MAGYAR ÖRÖKSÉG DÍJAT KAPOTT A 100 éve alapított FŐVÁROSI ÉNEKKAR*

 

Tisztelt Ünneplő Közönség!

 

2012. október 15-én lesz 100 éve, hogy tanítókból, énektanárokból és karvezetőkből megalakult a Székesfővárosi Énekkar, a Fővárosi Énekkar jogelőde Sztojanovits Jenő énektanár, zeneszerző, a Magyar Dalszövetség országos karnagyának vezetésével. Az akkori városvezetés ezzel a döntésével nemcsak azt a szándékát fejezte ki, hogy erre a kórusra a főváros zenei életében szükség van, de azt is, hogy az Énekkar tagjai minél többen a főváros oktatási és kulturális életét segítő közalkalmazottak soraiból kerüljenek ki. Örömmel regisztrálhatjuk, hogy a kórus gerincét 100 év után is olyan lelkes budapestiek alkotják, akik a karéneklést nemcsak szívvel-lélekkel kedvelik, de rendületlenül hisznek az énekkari lét semmi máshoz nem hasonlítható szépségében.

Elmondhatjuk azt is, hogy a kórust a kezdetektől fogva zenei életünk legjobbjai vezették: Sztojanovics Jenőt nyugdíjba vonulása után Kacsóh Pongrác, majd Karvaly Viktor követte, de szintén csak a nagyrabecsülés hangján szólhatunk Péter József, Pődör Béla, Dobray István, Ugrin Gábor, Takács László, Csík Miklós, id. Sapszon Ferenc, Dinyés Soma, Székely Miklós odaadó művészi és szervező munkájáról éppen úgy, mint a jelenleg regnáló Noseda Tibor zeneszerző-karnagy példaértékű teljesítményéről. Örömünkre a felsorolt karnagyok közül öten velünk ünnepelik majd a centenáriumot, és köszönthetik azokat, akik közül számosan évtizedek óta hűséges és áldozatos tagjai a Fővárosi Énekkarnak.  

A Fővárosi Énekkar megalakulásakor az oratórium-kultúra művelését és terjesztését tűzte zászlajára, melynek bizonyságaként már a bemutatkozó koncerten elénekelték Mozart Requiemjét szép sikerrel, gyors fejlődést ígérve. Ezt később követték az oratórikus irodalom olyan nagyszabású remekei, mint Bach: János passiója, Haydn Teremtés és Évszakok című oratóriuma, Brahms, Dvořák és Verdi Requimje, Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán, valamint Lajtha László, Sugár Rezső, és Farkas Ferenc zenekari kíséretes művei. Az oratórikus koncertek karmesterei közül kiemelkedik Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Bárdos Lajos, Ferencsik János, továbbá Otto Klemperer, Richard Strauss, Arturo Toscanini, és Bruno Walter szereplése.

100 év krónikájából nehéz kiválasztani a legsikeresebbet, de talán nem tévedek nagyot, amikor arra az 1934. október 21-én és 22-én Bécsben, illetve Budapesten megtartott előadása emlékezem, melyeken Kodály Psalmus Hungaricusát és Beethoven IX. szimfóniáját Arturo Toscanini vezényelte a Bécsi Filharmonikusok élén, s aki az előadás után - számos pályatársához hasonlóan - a legnagyobb elragadtatással méltatta az együttest. A monumentális kórusművek mellett a Fővárosi Énekkar sohasem nélkülözte repertoárjából a kíséretnélküli alkotásokat sem, melyek szerzői sora a reneszánsztól napjainkig ível. A hosszú és gazdag krónikából most Kodály Zoltán 1934. március 17-i szerzői estjére emlékeztetek, melyen Báthy Anna és Palló Imre dalokat, népdalfeldolgozásokat énekelt, a Székesfővárosi Énekkar pedig Karvaly Viktor vezényletével bemutatta az Este című vegyeskart, a teljes Pange linguát, és két új kórust: a Nagyszalontai köszöntőt és a Mátrai képeket. Erről a koncertről jegyezte meg Tóth Aladár, hogy Kodály szerzői estjein egyre többször és egyre diadalmasabban hangzik fel az emberi hang, az ének.

A Kórus művészi munkáját számos alkalommal ismerték el rangos szakmai címekkel, díjakkal. Példaként említem a széles körű és megújuló műsorválasztás és a különböző stíluskörök jelentős alkotásainak előadásáért megítélt Kiváló Együttes és a Hangversenykórus kategória-minősítő címet, továbbá a Budapestért–díjat, melyet a hazai zenei életében végzett magas színvonalú alkotóműhelyi munkáért, a fővárosi énekkari mozgalomban vállalt vezető szerepért, továbbá a hagyományápoló és az újító törekvésekért kapta az együttes 2002-ben, megalakulásának 90. évfordulóján.  

Örömmel jegyzem meg, hogy a felsorolt méltatások minden szava most a 100. születésnapon, a Magyar Örökség Díj odaítélésének az évében is változatlanul jellemzik a kórust, amely a magyar történelem drámai korszakai okozta kényszerű veszteségeken is mindig felül tudott emelkedni. 

A Fővárosi Énekkar, ahogy a Budapestért Díj átvételekor, úgy most is énekszóval köszöni meg az adományozó nagylelkűségét és emlékezik mindazokra, akik az elmúlt évtizedekben sokat tettek a Kórus továbbéléséért, fennmaradásáért, sikeréért.

És hogy ez a további években, évtizedekben is így legyen, idézem a Fővárosi Énekkart nagyrabecsülő és többször vezénylő Bárdos Lajos latin jókívánságát** a Fővárosi Énekkarért szintén lelkesedő Lukin László fordításában:

Cantemus,

 quia cantare bonum est –

Cantemus,

 quia cantare iucundum est –

Cantemus,

 quia cantare amantis est.

 

Csak énekelj,

 mert az ének jó dolog!

Csak énekelj,

 mert az ének víg dolog!

Csak énekelj,

 mert az énekben szív dobog!

 



* Elhangzott a Magyar Örökség Díj hatvannyolcadik díjátadó ünnepségén, 2012. szeptember 22-én az MTA Dísztermében.

** Verba et voces: Bárdos Lajos. A vegyeskari Cantemus Debrecen Város Tanácsának felkérésére készült 1977-ben.