FELAVATTÁK SÜTŐ FERENC szobrászművész KODÁLY alkotásÁT Galyatetőn

Felső-Mátra falvai mátraszentimrei székhelyű önkormányzatának régi terve valósulhatott meg a helyi Kodály hagyomány elkötelezett híveinek kezdeményezésére, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A helyi erőforrások mellet a köztéri szoborállítás támogatására kiírt pályázaton elnyert összeg tette lehetővé, hogy Galyatetőn, a kis templom előkertjében 2014. június 28-án felavathatták Kodály Zoltán sötétszürke márvány posztamensre helyezett bronz portré-szobrát, Sütő Ferenc pécsi szobrászművész alkotását. Az alkalom ünnepélyességét a szentmise és annak keretében Kodály Zoltán Missa brevis című művének előadása emelte. A szentmisét Kacsik Árpád c. kanonok, plébános celebrálta, a zenei közreműködő az Új Liszt Ferenc Kamarakórus és Fassang László Liszt- és Prima díjas orgonaművész volt. Vezényelt Erdei Péter Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy, érdemes művész. Az előadás különleges voltát jelentette, hogy a mű kórus-orgona változata a Csendes-mise ősforma megszületésének helyszínén először hangzott el. Ezt a hitelességet fokozta, hogy a valamikor Kodály által is használt harmóniumon szólalt meg a mű hangszeres anyaga. A nap programját a Nagyszálló Szonáta termében délután megtartott nagysikerű kórustalálkozó tette teljessé. Az Egri Érseki Fiúkórus (karnagy Schiedmeiszter Szilvia, zongorakísérő Réz Lóránt), Gyöngyösről a Cantare Városi Vegyeskar (karnagy Kalocsainé Csillik Mária) és a Cantus Corvinus Vegyeskar (karnagy Holló Erzsébet), Budapestről a Kodály Férfikar (karnagy Pálinkás Péter, zongorakísérő Velkey Marianne) és Kecskemétről a Nemesszeghy Márta Vegyeskar (karnagy Smuta Attila, zongorakísérő Révész László) szerepelt. A műsorban természetesen döntő többségében Kodály-művek hangzottak el, köztük a Mátrai képek (az egyesített gyöngyösi kórusok) és egy Pásztón gyűjtött népdal feldolgozása, az Esti dal záró összkari számként. A szoboravató fővédnöke Kodály Zoltánné, védnökei Stuller András polgármester és Kacsik Árpád plébános voltak. A muzsikus család több tagja jelenlétében megemlékeztek Fasang Árpád zongoraművészről, kulturális diplomatáról, aki galyai nyaralásai alkalmával kántora volt a kápolna szertartásainak. A szoboravatáson elhangzott Tóth Sándor Pro Christiana- és József Attila díjas költő erre az alkalomra írott, Kodály emlékének ajánlott verse Antalné Zoboki Anna tanárnő, az esemény fő szervezője előadásában. Avató beszédet dr. Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja mondott. Az alábbiakban a szabadon elmondott beszéd hangfelvételének szerkesztett változatát közöljük.

Tisztelt Polgármester Úr! Főtisztelendő Plébános Úr! Tisztelt Karnagy Úr! Kedves Fassang-család! Kedves Antal-család! Tisztelt Közönség!

Tisztességtevésre, megemlékezésre gyűltünk egybe. A szívig és lélekig ható mise után nagyon nehéz megszólalnom. Megrendítő volt ez a mise lelkiségében, megrendítő volt zeneiségében. Most itt állunk az új szobor előtt, amelyet Sütő Ferenc pécsi szobrászművész alkotott – őt is köszöntöm tisztelettel.

Három kérdésre szeretnék röviden válaszolni: Miért? Hogyan? Mivégre?

Miért? Miért avatjuk, s miért éppen itt, ezt a Kodály Zoltánt ábrázoló szobrot? Amint plébános úr is utalt rá, Kodály nagyon szorosan kötődött ehhez a vidékhez, ehhez a helyhez. Fiatalkori népdalgyűjtő barangolásai idején járt erre először, majd – szinte a Nagyszálló felépülésétől kezdve – rendszeres látogatója, az ötvenes évektől, mondhatni, lakója volt ennek a helynek. Második otthonát tudhatta talán itt. Olyan hely volt számára, amely munkára, elmélkedésre, pihenésre egyaránt alkalmas. A legközvetlenebb zenei kapcsolat ehhez a helyhez őt az itt született Csendesmisén, és az abból létrejött Missa brevisen keresztül kötötte. Amikor 1946-ban itthoni kötelezettségei miatt nem tudott eleget tenni egy bukaresti meghívásnak, egy magát kimentő levél kíséretében elküldte a mű kottáját Enescu mesternek, a neves román zeneszerző-hegedűművésznek. Levelében azt írta, hogy ez a mű „némiképpen a háború alatt átélt érzéseinket fejezi ki.” Legfőbb üzenete az utolsó szavakban hangzik a mi korunknak is. Bár itt s szűkebb környezetünkben béke van, de nem is olyan távoli és távolabbi helyein a világnak háborúk dúlnak. Tehát mindig érvényes a Kodály-mise fohásza, üzenete: Dona Nobis Pacem – Adj nékünk békét! Munkálkodjunk mi is megőrzésén!

