Vásáry André - A siker útján

Vásáry André hazánk egyetlen férfi szoprán énekese három arany és egy platinalemez büszke tulajdonosa, rendszeresen fellép Magyarország legrangosabb koncerttermeiben, hallhattuk énekelni a Művészetek Palotájában, a Budapest Kongresszusi Központban, a Magyar Állami Operaházban, az Olasz Kultúrintézetben, önálló koncertjei voltak az ország legnagyobb templomaiban pl. az Esztergomi Bazilikában, a Debreceni Nagytemplomban vagy a Ceglédi Református Nagytemplomban. Nevét sokan egy pár évvel ezelőtti tehetségkutató műsorból ismerhetik, pedig már több mint 12 éves zenei múlt áll mögötte. Most negyedik lemezének megjelenése kapcsán ültünk le beszélgetni.

— Mikor és hogyan derült ki, hogy ilyen különleges hangod van?

— Elég későn, 18 évesen kezdtem el énekelni tanulni. Már korábban is, egész kicsi gyerekkoromban, észrevették a tanáraim, hogy van érzékem a zenéhez és próbáltak ebbe az irányba terelgetni, de akkoriban még nem nagyon érdekelt a zene és az éneklés. Gimnazista voltam, amikor barátaimmal egy buliból tartottunk hazafelé és én „csak úgy” elénekeltem a Varázsfuvolából az Éjkirálynő áriáját, amely akkoriban egy reklámfilm zenéje volt. A társaságban mindenki megdöbbent, velünk volt egy zeneművészeti főiskolás barátnőm is, aki azt mondta, ezt feltétlenül meg kell mutatnom egy szakembernek, ő vitt el az első énektanáromhoz.

— Hogyan fogadtak a tanárok, fel voltak-e készülve egy ilyen különleges tehetség tanítására?

— Az első tanárom, akihez elmentem, nagyon meglepődött, amikor egyre magasabbra mentem a skálázás során. Még orvoshoz is elküldött, hogy nézessem meg magam, mert szerinte valami nincs rendben velem. Elmentem és természetesen mindent rendben találtak. Elkezdtünk együtt dolgozni, de nem igazán éreztem a támogatását, egyáltalán nem bátorított, mondhatni inkább lebeszélt az énekesi pályáról. Ezért kerestem új tanárt és meg is találtam dr. Mohos Nagy Éva, a Debreceni Egyetem Magánének tanszékvezetőjének személyében, nála folytattam a tanulást. Ő egészen másképp állt hozzám, igazán hitt bennem és támogatott. Az ő irányításával készültem fel első versenyemre, ami egy miskolci regionális klasszikus énekverseny volt. Én nem sokat vártam ettől a versenytől, hiszen a legtöbb induló zeneakadémista és főiskolás volt, én pedig csak nemrég kezdtem énekelni tanulni, de a tanárnő biztatott, hogy próbáljam meg. Legnagyobb meglepetésemre megnyertem a versenyt, aminek azért is nagyon örültem, mert azt gondoltam innentől csak felfelé vezet az út és elkezdődhet a karrierem Magyarországon. De a várt sikernek éppen az ellenkezőjét tapasztaltam, csak rengeteg elutasítással találkoztam. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy Magyarországon az én hangommal nem igazán tudnak mit kezdeni, ezért úgy döntöttem, az egyetlen megoldás számomra, ha külföldön próbálok szerencsét.

— Hol tanultál külföldön, milyen tapasztalatokat szereztél?

— Mivel Amerikába egyébként is szerettem volna egyszer eljutni, a Bostoni Zeneművészeti Főiskolára esett a választásom, kiküldtem a jelentkezésemet és egy kazettát két dallal. Pár héten belül érkezett tőlük egy válasz, hogy nagyon tetszett a bemutatkozásom és Németországban várnak a felvételi meghallgatásukra. Mivel egyáltalán nem volt pénzem kiutazni, egyetlen lehetőségem volt, kistoppoltam Németországba. Így kalandosan, de eljutottam a meghallgatás helyszínére, ahol azonnal ösztöndíjat ajánlottak. A bostoni iskola és az ottani tanárok hozzáállása nagyon tetszett, egészen más, mint itthon, fantasztikus érzés volt, hogy támogatják a tehetséget. Egy meghallgatás vagy egy vizsga is egészen más hangulatban zajlik, mindenkiben a pozitív dolgokat erősítik, a tanárok tényleg azt akarják, hogy jobb legyél, segítséggel állnak hozzád.

— Miért jöttél mégis haza?

— Amerikában nincs meg az a fajta kultúrája a komolyzenének, mint Európában vagy Magyarországon. Az emberek életében nincs annyira jelen a kultúra. Az iskolarendszerükben a zenei oktatás nem olyan szintű, mint itthon. Nagyon sok mindent megtanultam kint, például önmenedzselést, hogy hogyan kell nyilatkozni, megjelenni a színpadon, de úgy éreztem hosszú távon szakmailag nem tudok fejlődni, lehet, hogy túl kevés volt az alap, amit itthonról vittem. Nagyon élveztem az ottani tanulást és csak jó élményeim vannak, de azt gondoltam, hogy ha az éneklésben tovább szeretnék fejlődni, akkor haza kell jönnöm. Egy nagyon jó önbizalom építő tréning volt a kint eltöltött idő, de szakmailag ennél többre volt szükségem.

