Szakdolgozatok az ELTE BTK Zenei Tanszékéről

Szerkeszti: dr. Bodnár Gábor

 

Új sorozatunkkal hallgatóink önálló kutatásait és oktatóink témavezetői tevékenységét szeretnénk bemutatni a parlando.hu olvasóinak – a tudományos alaposságú dolgozatok közreadásával a mester-tanítvány együttműködés hasznosságát és a tanszéken folyó, közel három évtizedes műhelymunka eredményeit kívánjuk népszerűsíteni és támogatni.

Elsőként Apagyi Alexandra szakdolgozatát közöljük, címe: Igor Sztravinszkij: Tavaszi áldozat – a mű keletkezése és elemzése. Hallgatónk rövid bemutatkozását az alábbiakban olvashatják: 1990. április 12-én születtem, Budapesten. Tízévesen kezdtem fuvolázni, négy évvel később felvételt nyertem a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Fassang Zoltán, valamint Pálhegyi Máté növendékeként tanulhattam. 2009-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán, ének-zene szakon folytattam tanulmányaimat, majd második évtől felvettem a szerkesztői ismeretek minort is. 2012-ben egy hónapig gyakornokként dolgoztam a Kossuth Kiadónál, fő feladatom a Világhíres zeneszerzők és Világhíres operák című e-könyvsorozatok köteteinek szakmai lektorálása és szerkesztése volt. Célom az, hogy zenei képzettségemet a szerkesztői ismereteimmel párosítva kamatoztassam, és zenei szerkesztőként helyezkedjek el.

 

Reméljük, hogy a közlésre kerülő dolgozatok hozzájárulnak tehetséges, pályakezdő kollégáink kedvező szakmai fogadtatásához.

 

Bodnár Gábor

DLA egyetemi docens, tanszékvezető