkel Ferenc irányította a komponálás iránt érdeklődő növendékeket, majd Koestler János, Bartók és Kodály mestere, őket Farkas Ferenc követte, hogy csak egy-két nevet említsek a hosszú sorból. A közelmúltban Petrovics Emiltől vette át a tanszakot Jeney Zoltán" - idézte fel az MTI-nek Fekete Gyula a szak történetét.


Hozzátette: a budapesti oktatás azért is különleges, mert a világon ma már csak kevés intézményben használják az Erkelék által megalapozott módszert, amely szerint a korok és stílusok alkotói technikáit igen erősen tanítják. Mint megjegyezte, a komputerizációra hivatkozva sokan úgy gondolják, hogy egy számítógép is képes egy Bach-fúgára variálni. Fekete Gyula véleménye szerint azonban igazi zeneszerzővé úgy válhat valaki, ha a régiek technikáit, a szakma alapjait nagyon alaposan elsajátítja. Ez a tradíció olyan nagyságokat adott a világnak, mint Ligeti és Kurtág – emelte ki.


"A zenészek, zeneszerzők minden időben reagáltak a társadalmi változásokra, ez nekünk is dolgunk. Így tavaly elindítottunk két új szakirányt, az egyik az alkalmazott zeneszerzés, ami a film és színház számára komponálók képzésére szolgál, a másik az elektronikus zene- és médiaművészet szakirány. Figyelnünk kell arra, hogy a 21. században mi zajlik körülöttünk" – fogalmazott Fekete Gyula. (MTI/FIDELIO)