MEGNYERTÜK…

 

Beszélgetés a Révfülöpi Általános Iskola tanárnőjével,

Eitnerné Rózsa Ágnessel*

 

Ne lepődjön meg senki, ez az írás a tanítás művészetéről és sikeréről szól, de egy olyan területről, amelyről mi zenészek ugyancsak keveset tudunk. Különböző témaköröket felölelve zajlanak az országos versenyek, és úgy ítéltem meg, hogy amilyen bravúros eredménynek tanúja lehettem 2014 júniusában, azt meg kell osztanom mással is.

Egy kis, 115 fős iskola sorban megnyeri az országos versenyeket. Ha egyszer, kétszer, háromszor történik ez, már felfigyel rá az ember, de ha évek során át rendszeresen, akkor „titkot keres”. Ezt tettem én is, amikor kérdőre fogtam a Révfülöpi Általános Iskola felső tagozatának természetismeret, földrajz, biológia, egészségtan és mindemellett egy személyben etika tanárát, aki éppen Kecskemétről, az Országos Természetismereti versenyről tért haza. Magától értetődő hangon közölte: „megnyertük”!

Ismét? Hányadszor?

– Hogy tudtad úgy motiválni a gyerekeket, hogy örömmel vegyenek részt egy országos versenyen, és amikor befejeződött, már azt várják, hogy mikor lesz a következő. Mi az a lelkesítő plusz, amit nem tud minden tanár megadni?

Első gondolatként az az egyszerű válaszom erre, hogy a részvétel nem volt kötelező. Amikor meghirdettem a felkészítő szakkört, csak azok jelentkeztek rá, akiket a téma érdekelt. Én nem agitáltam sohasem, mert ha erőszakolom a gyerekek részvételét, nem csinálják szívesen. Van, aki a nagyobb testvérétől hallotta, hogy ilyen versenyek léteznek, van ahol a szülői értekezlet után a szülők bíztatták a gyereket arra, hogy jelentkezzenek, mert már sokan eljutottak oda, díjakat kaptak, milyen programok voltak, milyen helyeken jártak. Az én tanítványaim szerettek ezzel a tárgykörrel foglalkozni.

– Te korábban, verseny felkészítéstől függetlenül is vezettél szakkört?

Igen. Nagyon régóta teszem ezt. Szakkör keretén belül elmentünk a környező hegyekbe, rengeteget túráztunk, leveleket, állatokat gyűjtöttünk, és így tudtam, hogy a gyerekek szeretik a természetet, növényeket, állatokat. A falusi gyerekek valamennyien szeretik a természetet. Amikor elkezdtem tanítani, minden héten mentünk kirándulni valahova. Azután a látottakból írtunk egy naplót, leírtuk, milyen növényt, állatot ismertünk meg. Volt egy külön helyiségünk, ahol kiállítást lehetett rendezni a gyerekek rajzaiból. Korábban lazább volt, ugyanakkor nagyobb volt az összetartás. Elmentünk annakidején vándortáborba 20 gyerekkel. A régi vándortáborok gyalogos táborok voltak, ez azt jelentette, hogy két napig voltunk egy táborhelyen, megnéztük a környék látnivalóit, majd mentünk tovább a következő táborhelyre. Mindez 12-14 napig tartott, önellátóak voltunk, főztünk, sátoroztunk. Jó volt ez. Egyszer például Szécsénytől Salgótarjánig gyalogoltunk, napi átlagban 20 km-t (összesen körülbelül 100 km-t).

Én nagyon sokféle versenyen indultam a gyerekekkel. Legalább hatfélén. Más feladatokat hirdettek meg az alsósoknak és mást a magasabb osztályosoknak. A felkészülés időszakában gyakran minden nap szakkört tartottam. Többen felkészültünk, de végső fokon nem én döntöttem el, hogy magán a versenyen ki vehet részt, csak akiket a csapatomból az elküldött eredmények alapján meghívtak, azok mehettek.

– Mióta versenyeztetsz?

 

Nagyon régóta, több mint 20 éve. Én képesítés nélkül kezdtem el tanítani, tanítás mellett végeztem el a főiskolát Pécsett. Zánkán az akkori Úttörővárosban volt egy tanítónő, aki próbálta összefogni a környék iskoláit, közös napokat szervezett, közös vetélkedők, versenyek voltak. Kialakult egy egész jó lelkület, szellemiség. A lelkes fiatalok fölkapták ezt a kezdeményezést.

