FELSMANN ADRIENN*

 

A kamarazene, mint közösségformáló erő

 

15 éve foglalkozom zeneiskolai ütőhangszer tanítással és a kezdetek óta próbálom a tananyag szerves részévé tenni a kamarazenélést. Sokan úgy gondolják, hogy ez csak a nagyobb és ügyes gyermekekkel valósítható meg, de szerintem minden zeneiskolás növendék számára fontos lenne, hogy megtapasztalja a közös muzsikálás örömét. Ez természetesen a tanároktól rengeteg plusz munkát követel, hiszen külön kamaraóra hiányában nekik kell megszervezni a közös próbákat, kitalálni a darabokat, emiatt sokan félnek ettől a feladattól. Pedig mindenképpen megéri a fáradtságot, mert a gyerekek nagyon szeretnek közösségben lenni, együtt zenélni és főként együtt szerepelni. Még a legvisszahúzódóbb, legizgulósabb gyermek is sokkal bátrabban mer kibontakozni, ha nem egyedül kell a színpadra állnia, ha érzi, hogy az ő munkája ugyanolyan fontos, mint ügyesebb társaié és egy közösség megbecsült tagja lehet. A gyerekek sokszor egymást bátorítják, bíztatják és nagyon boldogok egy-egy jól sikerült előadás után. Azt szoktam mondani a tanítványaimnak, hogy a kamarazene egyfajta „csapatsport”, ahol nagyon fontos az egyéni teljesítmény, de ennél sokkal fontosabb a közös siker, ez pedig csak a maximális egymásra figyeléssel érhető el.

 

De mi is tulajdonképpen a kamarazene?

 

A kamarazene a Wikipédia meghatározása szerint olyan zeneművek és zenei műfajok gyűjtőneve, amelyek egynél több, de 10-12-nél kevesebb előadót foglalkoztatnak. Általános értelemben társas muzsikálást jelent, tágabb értelemben a kisebb zenekarokat és énekkarokat szokás kamarazenekarnak, ill. kamarakórusnak nevezni.

 

Az alapfokú művészetoktatási intézményekben a kamarazene tanítás az oktató-nevelő munka egyik legfontosabb tevékenysége. A tanulók lehetőséget kapnak a zene aktív művelésére, a társas muzsikálás egyfajta biztonságérzetet ad azoknak a gyerekeknek is, akik egyébként szólistaként kevésbé sikeresek, szoronganak, izgulnak. Már a kamarazene tanítás kezdetén a legfontosabb feladat a figyelemmegosztó és alkalmazkodóképesség fejlesztése, az egymás iránti felelősség és tisztelet. Természetesen fontos, hogy a kamaraegyüttesben legyen egy irányító személy (ez lehet a tanár, vagy egy ügyes növendék), akiben a többiek megbíznak, aki a darabot határozott intéssel elkezdi, ill. befejezi, játék közben akár a szemével is irányítja a tempóváltásokat, a dinamikai váltásokat, de képes legyen háttérbe vonulni, ha a zene adott pillanatában másé a főszerep. Fontos, hogy az előadók mindig tudják a saját szólamuk fontosságát, bátran kibontakozzanak a szólisztikus részeknél, de kellő alázattal vissza is tudjanak vonulni.

 

A kamarazenei játékkal összefüggő képességek, készségek fejlesztése

 

Közös zenéléssel ideális esetben már egészen kis korban találkozunk. Gondoljunk arra, amikor saját gyermekünknek énekelünk és ő velünk együtt játssza például a csip-csip csókát. Az óvodába kerülve a kisgyermekek rengeteg gyermekdalt megtanulnak, és csillogó szemmel figyelik az óvó nénik utasítását, mikor mit kell tapsolni, kopogni hozzá, legboldogabb pedig akkor lesz a kisgyermek, ha valamilyen ritmushangszert kap a kezébe, lelkesen üti a triangulumot, kisdobot, vagy éppen rázza a rumbatököt. Később zeneiskolásként folytatja ezt a szolfézsórán, itt nagyon fontos a tanár kreativitása és ösztönző ereje. Ütőhangszer tanárként nagyon szerencsésnek érzem magam, mert a hozzám kerülő gyermekek szinte minden esetben maguk választják ezt a hangszert (sokszor a szülők másra irányítanák őket), de éppen emiatt talán tovább megmarad ez az őszinte lelkesedésük.

