Editio Musica Budapest újdonságaiból

 

Az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó kottabemutatót rendezett a Rózsavölgyi Szalonban szeptember 12-én az idén megjelent pedagógiai kiadványairól.

 

A kiadó új kezdeményezése, hogy a tanévkezdés első napjaiban nemcsak katalógusában és weboldalán, hanem személyesen is bemutatja azokat az új pedagógiai kiadványait, amelyeket kifejezetten zeneiskolásoknak szán. Ezek az alkalmak lehetőséget kínálnak a kiadó munkatársaival, a kiadványok szerzőivel, szerkesztőivel való beszélgetésre, és néhány darab is elhangzik a bemutatott kottákban szereplő művekből.

 

A csütörtök délelőtti esemény vendégei az Ad libitum című kamarazenei kottasorozat közreadói, Soós András és Zempléni László és a Bevezetés az avantgárdba furulyásoknak című kotta szerzője, Bali János voltak.

 

Boronkay Antal ügyvezető igazgató elmondta, hogy a zeneiskolákat továbbra is nagyrészt a zeneműkiadó látja el kottákkal, így nagyon fontosnak tartja megerősíteni a pedagógusok, az iskolaigazgatók és a kiadó munkatársainak szakmai együttműködését. Kerékfy Márton főszerkesztő  az idén megjelent és  a még csak most tervezett zenepedagógiai kiadványokról beszélt, és beavatta a közönséget a kiadói szerkesztőség munkafolyamataiba. Sigrai László kottakiadói igazgató a fúvószenekari repertoár növekvő szerepéről számolt be.

 

A zeneműkiadó legújabb sorozata, az „Ad libitum” a kamarazene-oktatás számára készült. Egyes kötetei duókat, triókat vagy kvartetteket tartalmaznak, könnyű, középhaladó vagy haladó nehézségi fokon. Valamennyi darab átirat vagy feldolgozás, hiszen a kötetek szerkesztésekor elsődleges szempontunk az volt, hogy a hangszer-összeállítás tekintetében a lehető legszabadabban variálható, értékes és érdekes kompozíciók gyűjteményét bocsássuk egyrészt a zeneiskolások, másrészt a saját örömükre muzsikáló felnőttek rendelkezésére.

A „Haladó kvartettek” kötetből két ismert művet játszottak el a Weiner Leó Konzervatórium növendékei egy hagyományosnak nem mondható két fuvola, vibrafon, cselló összeállítású együttessel – igazolva a kiadvány célkitűzését.

 

Bali János, a „Bevezetés az avantgardba” szerzője lenyűgöző előadást tartott arról, hogy hogyan lehet haladó és kreatív zenei gondolkodásra ösztönözni a diákokat. . Az egyfelől improvizálásra, komponálásra buzdító fejezeteket, másrészt „kész”kortárs zeneműveket tartalmazó kiadvány izgalmas zenei kalandokra ad lehetőséget nem csak furulyán, hanem  más hangszereken, akár különféle hétköznapi tárgyak (például mobiltelefonok) bevonásával. A kötet célja nem főfoglakozású zeneszerzők képzése, hanem csupán a gyerekek és minden érdeklődő ösztönzése a hang hallgatásának és formálásának éltető és örömöt adó tevékenységeire.

 

Kíváncsian várjuk a kiadó újabb bemutató eseményeit.

 

***