Hogyan? Hogyan valósult meg ez a Kodály-monumentum? Meg volt itt a hagyománya – ha szabad ezt a kifejezést használnom – a Kodály kultusznak korábban is egy-egy rendezvénnyel, köszönhetően a Fasang-családnak is. Most azonban új formában látjuk az emlékőrzést. Néhány elszánt, lelkes és elkötelezett embernek a jóvoltából megszületett itt ez az emlékmű. Ki kell emelnem Antalné Zoboki Anna tanárnőt, aki kecskeméti Kodály iskolás diákként szívta magába azt a szellemiséget, amely talán egész pedagógiai munkáját meghatározza, és a mai esemény fő motorjává tette. Megtisztelő számomra, hogy mint néhai tanítványom előmozdította a meghívásomat, s hogy itt elmondhatom ezt a néhány gondolatot. Köszönettel tartozunk minden munkájáért neki is, és mindazoknak, akik itt tevékenykedtek az ügy sikere, a szobor megvalósulása érdekében. Azt mondhatom, hogy egy Kodályhoz kötődő másik helynek, Pécsnek a képviseletében is jelen van Sütő Ferenc szobrászművész. Nem tudok az ő alkotói gondolkodásába belehelyezkedni, hiszen még eddig soha nem találkoztunk, soha nem beszélgettünk, de az itt leleplezésre váró, általam eddig csak képeken látott szobor alapján elmondhatom, hogy egy olyan alkotást állít elénk, amelyben az elgondolkodó, talán a zenén, talán a világ dolgain elmélkedő komoly Kodály Zoltán néz le ránk szobor képében. Azt hiszem, hogy amikor egy szobrászművész valakit agyagba mintáz, bronzba önt, vagy éppen kőbe vagy fába farag, akkor elsősorban talán a látvány, az emberi alak, s leginkább az arc ragadja meg. De hogyha nem tudna belehelyezkedni abba a gondolatvilágba, – alkotóművészről lévén szó – amelyet ez az alkotó képvisel, akkor talán csak egy egyszerű tárgy jönne létre. Így viszont – azt hiszem – valóban egy átlelkesített szobor áll előttünk.

A harmadik kérdés: Mi végre? Mi végre áll itt ez a szobor, mi a rendeltetése? Horatius, az ókori latin költő egyik ódájában mondja, hogy költeményei ércnél maradandóbban őrzik, hirdetik halhatatlanságát. Azzal, hogy erre az aere perennius-ra utalok, nem akarom e szobor jelentőségét lefokozni. Ez az érc, éppen hogy egy ércnél maradandóbb életműre emlékeztet és kell, hogy emlékeztessen a továbbiakban is. Aki itt eljár, az jöjjön rá, hogy nem csak egy alakról, bármily híres személyről van szó, hanem egy hatalmas életműről. Egy életműnek állítanak emléket a kezdeményezők és létrehozók. Sőt, nem csak zenei üzenetről van szó. Nem csak arról, hogy a Kodály által a Mátra vidékén gyűjtött népdalok, a Mátrai képektől az itt fogant Missa brevisig és a zeneszerző többi művéig milyen zenei élményt hordoznak az alkotások, hanem hogy milyen gondolati, nemzetépítő, emberséget sugárzó életművet jelképeznek számunkra. Azt hiszem, emlékezetünkben kell tartanunk ezt a három gondolatot, e három kérdést és választ: miért – hogyan – mivégre áll itt mától Kodály Zoltán szobra, s mindezek között a legfontosabb a harmadik, az ércnél maradandóbb életmű. Kérem, vigyék el magukkal ennek üzenetét! (Ittzés Mihály szoboravató beszéde 2014. június 28.)

Szöveg forrás: (MMA Hírlevele – 64 szám, 2014. VI. 28.)

Kép forrás: