20 éves a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar

 

2013. április 8-án nagyszabású jubileumi hangversennyel ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját a Művészetek Palotájában a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar.

 

Hollerung Gábor Liszt-díjas zeneigazgató a nyolcvanas évek végén került az akkor még amatőr ifjúsági zenekarként működő Dohnányi Zenekarhoz. Az együttes 1993-ban vált hivatásossá: fenntartójuk a XXII. kerületi Budafoki Önkormányzat lett.  A rendszerváltást követően az egyetlen olyan zenekar, melynek tagjai főállású állományban vannak. Mentalitásuk fiatalos, érdeklődésük ennek következtében sokrétű. A zenekar 20 éves fennállása ékesen bizonyítja, hogy az önkormányzatoknak érdemes a zenei kultúra mögé állniuk, mert abból csak profitálhatnak. Így vált az együttes lokális-kulturális szocializálódás mozgatórugójává.

A zenekar nemcsak itthon, külföldön is jelentős sikereket ért el, melynek jó példája a  Kórusolimpiákon való részvétel. Az együttes azonban tudatosan az itthoni kötelezettségeire koncentrál, elsősorban azért, hogy a hazai szakmai közvélemény és a közönség is teljes értékű zenekarként tartsa számon.

 

Számos olyan diszciplína nélkülözhetetlen a zenekar palettáján,  amely tudás egy része a muzsikusok életkorából és széleskörű érdeklődéséből fakadóan eleve rendelkezésre állt, másrészt az évek során ugyanúgy hangsúlyt fektettek a nem klasszikus műfajoknak az előadás módbeli elsajátítására, mint ahogy azt tették a különböző klasszikus korszakok előadási gyakorlata vagy - adott esetben - a kortárs darabok magas színvonalú bemutatása esetén.

 

Az utóbbi években látványosan nyitottak a crossover (Sting, Havasi Balázs) és a filmzenék (FilmHarmonikusok, Cinemusic-koncertek) irányába.

Tudatosan törekednek arra, hogy társművészetekkel összekapcsolódó produkciókat hozzanak létre. Ezek transzferhatások nagyban segítik a zeneművek befogadását, megértését. (A 2013/14. évi bérleti sorozatok az ismertető végén olvasható!)

 

            Budafokon már három bérleti sorozatuk van: Budafoki hangversenyesték, Megérthető zene junior, Zeneértő leszek.   

További bérletsorozataik Budapesten:

- Zeneakadémia: Dohnányi bérlet és a Megérthető zene.  

- Művészetek Palotája: A Zene plusz…előadásai a művészetben jól megragadható kérdést járják körül: a kereszténység alapgondolatának két elválaszthatatlan pólusához, az istenihez és az ördögihez való viszonyunkat, illetve az európai két egymást nélkülözni nem tudó arcát: viszonyunkat közös kulturális  múltunkhoz, illetve nemzeti gyökereinkhez. A sorozat célja az ismeretterjesztés, így a felhangzó művekhez a karmester Hollerung Gábor fűz közérthető, a művek lényegi elemeit megvilágító magyarázatot.

- MOM Kulturális Központ: Hegyvidék bérlet - tematikája az év ünnepei köré csoportosul.

Az együttes jelentős támasza a Budapesti Akadémiai Kórustársaság, mind szakmai közreműködőként, mind a háttér-közönségbázis megteremtésében. Az énekkar, az Énekel az ország, a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny, a Zempléni Fesztivál sok szempontból hozzásegítette a Dohnányi Zenekart az előrelépéshez. A fentiekből látszik, hogy a dolgok egymásra épülve, egymással interakcióban haladtak előre.

Emblematikus példája a zene szeretetére nevelésének az Énekel az ország projekt, mely 25 éves múltra tekint vissza. A résztvevők pénzt, időt áldoznak, hogy énekelhessenek. Ez a produkció immár kultikussá válik, mert nagyon sok ember életének a része. Zenét csinálni a legelementárisabb élmény ezt tudják mindannyian, ezt átadják gyereküknek generációkon keresztül. Így a zenekarnak még 20 év múlva is van arra esélye, hogy legyen kinek zenélnie.

         A magyar zenei élet egyik kiemelkedő résztvevője tavaly több mint 55.000 fizető nézővel büszkélkedhetett és ezzel az egyik legkeresettebb zenekar volt hazánkban, továbbá költségvetésük több mint 40%-át saját maguk termelték ki, ami mindenképpen különleges teljesítmény Magyarországon.

