Jubileumi MINI-fesztivál IV.

Nagyzenekari est

A Fesztivál záróhangversenye szokás szerint a nagyzenekari kompozícióké volt. A monumentálisabb előadói apparátus, a hosszabb, teltebb hangzású művek, talán a szerzők nagyobb megfontoltsága is, mind – mind azt predesztinálja, hogy ezek a művek a záró esten hangozzanak el.

Elsőként Huszár Lajos Scherzo és adagio (1978) című tizenegy vonósra és ütőkre íródott darabja szólalt meg. Az első tétel két fő motívumból építkezik. Egyrészt gyorsan mozgó tizenhatodokból, másrészt lassabb, dallamos ívekből. A lassú tétel borongós hangvételű, rondó formára emlékeztető. Az eltelt huszonöt év egyáltalán nem hallatszik a művön, „nyugodtan letagadhatná”.

Másodikként Madarász Iván műve, a Qui venit [Aki jön] csendült föl. Bereményi Géza versére íródott, a Szülést zenésíti meg. A szimfonikus zenekarra, mezzoszoprán és gyermekhangra komponált kantáta egészen különleges módon jeleníti meg a születés misztériumát, illetve a szülés nagyon is hétköznapi valóságát. Nagyformátumú, kivételes alkotás, mely e kettő dichotómiáját megrendítő nagyszerűséggel foglalja egységbe. Előbbit éteri tisztaságú és egyszerűségű gyermekhang, utóbbit karakteres női szólam testesíti meg. Wiedemann Bernadett és ifjú párja, Dinyés Anna egyaránt felejthetetlen élményt nyújtott.

Hollós Máté saját szóalkotása a Grandsemble [Nagyegyüttes], mely a grand és az ensemble szavak összevonásából keletkezett. Valóban nagy, szimfonikus zenekar méretű az együttes, amire művét komponálta. A zene drámaisága is nagyméretű, mint ahogy a megnyugvás is.

A szünet után Kocsár Miklós 1985-ben íródott Elégiáját hallgathattuk meg. Tulajdonképpen egy fagottversenyről beszélhetünk. A vonószenekart hárfa, csembaló és ütők egészítik ki, a sokszínű, dús zenekari hangzás érdekében. A műben többféle karakterű egységek követik egymást, kontrasztálva, visszautalva egymásra. A zenekar és a szólóhangszer nagyszerűen egészítik ki egymást, miközben a mű egésze kiváló lehetőséget teremt a szólista számára hangszertudása csillogtatására. Lakatos György hibátlan, kiváló fagott játéka ismét nagy élményt jelentett. Szép hangon, tökéletes technikai felkészültséggel szólaltatta meg a művet.

Az est hátralévő részében már csak egyetlen alkotás, Lajtha László (1892 – 1963) VII. („Forradalmi”) szimfóniája (1957) hangzott el. A szerző halálának ötvenedik évfordulója alkalmából fölcsendülő mű, az 1956-os forradalomnak állít emléket. Erre utaló motívumként szólalnak meg benne a Marseillaise dallamai csakúgy, mint a magyar Himnuszéi. A konkrét idézeteken kívül azonban sok más szerző is eszünkbe juthat, mindenekelőtt Bartók és Sosztakovics. A darab mindazonáltal egyéni, sajátos hangzású, nagyformátumú alkotás. Mindenképpen több megbecsülést és főleg több megszólalást érdemelne a hazai koncertpódiumokon.

A Győri Filharmonikus Zenekar kiegyensúlyozott, jó színvonalon játszott Hámori Máté meggyőző dirigálásával.

Eisenbacher Zoltán

Mini-Fesztivál - Nagyzenekari est

Huszár Lajos: Scherzo és Adagio

Madarász Iván: Qui venit

Hollós Máté: Grandsemble

Kocsár Miklós: Elégia

Lajtha László: VII. („Forradalmi”) szimfónia

Wiedemann Bernadett ének

Dinyés Anna ének

Lakatos György fagott

Győri Filharmonikus Zenekar

Hámori Máté karmester

Művészetek Palotája Fesztivál Színház

2013. január 27