Bosnyák Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek 1.

A decentralizációnak számos előnye mellett megvan az a hátránya, hogy megnehezíti az áttekintést, az összkép kialakítását. Így van ez a kiadványoknál is (kotta, könyv, hanghordozó), ugyanis egy-egy alkalmi (értsd: előzményeket nélkülöző) kiadó/kiadvány óhatatlanul is elkerüli a figyelmet. Igazi jó megoldás nincs, a reklámozás vég nélküli megnövelése hasonlóképp áttekinthetetlenséghez, ráadásul valami egészséges ellenálláshoz-hárításhoz vezet, amelynek „eredményeképp” az érdeklődő feladja a reményt, hogy valaha is áttekintő tudással rendelkezhet.

Ilyen körülmények között megnő a „véletlen” szerepe, amikor ad hoc információnak köszönhetően „kincsre” bukkanunk. Egy ilyen élményemet szeretném közzétenni.

Egykori főiskolai hallgatóm (jelenlegi kedves kolléganőm) megemlítette, hogy közös ismerősünk (hasonlóképp régi főiskolai hallgatóm) „szolfézskönyvet” írt. Jól emlékszem az illetőre, orgona szakos volt, minden újra-szépre nyitott, érdeklődő – érthető, hogy kíváncsi voltam a kiadványára.

A kölcsön-példányból recenziós példány lett, mert nem lett volna szívem visszaszolgáltatni a sokszori végiglapozással igencsak „lehasznált” példányt korábbi tulajdonosának. Mert nemcsak hogy nem tudtam letenni, ráadásul boldog-boldogtalannak mutogattam, szülőknek, gyerekeknek. Mert ritkaságszámba megy, hogy egy cím pontosan fedi a tartalmat, s amit ígér, valóban teljesíti. Azt és annyit.

A kicsik – tág fogalom, s hasonlóképp viszonylag széles érdeklődő-rétegre számíthat a gyerekbarát kiadvány. A játékok világa is nehezen behatárolható – különböző típusai vannak, ugyanakkor ezek „barbatrükkös” halmazokként viselkednek, átjátszhatnak egymásba.

A játékosság egyébként veszélyes kategória, hiszen van közös határa a hülyéskedéssel, a felelőtlen bámit-szabad tevékenységekkel, ugyanakkor viszont a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelő alapvető (tehát meghatározó) tevékenységi forma. Ez a kiadvány megkönnyíti a gyerekek útját, hogy megvalósulhasson a kodályi terv, a zenei analfabétizmus felszámolása.

Bosnyák Csilla nem élettől elrugaszkodott, álmodozó idealista. Ismeri a mai gyerekeket, képes igazi tudást közvetíteni játékosan, leegyszerűsítetten (de soha nem „lebutítva”). Aprónként adagolja az új ismereteket, s rögtön talál módot játékos begyakoroltatásukra. Tehát, visszakérdezi a megtanultakat, azon nyomban, egyszersmind bebiztosítva, nehogy valami félreértés rögzülhessen.

„Több, mint 200 matrica!!!!!” – kecsegtet a címlap. A pedagógiai remeklés abban mutatkozik meg, hogy nem egy matrica-halmazt kap a gyerek, hanem a kiadvány közepén található matrica-gyűjteményben csoportosítva szerepelnek a beragasztanivalók. Pontosan megadott, melyik oldalon melyik matricákat kell felhasználni – nagyon kicsi a valószínűsége, hogy az egyértelmű megoldásokat elhibázza valaki.

Aki tud olvasni, az egyszerű mondatokat egyedül is megéri. A még kisebbek szülői segítséggel juthatnak számukra egyedül is megoldható feladatokhoz. Van rajzolni- és kiszíneznivaló, kiegészítenivaló, folytatni lehet a megkezdett sorokat (kottafej, módosítójel vagy kulcs-rajzolással), és sok a „kölcsönös” feladat: megadott hangnévhez elhelyezni a hangot az ötvonalas rendszerben, vagy épp megfordítva: felismerni, mi a neve a látott hangjegynek.