 

Meghívták Zánkára dr. Balogh János (1913-2002) zoológus és ökológus egyetemi tanárt, akadémikust, akinek akkoriban előadás sorozatai hangzottak el a rádióban és a TV-ben. Ő egy nemzetközi szinten elismert, kitűnő előadói készséggel rendelkező tudós volt. Egyik ismertető műsorát a ”Bioszféra expedíció”-t mi is ismertük, figyelemmel kísértük. Vele leutazott dr. Országh Mihály, aki a madarak szakértője volt, valamint egy műsorszerkesztő, Bujtás Amália. Minket is értesítettek erről, és átvittük oda a szakkörösöket. Balogh professzor lebilincselte a hallgatóságot. A rádió számára közös műsor készült ekkor és ebben részt venni óriási dolog volt.

 

– Ezek az előzmények számomra azt mutatják, hogy széles körben elő volt készítve a talaj arra, hogy a gyerekek érdeklődése magas szintű, vagyis versenyképes legyen. De tulajdonképpen milyen versenyekről beszélhetünk?

 

Túl sok lesz, ha felsorolom, mert van jó néhány! „A kis fürkészek” Országos Természetismereti Versenyt a Somosi Természetvédő Egyesület hirdette meg alsó tagozatos 1-4. osztályosok számára. Kezdetben csak helyi szervezésű volt, majd országossá nőtte ki magát. Most már határon túli magyar anyanyelvű, 4 fős csapatok is jelentkeznek. Témája a madarak, a madárvédelem, népszokások, néphagyományok, népdalok, népmesék, népi gyógyítás, gyógynövények, egészséges életmód, egészséges táplálkozás, az erdő és élőlényeinek ismerete. Az év során terepi feladatokat is kaptunk, amelyekről ugyanúgy be kellett számolnunk, mint a feladatlapokról. Ebben a tanévben két csapatunk is indult a „Kis fürkész”-ben. 1-1 pont volt csak a különbség közöttük. De egy iskolából csak egyet hívtak be a döntőbe. Először Felsőtárkányban, az utóbbi két évben pedig Somoskőújfaluban volt a döntő. Ezen most is első, illetve második helyezettek lettünk.

 

Az országos versenyek döntőire eljutni egy iskolának öröm és dicsőség, de egyben gond is. Ahol a döntőn való részvétel költségeit a szervezők állják, csak az útiköltség terheli az iskolát, az igen kedvező. Ilyen volt pl. a „Kis fürkészek” verseny Somoskőújfalun. Ahol viszont az étkezést és szállásköltséget is nekünk kell fizetni, egy több napos versenynél, ahol több csapatunk is meghívott, már igencsak gondot jelent. Ilyenkor a Révfülöpi Iskoláért Alapítvány szokott támogatni bennünket, illetve az Önkormányzat jelentős összeggel járult hozzá a költségekhez.

Egy másik versenyt is említenék, a Varangy Akciócsoport által kiírt versenyt, aminek évente mindig más volt az elnevezése például: „Tisza-tündérek”, vagy „Gyíkocskák”, vagy „A természet hangjai„ stb. Szervezője egy akadémikus, dr. Puki Miklós volt. 4-5. osztályosok számára hirdették meg ezt. Erre a versenyre nemcsak hazaiak, de felvidékiek, erdélyiek, és délvidékiek is nevezhettek, az ő költségeiket a szervezők fedezték. Fő témája a kétéltűek és a hüllők ismerete volt, de a természet- és a környezetvédelem, hazai állatok szintén szerepeltek a megfejtendő feladatok között. Ennek része volt például a békahangok felismerése is! Volt úgy, hogy a döntőt Gödöllőn, volt úgy, hogy Balassagyarmaton tartották. 2001-től vettünk részt ezeken a versenyeken. Három írásbeli forduló után volt a döntő, ahova csaknem hibátlan megoldásokkal lehetett csak bejutni. 2009-ben indították a versenyt utoljára, azóta nem tudok róla. Mi nyolc éven keresztül mindig sikeres résztvevői voltunk ennek a versenynek.

A Barátunk a természet elnevezésű Országos Természetismereti Versenyre mindenki benevezhetett. Szervezője Kecskeméten a Katona József Megyei Könyvtár, itt volt az eredményhirdetés is. A kecskeméti döntő első feladata mindig diavetítés, amelyen hazai állat- és növényfajok képét vetítik, ezeket fel kell ismerni. Erre úgy tudtunk felkészülni, hogy délutánonként több órán keresztül határozókat forgattunk, plakátokat és szakkönyveket tanulmányoztunk, aminek eredménye az lett, hogy a vetített 25 képből 24-et mindegyik csapatunk felismert.

