Napsugár

 

 

 

Szerzői esttel ünnepelte a Nemzeti Filharmónia Sugár Miklós hatvanadik születésnapját a budapesti Nádor teremben. Közreműködött a szerző által létrehívott EAR Együttes, és sok kedves zenészkolléga. A házigazda Hollós Máté volt, aki a régi barát bensőségességével beszélgetett a zeneszerzővel, illetve avatta be a közönséget a darabok műhelytitkaiba.

 

Az először fölcsendülő mű a Vihar után volt. Ahogy elektronikus zenétől az el is várható, a darab valósághű égzengéssel kezdődött, majd baljóslatú cimbalomszólammal egészült ki. A vészjósló hangulatot a fel-felhangzó naturalisztikus madárcsicsergés sem tudta enyhíteni. Szakály Ágnes nagyszerűen élt együtt az elektronikával, s tökéletes biztonsággal játszotta szólamát. Hatásos mű, mely jól illeszkedik a szerző alkotásainak sorába.

 

A Gitárszvit (Bemutató) nélkülözte az elektronikát, klasszikus hangzásra épült. A szólógitárra íródott öttételes alkotás különböző hangulatú, tempójú részek sorozata. Technikásabb, lírikusabb tételek váltják egymást, megmutatva és kihasználva a hangszer adta lehetőségeket. A darabot Szilvágyi Sándor adta elő.

 

A Délután (Bemutató) ismét elektronikus zene volt, olyannyira, hogy nem is szerepelt benne előadó. A gomolygó, változatos zene drámaiságtól sem mentes.

 

A Cimcor furcsa címe a cimbalom és corno [kürt] szavak első szótagjainak összevonásából keletkezett. Mint ebből rögtön kitalálható, a cím e két hangszer duóját jelenti.

 

Az első tétel népdalra emlékeztető indulását a kürt bővített kvart lépései fűszerezték. A második felelgetős, gyorsabb, ritmusjátékra épülő, míg a harmadik ismét nyugodtabb, ahol egy jellegzetes dallamtöredéket szólaltatnak meg különböző regiszterekben. A befejező rész újra gyors, staccato hangokból álló, technikás tétel. Kifejezetten jó hangulatú, invenciózus zene, mely hálás feladat elé állítja az előadókat. Most Varga Zoltán játszotta kürtön és Szakály Ágnes cimbalmon. Az inkább a kürtös számára kihívást jelentő szólamot Varga Zoltán magabiztos hangszerjátékkal szólaltatta meg. Hibátlan hangindításai, bársonyos kürthangja és tökéletes ritmikája tette emlékezetessé az előadást.

A szünet előtti utolsó műsorszám a Csillagpor volt. Zsarnóczky Bertalan verseire írt különböző karakterű hét tétel. Vidámak, szomorúak, melyek olykor a szavak zeneiségét is szervező erőként használják, a gitár szokatlan megszólaltatásával együtt. Kővári Eszter Sára magabiztosan, szép szövegmondással énekelte a dalokat. Gitáron Szilvágyi Sándor működött közre.

 

A második rész újból régebbi művel folytatódott. A Flautomax, mint talán a címből is kikövetkezethető, ismét az elektronikus és az élő zene kombinációja. Az elektronika nyújtotta rengeteg lehetőség változatossá, különleges hangzásélménnyé teszi a darabot. A fuvolaszólamot Matuz István játszotta, a tőle megszokott magas színvonalon.

 

Ismét gitár következett, egy egész kvartett. Szilvágyi Sándor és növendékei – Dávid Veronika, Ritter Zsófia, Tóth Álmos – a korábbi gitárszvittel zenei rokonságban álló Quadrigat adták elő. Összeszokottan, egymásra figyelve játszottak.

 

A következő mű a Fluctus volt, ami újból az elektronika és az élő zene rendkívül inspiráló egymásra hatásából építkezett. A különböző hangfekvésű fuvolák hangjaival játszó, azt kiegészítő, eltorzító, ismételgető elektronika, saját hangzásaival kiegészülve rendkívül izgalmas darabot hozott létre. A darabot Sugár Miklós szintetizátoron, Matuz István és Matuz Gergely fuvolá(ko)n adták elő.

 

A befejező mű vokális kompozíció, a Két latin himnuszrészlet volt.  Az első komoly, méltóságteljes, míg a második expresszívebb, zaklatottabb, ahol ismétlődő motívumok köré szerveződik a zenei mondanivaló. Kővári Eszter Sára ismét kifogástalanul, nagyszerűen énekelt, fuvolán Matuz Gergely, hegedűn Kerek István, zongorán Ponó Lili kísérte.

A hangverseny után szerény, de jó hangulatú állófogadás következett, ahol a hallgótságból többen is felköszöntötték és gratuláltak a szerzőnek. Részemről én is jó egészséget és sok-sok kiváló alkotásban gazdag évet kívánok!

 

Eisenbacher Zoltán

 

Hangverseny Sugár Miklós 60. születésnapja tiszteletére

 

Sugár Miklós:            Vihar után

                                   Gitárszvit

                                   Délután

                                   Cimcor

                                   Csillagpor

                                   Flautomax

                                   Quadriga

                                   Fluctus

                                   Két latin himnuszrészlet

Kővári Eszter Sára             szoprán

Szilvágyi Sándor                               gitár

Dávid Veronika                                 gitár

Ritter Zsófia                                       gitár

Tóth Álmos                                          gitár

Matuz István                                       fuvola

Matuz Gergely                                   fuvola

Ponó Lili                               zongora

Kerek István                                        hegedű

Szakály Ágnes                                   cimbalom

Varga Zoltán                                      kürt

Sugár Miklós                                      szintetizátor

EAR Együttes

Horváth István                                    hangmérnök

 

Nádor terem

2012. november 6.