 

Már az első évben megpróbálom a gyerekeket úgy tanítani, hogy a kezdők lehetőleg egymás után járjanak órára, így szinte első perctől kezdve tudnak közösen zenélni. Szívesen ottmaradnak egymás óráján, hallgatják a társukat, felváltva, vagy akár együtt is eljátsszák a tanult darabot. És itt kezdődik a kamarazene! Ennek első és legegyszerűbb lépése, amikor a kisgyermek a tanár kíséretével eljátszik egy könnyű darabot, ez lehet a saját hangszer, zongorakíséret, vagy zongoristák esetében négykezes.

 

Bartók Béla: Gyermekeknek

Amikor a növendék már elér egy megfelelő képzettségi fokot, bátran összeállíthatunk egy nagyobb együttest is. Természetesen a gyerekek nem egyformán ügyesek. A tanárnak mérlegelnie kell, kinek milyen szólamot adjon, kit hová állítson (ez a tempótartás miatt nagyon fontos!). Ki az, aki megbízható alapot ad a darabnak (alsó szólam), ki az, aki szívesen és ügyesen megbirkózik a szólisztikus feladatokkal, és ki az, aki inkább egy kicsit megbújik a többiek között, bár tudatosítanunk kell, hogy az ő szólama is legalább olyan fontos, mint a többi. Kezdetben azt javaslom, hogy a tanár álljon be a gyerekek közé, játsszon velük, mert ez egyfajta biztonságot ad nekik.

 

Werdin: Kolo (szerb tánc)

Szerencsés az a tanár, akinek egy időben több hasonlóan tehetséges és nagyjából egykorú növendéke van. Itt már egészen komoly produkciókat is létrehozhatunk, mert a gyerekek szinte egymást inspirálják, ami a teljesítményükben megmutatkozik. Nem akarják társaikat túljátszani, inkább teljes odafigyeléssel segítik egymást. Ezek a gyerekek általában az iskolán kívül is nagyon jó barátok, így teljes összhangban tudnak együtt muzsikálni. Szinte egymás gondolatát is ismerik, tisztában vannak saját és a többiek értékeivel.

 

Edward Grieg: Peer Gynt- Moorning mood

Ha van négy-öt tehetséges növendékünk, akkor egyenes út vezet egy nagyobb együttes kialakítása felé. Középiskolás korban a gyerekek már nem szívesen szerepelnek egyénileg, de nagyon szeretnek közösségbe járni, és ez a közösség miért ne lehetne egy kamaraegyüttes. Itt az sem baj, ha nem mindenki egyformán ügyes, de fontos, hogy legyen egy irányító ember a csapatban, akire a többiek figyelnek és felnéznek.

 

Verdi: A trubadúr-Cigánykórus

Néhány éve felkértek egy tánctáborban való ritmustanításra, bevallom először megijedtem a feladattól, hiszen mit tudnék kezdeni közel húsz kamaszkorú táncossal, akik még kottát sem tudnak olvasni. Végül arra gondoltam, megtanítok nekik egy „hangszernélküli” darabot, amihez csak nylonzacskók kellenek. Minden várakozásomat felülmúlva a gyerekek 5 nap alatt egy fantasztikus produkciót hoztak létre, amit hatalmas sikerrel elő is adtak. Ne féljünk az elsőre megoldhatatlannak és nehéznek tűnő feladatoktól, legyünk bátrak és kreatívak, a tanítványaink sikerei minden esetben a mi sikereink is. Legyünk rájuk nagyon büszkék!

 

„Zacskós darab”

Végezetül minden kollégámnak azt kívánom, a gyerekek szeretetéből merítkezzen, mert ők is nagyon hálásak a mi szeretetünkért és odafigyelésünkért. Kitartó és örömteli munkát kívánok!

 

Két latin tánc

 

 


* Felsmann Adrienn írása (Liszt Ferenc Zenei AMI, Győr-Akkordikus Tanszak) a 2014. évi Országos Zenei Nevelési Konferencián, május 16-án Győrben elhangzott előadásának szerkesztett változata.