Az utóbbi két évben a kecskeméti versenyen az egyéni versenyzők számára sajnos már az öt levelezős forduló után eredményt hirdetnek. Az idén júniusban az egyik szülő saját költségén elhozta az egyéni versenyben szereplő 8. osztályos leányát, hogy átvegye az oklevelet, és kiderült, hogy 2. helyezést ért el. A szülő úgy nyilatkozott utána, hogy egyáltalán nem bánta meg, nagy élmény volt a rendezvény neki és gyermekének is. Különösen örültünk annak, amikor az értékelés során több feladat megoldását, rajzát be is mutatták. Ugyanitt az egyéni 1. helyezett is a mi tanulónk lett, de ők nem tudták vállalni az utazással járó a költségeket. Szomorú, hogy ezen múlik, eljöhet-e egy gyerek a díjátadásra, azért a díjért, amiért hónapokon keresztül dolgozott és átveheti-e azt ünnepélyes keretek között, vagy utólag, postán kapja meg, esetleg elhozzuk neki, és elmeséljük milyen szép volt és jó volt a helyszínen minden.

Most erre a versenyre mi csak csapatokat vihettünk el, csak ők versenyezhettek, mérhették össze tudásukat. Az ő költségeiket fizette az iskola, illetve a támogatók. 4 fős csapatoknak 5 írásbeli fordulón kellett átjutni. Feladatlapokat kellett kitölteni, a visszaküldött eredményeket áttanulmányoztuk, amit újra tanulni kellett, azt megtanultuk. A kategóriák: 3-4. osztály, 5-6. osztály és 7-8. osztály. Témája: hazai növények, állatok, Nemzeti Parkok, természetvédelem, irodalom, néprajz, néphagyomány, földrajz, művészet, stb. Az 5. forduló után derült csak ki, hogy ki jutott be a döntőbe, ahova a legjobb csapatokat hívják csak meg. Nálam főleg felsős osztályokból állt össze a csapat. A fél éven át tartó kemény felkészülés kitartó munkát követelt. Sokszor még május végén is kaptunk új feladatokat. Mindég június első hétvégén van a döntő, de ez nehéz volt, mert emiatt nem tudtuk, mire számíthatunk. A gyerekek ezeket a csapatversenyeket nagyon szerették. Ez, az ismeretanyag mellett nagyon játékos is volt. Minden kategóriába hét csapatot hívtak meg. Nekem most két csapatom is első lett és egymás ellen kellett versenyezzenek. Egyik első, másik második lett. A gyerekek beküldött feladataiból a legjobbakat leközlik. Ez nagyon jó.

A mókás, vicces feladatok közül megemlítenék néhányat. Például: minden csapat-tagnak rajzolni kellett magáról egy önarcképet. Titkosírással küldték a következőt: eszperente nyelven írjon minden csapat egy pár mondatos bemutatkozást 4 emlősállat nevében. Egy korábbi feladatban tudósítást kellett írni madár és rovar divatbemutatóról. Egy másik: írjunk osztályfőnöki intőt vagy dicséretet indoklással szarka-, rókagyerek ellenőrzőjébe. Szerkesszünk heti étlapot gólyák számára képzeletbeli gólya étteremben. Tantervet földigiliszta számára-, milyen órákat, órarendet lehet összeállítani, stb., mindezt természetesen humorosan. A feladatok nagyon sokoldalúak, keresztrejtvény, titkosírás, leírások. Például titkosírással leírták azt, hogy „keressetek 10 emlőst, vagy növényt, amelyiknek valamilyen szín van a nevében.

– Nekem egy ilyen sem jut eszembe!

Kék szamárkenyér, kék ibolya, sárga billegető, sárga királyka például, stb. Egy másik feladatban olyan településeket kellett keresni, amelyeknek valamilyen fás-szárú növény szerepel a címerében. Így aztán végig kellett nézni a címereket. Milyen települések vannak folyónevekkel? Össze voltak keverve a betűk. És így tovább.