 

                                                                   Molnár Józsefné

Zene plusz... koncertjei

2013. október 27. vasárnap 19:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

 KERESZTUTAK

Gregorián (Dies irae)

Allegri: Miserere 

Liszt: Haláltánc

Orff: Carmina burana

 

Vezényel: Hollerung Gábor

 


2013. december 08. vasárnap 19:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

JELENKOROK

 

Philipp Glass: Concerto fantasy

Dubrovay: Zongoraverseny

Berlioz: Fantasztikus szimfónia

 

Vezényel: Hollerung Gábor 


2014. február 19. szerda 19:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

 UNGARESCA

Haydn: G-dúr trió - Rondo all’ungherese

Berlioz: Rákóczi-induló

Erkel: Ünnepi nyitány

Kodály: Kállai kettős

Dohnányi: Ruralia hungarica

Bartók: Magyar parasztdalok, Román népi táncok

Binder: Concerto

Kodály: Galántai táncok

 

Vezényel: Hollerung Gábor

 


2014. március 16. vasárnap 19:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

KÍSÉRTÉSEK

 

Tallis: Spem in alium

Mozart: Jupiter szimfónia K. 551

Bach: d-moll chaconne (zenekari átirat)

Mahler: Veni creator spiritus

 

Fourty Voices

Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar

Budapesti Akadémiai Kórustársaság

Vezényel: Hollerung Gábor 

 

Vezényel: Hollerung Gábor

 

Dohnányi bérlet koncertjei

2013. november 23. szombat 19:30
Zeneakadémia

 Haydn: 96. szimfónia (A csoda)

Dohnányi: Változatok egy gyermekdalra

Csajkovszkij: IV. szimfónia

 

Jandó Jenő – zongora

 

Vezényel: Hollerung Gábor


2014. február 01. szombat 19:30
Zeneakadémia

Fekete Gyula: Excelsior!

Strauss: Don Juan

Schubert: IX: (C-dúr) szimfónia

 

Vezényel: Roberto Paternostro

 


2014. március 01. szombat 19:30
Zeneakadémia

 Brahms: Német requiem

Budapesti Akadémiai Kórustársaság

Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar

 

Vezényel: Dian Tchobanov

 


2014. április 08. kedd 19:30
Zeneakadémia

 Ott Rezső: elle éternelle  (ősbemutató)

Korngold: Hegedűverseny

Mahler: I. szimfónia

 

 Vezényel: Guido Mancusi


2014. május 24. szombat 19:30
Zeneakadémia

Rachmaninov: II. zongoraverseny

Bartók: A Kékszakállú herceg vára

 

Roman Rabinovich – zongora 

 

Vezényel: Hollerung Gábor

 

A megérthető zene koncertjei

2013. november 10. vasárnap 11:00
Zeneakadémia

SACRUM PROFANUM

Bach: h-moll mise

 

Előad és vezényel: Hollerung Gábor


2014. január 19. vasárnap 11:00
Zeneakadémia

 GYÖNYÖR ÉS GYÖTRELEM BIRODALMA

 Strauss: Don Juan

Előad és vezényel: Hollerung Gábor

 


2014. március 02. vasárnap 11:00
Zeneakadémia

HALÁL ÉS MEGDICSŐÜLÉS

Brahms: Német requiem

Budapesti Akadémiai Kórustársaság

Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar

 

Előad és vezényel: Hollerung Gábor

 


2014. április 13. vasárnap 11:00
Zeneakadémia

BŰN ÉS BŰNHŐDÉS

  Kovács Zoltán: I. szimfónia

Előad és vezényel: Hollerung Gábor

  


2014. május 25. vasárnap 11:00
Zeneakadémia

 AZ ÖRDÖG ÜDVÖZLETE

Rachmaninov: II. zongoraverseny

Roman Rabinovich – zongora 

 

Előad és vezényel: Hollerung Gábor

 

 

Budafoki Hangversenyesték koncertjei

2013. október 11. péntek 19:00
Klauzál Gábor Budafok–Tétényi Művelődési Központ

Dvořák: VII. szimfónia

Derek Bourgeois: Harsonaverseny

Walton: Johannesburg fesztivál nyitány

 

Sütő András – harsona

 

Vezényel: Werner Gábor


2013. november 08. péntek 19:00
Klauzál Gábor Budafok–Tétényi Művelődési Központ

 Beethoven: Prometheus-nyitány

Horváth Márton Levente: Forrástól kristályig (szimfónia)

Mozart: Hangversenyáriák, K.419, K.418, K.384

 

Csajkovszkij: V. szimfónia

 

Kolonits Klára – ének 

 

Vezényel: Dinyés Dániel

 