Mint a gyerek(tan)könyvek esetében oly sokszor, ezúttal is vannak „mesefigurák”, ezúttal a kis Mozart a családjával, aki e szerepléséül jutalmul megtanulhat biciklizni, sőt, karácsonyra biciklit is kap, legalábbis a rejtvény tanúsága szerint.

A kiadvány nagy erénye, hogy figyelmes olvasásra szoktatja a kicsiket – apró különbségeket kell felismerni, megfeleléseket-hozzárendeléseket megtalálni. Mind-mind olyasmit fejleszt, amire később rendkívül nagy szükség lesz. Hangszereseknél, énekeseknél – és a zenén túlmutatóan, az (iskolai) élet valamennyi területén.

Furcsa, de ezzel a távoktatással fegyelemre is szoktat – ugyanakkor nagy szabadságot is biztosít, rábízva a kicsikre (és azokra, akik kísérőül szegődnek e játékos kottaolvasáshoz), hogy következetesen sorban haladnak, vagy pedig többé-kevésbé tetszőlegesen haladnak. Itt és most lehet „kihagyni”, akár ritmusokról, akár hangjegyírásról van szó – de mivel minden feladat játékot tartalmaz, ráadásul sikerélményt, valószínűleg hamar betelik majd ez a „munkafüzet”. Mert igazából komoly, dicséretes munka a kicsiktől, hogy felelősséggel hoznak döntéseket. És a matricáknak külön haszna, hogy beragasztásuk „végleges”, tehát ha valaki elhibázza, nemcsak annyi a tét, hogy ki kell radírozni.

Minden kis feladathoz van segítség, hiszen mindig a legfrissebb új ismereteket gyakoroltatja a kötet szerzője. A 12. oldalon azonban figyelmesen kell átgondolni a megoldásokat. A két hasábos oldal baloldalán torta-darabolás történik,fél és negyed részeket állít párhuzamba az egészhang osztásaival. A jobb hasábban fagyigombócokat kell kiszínezni, a tölcsér melletti hangjegyértéknek megfelelően. Ez a két feladat viszont nem párhuzamos, azaz, a feltüntetett értékek nem a bal hasábbeli osztást követik. Ha úgy tetszik, „beugrató” feladattal van dolgunk – ha valaki mechanikusan akarna „puskázni”, figyelmetlenül, akkor hibázhat (szerencsére a színezés viszont radírozható!

Ha valamit nem igazán szeretek, az a pont-összekötősdi, amely zongorát ”eredményez” – és nemcsak azért, mert hiányoznak a pedálok (18. oldal).

A 8. oldalon az egyes hangszercsaládok hiányzó tagjait kell beragasztani. A feketével rajzolt vibrafon láttán remélhetőleg az jut a gyerekek eszébe, hogy lapocskái fémből vannak – a beragasztandó marimba ugyanis kísértetiesen hasonlít rá, szerencsére színes a kép, a barna lapocskák sejttetik, hogy fából készültek. Talán érdemesebb lett volna nagyobb hangterjedelműnek ábrázolni a marimbát – szinte észrevétlen, de többlet-információt adott volna a olyan ábrázolás.

A 24. oldal rendkívül fontos információt tartalmaz, ami kétségkívül segítségére van a felnőtt segítők számára is. Ott olvashatjuk a hangszínezés „kulcsát”. A hét hanghoz egy-egy jellegzetes szín társul; de jó, ha toleráns felnőtt segítségével idejekorán megtudja a gyerek, hogy az A hang színe: sötétkék (világoslilának inkább látszik…). De ennél több kifogásolnivalót soha ne kelljen kiadványban találni!

Remélhetőleg a gyerekek nem feladatgyűjteménynek tekintik majd e kiadványt, s miután „kitöltötték”, megoldották, félreteszik. Érdemesebb matricaalbumnak tekinteni, s gyakran újra végiglapozni, mert a kitöltött munkafüzet akkor érdemben immár „szolfézs-tankönyvvé” lényegül át.

Rendkívül hasznosnak találom (nem annyira csoportos zeneiskolai foglalkozásokon, mint szabadidős elfoglaltságként), s remélem, hogy a hátsó borító belső oldalának ígérete bizonyossággá válik, miszerint a következő kötetben még több játék és matrica lesz.

Fittler Katalin

Kottarendelés: zeneveled@gmail.com