A Megyei Könyvtár szervezte a megnyitó műsorát, amit a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneiskola adott, most éppen kórus és fuvolisták, akik országos versenyen díjazottak voltak. Ünnepélyes eredményhirdetés volt, az oklevél átadás szép és hangulatos. Élménnyel feltöltődve jöttünk el. Annyira, hogy a következő versenyt még meg sem hirdették, de már a gyerekek feltették a kérdést: „Ági néni, mikor jövünk jövőre?”

Még egy versenyt szeretnék megnevezni, a „Kaán Károly” (1867-1941) Országos Természetismereti Versenyt. Kaán Károly erdőmérnökként és gazdaság politikusként a MTA levelező tagja volt. A verseny témája az ő élete és munkássága, Nemzeti Parkjaink, Magyarország földrajza, élőlényei. Ez az általános iskola V. VI. osztályának egyéni versenye, és mi is egyéni versenyzőkkel indultunk. Ezt Mezőtúr szervezte, és a döntő is ott volt. A részvétel nagyon komoly felkészülést igényelt. Nemcsak a gyerekeknek, hanem nekem is. Teljesen új ismereteket kellett megtanulnom. Fel kellett mérjem, mit tudunk majd megoldani. Megvolt a tematika, össze kellett gyűjteni az irodalmat hozzá, utánajárni. Budapestről, Veszprémből, Tapolcáról több városi könyvtárba elmentem. A gyerekek is elolvasták ezeket a könyveket, feldolgoztuk és nagyon sokat gyakoroltuk.

Délelőtt tanítottam, délután a könyvtárban voltam. A gyerekeket nem kellett bíztatni, oda jöttek és tanultunk akkor is. Amikor a döntőre készültünk, a gyerekek is kérték, hogy akár 5 óráig is maradjunk, de készüljünk.

– Ez szenzációs. Ez már nem véletlen, hanem valami állandóan jelen lévő buzdítani és jól számon kérni tudó hozzáállás következménye is. Vagy csak következetesség?

Már az eddig elmondottak is elég fárasztóak lehetnek, mégis meg kell említenem a legigényesebb versenyt, a: „Madarak és fák napja” elnevezésű Országos Természetismereti Versenyt, mert én a lehetőségek szerint ezek közül mindegyikre vittem gyerekeket. Ezt korábban Dombóváron hirdették meg felső tagozatos tanulók számára. A versenyen adott volt az irodalom, a képek, a hangok. Az iskolai és területi fordulók (Veszprém, illetve Zalaegerszeg bonyolította le ezeket) után az első helyezett jutott az országos döntőbe. Nagyon nehéz, nagyon kemény verseny volt ez a megmérettetés. Témája az év fája, az év madara, hazai állatok, fák, preparátumok. Itt az országos versenyen 50 madárhangot fel kellett ismerni, a madarakat képről kellett felismerni, madártojások, fészkek, Nemzeti Parkjaink, erdeink, madár- és természetvédelem, szóval rengeteg volt a tanulnivaló. Minden évben volt olyan tematika, hogy az év élőlénye: év madara, év fája, év gyógynövénye, az év vadvirága, kétéltűek, hüllők, emlősök, stb. 10 téma van most már. Mindég vannak kiemelt madárcsoportok. Vannak kijelölt Nemzeti Parkok. A megyei fordulón két Nemzeti Parkról kellett tudni részletesen, az országoson már mind a tízről, vagyis az összesről. 2004-től 2009-ig vettünk részt ezen a versenyen, szép eredménnyel. Az utóbbi időben már nem volt rá jelentkező, rengeteg idő kellett volna hozzá.

– Hogyan lehet 50 madárhangot felismerni? Ezeknek a gyerekeknek mind jó a hallásuk, mind muzikálisak?

Nem. Egyszerűen érdekli őket. Rengeteget gyakoroltunk. Fél napokat ott ültünk a könyvtárban, volt egy kazettánk, vettünk CD-ket, amivel gyakorolni tudtunk. Ez rengeteg munkával járt, nagyon nehéz, de nagyon érdekes volt. Tavaszi szünetben a gyerekek bejöttek velem az iskolába, és tanultunk, készültünk.

– És ezt is szívesen csinálták?

 

Én közöltem kezdetben mindenkivel, hogy a sikeres részvétel ezzel jár és örömmel jöttek. Érdekes módon nem nagyon morzsolódtak le. A vége felé már néhánynak lassabban ment, de mindég voltak lelkesek is!