— Hogyan folytattad itthon?

— Mindenképp egy olyan tanárt kerestem, aki már külföldön is dolgozott és hajlandó egy férfiszopránnal foglalkozni. Itthon sokan azt sem ismerték el, hogy létezik olyan, hogy férfi szoprán, sokak szerint csak kontratenorok vannak. Pedig a kettő egyáltalán nem ugyanaz, a kontratenor egy választott hangfaj, míg férfi szopránnak születni kell, ez egy adottság, én nem a falzett funkciómat használom énekléskor, hanem egyszerűen ilyen magas a hangom. Nádor Magdát találtam meg, akivel elkezdtünk dolgozni és egy fantasztikus mestert ismertem meg személyében. Újból kezdtek jönni az elismerések külföldön és Magyarországon egyaránt. A Római Nemzetközi Énekversenyen döntős helyezést értem el, Riccardo Muti elhívott egy meghallgatásra, szerepet ajánlottak a bécsi Staatsoperben, itthon felkérést kaptam a Pesti Színháztól, majd a Nemzeti Színháztól, ahol három évadot játszottam. Az elmúlt években az ország számos rangos koncerttermében léphettem színpadra, mint pl. a Művészetek Palotája, a Budapest Kongresszusi Központ, a Magyar Állami Operaház, az Olasz Kultúrintézet, olyan nagynevű művészekkel, mint Medveczky Ádám,  Hollerung Gábor, Vásáry Tamás, Perényi Miklós vagy Varnusz Xavér. Már hagyománnyá vált, hogy minden évben november környékén kezdődik egy adventi turném, melynek keretében főleg templomokban lépek fel, a műsor alapjául Ünnep című lemezem anyaga szolgál. A határon túli magyarlakta városokból is rendszeresen kapok meghívást, 2012 decemberében önálló karácsonyi koncertem volt a Kolozsvári Magyar Operában. A legutóbbi, negyedik lemezem tavaly decemberben jelent meg Koncert címmel, az albumon közreműködött Faludi Judit Liszt-díjas gordonkaművész és a Magyar Virtuózok Kamarazenekar. A felvétel hegedűszólistája és karmestere a Kossuth-díjas Szenthelyi Miklós volt. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert a komolyzene mellet, ami számomra igazi élményt jelent és nagy kihívás elénekelni egy-egy áriát, kipróbálhattam magam a crossover műfajban is.

— A széles körű ismertség szerinted jár-e kötelezettségekkel?

— Ismert emberként fontosnak tartom a társadalmi szerepvállalást, mindig igyekszem teljesíteni az olyan jótékonysági felkéréseket, amelyekkel tudok azonosulni. Legtöbbször gyerekek vagy környezeti katasztrófák károsultjai javára rendezett koncerteken szoktam fellépni, részt vettem például a szombathelyi Sztárkarácsonyon a vörös iszap károsultak javára, a debreceni Hospice Ház rendezvényén, a Magyar Televízió Aranyág című műsorában, a Pető Intézet illetve a K&H Bank Gyógyvarázs rendezvényein, a Zen-Aid koncerten Japán megsegítésére, vagy a Fehér Bot Alapítvány jótékonysági koncertjén. A fellépések mellett elindítottam egy országos előadás sorozatot "Rendhagyó énekórák Vásáry Andréval" címmel, ez egy interaktív énekóra, mely számos iskolában nagy sikerrel került megrendezésre. Fontosnak tartom, hogy a fiatalok az általuk naponta hallott könnyűzene mellett, a komolyzene világával is megismerkedjenek. A gyerekek nagyon érdeklődőnek bizonyultak, nagyon sokat kérdeztek és alig akartak elengedni az órák után.

— Úgy érzed megérte a sok küzdelem? Elérted a célod? Miket csinálsz mostanában?

— Abszolút megérte, jelenleg azt csinálhatom, amit szeretek és ez nagyon nagy dolog. Rengeteg szeretetet kapok az emberektől egy-egy fellépés során. Úgy látom az emberek nyitottabbak lettek, egyre többen értékelik azt amit csinálok és itthon is lehet már látni ígéretes kontratenorokat. Bár külföldön továbbra is több lehetőséget látok ezen a területen, itthon is nagyon szívesen énekelek, szerencsére folyamatosan vannak felkérések. Idén februárban a nagy múltú Rózsavölgyi Szalonban adtam hangversenyt, ahol zongorakísérettel énekeltem kuriózumnak számító, itthon nagyon ritkán hallható Mozart, Bach, Händel, valamint más barokk áriákat. Legközelebb pedig márciusban a Művészetek Palotájában a Budafoki Dohnányi Zenekar vendégeként lépek fel egy nagyszabású koncerten.

Budai Tímea