Szatmári Zsolt*

 

Zsűri elnöki ÖSSSZEFOGLALÓ  a XII. Országos Zeneiskolai Klarinétverseny FINÁLÁJÁBAN

 

Nagy tisztelettel köszöntök minden kedves jelenlévőt: résztvevőket, tanár kollégákat, szülőket, és érdeklődőket.

Mindenek előtt szeretném mindannyiunk nevében megköszönni a rendező iskola: a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatójának, Záborszky Kálmánnak, és első számú segítőjének, Balázsi Katalinnak és kollégáinak a XII. Országos klarinétverseny színvonalas és zökkenőmentes lebonyolítását.

A legnagyobb elismerés a felkészítő tanár kollégákat illeti, akik fáradtságot és időt nem kímélve segítik, és terelgetik a tehetséges zenészpalántákat. Tudjuk, hogy a hivatalos tanítási óra vajmi kevés ilyen magas színvonalú produkciók kiállításához. Ehhez megszállottság, elkötelezettség, és zenei alázat kell. A tehetségekkel szemben kötelesség a magas mérce felállítása.

Ugyanez érvényes a korrepetítor kolléganőkre és kollégákra is, akiknek áldozatos és odaadó munkája elengedhetetlen a sikerhez.

Fontos megemlíteni a résztvevő iskolákat és vezetőiket, akik lehetővé tették növendékeik számára a részvételt, és biztosították számukra az anyagi feltételeket is. Tudjuk, hogy sok iskola filléres gondokkal küzd, mégis fontosnak tartották a versenyen való megjelenést.

Szeretném kiemelni a szülők szerepét, akiknek nagy a felelősségük az otthoni gyakorlásban, felkészülésben. Főleg a kisebbeknél van nagyobb jelentősége az állandó kontrollnak, mert úgy, ahogy a sportban, a zenében is elengedhetetlen a rendszeresség, a minden napi gyakorlás.

A zsűri koncepciója elsősorban a zenei megnyilvánulás, muzikalitás elismerése, és csak másodsorban a hangszerkezelés, a technikai kivitelezés volt, hiszen a klarinétozás tanulható, a zeneiség kevésbé. A memóriazavarból fakadó hibákat és botlásokat elnézően bíráltuk, bár a tökéletes kivitelezés elengedhetetlen feltétele a magas színvonalú előadásnak.

Néhány produkció olyan élményt adott számunkra, mely szellemi táplálékot, feltöltődést nyújt hosszú időre. Biztos vagyok benne, hogy egyik – másik produkció az Önök szemébe is könnyeket csalt. Felemelő érzés egy – egy szárnyait bontogató tehetséget látni és hallani a színpadon.

Úgy gondolom, hogy a kollégák között vannak, akik elégedettek növendékeik szereplésével, mások talán többet vártak tőlük. Ez a verseny hűen tükrözi a mi hivatásunknak az igazi nehézségét, miszerint mindig akkor kell a legjobbat nyújtani, amikor az a legfontosabb.

A versenyek egyik kiemelt feladata, hogy a tanárok és növendékeik feldolgozzák a versenyen szerzett tapasztalataikat – a pozitívumokat éppen úgy, mint a hiányosságokat – hogy ez a további munkájukat meghatározza.

Összegzésként engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmet a verseny kapcsán felmerült szakmai problémákra. Nagyon fontosnak tartom a gyerek személyiségéhez, és technikai felkészültségéhez illő darabok kiválasztását, hiszen a túl nehéz művek előadása sok esetben a sikerélménytől fosztja meg a növendéket. Egy könnyebb – technikailag és zeneileg -, fölényesen előadott produkció nagyobb hatással van a közönségre, mint egy küzdelmesen előadott nehéz darab.

     Egy jellegzetesnek mondható hiba a meghajlás hiánya. Tudom, ezt lehet az izgalom számlájára írni, de nyomatékosan kérem a tanár kollégákat, hogy a meghajlást a produkció részeként kezeljék. Véleményem szerint a szereplés nem a darab megszólaltatásával kezdődik, hanem a színpadon való megjelenés, meghajlás, hangolás már része a szereplésnek.

     A következő probléma az intonáció. Mivel tökéletesen tiszta hangszer nem létezik, sajnos intonálnunk kell. Ki kell javítanunk a hangszer tökéletlenségeit. Ismernünk kell a saját hangszerünk árnyoldalait, és ezek birtokában kell - akár segédfogások alkalmazásával - tökéletesíteni az intonációt. A bizonytalan intonáció többet vesz el a produkció értékéből, mint  egy rossz technikai megoldás.

     Az utolsó, amiről szót kell ejtenem, a túlhajszolt tempó problematikája. Hallhattunk egy – két ifjú klarinétost, akiknek az öncélú technikai brillírozása nem a zenét szolgálta, inkább egy cirkuszi produkcióra hasonlított.

     Végül szeretnék minden résztvevőnek gratulálni. Itt ma mindenki nyert valamit, ha nem is első, második, harmadik díjat, de tapasztalatot és élményt mindenképpen. Tanulhattatok egymástól, mi is Tőletek. Elleshettetek különböző fortélyokat, zenei megoldásokat. Ezért is fontos és hasznos a versenyeken való részvétel. Mindenkit bíztatnék, hogy legyetek bátrak, és induljatok határainkon kívüli versenyekre is, hiszen a lehetőségek határtalanok, ugyanis pár órányi autózással évente akár több ízben is megmérettethetitek magatokat nemzetközi versenyen is.

     A továbbiakhoz sok sikert kívánok mindenkinek!

 

A XII. Országos Zeneiskolai Klarinétverseny helyezettjei

I. korcsoport
1 Szigeti Réka – Makói Általános Iskola, AMI és Logopédiai Intézet
1. Pókai Eszter – BONI Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége, Bonyhád
2. Kovács Árpád Csaba – Kroó György AMI, Budapest
2. Németh Zsófia – Városi Zeneiskola, Vasvár
3. Zsótér Kinga Laura – Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI, Budapest
3. György Tomaj Balázs – Festetics György Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Keszthely
3. Jakab Tivadar – Andor Ilona Ének-Zenei és Alapfokú Művészeti Iskola, Budapest
 
 
II. korcsoport
1. Jónás Dániel – Józsefvárosi Zeneiskola, Budapest
1. Lugosi Dániel Ali – Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI, Budapest
2. Kokics Dorina Fanni – XIII. kerületi Zeneiskola, Budapest
3. Szatmári Keve – Király-König Péter Zeneiskola AMI, Szeged
3. Tóth Barnabás – Lukin László AMI, Érd
3. Török Dezső Boldizsár – Makói Általános Iskola, AMI és Logopédiai Intézet
 
 
III. korcsoport
1. Sándor Norbert – Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI, Budapest
2. Bajusznács Bence – Tóth Aladár Zeneiskola AMI, Budapest
3. Kokics Zoltán Imre – XIII. kerületi Zeneiskola, Budapest
 
 
IV. korcsoport
1. Kovács Klaudia – Tóth Aladár Zeneiskola AMI, Budapest
2. Simon Márton – Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola, Budapest
3. Jónizs János – Bartók Béla Zeneiskola AMI, Hajdúböszörmény
3. Szabados Márton – Tóth Aladár Zeneiskola AMI, Budapest

 



* A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárának és a Nemzeti Filharmonikusok szólóklarinétosának összefoglalója 2013. február 3-án hangzott el a Zuglói Zeneházban a XII. Országos Klarinétverseny díjkiosztó ünnepségén.