 

– Egy ilyen teljesítmény tömeg, ami mögött két évtized sikere áll, nem zárulhat le azzal, hogy valaki elmegy nyugdíjba és egyszerűen tudomásul veszik, hogy most már nincs ott!

Tapolcán volt a kistérségi pedagógus nap és ott elmondták, kik mennek nyugdíjba és ott engem is említettek.

 

– Ezekért az eredményekért szoktál valami oklevelet kapni: Kiteszik azt az iskolában a falra?

 

Előfordul, de nem rendszeresen. A gyerekek okleveleit szoktam fénymásoltatni és azt nyilvánossá tesszük.

 

– Azon rajta van a felkészítő tanár neve is?

Azon nincs, de csináltattam képet azokról a csapatokról, akik országos döntőbe jutottak és azon a gyerekekkel együtt én is ott vagyok, láthatóan. Ez ugyan nem az, aminek lenni kellene, de ezt minden évben megcsináltuk.

– Tehát nem az iskola csináltatta, hanem a Te kezdeményezésedre készült el.

Mondtam a gyerekeknek: dolgoztatok benne, dolgoztatok érte, megérte.

 – Csak biológiából van verseny?

A gyereke többféle szakkörre járnak: sportra, képzőművészetre, énekkarra, angol, matematika, zongora, szolfézs és az én szakköreimre. Korábban volt, amikor indultak képzőművészeti vonalon, sportversenyben és szép eredményeket értek el. Minden versenyen ugyan azok a gyerekek indulnak. Matematikából, fizikából készültek versenyre gyerekek.

Mindenhol az a probléma, hogy kevés a gyerek. Minden iskola versenyez a gyerekekért, a szülő eldöntheti, hova adja a gyerekét, nem kötelező abba a körzetbe járni, ahol lakik. Van most is olyan gyerekünk, aki évközben jött el egy másik iskolából, vagy fordítva, innen ment máshova. A szülő nem ér rá foglalkozni a gyerekkel, ha probléma adódik, egyszerűbb, ha elviszi máshova. De rengeteg szakkörünk volt egész évben, sok értelmes gyerek van itt, sokan tanulnak tovább.

– Amikor ezek a versenyek vannak, akkor a megfelelő segédanyagokat megkapjátok?

Nem. Nekem kellett utána menni. Volt olyan, amikor leírták, hogy mi az irodalomjegyzék. Volt olyan anyag, ami megvolt a mi könyvtárunkban, de sok minden hiányzott. Tapolcáról, Pestről kellett meghoznom. Az interneten is sok mindent megtaláltunk. Van informatikát tanító tanár, most már a gyerekek tudnak az internettel bánni. Ha akartak, tudtak otthon is készülni.

– Van-e énekoktatás az iskolában?

Amióta nyugdíjba ment az énekszakosunk, azóta csak óraadó tanárok vannak. A nehézség az, hogy négy osztály, heti négy óra, erre nem kap státuszt senki. De itt van külön zeneoktatás is! Az énekóra mellett még oktatnak zongorát, énekkarra is járnak, de ez nem kötelező.

– Itt a lehetőséget kell kötelezően megadni.

Az megvan, és minden évben vannak, akik igénybe is veszik.

– Ezek közül a zenét tanuló gyerekek közül a Te szakkörödbe jár-e valaki?

Igen. Például a 8.-os kislány, az említett 2. díjas, Szabó Friderika nagyon szépen zongorázik is. A nyertes 6. osztályosok között az első helyezett, Péringer Márk, ő is jár zongoraoktatásra. Veress Noé, aki nyert ugyan ebben a csapatban, ő is tanul zongorázni. De az ötödikesek szintén tanulnak zenét és szerintem az előzőkkel együtt mindegyik jár énekkarra is. Mondhatom azt, hogy a versenyen résztvevők 50%-a tanul zenét. A korábbi csapataim közül majdnem mindenki tanult valamilyen hangszeren.

– Tulajdonképpen a szép iránti érzék felkeltése ráirányíthat a természetben lévő szépségekre is. Az már a tanár dolga, hogy milyen témára irányuló tartalom válik majd tudássá.

Volt most olyan feladat, hogy egy elhangzott éneket illusztrálni kellett, és felírni, hogy milyen növények, állatok szerepeltek a szövegben. Verseket, meséket kellett illusztrálni. Ezek között nemcsak biológia, földrajz volt, hanem néprajzi dolgokat is tanultunk. Ennek is, valamint a néphagyományoknak, népszokásoknak, népművészetnek, hímzéseknek utána kellett nézni. Ilyen általános kulturális tájékoztatást is nyújtott ez a felkészülés. Nemcsak természet ismerettel kellett foglalkozni.

