Megjelent a Rendhagyó Prímástalálkozó

második lemeze (FA 284-2)

 

 

http://a2.mzstatic.com/us/r1000/007/Music4/v4/0b/00/85/0b00859b-6184-0845-373a-ebd20a2aee57/5998048528424.170x170-75.jpg

 

A Budapest Folk Fest 2013 nyitókoncertjeként mutatták be a Rendhagyó Prímástalálkozó második lemezét a Hagyományok Házában.
A magyar zenei élet kimagasló személyiségeiből álló formációnak már az első albuma is rangos elismeréseket kapott, így a brit Songlines 2010 nyarán beválogatta Top of the World listájára, 2011-ben pedig a zenekar megkapta az autentikus népzene kategória Fonogram-díját.
A Rendhagyó Prímástalálkozó II. album a Fonó gondozásában jelent meg.

 

Az együttes különböző zenei műfajokat képviselő egyéniségeinek közös zenei anyanyelve a magyar népzene. A tízfős zenekar tagja a hegedűvirtuóz Pál István Szalonna, az egyedülálló stílusban játszó Vizeli Balázs, Dresch Mihály, akiről elsősorban a dzsessz, Balogh Kálmán, akiről a világzene hangzásvilága jut eszünkbe. A Prímástalálkozóban azonban ők is népzenét játszanak, természetesen saját egyéniségüknek, stílusuknak megfelelően, ki-ki a maga hangszerén. Szólóikhoz a hagyományos népi hangszerek legjobb hazai mesterei adják a kíséretet: Doór Róbert nagybőgős és Mester László brácsás, a „koncertmester” pedig a komoly- és népzenét egyaránt magas szinten művelő Lakatos Róbert. A Prímástalálkozó két énekesnője: Herczku Ágnes és Korpás Éva.

 

E minden tekintetben rendhagyó formáció minden tagja külön-külön is számos rangos díj birtokosa. Első albumukat a neves világzenei szaklap, a brit Songlines 2010 nyarán beválogatta Top of the World listájára, így lemezük egyik dala, a Kalotaszegi szapora felkerült a magazin mellékleteként megjelenő válogatás CD-re is, 2011-ben pedig a zenekar megkapta az autentikus népzene kategória Fonogram-díját.

 

(Forrás: Fonó Budai Zeneház-Sajtótájékoztató)