2013. november 29. péntek 19:00
Klauzál Gábor Budafok–Tétényi Művelődési Központ

 

 Brahms: III. szimfónia

Haydn: Nelson-mise

Budapesti Akadémiai Kórustársaság

 

Vezényel: Kovács János

 


2014. január 03. péntek 19:00
Klauzál Gábor Budafok–Tétényi Művelődési Központ

 Újévi koncert

Vezényel: Hollerung Gábor


2014. február 14. péntek 19:00
Klauzál Gábor Budafok–Tétényi Művelődési Központ

Vezényel: Josip Nalis

 


2014. március 21. péntek 19:00
Klauzál Gábor Budafok–Tétényi Művelődési Központ

  Meskó Ilona: Eszmélet

Chopin: e-moll zongoraverseny

 

Kodály: Felszállott a páva – variációk magyar népdalra

 

Hegedűs Endre – zongora

 

Vezényel: Gál Tamás

 


2014. május 09. péntek 19:00
Klauzál Gábor Budafok–Tétényi Művelődési Központ

 Mozart: C-dúr szimfónia K338

Orbán: Veronai vázlatok

Mendelssohn: Olasz szimfónia

 

Vezényel: Hollerung Gábor

 

 

 

Hegyvidéki Ünnepek koncertjei

2013. november 03. vasárnap 19:30
MOM Kulturális Központ (1124 Budapest | Csörsz u. 18.)

Mozart: g-moll szimfónia K. 540

 

Mozart: Requiem K. 626

 

Budapesti Akadémiai Kórustársaság

 

Vezényel: Rácz Márton

 


2014. január 12. vasárnap 19:30
MOM Kulturális Központ (1124 Budapest | Csörsz u. 18.)

"Önök kérték" - Újévi koncert

 

Vezényel: Hollerung Gábor

 


2014. május 31. szombat 19:30
MOM Kulturális Központ (1124 Budapest | Csörsz u. 18.)

 Családi hangverseny

Vezényel: Hollerung Gábor

 

Megérthető JUNIOR koncertjei

2013. október 26. szombat 11:00
Klauzál ház 

Orff: Carmina burana 

Előad és vezényel: Hollerung Gábor

 


2013. december 14. szombat 11:00
Klauzál ház

 KARÁCSONY

 

Előad és vezényel: Hollerung Gábor


2014. január 18. szombat 11:00
Klauzál ház

 Bizet: Carmen

Előad és vezényel: Hollerung Gábor


2014. február 15. szombat 11:00
Klauzál ház

 Kóruszene a középkortól a XXI. századig

 

Előad és vezényel: Hollerung Gábor


2014. március 22. szombat 11:00
Klauzál ház

 Kodály: Felszállott a páva

Előad és vezényel: Hollerung Gábor


2014. április 26. szombat 11:00
Klauzál ház

 AMERIKA - Budafok Big Band műsora

Előad és vezényel: Puskás Csaba

 

Amennyiben április 26-a munkanap lesz, az előadás május 10-én kerül megrendezésre!

 

Zeneértő leszek koncertjei

2013. november 09. szombat 15:00
Klauzál Ház

 2013. november 9. szombat, 15:00

  BEMUTATKOZIK A VONÓS CSALÁD

A hegedű, a brácsa, a gordonka és a nagybőgő

 

Előad: Zelinka Tamás

 

A belépés díjtalan!


2014. január 18. szombat 15:00
Klauzál Ház

 A VIRTUÓZ FAFÚVÓSOK

A fuvola, az oboa, a klarinét és a fagott

 

Előad: Zelinka Tamás

 

A belépés díjtalan!


2014. február 15. szombat 15:00
Klauzál Ház

  FÉNY ÉS ÜNNEP – A RÉZFÚVÓSOK

A trombita, a kürt, a harsona és a tuba

 

Előad: Zelinka Tamás 

 

 A belépés díjtalan!


2014. március 22. szombat 15:00
K

  ISMERKEDÉS A BILLENTYŰS ÉS A PENGETŐS HANGSZEREKKEL

A zongora, a harmonika, a hárfa és a gitár

 

Előad: Zelinka Tamás

 

A belépés díjtalan!

 


2014. április 26. szombat 15:00
Klauzál Ház

 DOBPÁRBAJ - AZ ÜTŐHANGSZEREK BIRODALMA

A timpani, a nagydob, a kisdob, a cintányér, a harangjáték és a xilofon

 

Előad: Zelinka Tamás 

 

A belépés díjtalan!

 

Amennyiben április 26-a munkanap lesz, az előadás május 10-én kerül megrendezésre!