Minden évben volt egy olyan tematika, hogy mivel foglalkozik az adott tájegység. Például egyik év a Nemzeti Parkokkal foglalkozott. Magyarországon 10 Nemzeti Park van.

– Hogyan közlekedtetek? Révfülöptől több említett város elég messze van.

Mindég nekem kellett vinni a gyerekeket. Idegen kocsival, idegen városba, azt sem tudtam, hogy hol van. De az iskola kifizette az útiköltséget. A végén örültünk, hogy épségben hazaértünk! Próbáltam kisbuszt szerezni, hogy legalább ne nekem kelljen vezetnem. Akinek ötszemélyes autója van, azt is kértem, de nem segített. Amikor valamelyik csapat bejutott az országos döntőbe, három kocsira is szükség volt. A szülők akkor vállalták a segítséget.

Nagyon jó volt most találkozni kollegákkal Kecskeméten a versenyen, azokkal, akik voltak Mezőtúron a Kaán Károly versenyen, és Balassagyarmaton is. Zömmel ugyan azok a felkészítő tanárok.

– Hány iskola vesz részt ezeken az országos versenyeken?

 

Körülbelül 20 településből jöttek most csapatok.

 

– Így külön hatalmas siker elsőnek lenni!

 

Én természetismeretet, biológiát, földrajzot, egészségtant, etikát tanítok.

 

– Az etika tantárgyat hogy fogadják, hogy értik a mai gyerekek?

 

Próbálkozunk, erőlködünk vele, de amelyik gyerek nem kapja meg otthon azt a nevelést, azzal nagyon nehéz. Most borzasztónak tartottam azt, hogy csak az jöhetett el a versenyre, aki versenyezett. Aki csak tanulhatott volna, érzelmileg kaphatott volna valamilyen pluszt, az nem.

 

– Én ezt különösen elítélem, mert csak a dologi résszel foglalkoznak, a lelki haszonnal, az életre szóló élmény lehetőségével nem törődik senki.

De te most nyugdíjba mész, ki vezeti ezt majd tovább? Te biológus voltál, és nincs több biológia tanár ebben az iskolában…

 

Majd valahogy megoldódik. Ámbár ilyen eredményeket csak akkor lehet elérni, ha a gyerekek kötődnek a tanárhoz. Ahogy az én esetemben is volt. Én csak felső tagozaton tanítottam, de az alsósok is ismertek, mert a versenyekre én készítettem fel őket évek óta, mindég.

 

– Én, bár kívülálló vagyok, nagyon nagy horderejű dolognak tartom, hogy egy vidéki kisebb településen élő gyerek ilyen munkaminőségre tehet szert, ilyen ismeretanyagot szerezhet abból, ami érdekli, ennyi emberrel találkozhat, megtalálhatja majd a saját sikerén keresztül jobban a helyét az életben. Felejthetetlen események ezek egy gyerek életében. Neked köszönhetik. Én csak annyi tehetek, hogy ha már a véletlen tudomásomra hozta a Te több mint két évtizedes folyamatos magas szintű teljesítményedet, szívből gratuláljak ehhez. Remélem, a természetbarát és egyben zenét is tanuló, szerető gyerekek nevében helye lesz a mi beszélgetésünknek a PARLANDO zenepedagógiai folyóiratban is. Minden mögött egy ember áll, aki lendületet, dinamizmust visz a munkába és sikert a végeredménybe. Itt most ezt az Embert „Ági néni”-nek hívják.

Ha te most nyugdíjba mész, a Révfülöpi Általános Iskolának a továbbiakban sok Hozzád hasonló „ÁGI NÉNI”-t kívánok!

 

 

Dr. Ábrahám Mariann

 

* * *

A képek rákattintással nagyíthatók.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Nagygyörgy Sándor felvételeiből)

 

 

 



* Utóirat: Az interjú elkészülte után örömmel értesültünk arról, hogy az interjúban szereplő Eitnerné Rózsa Ágnes tanárnőt Révfülöp Önkormányzata VILLA FILIP ÉRDEMREND KITŰNTETÉSBEN részesítette magas színvonalon végzett pedagógiai munkájáért és közéleti tevékenységéért 2014. augusztus 20-án. GRATULÁLUNK!